Visszatérés 7. fejezet - Összetartozás

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, melyre méltón mondhatom, hogy hatalmas 18-as karikát érdemel. :D

 Jó olvasást mindenkinek és várom a komikat. :):)

- A zuhany a legélvezetesebb dolog a világon! – sóhajtott fel Corie elégedetten, miközben a haját mosta.

Qhuinn nem titkolt bujasággal szemlélte kedvese karnyújtásnyira lévő, meztelen testét, melyen olyan érzékien folyt végig a víz, felforrósítva ezzel harcos vérét, hogy attól még az Antarktisz is felolvadt volna. Szemei szinte itták a látványt: hátrahajtott kecses nyakát, csodálatos melleit, lapos hasát, formás combjait… Nem lehetett betelni a látvánnyal.

- Én azért tudnék mondani valami mást is, ami élvezetes – morogta, majd mielőtt még Corie feleszmélhetett volna, rávetette magát.

Hátratolta a lányt, egészen addig, míg háta a csempéhez nem ért, a saját testével pedig teljesen befedte. Érezte és hallotta, amint Corie lélegzete elakad, ahogy merev vesszője a combjai közé simult. Hiába a hosszú órákon át tartó szeretkezés, és az a megszámolhatatlanul sok orgazmus, ugyanúgy kívánta a felét, mintha hetekig nem lettek volna együtt.

Kis termete mellett Qhuinn kezei óriásinak tűntek. Lassan simogatta, a csípőjétől egészen a melléig, majd ott megpihent egy kis időre, hogy eljátszadozzon a kis csúcsokkal, melyek az érintésére sóvárogva, egyre feszesebbek lettek.

- Benned akarok lenni! – suttogta a fülébe.

- Igen – nyögdécselte Corie. Vágya illata már az egész fürdőszobát betöltötte, összekeveredve Qhuinn megjelölésének fűszeres aromájával.

Olyan könnyen emelte a tenyerébe a fenekénél fogva, mintha nem is lenne súlya. Ettől persze merev vesszője a lány legérzékenyebb, tűzforró részéhez ért, még tovább szítva testükben a lángokat.

- Óh, Qhuinn… - sóhajtotta Corie, és kis kezeivel próbálta közelebb húzni magához a férjét, hogy minél hamarabb összeforrassza a testüket, de Qhuinn még egy kis ideig ellenállt a csábításnak.

Ki akarta élvezni minden pillanatát, hogy a karjában tarthatja a felét, hogy láthatja kipirult, feltüzelt arcát és hallhatja vággyal teli, sürgető sóhajtozásait.

Aztán már ő maga sem bírta tovább visszafogni, amit a szíve és a teste követelt tőle. Előretolta a csípőjét, megtalálva a forró és nedves bejáratát, majd lassan beléhatolt. Agya meglepően tiszta volt – talán az elmúlt órák kimerítő testgyakorlata miatt -, és ezúttal sokkal jobban érezte, amint a lány testének mélyére jut. Külön érezte a hüvelye feszességét, a szorító érzést és a gyönyört, mely a saját testében gyűlt. És ha mindez még nem lett volna elegendő ajzószer, látta, ahogy Corie élvezettel telve hátrahajtja a fejét a csempéhez, csókolni való száját jóleső sóhaj hagyja el, miközben körmeit a hátába vájva, még közelebb húzza magához.

Ha egy férfinak valaha vége lehet, hát Qhuinn számára ez volt az a pillanat. Itt, mikor a felében volt, mikor látta mekkora örömöt nyújt neki és a lány mekkora örömmel viszonozza mindazt, amit kap. Egyszerűen nem voltak rá szavai. De nem is akart gondolkozni. Érezni akart!

O*o*o*O

Még a kényelmetlen csempe sem zavarhatta meg szeretkezésünket, bár meg kell mondanom, elképzelni sem tudtam volna, hogy a testünk még képes ilyesfajta mozgást végezni. Azután, amit az esküvőnkről feljövet csináltunk, meg voltam győződve róla, hogy most egy jó ideig hanyagolni fogjuk a testiséget, vagy legalábbis a konkrét együttlétet. De szerencsénkre nem így történt.

Élvezettel simultam bele kedvesem karjába, miközben arcomat a nyaka és a válla hajlatába temettem, ezer és egymillió csókkal hintve selymes bőrét. Teljesen elvette az eszemet lassú, kényeztető mozgásával, amivel egyre közelebb kerültünk mindketten a mennyek kapujához. Minden sejtem érte égett, érte lüktetett és még soha az életben nem voltam annyira boldog, mint aznap éjjel, az ölelésében.

Nagy sokára, mikor a szenvedélyek csillapodni látszottak testünkben és úgy tűnt, végre sikerül kimásznunk a víz alól anélkül, hogy újra egymásnak esnénk, Qhuinn kedveskedve beletekert egy törölközőbe, majd egyet a vizes hajamra is csavart.

- Olyan gyönyörű vagy! – sóhajtotta, miközben tekintetével szinte felfalt, akárcsak én őt.

Figyeltem, ahogy a vízcseppek végigfolynak izmos mellkasán és hasán, melyen minden izomkocka felért egy kisebbfajta heggyel.

- Máris a fejedbe szállt a házasság? – incselkedtem vele. Felszegett állal elvonultam mellette és kisétáltam a szobánkba. Nem telt bele két másodpercbe, máris mellettem termett és a karjába kapott.

- Vagy inkább megrészegített a jelenléted – mormolta a számba és egészen kifulladásig csókolt.

- Igen, szerintem is az lehetett – mosolyodtam el, amint levegőhöz juttattam elkínzott tüdőmet és hagytam, hogy lassan ismét ágyba vigyen. De ezúttal már szó sem volt vad lepedőakrobatikákról és intenzív testmozgásról. Nem is csoda, ha azt nézzük, hány kalóriát elégettünk az elmúlt órákban. – Szeretem, amikor csak így összebújunk a takaró alatt – mondtam.

Egymás felé fordultunk, olyan közel, hogy az orrunk szinte összeért és csak néztük és simogattuk egymást. A törölközők és köntösök lassan lekerültek rólunk, így most már akadálymentesen simulhattunk össze és élvezhettük a másik forró testét.

- Szerinted a többiek nem haragudtak meg, hogy csak így feljöttünk? – kérdeztem hirtelen, mikor eszembe jutott, hogy bizony néhány órája összeházasodtunk, majd mit sem törődve a barátainkkal, a családunkkal, felvonultunk a szobánkba, hogy… Inkább nem fejeztem be még gondolatban sem ezt a mondatot, mert attól csak elpirultam volna, Qhuinn pedig azonnal lecsapott volna a témára és ki tudja mi lett volna abból… ismét…

- Biztos, hogy nem! – nevetett rám. – Nekik is volt esküvőjük, és hidd el nekem, biztos, hogy nem maradtak lent még hosszú órákig, hogy beszélgessenek és nevetgéljenek… - utolsó szavaiban éreztem az ugratás cinkosságát, de ezúttal nem tudtam visszadobni a labdát, mert aggasztott valami.

- Blay is rendben lesz? – kérdeztem félve, hiszen tudtam, hogy Qhuinn számára legjobb barátja említése néha még mindig fájó pont. Összetörte a fiú szívét, és bár úgy tűnt, már a gyógyulás útjára lépett, mind a ketten aggódtunk érte, hogy a boldogságunk csak újabb sebeket ejt így is megtépázott lelkén.

Ahogy az várható volt, Qhuinn arckifejezésén egy alig látható árnyék vonult át, mint mindig, mikor Blay szóba került.

- Blay már továbblépett – mondta. – Az unokatestvéremmel találkozgat, és úgy tűnik, kezdenek közel kerülni egymáshoz.

