Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet, amihez bár nem készítettem rajzot, mint az eddigiekhez, de ezúttal sem kép nélkül érkeztem.:)
A napokban ugyanis J.R.Ward közzétette a jövőre megjelenő FTT kötet borítóját, melyen egy számunkra igencsak fontos személy látható.:D Na, vajon kitaláljátok, hogy ki?:D
A kötetről még annyit, hogy Qhuinn és Blay lesznek a főszereplői, az ő szerelmükről fog szólni. Remélem nem én vagyok az egyetlen, aki már tűkön ülve várja, hogy olvashassa hogyan találnak egymásra!:D:D
Jó olvasást a fejezethez és várom a komikat!!:D
Hosszú
ideig tartott, mire visszajutottunk a házba. A titkos alagúton mentünk – azon
siettünk végig Rhage-dszel is korábban, de akkor nem tudtam alaposabban körbenézni.
Na, nem mintha most tudtam volna. Qhuinn majdnem minden lépésnél felnyögött
fájdalmában. Szívem szerint azt javasoltam volna, hogy forduljunk vissza és
maradjon csak a gyengélkedőn, amíg teljesen fel nem épül, de süket fülekre
találtam volna. Qhuinn önfejű és makacs volt. John és Blay pedig már
megtanulták, hogy ne ellenkezzenek vele, mert az csak hiábavaló veszekedéshez
vezet, aminek a végén úgyis ő győz.
Így
végigszenvedtük mindannyian az utat, majd megkönnyebbülve felsóhajthattunk,
mikor a fiúk végre vízszintesbe helyezték. Szemeit is alig bírta nyitva
tartani, de azért felém nyújtotta a kezét. Habozás nélkül másztam fel mellé az
ágyra, majd összefűztem az ujjainkat és lágyan simogatni kezdtem a haját.
-
Itt vagyok – suttogtam. – Aludj csak.
-
Ez finom – sóhajtott fel, és még inkább felém fordult, hogy jobban hozzáférjek
a hajához. – Szeretem, mikor ezt csinálod – motyogta félálomban, és én akkor
megfogadtam, hogy addig nem hagyom abba a simogatását, míg a karom tőből le nem
szakad.
Miután
Qhuinn ismét álomba merült, John és Blay az ajtó felé indultak, hogy magunkra
hagyjanak minket, de megállítottam őket.
-
Szeretném, ha itt maradnátok velünk – mondtam nekik, mikor kérdő pillantással
visszafordultak. – Ha magához tér, örülni fog, hogy láthat titeket – tettem
hozzá, mielőtt még tiltakozni kezdtek volna. Nem akartam, hogy úgy érezzék,
kisajátítom a barátjukat. Úgy gondoltam képesek leszünk osztozni rajta – bár
Blayjel nem volt könnyű dolgom, mert ő pontosan ugyanazt akarta, amit én.
John
hezitálva nézett vörös hajú barátjára. Ő is tudott arról, hogyan érez Blay, és
inkább rábízta a döntést ebben a kérdésben. Egy fél pillanatig farkasszemet
néztünk egymással, majd a fiú alig láthatóan bólintott és odasétált az egyik
fotelhez. John a másikat vette birtokba.
Óvatosan
elhelyezkedtem Qhuinn mellett: az ágy háttámlájának dőltem és felé fordultam,
hogy lássam minden rezdülését. Hiába biztosított róla Jane, hogy rendbe fog
jönni, addig nem tudtam elhinni, míg a saját szememmel nem látom. Valahogy
elképzelni sem tudtam volna már az életemet Qhuinn nélkül. Ami nem csak azért
volt furcsa, mert alig ismertem, hanem mert nem is a saját világomban voltam,
hanem egy valóra vált meseországban. Eszembe jutottak az Őrző szavai, miszerint meg kell találnom az utamat… De mi lesz, ha
megtaláltam? Akkor haza kell mennem –
válaszoltam meg a saját kérdésemet gondolatban. Csakhogy én már nem voltam
benne olyan biztos, hogy szeretnék-e hazamenni. Nem mondom, hiányzott az otthonom,
az öcsém és a barátaim, de az alatt a rövid idő alatt, amit addig ott töltöttem
a testvériség világában, megszerettem őket is. Így a szívemben valóságos
zűrzavar támadt, ha eszembe jutott életem legnagyobb fejtörője.
Halk
horkolás hangzott fel a szoba másik végéből, aminek John volt a forrása. Fejét
hátravetette a falhoz, szája nyitva volt és úgy aludt, mint a bunda. Nyilván
nem sokat aludt előző éjjel, vagyis nappal. Ahogy vesszük.
Blay
viszont fent volt. Megrögzötten bámulta a saját cipőjét. Zavarba jöttem tőle,
hogy csak mi ketten vagyunk ébren. Éreztem, hogy a beszédkényszerem kezd
működésbe lépni. Nem bírtam elviselni a kínos hallgatásokat, ilyenkor mindig
fecsegni kezdtem mindenféléről, hogy kitöltsem az üres helyeket. De nem volt
mit mondanom neki, tekintve, hogy épp utált, mert elvettem tőle azt, akit
szeretett.
-
Sajnálom – szaladt ki a számon önkéntelenül. Meglepetten emelte fel a fejét. –
Hogy fájdalmat okozok neked – tettem hozzá halkan, nehogy felébresszem az
alvókat.
-
Nem tudom, miről beszélsz – vágta rá Blay sokkal halkabban, mint szerette
volna. Láttam rajta, hogy ha tehetné, olyan intenzitással torkolt volna le,
hogy nem álltam volna meg a lábamon.
