Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet,
amivel szeretnék minden kedves olvasómnak Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánni!!!
:)
Mielőtt rávetnétek magatokat az
olvasásra, ajánlom figyelmetekbe, az alábbi zenét:
De csak akkor indítsátok el,
amikor eljön az ideje! Ne aggódjatok, tudni fogjátok az mikor lesz. :P
- Tessék? – kerekedtek ki a szemeim, és biztos voltam benne, hogy csak
rosszul hallottam.
- Valakinek elkezdődött a termékenységi időszaka – ismételte meg Qhuinn és
már fel is pattant az ágyról. Lehetett látni rajta, hogy az idegei pattanásig
feszültek, ahogy gyorsan körülnézett a szobában, majd villámgyorsan felkapta a
csizmáját, amit alig pár perce rúgott le magáról.
- Öltözz fel – mondta nekem, s bár akkor már én is talpon voltam,
értetlenül néztem rá.
- Miért, hová megyünk? – kérdeztem.
- A belvárosba – válaszolta. – El kell tűnnünk innen minél előbb.
- Miért? – kérdeztem ismét. Eléggé összezavart vele, hogy ilyen idegesen
viselkedett.
Qhuinn megállt egy pillanatra és szembefordult velem.
- A férfiakra eléggé… erőteljesen hat, ha a közelükben van egy termékeny nő
– mondta.
- Igen, ezt tudom – bólintottam. Még emlékeztem, amikor Beth-nek érkezett
el az ideje, s bár ők Wrath-szal nem kockáztatták meg, hogy teherbe essen,
inkább Jane kábító injekcióját választották, attól még a termékenységi hormonok
az egész ház életét felpezsdítették. Hiába telt el azóta már néhány év, még
most is elpirulok, ha eszembe jut, Qhuinn mennyire be volt indulva… Soha olyan
jót nem szeretkeztünk, csak amikor az én termékenységem volt terítéken.
- Semmi gond nem származna ebből, ha nem lennél most állapotos. – Szavai
után az, ahogyan megnyalta a szája szélét, és merően bámult, olyan érzést
keltett bennem, mintha egy vadállattal állnék szemben, aki bármelyik
pillanatban rám vetheti magát és felfalhat, méghozzá a szó legnemesebb
értelmében. Ettől az én vérem is felpezsdül, s már épp azon voltam, hogy ezt
szóvá is tegyem, amikor folytatta. – Terhesség alatt nem jó, ha más
termékenységéhez közel vagy. A hormonok is hathatnak rád… és én is…
A mondat vége bogarat ültetett a fülembe.
- Te? Mégis hogyan?
Habozni látszott, de végül mégiscsak válaszolt.
- Nem tenne jót, ha mi olyan… sokáig… - Megköszörülte a torkát. – Emlékezz
csak vissza, meddig tart egy ilyen időszak. Ha mi most azt végigszeretkeznénk,
az nem tenne jót nektek.
- Óóó – leheltem, ahogy leesett a tantusz. Igen, be kellett látnom, ebben
volt logika. Ha most órákon át, vagy akár napokon át ágyban lennénk – márpedig
ágyban lennénk, mert a termékenység a férfiak gyenge pontja, muszáj
kielégülniük, különben majdhogynem beleőrülnek a vágyakozásba -, az valóban nem
lenne túl egészséges, főleg ha azt nézzük, mostanában milyen fáradékony voltam.
– Értem – tettem még hozzá, és gyorsan magamra kaptam a ruháimat, majd zsebre
vágtam a telefonomat.
- Kocsival menjünk vagy láthatatlanná tudsz válni? – kérdezte tőlem, amikor
már a lépcsőn siettünk lefelé.
- Láthatatlanná tudok válni, nincs gond – mosolyogtam rá, s bár én tényleg
jól éreztem magam, ő már nem annyira. Homloka verejtékes volt, kissé zihált, s
a bőrnadrágja eleje majd’ szétszakadt duzzadó férfiasságától. Sietnünk kellett!