Igen, tudtam róla, hogy Saxtonnal randizgatnak, még akkor kezdődött ez a kis románc közöttük, mielőtt az Őrző hazatoloncolt volna, ám mióta visszatértem, nem nagyon volt időm Blay-jel beszélgetni, főleg nem ilyen személyes témáról.

- Örülök neki – adtam hangot megkönnyebbülésemnek, amihez kedvesem is csatlakozott.

- Akárcsak én.

Ezek után kellemesebb témák felé tereltük a beszélgetést és inkább egymásra koncentráltunk, mintsem a körülöttünk élőkre.

- Mit szeretsz bennem a legjobban? – szegeztem neki a kérdést hirtelen.

- Mindent! – vágta rá habozás nélkül, de persze ennyivel nem elégedtem meg. Konkrét választ szerettem volna hallani.

- Kicsit bővebben? – noszogattam csak azért is, s közben apró csókokkal ösztönöztem.

- Miért olyan fontos ez most? – simogatta az arcomat.

- Nem tudom, csak még sosem mondtad mit szeretsz bennem – válaszoltam.

- Nincs olyan tulajdonságod, amit ne szeretnék.

- Áh, szóval szereted, amikor hisztis vagyok és akaratos? – csaptam le azonnal a témára.

- Jó, most megfogtál! – nevetett fel és még közelebb húzott magához, ami szinte már fizikailag volt lehetetlenség, de akkor is megoldotta. Lábaink már teljesen összegabalyodtak, miközben karjaink egymás körül voltak, szoros ölelésben tartva magunkat. – Szeretem, hogy szeretni való vagy – mondta végül.

- És még? – kérdeztem tovább.

- Odaadó vagy.

- Folytasd! – vigyorogtam.

- Aranyos is vagy.

- Ühümm…

- Gyönyörű és szexis.

- Ne hagyd abba! – buzdítottam.

Hatalmas tenyerébe fogta az arcomat és mélyen a szemembe nézett. - Olyan nyílt szíved van, amilyet még senkinél sem tapasztaltam.

- Szeretlek! – mondtam és azzal a lendülettel már csókoltam is. Annyira jól estek a szavai és annyira éreztem bennük az igazságot, hogy az a végletekig meghatott.

Sokáig heverésztünk még így összebújva az ágyban, élvezve a közelséget, a szerelmet, mely minden mozdulatunkból áradt, s mely csodálatosabb volt bármi másnál, mint amit addig valaha is éreztünk együtt. S ha arra gondoltam, hogy ez a földöntúli érzés életünk hosszú évszázadain keresztül elkísér minket, boldogan tekintettem a jövőbe, várva, mi mindent tartogat még számunkra.

Talán naiv voltam, talán egy tündérmesében éltem. Igen, azt hiszem így volt. De akkor nem jöttem rá. Még ha a szívemben éreztem is a közelgő fenyegetést, mindazt, ami ellenünk készült, hát nem vettem róla tudomást. Megmaradtam az áldott tudatlanságban, és kiélveztem minden pillanatot, ami megadatott.

Kezdve a másnap estével…

Mitagadás, itt-ott sajgott a testem a reggeli hancúrozásunktól, de Isten látja lelkem, én aztán nem bántam egy pillanatig sem! Hogyisne, mikor életem legcsodálatosabb vámpíréjszakája állt mögöttem, melyen a férfi, akit szerettem, s aki viszont szeretett, a férjem lett. Vagyis inkább parancsolóm, ahogy ezt vámpíréknál szokás mondani.

Ébredés után kissé meglepődtem ugyan, hiszen az én kedves férjuram – maradjunk az emberi kifejezéseknél egyelőre -, nagyon is éber szemeivel találtam magam szembe.

- Miért nézel így? – kérdeztem álomittas hangon.

- Gyönyörködöm benned – válaszolta mosolyogva, amitől azonnal elpirultam. Nem kellett hozzá tükör, hogy tudjam, hogy nézhetek ki…

- A hajam kócos, és folyt a nyálam éjszaka – mutattam rá a nyilvánvalóra. – Rémesen alacsony lehet a gyönyörködési küszöböd, ha ez mind tetszik neked – tettem hozzá, miközben azért lesütött tekintettel próbáltam lelapogatni össze-vissza álló szénakazalomat a fejem tetején.

Jókedvű nevetése balzsamként simogatott, hisz oly rég volt már, hogy ilyet hallottam tőle. Az alantasok, John és én okozta aggodalom miatt, az esetek nagy többségében mindig kemény, határozott volt. Így még értékesebbé váltak ezek a ritka pillanatok.

- Te így is csodaszép vagy – mondta. – És így még jobban is szeretlek, mintha tökéletes lenne a frizurád és a sminked.

- Kedves vagy – pillantottam fel rá. – De azért én szeretnék emberi külsőt varázsolni magamra. – Azzal választ sem várva, kilibbentem a fürdőszobába és ki sem óhajtottam jönni onnan, amíg elfogadhatóvá nem válik az ábrázatom.

Első lépésként magamra kaptam a köntösömet, hogy ne pucéran álljak már neki a készülődésnek, majd egy csattal összefogtam valóban kusza hajtincseimet, hogy fogmosás közben ne zavarjanak. Épp a számat öblítettem ki, amikor az erős férfikar körém fonódott. Felpillantottam a tükörképünkre és elmosolyodtam Qhuinn vággyal telt szemei láttán.

- Máris hiányoztam? – incselkedtem.

- Az nem kifejezés! – vágta rá. Kezei sem tétlenkedek közben: lassan félrehúzta a vállamról a köntöst és lágy csókokkal kényeztette a bőrömet. Éreztem karika piercingjét a szájában, kissé karcolt, de egyáltalán nem zavart. Ahogy az sem, amikor kioldotta az övet és a földre ejtette egyetlen ruhadarabomat.

A tükörben néztem, ahogy széles, erős kezei a hasamat simogatják, majd onnan felkúsznak a melleimre. Tenyerébe fogta feszülő halmaimat és finoman masszírozni kezdte őket, amivel elérte, hogy elégedett sóhajtás hagyja el a számat. Imádtam az érintését, bárhol és bárhogyan is ért hozzám.

Meztelen testével a hátamhoz simult, így a fenekemnél érezhettem mennyire kíván. Duzzadó férfiassága egyértelműen jelezte, hogy mit szeretne, s ez megegyezett azzal, amire én magam is mindennél jobban vágytam.

Hátratoltam a fenekemet, karjaimmal pedig a mosdóra támaszkodtam, hogy könnyebben hozzám férjen.

- Óh, igen! – nyögött fel mögöttem. Kezei a fenekemet simogatták, s közben a tükörben láttam, hogy szemeit le sem veszi arról, amit mutattam neki. – Annyira kívánlak… Sosem kaphatok belőled eleget…

- A tiéd vagyok – sóhajtottam. A vágy, hogy bennem legyen, hogy ismét érezzem a teste lökéseit, mindent elhomályosított körülöttem. Megszűnt a világ, csak mi ketten léteztünk már.

O*o*o*O

- Az enyém vagy – helyeselt Qhuinn és egy morgás kíséretében a lány mögé térdelt. Türelmetlen kezeivel még széjjelebb nyitotta a combjait és elámult a látványtól. Élvezettel szívta magába a vágya illatát, és egy pillanattal később már az ízét is érezhette a szájában, ahogy rávetette magát. Corie megrándult a hirtelen érintéstől a lábai között és azonnal kéjes nyögdécselésbe kezdett. Vágya még intenzívebbé vált és Qhuinn tudta, abból, ahogy a csípőjét mozgatta, hogy már nagyon közel jár a csúcshoz. Csakhogy ő egyáltalán nem így akarta befejezni.