Megvolt
az esélye, hogy meg fogom bánni, de úgy gondoltam, ennél rosszabbra már nem
fordulhat a kapcsolatunk, tehát nem adtam fel.
-
Tudom, mit érzel iránta – ejtettem ki a szavakat lágyan. Azt akartam, hogy
tudja, nem ítélem el az érzelmei miatt, mégis dühösen villantak fel a szemei.
Nem akartam látni ezt a gyűlölködő pillantást, ezért visszafordítottam az arcom
Qhuinnre. – Nem ő mondta el – tettem hozzá. Valójában persze Qhuinn volt, de ő
csak eszembe juttatta, amit már úgy is tudtam.
Úgy
láttam nem fog reagálni, ezért folytattam.
-
A könyvekből tudom, amiket rólatok olvastam.
-
Miért mondod el ezt nekem? – sziszegte összeszorított fogakkal.
-
Mert szeretném, ha jóban lehetnénk – válaszoltam. – Qhuinn-nek fontos vagy.
Nekem pedig ő a fontos, ahogy neked is. A szerettem szerette pedig a szerettem.
A
halk kuncogásra felkaptam a fejem. Blay szemében ezúttal nem láttam dühöt,
annál több nevetést.
-
A szerettem szerette a szerettem? – kérdezte halkan. – Ezt az ellenségem
ellensége a barátomból szedted?
-
Aha – bólintottam mosolyogva.
-
Jó szöveg – vágta rá.
Mivel
már jóval oldottabb volt a légkör közöttünk, úgy gondoltam, elmondhatok neki
valamit, amit már régóta szerettem volna.
-
Blay… - kezdtem feszengve. Szemöldökeit összehúzta ugyan, de tekintete
érdeklődő volt. – Mikor az alantasok megtámadták a házatokat… - láttam, hogy
megfeszülnek az izmai és elsötétülnek kék íriszei. Nem lehettem benne biztos,
hogy az emlék hatására, vagy azért, mert tudja hová akarok kilyukadni, de azért
folytattam. – És visszajöttetek ide. Mikor Qhuinn bekötözte a sebeidet az
orvosi szobában… - Most már tényleg úgy ült, mint aki karót nyelt. – Én
szurkoltam nektek – mondtam.
-
Tessék? – kérdezett vissza, mint aki biztos benne, hogy félreértette. Akkor
ott, az elsősegély szobában, Qhuinn megcsókolta Blay-t, bár ennél több nem
történt közöttük.
-
Örültem volna, ha összejöttök Qhuinn-nel – mosolyogtam rá.
-
Miért?
Olyan
döbbentnek tűnt, akár egy kisgyerek, akinek épp azt próbálják beadni a szülei,
hogy a Mikulás nem létezik.
-
Mert szerintem összeillenétek. És azt akartam, hogy boldogok legyetek. Főleg
te, mivel olyan… szemét módon beolvasott neked, mikor eljött tőletek.
Az
valóban megható volt. Qhuinn egyszerűen a szemébe mondta a barátjának, hogy
tudja, mit érez iránta, és hogy nem akar vele találkozni többé. Képletesen
értve megforgatta a srác szívében a tőrt. Persze mindezt azért, hogy óvja.
Qhuinn nagy bajba került, amivel nagyon könnyedén magával ránthatta volna Blayt
is, ezért mindent megtett azért, hogy megszakítsa közöttük a kapcsolatot.
-
De… - nyögte kerek szemekkel Blay. Nem találta a szavakat, így jobbnak láttam
kisegíteni őt.
-
Nem zavart, hogy fiúk vagytok – jelentettem ki. – Nincs bajom a melegekkel.
Egy
pillanatig csend volt, aztán Blay megköszörülte a torkát.
-
Kösz – motyogta. – De tudod, mi nem illünk össze Qhuinn-nel.
-
Miért? – lepődtem meg ezúttal én.
-
Mert én nem tudtam kihozni belőle azt, amit te igen – válaszolta. – Te jobb
emberré tetted. Már nem az a vagánykodó fickó, aki volt. Az életőri kinevezése után is
megkomolyodott, nem mondom, hogy nem, de tegnap óta mintha teljesen kicserélték
volna. Alig ismerek rá. És meg kell mondjam, jó hatással vagy rá. Úgy látom
most már valóban felnőtt.
Szemeimet
elfutották a könnyek. Nem gondoltam volna, hogy valaha ezeket a szavakat fogom
hallani, pláne nem Blay szájából.
-
Köszönöm – suttogtam rekedten.
-
Csak az igazat mondtam – rántotta meg a vállát, de azért láttam rajta, mennyire
nehéz neki a kialakult helyzet. Szerelmes volt valakibe, aki nem viszonozta az érzéseit,
legalábbis nem olyan intenzitással, mint ahogy ő akarta.
Ezután
ismét csend telepedet ránk, de ezúttal már nem bántam. Jólesett kifacsart
lelkemnek a békesség. És örültem neki, hogy most már nem kell majd Blay
morcosságát elviselnem. Ha jól értettem a szavait, valahol a szíve mélyén örült
neki, hogy Qhuinn-nel vagyok. Már ha mi most együtt voltunk egyáltalán. De
nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy igen. Furcsa volt úgy gondolni magamra, mint
aki párkapcsolatban él. Hiszen sosem volt batárom. És ez olyan dolgokat vonzott
maga után, amikre nem álltam készen. Mint például a szex. Az túl nagy lépés
lett volna számomra, ahogy az is, hogy elmondjam az érzéseimet Qhuinn-nek. Még
senkinek sem mondtam, hogy szeretem, csak az öcsémnek. A szüleimmel nem voltam
olyan viszonyban, hogy az érzéseimről beszéljek velük, vagy akár szóban is
kifejtsem azokat. Szerettem őket az igaz, de sosem mondtam nekik. Bár ők se
nekem…
Qhuinn
megpróbált az oldalára fordulni, de a fájdalomtól felnyögött és kinyitotta a
szemét.