Ez felért számára egy kínzással.
Szerencsére nem találkoztunk senkivel sem. Mióta a testvériség világába
kerültem, túl sokszor láttam, hallottam, éreztem olyat, amit nem akartam. Egy
házban, ami tele van szuperérzékszervű vámpírokkal, nem nagyon lehettek titkok
sajnos. Na, de ezt teszi, ha valaki egy különleges család része.
Megálltunk a ház előtti lépcső tetején, s mély levegőt vettünk, hogy
képesek legyünk láthatatlanná válni. Csípős volt a hajnal – ahogy láttam alig
fél óra volt napfelkeltéig -, fázósan összébb húztam magamon a pulcsimat,
miközben apró párapamacsok hagyták el a számat.
- Fel kellett volna venned a kabátodat – mondta Qhuinn aggodalmasan, mire
megráztam a fejem.
- Ugyan, mindjárt a lakásunkban leszünk, addig nem lesz bajom – vágtam rá,
s a következő pillanatban éreztem, amint a testem molekulákra esik szét és
átrepül a város felett.
Amikor újra alakot öltöttem, már a caldwelli lakásunk erkélyén álltam. Alig
fél pillanattal később Qhuinn is megérkezett. Villámgyorsan beütöttük a
biztonsági kódot, s már be is mehettünk a jó meleg nappaliba. Pár perccel
később az acélredőnyök leereszkedtek nappalra.
- Szeretném tudni kinek jött el az ideje – sóhajtottam fel, ahogy ledobtam
magam a kanapéra.
- Hamarosan megtudjuk – válaszolta Qhuinn és ő is helyet foglalt mellettem.
– Egy-két nap és vége lesz.
- Ühüm – bólogattam. – És addig mit fogunk itt csinálni?
- Lennének ötleteim – mosolygott rám kedvesem sokatmondóan.
- Szeretem az ötleteidet és mindben benne vagyok – vágtam rá, s már
csókoltam is.
O*o*o*O
Aznap este álmosan, de boldogan ébredtem. Qhuinn még édesen aludt
mellettem, s végre ismét volt lehetőségem kicsit kukkolni őt álmában. Azt
hiszem, idejét sem tudtam már, mikor volt nyugodt reggelünk, vagy esténk, attól
függ, honnan nézzük. De most nem várt ránk semmi és senki. Qhuinn-nek nem
kellett kimennie az utcára – íratlan szabállyá vált, hogyha valamelyik párnak
elérkezik a termékenységi időszaka, senki sem megy ki harcolni, hiszen így nem
lenne biztosítva az erősítés, ha baj történik -, s John mellett sem kellett
lennie, így végre volt időnk egymásra. Éppen ezért nem akartam még
felébreszteni. Megelégedtem azzal is, hogy nézhettem.
A hátán feküdt, egyik karját a feje fölé emelte, amitől megfeszült a
mellizma. Nehezemre esett, hogy ne érjek hozzá, de megálltam. Helyette a
tekintetemmel simogattam tovább. Szexis nyakán látszódott, ahogy szíve ütemére
lüktet a vénája, mire szemfogaim érezhetően megmozdultak. Qhuinn életet és erőt
adó vérét legalább annyira kívántam, mint a testét. S ha már a testénél
tartunk… Kockás hasa, mely minden légvételnél felemelkedett majd lesüllyedt,
észbontó volt. Tekintetem még lejjebb vándorolt, s bár ágyékát takaró fedte,
ugyanolyan vadító volt, mintha meztelenül feküdt volna előttem.
Istenem, annyira szerettem és kívántam… Sosem kaphattam belőle eleget.
- Tetszik, ahová nézel – szólalt meg hirtelen, mire összerezzentem.
- Észre sem vettem, hogy fent vagy – mondtam elpirulva.
- Gondolom valami más – itt elég egyértelműen benyúlt a takaró alá és
megfogta a férfiasságát – elvonta a figyelmedet.