Olyan gyorsan pattant fel a földről, hogy a lány szinte észre sem vette, és már benne is volt. Férfiassága könnyedén behatolt a szűk, de hihetetlenül nedves résbe és azon nyomban pumpáló mozgásba kezdett. Corie csípőjét egyhelyben tartva egyre gyorsított a tempón, amit a lány is legalább annyira élvezett, mint ő. Tekintetük találkozott a tükörben, Qhuinn pedig elveszett az ametiszt szemekben látott boldogság és öröm végtelenségében.

Vállánál fogva feljebb emelte, de közben egy pillanatra sem hagyta abba a csípője mozgását. Tenyerébe fogta a mellét és a nyakát csókolta, még jobban elvéve a lány maradék józanságát is, majd mikor már csak egy hajszál választotta el a gyönyörtől, beleharapott.

Corie felkiáltott a hirtelen orgazmustól, ami azon nyomban elragadta, de Qhuinn még akkor sem lassított, így elnyújtotta mindkettejük élvezetét, s miközben vére végigperzselte a torkát, magját a lány testébe ürítette.

Megszámolni sem tudta volna, hány lányt kefélt meg viszonylag rövid élete alatt. Több százat, talán több ezret is… De egy sem érhetett fel Corie-hoz és a szeretkezéshez, melyben vele volt része. Férfiassága továbbra is kemény maradt, készen állva a következő menetre, de időt akart hagyni a felének, hogy visszanyerje az erejét. Amint a vágy csillapodni kezdett Corie testében, Qhuinn érezte, hogy a karjába rogy, mert a térde is elgyengült a heves rohamtól, amivel leteperte.

- Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan. Alig egy hét telt el az átváltozása óta és Qhuinnt hirtelen elfogta a rémület, hogy talán túl sokat követelt tőle az elmúlt órákban és talán túlságosan is kimerítette.

Ám mikor Corie felpillantott és a tükörben meglátta kielégült, boldog tekintetét, minden aggodalma elszállt. Az arca ragyogott az élettől, ajkain elégedett mosoly bujkált.

- Tökéletesen vagyok – felelte, majd addig mozgolódott, míg szembe nem tudott fordulni parancsolójával. – Fantasztikus voltál! – mondta. Karjait a fiú nyaka köré fonta és lehúzta magához egy szenvedélyes csókra. Közben felhúzódzkodott a márványpultra és egyértelművé téve mit szeretne, szétnyitotta a combjait.

Qhuinn-nek sem kellett ennél több. Formás combjait simogatva közelebb húzta magához és lassan bevezette merev férfiasságát.

- Ezt akarod? – kérdezte rekedten, de nem engedte el a lány tekintetét.

- Igen. – Corie megremegett, amikor teljes hosszával beléhatolt. – Érezni akarlak!

- Én pedig azt akarom, hogy élvezz! – vágta rá Qhuinn és mozogni kezdett. Minden lökés felért egy orgazmussal számára, mert hallotta Corie vággyal teli, kéjes nyögéseit és érezte mennyire szorosan öleli magához és még akkor is, amikor a szenvedély alábbhagyott, csak nagy nehezen volt képes kibontakozni a karjából. Akár egy kiscica, Qhuinn mellkasához bújt és hallgatta a szívverését.

- Hozassak fel reggelit, vagy inkább lemenjünk? – kérdezte Qhuinn, mikor a közös zuhanyzás után a gardrób előtt öltözködtek.

- Menjünk le – vágta rá Corie. – Lesz még elég időnk kettesben lenni, nem gondolod?

- Az sem lesz elegendő – kontrázott rá a fiú és érzéki csókot nyomott ajkaira.

- A végén még rám unsz – ugratta a lány, s bár Qhuinn elképzelni sem tudta, hogy ez valaha előfordulhatna, elmosolyodott, hogy ne bántsa meg.

- Teljesen kizárt! – szögezte le azért.

- Mertem remélni, hogy ezt mondod! – érkezett az azonnali válasz.

Qhuinn csak a fejét rázta kedvese bohókás hangulata miatt, de persze nagyon örült neki, hogy ilyen boldognak láthatja. Legszívesebben a fejét verte volna a falba, hogy arra gondolt, sosem veszi feleségül. Hogy hihette, hogy képes lenne nélküle élni? Minden lélegzetvételével azon volt, hogy boldoggá tegye és mindent megadjon neki, amire csak vágyik.

Az első étkezésre kéz a képben sétáltak le és meg sem lepődtek, hogy minden szempár feléjük fordult, mikor megjelentek az ajtóban.

- Nocsak, a mi kis gerlepárunk! – szólalt meg elsőként Rhage. – Mondjátok csak, aludtatok is valamit az éjjel?

Qhuinn érezte, hogy mellette Corie elpirul és már épp azon volt, hogy leállítsa a testvért, mielőtt túl messzire menne, de nem maradt ideje válaszolni.

- Nem igazán – előzte meg Corie, s bár az arca vörösben játszott, hangja határozott volt. – És le lehet szállni rólunk!

- Hű, de felvágták a nyelved, mióta férjhez mentél! – nevetett Rhage, s az asztal körül helyet foglalók többsége is elmosolyodott csipkelődésük hallatán.

- El se hinnéd mennyire – vágta rá a lány, majd a parancsolójával együtt leültek, hogy lehetőleg nyugodt körülmények között elfogyasszák a reggelijüket családjuk társaságában.

Rhage persze másként képzelte el az étkezést és folytatta volna beszólogatását, de Mary és Wrath együttes erővel belé fojtották a szót, így nem tört ki vérre menő verekedés, ahogy attól Qhuinn előre félt. Mert bár mióta csak megismerte Corie-t, védelmezte és óvta, de most, hogy a lány hivatalosan is rábízta magát, még inkább eluralkodott testében és lelkében a féltési ösztön. Senki sem volt biztonságban, aki a lányt bántani akarta, bármilyen módon!

- Az utolsó étkezés előtt szeretném, ha bejönnétek az irodámba – mondta hirtelen Wrath, amivel vissza is rántotta Qhuinnt a valóságba.

- Miért? – kérdezte Corie meglepetten. Mind a ketten úgy tudták, hogy a mai napon még Qhuinn-nek nem kall harcolnia és a király kérése felkészületlenül érte őket.

- Csak szeretném megbeszélni veletek a továbbiakat – vágta rá Wrath és ezzel lezártnak is tekintette a témát, legalábbis az asztal mellett.

- Rendben – bólintott Corie és folytatta az evést, majd, mint akinek épp akkor jut eszébe valami, amit elfelejtett, felkapta a fejét. – Vishous – szólította meg a kecskeszakállas testvért, aki kíváncsian fordult felé. – Kérhetnék tőled egy szívességet?

- A hercegnőnek mindent – húzta el a száját, de ezüstös szemeiben nyoma sem volt a gúnyolódásnak. – Miről lenne szó?

- Szeretnék egy tetoválást csináltatni és tudom, hogy a Qhuinn-nét is te csináltad.

- Milyen tetoválást? – szólt közbe Qhuinn érdeklődve. Nem igazán tetszett neki, hogy a fele sosem említette neki, hogy tetováltatni akar, s bár tudta, hogy csak az összekötődés miatt érez emiatt csalódottságot, mégsem bírt uralkodni magán teljesen.

- Meglepetés – mosolygott fel rá a lány, de Qhuinn persze ennyivel nem érte be.

- Nem szeretem a meglepetéseket! – vágta rá.

- Ezt szeretni fogod – mondta Corie és mint korábban a bátyjának, az ő hangjában is érezni lehetett, hogy szeretné ennyiben hagyni a dolgot. – Szóval számíthatok rád? – nézett V-re, aki bólintott.

- Igen – mondta. – Máris hozom a felszerelést.

- Az nagyszerű lesz, köszönöm – mosolygott rá Corie, V pedig elindult a Gödör felé, hogy összeszedje a szükséges holmikat.