-
Corie… - suttogta alig érthetően.
Azonnal
odahajoltam hozzá és puszit nyomtam a homlokára.
-
Itt vagyok.
A
szemem sarkából láttam, hogy Blay feszülten figyel, akárcsak John, aki
felébredt Qhuinn nyögésére.
-
Jól vagy? – kérdezte akadozó nyelvvel, bár a tekintete mintha éberebb lett
volna, mint korábban. Reméltem, hogy ez már a gyógyulás miatt van.
-
Ezt nekem kellene kérdeznem tőled – mosolyogtam rá, hogy lássa, minden rendben
van velem. – Itt vannak a fiúk is – intettem a fejemmel a szoba másik felébe,
mire mindketten felpattantak. Örültem neki, hogy itt maradtak, Qhuinn arca
azonnal simább lett, hogy meglátta őket.
-
Hello srácok.
-
Szia, nagyfiú – vigyorgott rá Blay, John pedig intett a kezével. A jelbeszéd
most még alighanem meghaladta volna Qhuinn képességeit.
-
Jó, hogy itt vagytok – mosolyodott el Qhuinn, aztán visszafordult felém. – És
jó, hogy te is itt vagy, Kicsim.
Oh…
Jólesően megdobbant a szívem a becenév hallatán. Valahogy mindig is szerettem
volna, ha valaki így szólít, mert ez számomra sokkal inkább kifejezőbb volt,
mint bármelyik másik kedveskedő becenév.
-
Aludj! – suttogtam. – Mindig melletted leszek, mikor felébredsz – ígértem.
Ismét
simogatni kezdtem a haját, miközben a fiúk visszaültek a fotelbe és ezúttal
mindkettőjüket legyűrte a fáradtság, de engem nem. Ébren tartott a tudat, hogy
kényeztethetem Qhuinnt, még akkor is, ha aludt közben.
Az
elkövetkező órákban minden testvér tiszteletét tette a szobában, bár nem tudtak
beszélni Qhuinn-nel, ahogy a srácokkal sem. Azon viszont meglepődtek, hogy ők
is ott maradtak velünk. Azt hitték kettesben akarok majd maradni Qhuinn-nel.
-
Ők a testvérei – ismételtem el mindannyiszor. – Itt a helyük mellette.
Meglepettek
voltak a szavaimtól, de bólintottak. Igazam volt. Ők hárman olyanok voltak akár
az ikrek. Leszámítva Blay érzéseit Qhuinn iránt, de azt nem számítottam hozzá a
kapcsolatukhoz. Tudtam jól, hogy nem hagynák el egymást semmiért, és nem
létezik olyan dolog, amit meg ne tennének egymásért.
O*o*o*O
- Elég gyorsan
gyógyulsz – mondta Jane miután átkötözte a sebet. Figyeltem, ahogy szakszerűen
leveszi a kötést, majd másikat tesz rá. Látszott rajta, hogy nagyon gyakorlott,
ezért örültem neki, hogy Qhuinn az ő kezeiben van.
- Az
jó – fintorodott el Qhuinn.
Mielőtt
Jane megjelent volna, John lement a konyhába valami kajáért, Blay hozott neki
egy pohár vizet a fürdőszobából, én pedig megitattam és megetettem. Igazi
csapatmunka volt, ami megkönnyítette a helyzetemet, hogy mellette maradhassak,
mert igényelte a közelségemet. Akárhányszor felébredt, a nevem volt az első
szava. Mindig engem keresett. Éppen ezért nem akartam elmozdulni mellőle egy
pillanatra sem.
-
Olyan vagy, mint egy király – vigyorgott rá V, aki Jane-nel együtt érkezett. –
Ketten is lesik a kívánságaidat, kiszolgálnak és még háremed is van – intett a
fejével felém.
Jane
megforgatta a szemeit, míg nekem a lélegzetem is elállt. Most komolyan viccelődött velem? – tűnődtem el, de az arcán feltűnő
vigyor meggyőzött róla, hogy nem álmodtam.
-
És még királynak is szívdöglesztő vagyok, igaz, Corie? – nevetett rám Qhuinn,
amitől azonnal oldottá tette a helyzetemet. Sokkal jobb színben volt. A sebe se
vérzett már, bár elég csúnya volt.
-
Aha – vigyorogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára.
-
Jól van, akkor hagyjuk magára őfelségét és háremhölgyét – mondta a fejét
csóválva Jane. Megragadta Vishous karját és kihúzta maga után az ajtón.
-
De semmi rosszalkodás, fiatalok – kiáltott vissza V. – A sebednek még
gyógyulnia kell.
Fülig
vörösödtem azonnal. Nagyszerű, hogy V végre nem haragudott rám, bár azt sem tudtam,
hogy eleinte mi baja volt velem; erre most hallgathattam a beszólásait.
Csöbörből vödörbe…
-
Hé haver, rád férne egy zuhany – jegyezte meg Blay, mikor ismét négyen
maradtunk.
-
Na ja – helyeselt Qhuinn és megpróbált felülni.
-
Várj, segítek – ajánlottam azonnal, mire hitetlenkedve nézett rám. – Mi van? –
kérdeztem.
-
Te akarsz segíteni? – kerekedtek ki a szemei.
Bólintottam.
Nem értettem hová akar kilyukadni.
John
füttyentett egyet, mire mindannyian rá kaptuk a tekintetünket. Mutogatni
kezdett, amit aztán Blay fordított le nekem.