- Ühm – nyögtem ki nagyon frappánsan és bólintottam hozzá, de szemeimet nem
vettem le a takaróról. Látni akartam, érezni, szeretni…
Qhuinn persze olvasott a gondolataimban, mint mindig. Egy gyors
mozdulattal, lerúgta magáról a takarót, felfedve mindazt, amit addig csak lelki
szemeim előtt láttam.
Izmos, izgató keze marokra fogta a kemény hímvesszőt, s lassan húzogatta.
Nagyot nyeltem, s az arcom még pirosabb lett.
- Imádom, hogy mindig zavarba jössz – mondta, s hangja rekedté vált a
vágytól. – Öt éve vagyunk házasok, nincs olyan része a testednek, amit ne
láttam volna, ahogy az enyémnek sincs, amit te ne láttál volna, mégis minden
alkalommal, amikor meztelenül látsz, még a füled is vörösben játszik. – Mindezt
teljes lelki nyugalommal mondta, miközben keze lassú ütemet diktálva folytatta
a kényeztetést.
- Nem tehetek róla – sóhajtottam fel, s végre felpillantottam az arcára.
Mosolygott, méghozzá azzal az elégedett, szívtipró mosolyával, amivel bármikor,
bármit el tudott érni nálam.
- Gyere ide – kérte lágyan, s ha akartam volna, akkor sem tudtam volna
nemet mondani neki. Fölé hajoltam, miközben megtámaszkodtam a fülei mellett,
így a takaró, ami eddig takarta pőre valómat, lehullott rólam, de nem zavart.
Igaza volt, ennyi idő után nem volt olyan része egyikünknek sem, amit a
másikunk ne látott volna. És én akartam is, hogy lásson, hogy becézzen,
simogasson, kényeztessen.
S néma kérésem azonnal teljesült, mint mindig.
Néhány órával később már a konyhában tettem-vettem, elégedetten, boldogan.
A nyakamon lévő harapásnyom ugyan sajgott egy kicsit, de egyáltalán nem bántam.
Megborzongtam az emlékektől, amik felszínre törtek, s inkább visszafordultam a
serpenyőhöz, amiben annyi szalonna sült, ami egy öttagú családnak is elég lett
volna. De persze ennyi nem volt elég, ehhez még jött a tojás és a pirítós is.
Késői reggeli, korai ebéd, nem tudtam eldönteni. Annyi volt csak biztos, hogy
éhen halok menten, s tudtam, ezzel Qhuinn is így van, aki épp zuhanyozott.
Kicsit furcsa volt, hogy ismét a konyhában sürgök-forgok, mert ez csak
akkor fordult elő, amikor nem otthon voltunk. A hűségesek a házban mindenről gondoskodtak, szinte a tenyerükön
hordoztak minket, de itt, a mi kis szerelmi fészkünkben nem voltak hűségesek. Ilyenkor úgy érezhettük, hogy
normális pár vagyunk, normális család. Imádtam!
Éppen kitettem a tányérra a sülteket, és beleharaptam az almámba, amikor
felcsendült a zene. Meglepetten kaptam fel a fejem, s mivel a nappalinkat és a
konyhánkat csak egy pult választotta el egymástól, pontosan ráláttam Qhuinnre,
aki a csúcstechnikás hifi előtt állt, távirányítóval a kezében, s a zene
ritmusára mozogni kezdett. Farmer és izompóló volt rajta.
Nem túlzok, ha azt mondom, leesett az állam. Qhuinn a legrosszabb napján is
- már ha volt neki olyan valaha -, észbontó volt, szexi görög félisten, de
most… Ahogy a csípője mozgott a zene ritmusára… Te jó ég! Aztán hirtelen
szembefordult velem. Ajkai bűnös mosolyra húzódtak, ahogy elindult felém.
Járása is egyezett a zene ritmusával.