Qhuinn persze egyre ingerültebb lett. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy Corie titkolózik előtte és elhatározta, hogy amint kettesben lesznek, kérdőre vonja a lányt, s a hálószobájuk ajtaja még szinte be sem csukódott mögöttük, máris kitört belőle a szó.

- Miért nem mondtad el, hogy tetoválást akarsz?

Corie láthatóan meglepődött a számonkérésen, de higgadt marad.

- Ahogy már mondtam, meglepetésnek szántam – mondta. – Mióta megkérted a kezem, azóta gondolkozom rajta.

- Nem értem, hogy függ ez össze – rázta meg a fejét a fiú.

Corie mély levegőt vett, belátva, hogy addig úgy sem szabadul, míg el nem mond mindent. És valóban, Qhuinn képtelen volt befogni a száját. Tudnia kellett! Most!

- Mivel a nevem ott virít a hátadon, arra gondoltam, hogy a tiedet magamra tetováltatom – hadarta el.

- A hátadra akarod íratnia a nevem? – esett le a fiú álla. Álmában sem gondolta volna, hogy Corie-nak ilyesmi járhat a fejében. Erre még példa sem volt soha, legalábbis amennyire ő tudta. Az persze hagyomány volt, hogy a férfiak a hátukba vésetik választottjuk nevét, de fordítva… Egy tetoválással…

- Dehogy! – nevetett fel a lány. – Nem a hátamra szeretném, hanem ide – mondta, s kezét az alhasára tette.

- Annyira lentre? – ráncolta össze a szemöldökét, amint elképzelte, hogy V olyan közel lesz a fele testéhez. Hiszen még a bugyiját is le kell majd húznia valamennyire…

- Igen.

- Nem akarom, hogy ott legyen! – jelentette ki hirtelen. Hangja kemény volt, akárcsak ő maga, s Corie alig akart hinni a fülének.

- Nem akarod? – kérdezett vissza. – Nem kértem a beleegyezésedet.

- Nem fogom hagyni, hogy levetkőzz V előtt!

- Levetkőzzek? – nevetett ismét, ám ezúttal cseppnyi jókedv sem volt a hangjában. – Csak a nadrágomat kell egy kicsit lehúzni, szó sincs arról, hogy…

De nem tudta befejezni. Qhuinn területféltési ösztöne nem hagyta.

- Szó! Sem! Lehet! Róla! – hangsúlyozott minden szót külön, remélve, hogy Corie belátja, neki van igaza. Még hogy tetoválás az alhasára… Amit egy férfi készít el… Micsoda képtelenség!

Corie válaszolni szeretett volna, Qhuinn látta rajta, hogy már a nyelvén van a szó, amivel alighanem egy csúnya veszekedéshez jutottak volna, ám akkor V bekopogott az ajtón.

- Menj el! – vágta rá Qhuinn, de ugyanakkor Corie is megszólalt.

- Gyere be!

Vishous kinyitotta ugyan az ajtót, de nem lépett be. Összeráncolt szemöldökkel figyelte a két szemben állót, akik dühösen meredtek egymásra.

- Minden oké? – kérdezte.

- Persze – válaszolta Corie. – Csak volt egy kis nézeteltérésünk, de már tisztáztuk. Megcsináltatom a tetoválást!

- Nem csináltatod meg! – jelentette ki Qhuinn. A feszültség és a féltékenység már minden sejtjében tombolt. Az ő fele volt, az ő nője! Senki sem mehetett még csak a közelébe sem!

- Ne mond meg nekem, hogy mit csinálhatok! – emelte fel a hangját Corie, végképp türelmét vesztve. – Szeretlek és szeretném, ha a te neved rajtam lenne, ahogy az enyém van rajtad, de nem vagyok a tulajdonod, hogy parancsolgass nekem!

Qhuinn tudta, hogy igaza van. Azt is tudta, hogy V miatt nem kellene aggódnia, de nem tudta leállítani magát. Corie odament hozzá és átölelte a derekát. Szemeiben szerelem lángolt és egy kevés harag, amiért olyan hülyén viselkedett. És egy kérés: bízz bennem! Nem volt hát más választása, mint áldását adni a dologra.

- Rendben – monda összeszorított fogakkal. – Csináltasd meg a tetkót.

Corie földöntúli mosolya, mellyel mindig megdobogtatta a szívét, azonnal felragyogott.

V besétált a szobába. Bőrkesztyűvel fedett bal kezében egy nagy szerszámosládát hozott, ami hangosan csattant, mikor a szőnyegre tette. Qhuinn számára nagyon is ismerős volt, hiszen amikor kinevezték John életőrének, V akkor is ezt a ládát cipelte, benne a tetováló géppel és minden szükséges eszközzel.

- Hová akarod? – kérdezte Corie-tól.

- Az alhasamra – válaszolta a lány és kezével mutatta a pontos helyet.

- Rendben – bólintott a testvér és teljes lelki nyugalomban, elkezdte kipakolni a láda tartalmát. Egy cseppet sem foglalkozott azzal, hogy Qhuinn metsző tekintettel néz rá, sem azzal, hogy a srác megjelölésének illata az egész szobát betöltötte már a féltékenység miatt. – És mit szeretnél?

- Qhuinn nevét az ősi nyelven – mosolygott fel parancsolójára a lány.

V komment nélkül hagyta a dolgot, csak a szükséges eszközök kipakolásával foglalkozott. Először a tetováló gép került elő, majd egy kis fekete tégely, és egy fekete gumikesztyű.

- Feküdj le az ágyra – mondta a testvér a lánynak. – A lábaid lógjanak le a végén.

Qhuinn torkából akarata ellenére is halk morgás hangzott fel, de egyikük sem foglalkozott vele. A látvány, hogy a szerelme, a fele lefekszik az ágyra és egy másik férfi olyan közel fog kerülni hozzá, majd megőrjítette, de próbálta fékezni gyilkos ösztöneit.

V közben bedugta a konnektorba a gépet, majd egy fehér kendőt vett elő, amivel majd fertőtleníti a tetoválandó területet.

- Húzd le a nadrágodat egy kicsit– mondta a lánynak, mire Corie engedelmeskedett – a felsője is fel volt már húzva, megmutatva tökéletes hasát.

Qhuinn morgása most már jóval hangosabb lett, még Corie is rá kapta a tekintetét és félve figyelte, amint közelebb lép Vishoushoz. Maga sem tudta mit akart csinálni. Nekiugrani a testvérnek és addig ütni, amíg tudja? Vagy csak kidobni a szobából és addig szeretkezni Corie-val, amíg a megjelölés illata egy mérföldnyire is elérzik? Fogalma sem volt, de szerencsére soha nem is derült ki. V ugyanis kiegyenesedett a fiú előtt és széttárta a karját.

- Mi a francra gondolsz? – kérdezte. – Hogy le fogom teperni a nődet? Hogy itt előtted, az esküvőtök másnapján akarok lefeküdni vele? – Qhuinn erre a gondolatra kivillantotta megnyúlt szemfogait és támadóállásba állt. – Állj le! – szólt rá V. – Eszem ágában sincs ilyesmit tenni, te hülye! – Várt néhány pillanatot, míg Qhuinn indulata valamelyest csökkent, majd folytatta. – Tudod ki az a Jane, ugye? – kérdezte.

- Igen – morogta Qhuinn.

- Akkor fogd be a szád és hagyj dolgozni! – vágta rá V, majd tovább nem foglalkozva a fiúval, munkához látott. A steril kendővel letörölte a hasát, aztán halványan felrajzolta a mintát. – Egyébként is – tette még hozzá. – Bocs szivi, de nem vagy az esetem – kacsintott Corie-ra, mire a lány elmosolyodott, majd Qhuinn felé nyúlt, hogy üljön mellé az ágyra és fogja közben a kezét.