-
Azt mondja, majd mi segítünk neki. Neked egy kicsit nehéz lenne, tekintve, hogy
mekkora.
Be
kellett látnom, igazuk volt, de szerettem volna segíteni én is.
-
Igazuk van – mondta Qhuinn is. – Kilapítanálak, ha véletlenül rád esnék, és nem
szeretnélek összetörni.
-
Oké – morogtam beletörődve a vereségbe. – Addig átmegyek a szobámba átöltözni.
Még
mindig az előző napi ruhám volt rajtam
-
Utána itt találkozunk – jelentette ki Qhuinn. Nem akarta, hogy tovább legyek
távol, mint ami muszáj. Aranyos volt.
-
Itt leszek, mire kijöttök – ígértem, aztán már szaladtam is ki a szobából át az
enyémbe. Lecibáltam magamról mindent, aztán pizsamába bújtam. Már elmúlt fél
tíz, délelőtt. Rendesen benne jártunk a vámpíréjszakába. Vicces volt így belegondolni.
Mikor
végeztem, ígéretemhez híven visszamentem Qhuinn szobájába. A fürdőszoba ajtaja
csukva volt, hallottam a zuhany hangját. Reméltem, hogy minden rendben van
odabent. Qhuinn már sokkal jobban volt az igaz, és a fiúk is figyeltek rá abban
biztos voltam, mégis aggódtam érte.
Míg
várakoztam, gondoltam megigazítom az ágyat, de helyette inkább arra jutottam,
hogy lecserélem az ágyneműt, mert véres is lett, meg Qhuinn is beleizzadt alvás
közben. Nem akartam kutatni, de azért odamentem a gardróbhoz és alaposan
szétnéztem tiszta ágyneműt keresve. Rengeteg fegyvert találtam, és a ruhák
kilencven százaléka fekete volt. Meg sem lepődtem, hogy az első ágynemű-szett,
ami a kezembe került, szintén igen férfias volt, a maga sötétkék árnyalatával.
Elmosolyodtam. Ez volt Qhuinn. Le sem tagadhatta volna magát.
Gyorsan
dolgoztam, hogy minél előbb elkészülhessek. Nem akartam, hogy várnia kelljen
rám. Szerettem volna minél előbb ágyban tudni.
Épp
mikor végeztem a párnával, hallottam, hogy elzárták a vizet, majd jó két perc
múlva kinyílt az ajtó. Egyik oldalról Blay, a másikról John tartották az immár
felfrissült és elfáradt Qhuinnt, aki csak egy boxeralsót viselt.
-
Minden rendben? – kérdeztem. Felhajtottam a takarót, hogy minél előbb
lefektethessék. Máshogyan nem tudtam segíteni. Jóleső sóhaj hagyta el a száját,
mikor végre vízszintesben volt és még egy mosolyt is megeresztett felénk.
-
Naná.
-
Örülök – simogattam meg az arcát.
-
Akkor mi megyünk is – szólalt meg mögöttem Blay. John egyetértően bólogatott.
-
Kösz a segítséget, fiúk – mosolyogtam rájuk hálám jeleként, mire bólintottak.
-
Igazán nincs mit – mondta Blay szintén mosolyogva.
Még
meg kellett szoknom, hogy jóban vagyunk.
-
Áthúztad az ágyat? – kérdezte Qhuinn, mikor egyedül maradtunk.
-
Igen – mondtam. – A gardróbban találtam az ágyneműt, remélem nem baj – tettem
hozzá várva a reakciót. Számítottam felháborodásra, tiltásra, hogy többet ne
menjek a személyes cuccai közelébe, de egyiket sem kaptam. Hálás pillantást
viszont annál inkább.
-
Egyáltalán nem baj – válaszolta.
Jó
lett volna beszélgetni vele, de tudtam, hogy még sok pihenésre van szüksége.
Lassan simogattam nedves tincseit, mire szépen lecsukódtak a szemei és álomba
merült.
O*o*o*O
Nem
aludtam túl sokat és mikor becsuktam a szemem, akkor is valami félálom, fél
ébrenléti állapotban voltam. Féltem, hogy ha teljesen elalszom, esetleg
ráfekszem Qhuinnre, vagy bármilyen más módon okozok neki fájdalmat. És
szerettem volna azonnal felébredni, ha valamire szüksége lenne. De nem volt.
Egész nap mélyen aludt, még mindig a hátán fekve, mert másként nem tudott, de a
fejét azért felém fordította.
Előbb
keltem fel, mint ő. Egy ideig csak hallgattam az egyenletes szuszogást, aztán
lassan felkeltem az ágyból, hogy szemügyre vehessem a könyvespolcot, ami a
fürdőszoba ajtaja mellett állt. Égve hagytam az éjjeliszekrényen az
olvasólámpát, hogy ha felébredek, lássam, mi van vele, így nem volt nehéz
elolvasni a címeket. Nem volt túl sok könyv, sokkal inkább dvd-ék sorakoztam
egymás után. Persze mindegyik akció volt, vagy horror, vagy thriller, vagy
sci-fi. Sehol a Neveletlen hercegnő,
vagy a Sztár születik, ami az én
filmjeim között feltétlenül megtalálható otthon. Egy igazi férfi, egy harcos
szobájában voltam, rá kellett végre ébrednem. Qhuinn nem volt gyerek.
Hátrapillantottam
a vállam fölött, hogy ellenőrizzem, alszik-e még. Nem akartam felébreszteni.
Szemei csukva voltak, légzése sem változott. Még mindig aludt, de nem voltam
képes visszafordulni. Csak néztem az arcát, vastag nyakát, széles mellkasát,
kockás hasát keresztben a kötéssel és a takarót, ami eltakarta előlem a többit.