Egy szó nem sok, annyi sem jött ki a számon, ahogy megállt előttem. Kezei
az arcomra siklottak, ajkaimra hajolt, de mielőtt még megcsókolhattam volna,
visszakozott. Játszott velem. Kezei lesiklottak, át a mellkasomon, a hasamon,
majd kitértek oldalra, a derekamra, de ott sem időztek sokat. Lecsúsztak a
fenekemre, majd felemelt. Lábaim kapaszkodót keresve a derekára kulcsolódtak,
karjaim pedig a nyaka köré fonódtak. Fejét a nyakamba fúrta, s érzékien
végignyalta az érzékeny területet. Önkéntelenül hátrahajoltam a karjaiban.
Közben megérkeztünk a nappaliba, s letett a kanapéra. Hátrált néhány
lépést, s még mindig a zenére táncolva, csábítóan feljebb húzta a pólója alját,
így látni engedte az izomkötegeket a hasán. A köldöke maga volt a női álom.
Alig vártam, hogy csókjaimmal kényeztethessem. Hogy tovább folytassa a
kínzásomat, elengedte a póló szegélyét, így ismét eltűnt előlem a meztelen
testrész. De nem bántam. Tudtam, hogy hamarosan ismét láthatom, ahogy a többit
is, mert mindene az enyém.
Odalépett hozzám, megtámaszkodott a kanapé támláján és az ölembe mászott.
Combjaim mellett térdelt, miközben szexisen körzött a csípőjével és
félreérthetetlen mozdulatokkal imitálta a hamarosan bekövetkező
szeretkezésünket.
Édes Istenem – sóhajtottam fel magamban.
- Ha spontán öngyulladásban el lehet
halálozni, azt hiszem, én hamarosan a túlvilágon találom magam… Kezeim
felfedezőútra indultak testén, kezdve a mellkasán, majd áttértem a hátára,
élvezve a kemény izmokat, majd leparkoltam remekbeszabott fenekén és közelebb
húztam magamhoz. Reméltem érti a célzást, hogy bármennyire is élvezem a műsort,
többet akarok. Őt magát!
Természetesen értette, de nem könyörült. Felnevetett hevességemen, majd
lefejtette magáról kezeimet, és ismét elhátrált. Ám ezúttal legalább
megszabadult a pólójától. Ahogy áthúzta a fején és eldobta valahová, olyan
forróság kerített hatalmába, mint még soha - leszámítva talán a termékenységi
időszakot. Nem lepődtem volna meg, ha a vékony rövidnadrágos pizsamaalsóm úszna
a nedvességben, annyira vágytam már rá.
Ismét ráérezve gondolataimra, letérdelt elém, majd határozott mozdulattal
szétnyitotta combjaimat, s miközben tenyerei a csípőm két oldalára simultak,
arcát az ágyékomhoz szorította, s közben doromboló hangot adott ki.
Hátrahajtottam a fejem, s próbáltam közelebb kerülni hozzá, de nem engedte.
Határozottan a helyemen tartott.
Csókjai, amikkel fedetlen combjaimat borította, forróak voltak, égették a
bőröm, de még így sem volt elég. Több kellett, érezni akartam az egész testét
az enyémen, magamban, kívül-belül, mindenhol.
- Qhuinn… - sóhajtottam a nevét, mire olyan mély csókot kaptam, hogy azt
hittem, ez a vég, ebbe már valóban bele fogok halni. Nyelve, fogai ott voltak
mindenhol a számban, még jobban lángra lobbantva a testemet, pedig esküdni
mertem volna rá, hogy az már valóban lehetetlenség.
És ismét elhátrált tőlem. Csípőjét mozgatva a sliccéhez nyúlt, s lassan,
kínzóan lassan kigombolta a nadrágot, majd lehúzta a cipzárt. Úgy éreztem egy
örökkévalóság telt el, mire végre lekerült róla az az átkozott farmer. A
legjobb ajzószer mégis a sátrat megszégyenítő bokszere volt. Férfiassága
félig-meddig ki is kandikált a fekete ruhadarab derekánál.