Amire szüksége is volt. Qhuinn élénken emlékezett rá, amikor V az ő tarkóját tetoválta. Ő kérte meg a férfit, hogy az életőrré való kinevezésének dátumát - 2008. augusztus 18 - írja a tarkójára az ősi nyelven, de nem gondolta volna, hogy a végére annyira fájni fog. Tisztán emlékezett a karcoló érzésre, mely egyre mélyült – bár egy nyikkanás nélkül kibírta, de attól még nem volt egy kellemes érzés -, akárcsak a gép zúgására, mely akár egy autó motorja, hol hangosodott kicsit, hol halkult, de végig betöltötte a fülét, akárcsak most.

Corie meglepően jól bírta. V a lábai között térdelt, hogy jobban hozzáférjen az alhasához – amire Qhuinn inkább nem is gondolt -, és egy pisszenést sem adott ki. Szemöldökét összeráncolta ugyan, de más jel nem árulkodott arról, hogy fájdalmat érezne.

Mikor fél óra múlva elkészült a remekmű – mert V kezéből csakis az kerülhetett ki -, a testvér áttetsző kenőccsel kente be a tetoválást, ami enyhítette a lüktető érzést és gyorsabban is gyógyult tőle.

- Na, milyen? – kérdezte a pártól.

- Tökéletes, köszönöm – hálálkodott Corie azonnal és sietett a fürdőszobába, hogy a tükörben megnézhesse teljes valójában.

Qhuinn sem rejtette véka alá az örömét – részben a tudat miatt, hogy a neve örök időkig Corie-n lesz majd, részben, hogy a lány combjai között már nincs senki oda nem illő.

- Köszönjük – mondta V-nek, s a kezét nyújtotta felé, mely akár egy bocsánatkérés féle is lehetett volna, ha épp nevén nevezik, de arra nem volt szükség férfiak között. V is tisztában volt azzal, hogy mit érzett és ő is ugyanúgy reagált volna, hiszen a szerelmes, kötődő vámpír benne is ott volt, bármennyire is próbálta lazán beállítani a korábbi szituációt.

- Szívesen – fogadta el a gesztust.

Miután Corie végképp kiörömködte magát és nem győzte megköszönni V-nek, végre kettesben maradtak.

- Sajnálom – szólalt meg Qhuinn, hogy minél előbb túl legyenek a kötelezően lefutandó körökön. Ismerte már Corie-t, tudta, hogy addig nem lesz béke közöttük, míg meg nem beszélik a történteket. – Hülye voltam.

- Eléggé – helyeselt a lány. – Semmi okod nem volt féltékenynek lenned.

- Tudom.

- Jól van, felejtsük el – hagyta rá ezúttal a lány. – Mit szólsz hozzá? – kérdezte és felhúzta a pólóját, láthatóvá téve a parancsolója nevét a hasa bal oldalán. Gyönyörű, fekete betűkkel volt írva, körülötte egy halvány kerettel, mely nagyon hasonlított arra, ami Qhuinn tarkóját díszítette, s ami csak még jobban kiemelte a tökéletes vonalakat.

- Nagyon szexi – vigyorodott el Qhuinn és félig leeresztett szemhéja mögül nézett a lányra.

- Valóban? – kérdezett vissza Corie és lassan közelebb lépett hozzá.

- De még mennyire! – vágta rá. – Felizgat a tudat, hogy rajtad van a nevem.

- Az jó. Mert pont ez volt a célom vele – mondta lábujjhegyre állva, hogy meg tudja csókolni.

Így, hogy már mindkettőjükön ott volt a másik neve, ráadásul megmásítatlanul és örökre, valóban összetartoztak, s szerelmük végre olyan magasságokba szárnyalhatott, amit elképzelni sem tudtak.

Visszatérés 6. fejezet - Vágyak s remények

Sziasztok!

Íme a következő fejezet, amelyre azt hiszem mindenki, aki szereti Corie-t és Qhuinnt, már nagyon várt. :)

Jó olvasást hozzá és várom a komikat. :)

Azt hiszem, soha életemben nem voltam még olyan ideges, mint másnap éjjel. A hálószobai tükör előtt álltam és az utolsó simításokat végeztem a hajamon. Nem terveztem vele semmi különöset, csak lágy hullámokat varázsoltam bele, hogy álljon valahogy. Bár mióta vámpír lettem, sokkal erősebbek és fényesebbek lettek a tincseim. Ez valami géncucc lehetett, ami a vámpírsággal járt. Ám ez aznap nem volt elegendő számomra. Tökéletes akartam lenni, gyönyörűbb, mint valaha, hiszen életem egyik legfontosabb eseménye előtt álltam.

Még mindig nehéz volt elhinnem, hogy tényleg ez történik velem. Főleg, hogy ennyire hirtelen. Szinte felkészülni sem volt időm, és máris itt álltam egy csodaszép fehér, esküvői ruhában, várva a pillanatot, amikor kimondhatom azt a bizonyos igent annak a férfinak, akit a világon a legjobban szeretek.

Lelki szemeim előtt megjelent az előző este képe. Mikor visszatértem Wrath-tól, Qhuinn bekötözött sebekkel és összevarrt szemöldökkel feküdt az ágyunkban, rám várva. Jane remek munkát végzett, a sérülések már gyógyulásnak is indultak és kedvesem is sokkal jobb színben volt. Éppen ezért nem is várt sokáig, hogy ismét feltegye a kérdést.

- Hozzám jössz feleségül?

Nem tagadom, ledöbbentem. Először azt hittem viccel, de most, hogy már másodszor kérte meg a kezem, szembe kellett néznem a ténnyel, miszerint valóban komolyan gondolja. És de még mennyire komolyan gondolta!

A szívem a torkomban dobogott, a szám teljesen kiszáradt, és nem tudtam mást mondani, mint hogy igen, igen és ezerszer is igen! Ő volt a fény az életemben, a férfi, akiért tűzbe mentem volna. És bár úgy éreztem, túl fiatal vagyok még a házassághoz, nem volt értelme halogatni. Életem minden pillanatát vele akartam megosztani, azt akartam, hogy az utolsó lélegzetünkig együtt legyünk, szerelemben, boldogságban. Őt akartam!

Miután túljutottam az első sokkon, miszerint igent mondtam a lénykérésre, ki kellett tűznünk az időpontot.

- Holnap, amint feljön a nap – vágta rá Qhuinn, miután megkérdeztem, mikor akar elvenni.

- Holnap? – döbbentem meg. Az annyira hamar volt, túlságosan is hamar. – Nem lehet ennyi idő alatt megszervezni egy esküvőt!

Próbáltam érvelni, rávilágítani az igazamra, de kedvesem hajthatatlan volt. Még azzal sem tudtam meggyőzni, hogy pihenésre van szüksége, hiszen már sokkal jobban érezte magát. Hála vámpírgénjeinek gyorsan gyógyult, és mindketten tisztában voltunk vele, hogy holnapra kutya baja sem lesz.

- A mi hagyományaink nem olyan bonyolultak, mint az embereké – magyarázta. – Mi nem csinálunk akkora felhajtást, és a szervezés sem igényel hónapokat.

Igen, én ezt tudtam, de akkor is rémisztő volt belegondolni, hogy huszonnégy órán belül feleség leszek. Nem is olyan rég még átlagos gimnazista voltam, átlagos élettel emberként, most pedig hirtelen vámpírhercegnő lettem számtalan felelősséggel a vállamon, és ehhez még hozzájön egy házasság is. Huh. Ember vagy vámpír legyen a talpán, aki ezt könnyedén tudja venni!

De akartam mindezt. A lelkem mélyén másra sem vágytam, minthogy teljesüljenek az álmaim, vágyaim, amik mind Qhuinnről szóltak.