Igen. Qhuinn valódi felnőtt volt, aki felnőtt életet élt. Harcolt, klubokba
járt, alkoholt ivott és szexelt. Nem is keveset, amennyire tudom. És megint
annál a témánál lyukadtam ki, amivel nem tudtam mit kezdeni. Vágytam rá, de nem
voltam kész. Vagy legalábbis nem akartam kész lenni. Félelemmel töltött el a
tudat, hogy ilyen közel engedjem magamhoz. Hogy bárkit ilyen közel engedjek
magamhoz. Attól nem féltem, hogy utána elhagy, mert láttam a szemében, hogy nem
tenne ilyet. Kötődött hozzám.
De
ahogy néztem a testét, felébredt bennem a vágy, hogy vele legyek. A testem
elárult engem, akarta Qhuinnt, annak ellenére, hogy az agyam tiltakozott
ellene. Nem tudtam mit kellene tennem.
Hogy
eltereljem kusza gondolataimat, összeszedtem minden erőm és letéptem róla a
tekintetem, hogy szemügyre vegyem a polc tartalmát. Ezúttal már a könyvekre
koncentráltam. A harcművészetek
lexikonja, A negyvenöt milliméteres, A lőfegyverek története, Dzsúdo A-tól
Z-ig… Mind férfiaknak való volt, egyik sem érdekelt túlzottan, de azért
leemeltem A harcművészetek lexikonját.
Az tűnt a legígéretesebbnek az összes többi közül.
Visszamentem
az ágyhoz és óvatosan becsúsztam a takaró alá. Várakozásommal ellentétben
mégiscsak izgalmas volt. Az ókori görögök és rómaiak harcmodorával kezdődött,
beleértve a gladiátorokat is, ami érdekelt, tekintve, hogy imádtam a
történelmet. Annyira belemerültem, hogy alig vettem észre, hogy a mellettem
fekvő ébredezni kezdett. Egy nagy ásítás viszont magára vonta a figyelmemet.
-
Hogy érzed magad? – kérdeztem azonnal.
-
Remekül – válaszolta. – Azt hiszem teljesen begyógyult a sebem.
-
Máris? – szaladt fel a szemöldököm a homlokom közepére. Tudtam, hogy a vámpírok
gyorsan gyógyulnak, de azt nem gondoltam, hogy ennyire.
-
Aha – vigyorodott el, majd elkezdte leszedni magáról a gézt.
-
Mit csinálsz? – fogtam le a kezét ijedten.
-
Meg akarom nézni – vágta rá továbbra is nagyon jókedvűen.
-
Talán előtte meg kellene várnunk Jane-t – mondtam mély meggyőződéssel. – Mégiscsak
orvos…
-
Ugyan már – legyintett. – Máskor is voltak sérüléseim. Nem lesz bajom attól,
hogy leszedem ezt a vacakot.
Hittem
neki, de az aggodalmam csak akkor múlt el valamennyire, mikor a segítségemmel
leszedte a kötést és a saját szememmel bizonyosodhattam meg róla, hogy valóban
összezáródott a kés nyoma. Ha ilyen
ütemben gyógyul továbbra is, holnapra teljesen begyógyul – gondoltam
elégedetten.
-
Nagyon szép – jegyeztem meg csak úgy mellékesen.
-
És már nem is fáj – vágta rá, mire elmosolyodtam. Örültem neki, hogy már nem
szenved. – Valami azonban nagyon hiányzik – szólalt meg tűnődve.
-
Micsoda? – kérdeztem azonnal, elhatározva, hogy bármit is akarjon, akár a föld
alól is, de előkerítem neki.
-
Az, hogy az én szexi kis ápolónőm végre megcsókoljon – vágta rá kaján
vigyorral. Most már legalább biztos lehettem benne, hogy tényleg jól van.
Minden kezdett visszatérni a megszokott kerékvágásba.
Megadóan
– mintha szívességet tennék neki – közelebb hajoltam hozzá. Nem késlekedett.
Egy fél pillanattal később már a számra is vetette magát és kifulladásig el sem
engedett. Miután kénytelenek voltunk levegő után kapkodva elhúzódni egymástól,
hangos korgás vonta magára a figyelmemet.
-
Éhes vagy? – kérdeztem azonnal és már ugrottam volna ki az ágyból, hogy leszaladjak
a konyhába valami harapnivalóért.
-
Hová készülsz? – kapta el a karomat Qhuinn, mire egy sikkantás kíséretében
visszaestem a takaróra. Szerencsére elég puha volt, megúsztam zúzódás nélkül.
Qhuinn már rám is gördült, de most közel sem olyan bensőségesen, mint legutóbb.
Ezúttal félig mellettem feküdt, csak a felsőteste simult a mellkasomra. Arca
alig egy centire volt az enyémtől.
-
Hozok neked ennivalót – válaszoltam, miután ismét kaptam levegőt.
-
Egy percre sem engedlek ki a karomból – vágta rá és gyorsan megcsókolt, mielőtt
még tiltakozhattam volna. – Majd szólunk Fritznek telefonon, hogy hozzon fel
valamit.
-
De…
-
Nincs de – vigyorgott rám. – Mit szeretnél enni?
Azzal
már nyúlt is a vonalas készülékért. Tárcsázta a csillag gombot, aztán a
négyest. Egy pillanattal később felvették a konyhában.
-
Szia, Fritz – szólt bele Qhuinn elégedetten. – Megéheztünk egy kicsit…
Megráztam
a fejem, jelezve, hogy nem vagyok éhes, de Qhuinn nem vett róla tudomást.