Néhány pillanatig még táncolt nekem, forgatta a csípőjét, riszálta a
fenekét, majd ismét letérdelt elém, de csak addig, míg a pizsamaalsómat le nem
húzta rólam a bugyimmal együtt. Már csak a laza póló maradt rajtam, de nem túl
sokáig. Felmászott rám, az ölembe ült, s miközben ismét szeretkező mozdulatokat
tett, kezei a felsőm alá bújtak. Én azonban nem értem be ennyivel. Azonnal
rávetettem magam a bokszerére, és hála a vámpírerőnek, darabokban végezte a
gyenge kis anyag, s végre kézbe vehettem lüktető, kemény férfiasságát.
Ezt a pillanatot választotta, hogy ő is ugyanazt tegye az én pólómmal, így
végre mindketten meztelenek lettünk, s akadály nélkül simulhatott össze a
testünk.
Vastag karjai a derekam köré fonódtak, nyelve elmerült a számban a
végletekig csókolva. Elvesztem az élvezetekben, így alig vettem észre, hogy
Qhuinn megragadott és átfordította kettősünket, így most én ültem az ő ölében,
s csak egy kicsit kellett feljebb emelkednem, hogy végre testünk egyesülhessen.
- Óh, Qhuinn – sóhajtottam fel, amint megéreztem magamban. Annyira vágytam
már erre. Igaz, hogy pár óra telt csak el a legutóbbi szeretkezésünk óta, de ez
a kis műsor, amivel meglepett, egyszerűen a végtelenségig tüzelte a testemet.
Hátrahajoltam az ölelésében, élvezve, hogy míg egyik tenyere a hátamat
támasztotta meg, a másik a melleimet kényezteti. Istenem, ha abban a
pillanatban meghaltam volna, alighanem a világ legboldogabb embereként hagytam
volna itt az élők világát.
Kezei aztán lefelé indultak, s mikor megtalálta a legérzékenyebb pontomat,
egész testemben összerándultam, mintha váltóáramot vezettek volna a sejtjeimbe.
Az élvezet kiszippantott a tüdőmből minden csepp levegőt, de nem bántam, mert
Qhuinn finom ajkait kaptam helyettük, aki szintén átlépve a mennyország
kapuját, úgy szorított magához, mint még soha. Aztán persze amint rájött, hogy
mit csinál, lazított a karjain, de nem engedett el.
Pihegve dőltem neki, vállára hajtva a fejemet, s elégedetten hallgattam
ziháló légvételeit és szapora szívverését.
Eltelt pár perc, mire úgy éreztem, ki tudok egyenesedni, s bár testünk még
össze volt kapcsolva, ez egy pillanatig sem zavart. Természetes volt, s
otthonos érzés.
- Minek köszönhetem ezt a meglepetést? – kérdeztem a vágymámoros szemekbe
nézve, miközben megsimogattam az arcát.
- Fogalmam sincs – nevette el magát. – Csak úgy jött.
- Jöhetne máskor is – kacsintottam rá, s megcsókoltam. – Nagyon, de nagyon
tetszett.
- Részemről az öröm – vágta rá, amin még jobban meglepődtem.
- De hát nem is szeretsz táncolni – ütöttem tovább a vasat.
- Neked valahogy más érzés – mondta, s úgy simogatta a hátamat, mintha nem
is lenne tudatában a cselekedetének. – Főleg, hogyha ez a folytatása.
Hangosan felnevettem.
- Abban biztos lehetsz, hogy ha így táncolsz nekem, csakis ilyen folytatása
lehet.
- Ezt megbeszéltük!
S bár a reggelink kihűlt, mégis jóízűen és olyan elégedettséggel tömtük
magunkba, mintha nem ettünk volna napok óta. Egy morzsányit sem hagytunk,
főleg, mert tudtuk, hirtelen jött szabadságunk nemsokára véget ér, de addig is
ki akartunk használni minden egyes másodpercet.
S mitagadás, meg is tettük…