Mely levegőt vettem és elégedetten néztem végig a tükörképemen. A csodaszép fehér ruha, amit az interneten választottam ki, és amiért Fritz ment el a nappali órákban, egyszerűen szemkápráztató volt. A mell alatti részen egészen a csípőig hímzett virágok díszítették, akárcsak a vékony pántot a vállán, míg a szoknya rész kissé gyűrött selyemből készült és lágyan omlott lefelé. Volt egy kis dekoltázsa is, ami szépen kiemelte a melleim vonalát, és amitől csak még szebbnek éreztem magam.

Amint megláttam a szalon honlapján, azonnal tudtam, hogy ez lesz a ruhám. Persze alaposan körülnéztem a választékot illetően, és bár rengeteg csodás darabot láttam, egyik sem fogott meg annyira, mint ez. És árban is ez volt az egyik legkedvezőbb.

Qhuinn persze nem örült neki, hogy az anyagiak foglalkoztatnak, de én semmiképpen sem akartam olyan sokat költeni, ami egész Caldwell éves adó bevételének felelne meg. Igazság szerint, még azt sem tudtam, miből fizessem ki.

- Jaj, Kicsim! – forgatta meg Qhuinn a szemét, mikor elmondtam neki aggodalmamat. – A király testvére vagy. A fél vagyona téged illet.

- Komolyan? – kérdeztem leesett állal. Addig a pillanatig eszembe sem jutott, hogy ez így lenne. Wrath igazán rendes volt és egyre inkább a testvéremnek éreztem, de a szívemben a testvér helyét még mindig a kisöcsém, Drew foglalta el, akinek hiánya fizikai fájdalmat okozott a mellkasomban.

- Komolyan – vágta rá kedvesem. – Azt mondta, megvárja, hogy erősebb legyél egy kicsit, és megszokd a vámpírlétet, aztán leültök megbeszélni a piszkos anyagiakat.

Még elképzelni is nehéz volt, hogy gazdag vagyok. Vagy legalábbis az leszek.

A ruhámat végül mégis Qhuinn fekete American Express kártyájával fizettem ki, mert bár tiltakoztam ellene, addig kardoskodott, hogy az ő pénze az enyém is, míg be nem adtam a derekamat.

De megérte. Imádtam a ruhát és alig vártam, hogy Qhuinn lásson benne. Arra ugyanis azért figyeltem, hogy még véletlenül se lássa meg se a laptopon, se a valóságban. Hiába, emberként nőttem fel, és a babonáimat nem tudtam pár nap alatt leküzdeni.

Halk kopogás hangzott fel az ajtón, mire hátranéztem. Beth volt az. Elegáns, hosszú, királykék ruha volt rajta, ami kiemelte szeme kékjét és csodás alakját.

- Kész vagy? – kérdezte mosolyogva.

- Igen, azt hiszem – bólintottam.

Beth továbbra is mosolygott, mikor a hátam mögé lépett, így az ő alakja is láthatóvá vált a tükörben. - Ideges vagy?

- Te nem voltál az? – dobtam vissza a labdát, miközben Beth a szoknyámat igazgatta.

- Dehogynem! – nevette el magát. – A gyomrom egy merő görcs volt, de ott volt mellettem Wellsie és megnyugtatott. – Hangjában éreztem a fájdalmat, amit barátnője elvesztése okozott, ezért gyorsan odaléptem hozzá és átöleltem.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem – suttogtam a fülébe. Ő volt az, aki segített belebújni a ruhámba, megcsinálta a hajamat és a halvány sminket.

- Nagyon szívesen, drágám. – Végignézett rajtam és megcsóválta a fejét. – Egyszerűen gyönyörű vagy! Qhuinn el fog ájulni.

- Gondolod? – kérdeztem megerősítést várva.

- De még mennyire! – vágta rá, majd megérezve a bennem dúló érzelmi kavalkádot, hozzátette. – Ne aggódj, nem lesz semmi baj.

- Remélem – sóhajtottam fel.

- Nehéz lesz végignézned, de muszáj – mondta. – Szüksége van rá, hogy megtegye, talán jobban, mint bármelyik másik férfinak.

- Ezt meg hogy érted? – vontam össze a szemöldökömet.

- A múltja miatt – magyarázta Beth, miközben megfogta a kezemet. – Qhuinn szerintem sosem hitte el, hogy bármit is megérdemelne az életben, és ezzel is bizonyítani akar.

- De nincs szükség arra, hogy nekem bizonyítson – tiltakoztam azonnal.

- Tudom drágám, tudom. De elsősorban inkább magának akar bizonyítani.

Egy pillanatra elgondolkoztam az elhangzottakon. Qhuinn élete nem volt egy könnyű menet, azt tudtam. Ahogy azt is, hogy a családja elutasító és gusztustalan viselkedése miatt mindig kívülállónak, selejtesnek érezte magát. Igen, Beth-nek alighanem igaza volt abban, amit mondott. Qhuinn bizonyítani akart az egész világnak, főleg saját magának.

- Mehetünk? – zökkentett vissza a kérdés a valóságba, mire megráztam a fejem.

Mély lélegzetet vettem és bólintottam. – Igen. Menjünk.

Furcsa volt mezítláb végigsétálni a szobros folyosón, de ez is része volt a hagyománynak. Az előcsarnokban, mely most virágba borulva díszelgett, a ház összes lakója megjelent. Nem csak a testvérek és a feleik, de a hűségesek is. A ház úrnői, barátnőim mind csodás ruhakölteményekbe bújtak a tiszteletünkre, míg a testvérek egyforma fekete szaténinget és bő nadrágot viseltek, oldalukon drágakövekkel díszített tőrrel.

Egy virágokból készült boltív alatt pedig maga az Őrző állt, szélesen mosolyogva nézett rám és olyan melegség sugárzott a tekintetéből, hogy minden aggodalmam elszállt.

Kivéve, hogy Qhuinnt nem láttam sehol.

Mikor leértünk a lépcsőn, Beth Wrath elé vezetett.

- Sajnálom, hogy nem láthatlak, drága húgom, de biztos vagyok benne, hogy gyönyörű vagy.

- Köszönöm – mosolyodtam el.

- Készen állsz? – kérdezte.

- Igen – vágtam rá késlekedés nélkül.

- Gyere be, fiam! – szólt Qhuinn-nek.

Hátrapillantottam a vállam fölött, így épp láthattam, ahogy Qhuinn kilép az ebédlőből. Fantasztikusan nézett ki. Fekete köpenyt viselt, melyet fényes, fekete hímzés díszített és csak még jobban kiemelte sötét haját, mely olyan művészien kócos volt, mintha most lépett volna ki a fodrásztól. Alatta fekete nadrág volt rajta, és mint én, ő is mezítláb volt. Nyakában John címere csillogott, mint mindig, ám még az is eltompult felemás szemei mellett, melyek csak rám szegeződtek, mintha a megannyi ember, akik körülöttünk álltak, ott sem lettek volna.

Mikor odaért mellém, halkan odasúgta.

- Egyszerűen lélegzetelállítóan nézel ki.

Könny szökött a szemembe, de uralkodtam magamon és visszatartottam a feltörni készülő sírást.

- Szeretlek – súgtam vissza.

- Én is téged.

- Rendben van – szólt közbe az Őrző kuncogva. – Erre egy egész élet áll rendelkezésetekre, de most fontosabb dolgunk van. Forduljatok ide hozzám.

Azonnal engedelmeskedtünk a kérésének.

- Nagyon régóta várom már ezt a pillanatot. A faj, melyet én teremtettem, kihalóban van és egyetlen reményük bennetek van – mondta hol rám, hol Qhuinnre nézve. Már a nyelvemen volt, hogy rákérdezzek a konkrétumokra, de nem tettem. Nem akartam megsérteni az Őrzőt, főleg nem ebben a pillanatban. – Adjátok ide a kezeteket.