-
Aha… Igen… Tökéletes lesz, köszönöm – folytatta a beszélgetést teljes lelki
nyugalomban. – Naná. És két sajtburgert dupla-dupla sült krumplival. Igen.
Köszönöm, Fritz – mondta még, aztán visszatette a telefont a helyére.
-
Remélem, nem rendeltél egy hadseregnyi kaját, mert én nem vagyok éhes –
korholtam meg, amiért nem figyelt rám, mikor megpróbáltam ezt a tudtára hozni.
-
Valóban? – esett gondolkozóba, de tudtam, hogy megint csak tréfál. – Mikor
ettél utoljára?
-
Könnyű kérdés… - kezdtem, aztán én is gondolkozóba estem, csakhogy én valóban
eltűnődtem a válaszon. Egész nap Qhuinn mellett voltam, előtte meg a királynál
voltam, azelőtt megint itt voltam Qhuinn-nél és csokifagyit ettünk. És akkor
rájöttem. Azóta a reggel óta, hogy bekopogtam hozzá és ledugott a torkomon két
kehely fagyit, mindössze azt a néhány falatot ettem, amit John hozott
Qhuinn-nek, de nem volt hajlandó addig enni, amíg nem ettem belőle én is. Így
nem volt más választásom, megettem egy fél szendvicset. Csakhogy annak már
több, mint tizenöt órája…
-
Na ugye! – vágta rá Qhuinn mindentudóan, mikor meglátta a szememben a
felismerés szikráját. – Enned kell.
-
Ahogy neked is! – mondtam határozottan.
-
Ezért rendeltem rendesen mindkettőnknek – vigyorgott. Roppant büszke volt
magára, nem is titkolta.
-
És mit rendeltél a sült krumplin és a sajtburgeren kívül? – kérdeztem most már
kíváncsian és korgó gyomorral. Amíg nem tudtam, hogy milyen régen ettem,
egyáltalán nem voltam éhes, de amint tudatába kerültem, máris érezni véltem az
éhséget.
-
Majd meglátod – nyomta a számra fimon ajkait és addig el sem mozdult onnan, míg
fel nem hangzott egy visszafogott kopogás az ajtón.
-
Gyere! – kiáltott ki, de nem mozdult rólam. Testével odaszögezett, bármennyire
is megpróbáltam kikászálódni alóla. Drasztikus módszerekhez persze nem
folyamodhattam, ahhoz még túl friss volt a sérülése. Nem akartam, hogy pont
miattam szakadjanak fel a hegek.
Oldalra
fordulva láttam, hogy nyílik az ajtó és Fritz lépi át a küszöböt. Hihetetlenül
zavarba jöttem, hogy ilyen félreérthetetlen helyzetben kell fogadnom a
hűségest, de Qhuinn egyáltalán nem zavartatta magát.
-
Jó estét úrfi és kisasszony! – mosolygott ránk az öreg. Szemmel láthatóan semmi
kifogása nem volt a szeme elé táruló látvány ellen. Végülis, ha jobban
belegondoltam, Qhuinn csak félig feküdt rajtam. Deréktól lefelé mellettem volt.
-
Hello, Fritz! – vigyorgott rá Qhuinn.
-
Jó estét! – tettem hozzá szintén jókedvűen. Megéreztem a letakart étel illatát
és azonnal összefutott a nyál a számban.
Fritz
mögött még három hűséges jelent meg. Nem tudtam a nevüket, bár láttam már őket
a házban. Mindannyiuknál megrakott tálcák voltak, amiket a fal mellett álló
kisasztalra tettek le.
-
Megőrültél? – szaladt ki a számon önkéntelenül. – Képtelenség, hogy ezt mind
meg tudjuk enni.
-
Csak figyelj! – vágta rá, azzal felemelkedett rólam és a kezét nyújtotta, hogy
felsegítsen.
-
Ha bármire szükségük lenne még, kérem, szóljanak – mondta Fritz és mélyen
meghajolt a többi hűségessel együtt.
-
Köszönjük, Fritz – veregette meg Qhuinn a vállát.
-
Jó étvágyat! – tette még hozzá az öreg boldog mosollyal az arcán, aztán maga
előtt terelve a többieket elhagyta a szobát. Olyan gyorsak voltak, hogy alig
volt időm utánuk kiabálni egy „Köszönömöt”.
-
Gyere! – ült le Qhuinn az egyik fotelbe, engem pedig az ölébe húzott.
-
Nem kellene inkább átülnöm oda? – kérdeztem aggódva, mire bűntudatot véltem
felfedezni az arcán. Nyilván úgy gondolta, átlépett egy képzeletbeli határt,
ami a testiséget illeti. Magyarázkodni kezdtem, mielőtt még végleg téves
következtetésre jutott volna. – Úgy értem, még nincs huszonnégy órája, hogy
megsérültél. Pihenned kellene.
Arca
azonnal feloldódott. Gondtalan mosollyal csókolt meg.
-
Kutya bajom, viszont éhes vagyok, ahogy te is – mondta, és levette az ételeket
takaró burákat.
Elakadt
a lélegzetem. Volt ott tejszínes, tésztás csirke, marha-steak, sajtburger, sült
krumpli, és valami saláta. Most már biztos voltam benne, hogy Qhuinn-nek
elmentek otthonról. Képtelenségnek tűnt, hogy mindent meg tudjunk enni. Minimum
tíz embernek elegendő lett volna ez a mennyiségű étel.
És
éppen itt volt a hangsúly: embernek. De mint tudjuk, Qhuinn nem volt az.
Vámpírként jóval nagyobb étvággyal rendelkezett, mint a hétköznapi halandók.
Míg én alig tudtam leerőszakolni a sajtburgeremet és a sült krumplim felét,
addig Qhuinn simán végzett a marha-steakkel és a csirkével.
-
Nem kéred a másik sajtburgert? – kérdezte, mikor lenyeltem az utolsó falatot.
-
Meg is halnék, ha meg kellene ennem – vágtam rá. Már így is úgy éreztem, menten
kipukkadok. – Edd csak meg nyugodtan. Meg a maradék krumplimat is.
-
Nem fogom megenni azt, ami a tiéd – háborodott fel.
-
Már megint jön a macsó vámpír-szöveg, hogy a férfinak kényeztetnie kell a nőt?
– kérdeztem tőle vigyorogva.
-
Ez nem csak szöveg – rázta meg a fejét. – Milyen férfi lennék, ha megenném az
ételedet?
-
És ha én már nem kérem? – húztam fel a szemöldökömet. – Úgyis ott fog maradni,
aztán meg megy a szemétbe. Akkor már nem jobb, ha megeszed? Úgyis éhes vagy még
mindig, vagy nincs igazam?
Erre
már nem tudott mit mondani. Igazam volt. De mielőtt még neki kezdett volna,
újra megkérdezte, hogy biztosan nem kérem-e. Nem kértem.
-
Észrevetted, hogy Blay megváltozott? – kérdezte egy rövidebb hallgatás után.
-
Igen – bólintottam. – Nem mondott semmit, míg a zuhanyzóban voltatok?
Kíváncsi
voltam, hogy a hátam mögött megemlített-e vagy sem. Csak akkor voltak
hatszemközt, máskor nem beszélhetett vele.
-
Nem – rázta meg a fejét. – De sokkal nyugodtabbnak tűnt, mint előtte. Meg mikor
elmentek, mintha rád mosolygott volna. Furcsa…
-
Nem az – vágtam rá. – Kicsit elbeszélgettünk, amíg aludtál.
-
Miről? – lepődött meg.
-
Rólatok – válaszoltam magától értetődően.
-
Hogy-hogy rólunk? – húzta össze a szemöldökét aggodalmasan. Félt tőle, hogy
belegyalogoltam a barátja lelkébe.
-
Csak elmondtam neki, hogy tudom, mit érez irántad, meg hogy szeretnék jóban
lenni vele.
-
Elmondtad, hogy elmondtam neked? – kérdezte gondterhelten.
-
Dehogy – ráztam meg a fejem. – Azt mondtam, hogy a könyvekből tudom, ami igaz
is. Te csak eszembe juttattad. De téged egyáltalán nem említettelek.
-
Köszönöm – nézett rám hálásan.
-
Nincs mit – nyomtam egy puszit az arcára.
-
És hogy fogadta? – faggatott tovább.
-
Eleinte persze dühös volt, de aztán megenyhült. Elmondtam neki, hogy szurkoltam
nektek, hogy összejöjjetek.
-
Hogy mit csináltál? – döbbent meg. – Azt akartad, hogy Blay és én összejöjjünk?
-
Aha – bólintottam vigyorogva. Sosem láttam még leesett állal, de nagyon cuki
volt. - Szerintem aranyosak lettetek volna együtt – tettem hozzá.
-
Ez komoly? – kérdezte hitetlenkedve. Bólintottam. – És most is ezt gondolod?
Szemei
pimaszul megvillantak. Tudtam milyen válaszra vár, és nem volt okom nem megadni
neki, amit akart.
-
Nem – mondtam határozottan. – Egy percre sem engedlek ki a karomból –
ismételtem meg az ő korábbi szavait, mire elégedetten elmosolyodott.
- Helyes válasz – azzal
már csókolt is, mintegy jutalom gyanánt.
Szia Zoe!
VálaszTörlésNagyon imádtam a fejezetet!Qhuinn és Corie annyira aranyosak együtt!!!Imádom őket együtt!Örülök,hogy Blay megenyhült egy kicsit.Így mindenkinek jobb lesz.
Nagyon várom a kövi fejit!Csak így tovább!
Puszi Rena
Szia Zoe!
VálaszTörlésNagyon Szupi lett ez a fejezet is mint a többi!! ;-)) Egyszerűen imádom,nagyon örülök,hogy rátaláltam a blogodra!!Jól jött ma is mert feldobta a napomat! ;-D Olyan édes Qhuinn és Corie!Össze illenek!Szuper író vagy csak így tovább!!Alig várom a frisst!!Olyan messze van még! :-(( Remélem a kövi vagy az utánna levő részben sor kerül majd Corie é Qhuinn között forró dolgokra is!! :P *-* ^_^ Siess a Frissel!Köszönöm,hogy kiraktál!!
Puszi Alexa <3 :*
Hellóka!
VálaszTörlésNa, kezdjük szépen sorban...:)
Nagyon tetszik, ahogy írsz, gördülékeny és az ember csak azt veszi észre, hogy a fejezet végére is ért és várnia kell egy újabb hetet, hogy belemerülhessen ebbe a világba. :)
Őszintén szólva egyszer kezdtem el olvasni Wrath történetét, annyira nem ragadott meg, viszont ahogy a te történetedben megismerkedtem a Testvérekkel és az életükkel megfordult a fejemben, hogy majd egyszer újra neki kezdek, ha lesz rá elegendő időm.