Mindketten felé nyújtottuk a kezünket, tenyérrel felfelé. Éreztem Qhuinn bőrének melegét, valamint egy másfajta hőt, amit még sohasem tapasztaltam. Nem volt égető, de a határát súrolta.

- Ó – mondta. - Ez a házasság nagyon jó. A remény ég a szívetekben, akárcsak a lelketekben.

Még mindig a kezünket fogva, hirtelen hozzám fordult.

- Leányom – szólított meg. – Ez a férfi azt szeretné, ha a parancsolód lehetne. Elfogadod őt, ha méltó rá?

- Igen. – Hangom határozottan csengett a néma csendben. – Elfogadom.

Az Őrző bólintott.

- Harcos, ez a nő hajlandó elfogadni téged. Bebizonyítod neki, hogy méltó vagy hozzá?

- Igen. – Qhuinn mély hangja visszhangzott az előcsarnokban

- Feláldozod magad érte?

- Igen.

- Megvéded azoktól, akik bántani akarják?

- Igen.

- Akkor hát itt az idő. – Az Őrző elengedte a kezünket és a testvériség tagjai felé intett a fejével.

- Szeretlek – mondta Qhuinn gyorsan és megcsókolt. Kapkodva visszacsókoltam, mert tudtam, mi következik és egyáltalán nem örültem neki, de nem volt más választásom. A szokás az szokás, túl kell élni valahogy.

Amint kibontakoztunk az ölelésből, Qhuinn hátralépett egyet és kioldotta a derekán a köpenyt, majd az odasiető Fritz kezébe adta. Felsőteste teljesen meztelen volt, mikor letérdelt a férfiak előtt és lehajtotta a fejét.

Ahogy az várható volt, barátnőim azonnal mellettem termettek és átöleltek, hogy tartsák bennem a lelket. Ezen mindannyian átestek már, hiszen nekik is volt esküvőjük és túl is élték. Én is túl fogom! – határoztam el magamban, de attól még ugyanolyan nehéz volt tétlenül végignéznem mindazt, ami következett.

Fritz ekkor betolt egy kis asztalt, amin egy sóval teli nagy kristály tál, egy kancsó víz és egy kis lakkozott fadoboz volt.

Itt az idő – gondoltam összeszorított fogakkal és megfeszítettem magam, hogy két lábon kibírjam.

Wrath odafordult Qhuinnhez, Vishous pedig szorosan mellette állt.

- Mi a neve a felednek? – kérdezte a bátyám.

- Cornelia – felelte Qhuinn határozottan és hangosan.

Wrath akkor előhúzta a tőrt az oldaláról és Qhuinn háta fölé hajolt. V jobb kezével megfogta Wrath kezét és segített neki kedvesem hátába karcolni a nevem kezdőbetűjét.

Qhuinn egy pisszenést sem adott ki. Ezzel fejezte ki felém és a jelenlévők felé a becsületét. Ezzel adta nekem a testét és a lelkét. Mostantól fogva mindene az enyém volt. Ez így működött a vámpíroknál, bármennyire is nehéz volt elfogadnom mindezt és végignéznem néma szenvedését.

A királyt Blay követte.

- Ami a neve a felednek? – kérdezte, és bár számítottam rá, hogy lesz némi fájdalom a hangjában az esküvőnk miatt, mégsem éreztem semmi ilyesmit. Blay szerette Qhuinnt, de volt annyira önfeláldozó, hogy barátja boldogságát a magáé elé helyezte, amiért mérhetetlenül tiszteltem.

- Cornelia – felelte újra Qhuinn.

Blay pedig belekarcolta kedvesem hátába a nevem következő betűjét.

Utána következett John, akinek Blay fordított, majd V, Butch, Z, Phury és végezetül Tohr. A nevem ugyanis nyolc betűből állt, ami azt jelentette, hogy nyolcszor kellett belevágni Qhuinn hátába, mely most már csupa vér volt, de ő még mindig nem adott ki egy hangot sem. Én annál inkább. Tudtam, hogy nem szabad tiltakoznom, hogy azzal megsérteném a becsületét és kellemetlen helyzetbe hoznám a férfiak előtt, de nagyon nehéz volt megállni szó nélkül. Kisebb sírás foszlányok még így is felszakadtak belőlem, mire barátnőim, akik mind mellettem álltak, azonnal reagáltak. Ki egy kedves, nyugtató szóval, ki egy kézszorítással, de mind támogattak.

És ha ők nincsenek, nem bírtam volna ki a végét, mikor is V beleöntötte a kancsó vizet a sóval teli tálba, majd a sós vizet Qhuinn hátára öntötte.

Megroggyant a térdem, mikor láttam, hogy a férjem izmai görcsösen összerándulnak a fájdalomtól és elképzelni sem tudtam, hogy mit érezhet. Csodáltam tűrőképességét, hiszen még akkor sem szisszent fel.

V lehajolt, és kivett a lakkozott fadobozból egy vizes fehér ruhát. Felitatta a sebet, aztán összehajtotta az anyagot, visszatette a dobozba és átadta Wrath-nak.

- Kelj fel, fiam! – mondta Wrath.

Qhuinn felegyenesedett, így már láthatóvá vált a háta felső részén félkörívben óangol betűkkel írt nevem.

Wrath felé nyújtotta a dobozt.

- Add ezt a felednek, erőd jelképeként, hogy mindig tudja, méltó vagy hozzá, és ezentúl a tested, szíved és lelked az övé.

Qhuinn akkor felém fordult. Aggodalmasan fürkésztem az arcát, hogy lássam, hogy van, de úgy tűnt, jól érzi magát. Szemei csillogtak a szerelemtől, járása egyenletes volt.

Mikor odaért hozzám, elém térdelt, lehajtotta a fejét, és átnyújtotta a dobozt.

- Elfogadsz engem? – kérdezte és lassan rám emelte a tekintetét. Ez volt a szertartás vége. Ha elfogadom, házasok vagyunk. Ha visszautasítom… Ez meg sem fordult a fejemben!

- Igen, elfogadlak – mondtam és remegő kézzel átvettem a ládikát.

Qhuinn felállt és körém fonta a karját, mire hevesen átöleltem, de vigyáztam, hogy még véletlenül se túl fönt érjek a hátához, ezáltal újabb fájdalmat okozva neki.

- Jól vagy? – kérdezte.

- Nem igazán – suttogtam vissza, miközben a testvériség tagjai kántálni kezdtek valamit az ősi nyelven, amit nem értettem, de sok időm nem is volt, hogy rájöjjek bármire is belőle, ugyanis Qhuinn azonnal a karjába kapott és elindult velem felfelé a lépcsőn.

- És mi lesz a vacsorával? – kiáltotta utánunk egy hang.

- Jaj, Rhage, hagyd már őket! – korholta le Mary, mire mély nevetés volt a válasz.

Való igaz, most a tiszteletünkre rendezett vacsorán kellett volna részt vennünk, ám úgy tűnt, Qhuinn-nek egészen más tervei vannak az este hátralévő részére.

O*o*o*O

Qhuinn-nek nehéz élete volt. A sors sosem bánt vele kesztyűs kézzel, de bármilyen nehézséget is gördített az útjába, legyőzte azt és csak erősebbé vált tőle. És most már értette az okát is, hogy miért történt mindez úgy, ahogy. Corie miatt. Ez a lány, ez a tökéletes, csodás tünemény volt az ő megmentője, a jövője, a szerelme és boldogsága.

Boldogan tűrte a fájdalmat, amit a tőrök okoztak, miközben a testvérek, valamint Blay és John belekarcolták az imádott lány nevét a hátába. Istenem, ezerszer is újra átélte volna a kínzó, égető érzést, mert ezzel örökké egymáshoz tartoznak majd.