Örülök, hogy Blayel javult a helyzet, elképzelni sem tudom milyen kellemetlen is lehet Corie és a fiú helyzete, miközben mindketten Qhuinnt szeretik, ami nem meglepő. Szerintem írtó könnyen belelehetne habarodni egy ilyen fiúba..:$:d
Annak is felettébb örülök, hogy Qhuinn kezd felépülni a sérülésből, biztosan sok erőt adott az is neki, hogy Corie még alvás közben is ott volt mellette. Nagyon aranyosak. :)
Favorit részeim, mikor Qhuinn elszörnyülködik, ha valamit vissza utasít a lány és akkor egyből jön, hogy a férfinak kell kényeztetni a nőt... Olyan ritka ez az...udvariasság, lovagiasság vagy nem is tudom mi, hogy igazán felemelő ilyenről mértékű törődésről olvasni. :) Jót tesz az ember pici lelkének, hogy talán a valóságban is van ilyen. :)
Azt hiszem mindent elmondtam, amit hirtelen lehetett és eszembe jutott. :) Várom a következő részt.! ^^
Xoxo.
U.i.: A könyv borítója valami elképesztő! Órákig tudnám nézni nagyobb méretben Qhuinn felemás szemét...meg úgy az egészet.! <3:D
Sziasztok!
VálaszTörlésKöszi a komikat és a szavazatokat!:)
Rena!:)
Hát igen, cukik együtt, de hát mit mondhatnék... Qhuinn alapjáraton cukker, míg Corie... nos, ő az enyém.:D Ismerem, akár a tenyeremet és imádom!:D
Alexa!:)
Örülök, hogy sikerült feldobnom a napodat!:D
Corie és Qhuinn, valamint forró dolgok... Hát-hát...:D
Brianna!:)
Köszönöm, örülök, hogy tetszik, ahogy írok, bár ebben a történetben sokszor használom Ward stílusát, hogy karakterhű legyek.:)
Hohó... Az, hogy elkezdted Wrath történetét, de nem fogott meg, nálam felér egy valóságos Istenkáromlással!:D:D Pótolni, minél hamarabb!:D:D
Nos, igen, nem könnyű Blaynek, ahogy Corie-nak, de még Qhuinn-nek sem. Ez a jövőben majd meg is fog látszani...
Qhuinnbe könnyű beleszeretni, az biztos, csak az ember bírja is ki azt, amit kap tőle. Corie-t ugyan a tenyerén hordozza, de ettől eltekintve nem könnyű vele lenni és szeretni őt.Bár megérne minden szenvedést...:P:D
Ez a férfinak kell kényeztetnie a nőt, ez nem saját ötlet, Ward írta és képzelte el így a testvérek világát, de meg kell mondanom, irtó hálás vagyok érte!:D Az ember így tényleg elhiheti egy kis ideig, hogy ilyen létezhet...:D
Örülök, hogy tetszik a borító, nekem is totális kedvenc lett!!!!:D
Még egyszer köszönöm!:)
A kövit hozom pénteken...:)
Puszi, ZoeH
Szia csajszi!
VálaszTörlésNagyon tetszett a feji, olyan kis cukik együtt és annak is örülök, hogy Blayel tisztázták a dolgokat.
El se hiszem, hogy a kövi könyv róluk fog szólni, vagyis Qhuinnről és Blayről ;)
Már most alig várom :)
Olyan jó lesz végre ha összejönnek,én már nagyon régóta nekik szurkolok,vagyis azóta mióta kezdett kialakulni a dolog :)
Bár igaz, hogy még Thor könyvét se olvasstam el,de amint tudom és persze lehetséges pótolom :)
Remélem Qhuinn könyvére nem kell sokat várni :)
Juj tiszta izgi,én annyira imádom őket :)
Siess azért a kövivel,mert nagyon várom ám ;)
Jó 7végét.
Szió.
A
Szia Anikó!!:)
VálaszTörlésKöszi, örülök, hogy tetszett!:)
Mikor megtudtam, hogy a kövi könyv Qhuinn-Blay könyve lesz... Hát arra szavak sincsenek!!:D Itt vigyorogtam magamnak és kb úgy viselkedtem, mintha megnyertem volna a lottó 5öst!:D:D
Én is nagyon várom már, hogy összejöjjenek!! Mióta felbukkantak, azóta ők a kedvenceim, a 6. könyv /Megváltott szerető/ óta pedig aztán főleg, mivel ugye ott mutatkozik meg először, hogy ezek ketten bizony többet éreznek egymás iránt, mint azt elsőre hitte volna az ember!:D:D
Tohr könyvét még én sem olvastam, de már tűkön ülve várom!! Főleg Qhuinn és Blay miatt, hiszen mellékszálként az ő történetük is folytatódik.:P
Ha minden igaz, akkor a Lover at last 2013. márciusában fog megjelenni Amerikában és nyár végén vagy szeptemberben nálunk. Az már csak egy év...:P
Pénteken jön a következő fejezet!:)
Szép hétvégét!:)
Puszi, ZoeH
Szia Zoé!
VálaszTörlésNagyon jó volt, irtóra élveztem!!! :)))) Köszönöm!
A borító szuper, remélem a magyar kiadó is megtartja az eredetit, mert eddig úgy tudom, nem pont ugyan azok voltak...
2013 szeptember????? ATYA ÉG! Még Thorra is őszig kell várni, nekem az is iszonyú hosszú idő...! Főleg az utolsó megjelenéshez viszonyítva...
Hááát, a jóra megéri várni! Ahogy a péntekre is...! :))))))
Puszi Neked!
Szia Gabriella!:)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett!:)
Sajnos a kiadó nem szokta megtartani az eredeti borítót, de mindig valami ahhoz nagyon is hasonlót készítenek, ami szerintem legalább olyan jó, mint a külföldi. Biztos vagyok benne - de azért remélem is -, hogy a fiúk könyvénél is megtartják ezt a jó szokásukat!:)
Ez a dátum nem biztos, csak én így gondolom.
Igen-igen... Tohrra is várni kell még egy kicsit, de megéri!:D:D
Köszi, hogy írtál!:)
Puszi, ZoeH