És most, miközben felfelé tartott a közös hálószobájukba, karjában a lánnyal, várva a pillanatot, amikor végre szeretkezhet vele… ő volt a világ legboldogabb embere!

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, azonnal az ágynál termett. Lefektette kedvesét, majd óvatosan melléfeküdt, hogy lassan csókolhassa ajkait.

- Annyira féltem – sóhajtott fel Corie két csók között.

- Nem kell aggódnod értem – mondtam Qhuinn és megsimogatta az arcát.

- Könnyű azt mondani – húzta el a száját. – De elképzelni sem tudod, milyen nehéz volt végignéznem mindezt. Soha többé nem akarom átélni!

- Nem is kell! – vágta rá Qhuinn hevesen, majd rájött, hogy tévedett. – Legalábbis, amíg nem lesznek gyerekeink.

- Akkor jó sokáig nem lesznek! – jelentette ki Corie, amivel megnevetette Qhiunnt. – El sem hiszem, hogy a feleséged lettem – folytatta és karjait kedvese nyaka köré fonta.

- Pedig az lettél – csókolta meg. – Most már az idők végezetéig az enyém vagy.

- Az sem tűnik elég hosszú időnek, ha rólad van szó – kontrázott rá Corie és ezúttal ő csókolta meg a fiút.

Kezdetben lassan és félénken csókolóztak, mint akik először fedezik fel egymás száját, ám egyre inkább intenzívvé vált a nyelvcsatájuk és Qhuinn már alig bírta visszafogni magát. Legszívesebben letépte volna Corie-ról a fehér ruháját és azonnal a magáévá tette volna, de ez mégiscsak a nászéjszakájuk volt.

Finoman kényeztette a lány vállát, amiről időközben lecsúsztatta a virágdíszes pántot, majd áttért a mellei vonalára és ott folytatta tudatpusztító hadjáratát, élvezve, hogy a fele mély sóhajokkal hálálja meg minden érintését.

Úgy tűnt, ezer év telt már el azóta, hogy utoljára együtt voltak. Még a lány átváltozása előtt, mikor visszatért hozzá. Azóta nem kerültek ilyen intim közelségbe egymással, mert Qhuinn időt akart hagyni, hogy megerősödjön és a bőre érzékenysége is elmúljon. Ám most, hogy itt volt a közelében, hogy bőréből áradt a vágy illata és látta rajta, mennyire kívánja, Qhuinn akkor sem tudott volna megállni, ha lángba borul körülöttük a ház.

Szerencsére semmi ilyesmi nem történt.

Alig érintve a testét, óvatosan kihámozta a ruhájából, és mikor már csak a fehérnemű maradt, elfedve legszebb részeit, elégedett morgás tört fel a torkából. A megjelölés illata már úgy betöltötte a szobát, hogy valószínűleg még a földszinten is érezhették, de ezzel egyikük sem törődött.

- Annyira hiányoztál! – sóhajtott fel Corie, miközben szélesre tárta a karjait, úgy hívta magához a fiút, hogy végre átölelhesse. Qhuinn persze azon nyomban teljesítette a kérését.

Egyik lábát átvetette a lány combján, míg karjával megtartotta fölötte a súlyát, nehogy agyonnyomja szegényt.

- Te is nekem – lehelte a szájába két csók között. – De most már nem engedlek el. Soha. Az enyém vagy.

- A tied vagyok – felelte Corie, s oldalra fordította a fejét, ezzel felkínálva a nyakát. Nem volt tudatában a mozdulat érzékiségének, ám Qhuinn annál inkább. Szemfogai azonnal megnyúltak és már alig várta a pillanatot, amikor belekóstolhat Corie vérébe. Ám azt kicsit későbbre tervezte…

Hirtelen ötlettől vezérelve felült és a lányt is felhúzta az ágyról, majd úgy igazította, hogy lábaival körbeölelje a csípőjét, így pont a legjobb helyen ért össze a testük. Érezte a forróságot a lány falatnyi bugyiján keresztül, de türtőztette állatias ösztöneit és nem sietett megszabadulni tőle. Helyette ráérősen simogatta a lány hátát és hagyta, hogy a két kis kéz azt tegyen vele, amit csak akar.

Corie azonban türelmetlenebb volt. Vigyázva a Qhuinn hátán lévő friss sebekre, addig ügyeskedett, míg ki nem szabadult a szoros ölelésből és azonnal a fekete nadrágra vetette magát, ami alá Qhuinn semmit sem vett fel.

- Így máris jobb – mondta komiszul Corie, miközben szemei buja csillogással itták Qhuinn meztelen testének látványát.

Ezt persze a fiú sem hagyhatta viszonzatlanul.

- Te kis boszorkány – vágta rá, és egy mozdulatába került, hogy a lányt fedő fehérnemű darabokban végezze. Az anyag szakadásának hangja olyan ajzószernek bizonyult, ami meglepte mindkettejüket, de a következő pillanatban már egymásba gabalyodva hevertek az ágyon és hevesen csókolóztak.

Hol voltak már akkor a korábbi elképzelések a lassú, érzéki szeretkezésről… Qhuinn még a saját nevét is elfelejtette, mikor a lányba hatolva megérezte a forrongó lávafolyamot és hallotta Corie élvezettel teli, mély sóhajtását, valamint meglátta felső ajka alól kilátszódó hosszú szemfogait.

De ennyivel nem elégedett meg. Oldalra fordította a fejét, felkínálva a vénáját, majd reszelős hangon megszólalt.

- Igyál belőlem.

Corie pedig megtette. Azonnal belemélyesztette a fogait és mohó kortyokban itta az életet adó nedűt.

- Istenem… - nyögött fel összerezzenve a harapástól, de a gyönyör, melyet Corie érzett ivás közben szinte azonnal átvette a helyét minden kellemetlenségnek és a mennyországba repítette a fiút. Miközben próbálta egyhelyben tartani magát, hogy a lány kényelmesen tudjon inni, egyre gyorsabban mozgatta a csípőjét, elhozva mindkettejük számára a gyönyörök tetőfokát.

Ám hiába az orgazmus, a szenvedély cseppet sem hagyott alább. Még mikor Corie befejezve megnyalta a sebét, hogy elállítsa a vérzést, ereiben akkor is tombolt a vágy.

Vigyázva, hogy ne csússzon ki, ismét az ölébe húzta a lányt, és most, hogy testük még akadály mentesebben simulhatott össze, hátrahajtotta a fejét és miközben ismét a lányba élvezett, olyan mély, erotikus hangot adott ki, hogy még a bútorok is beleremegtek.

- Qhuinn – zihálta Corie, folytatva testük ritmusát. – Qhuinn… Szeretlek… Igyál belőlem…

Ezek voltak a legcsodálatosabb szavak, amelyeket valaha hallott kedvesétől. Minden pillanatát élvezte, amit az ágyban töltöttek, minden szavát itta, bármiről is beszéltek, de ebben a percben, mikor szerelme oly’ nyíltan, bizalommal telve kínálta neki saját magát, egy csoda volt Qhuinn számára.

És akkor lecsapott.

Érezte, amint Corie teste megrándul a pillanatnyi fájdalomtól, ahogy azt is, amint nyomban ellazulnak az izmai és élvezettel nyögdécselve folytatja a csípője ringatását, ám amit a világon a legintenzívebben érzett, az a vére volt.

Tisztán, erősen, égetve vonult végig a testén, felpezsdítve minden porcikáját, és a múltba száműzve a tőrök okozta sajgást a háta felső részén. Addig azt hitte, Amalya kiválasztott vérénél nem létezik erőt adóbb, de tévedett. Corie maga volt az élet, a szépség és a remény.

Qhuinn pedig nem győzött hálálkodni az Őrzőnek, amiért nekiadta ezt a kivételes lányt.

/Corie ruhája. :)/