Szeretném felhívni minden idetévedő figyelmét, hogy a történet 18-as besorolás alatt áll, mind az erotika, mind a trágár kifejezések miatt.
Aki ismeri a testvériség világát, az nagyon jól tudja mindezt!:P

Ez ne szegje kedvét senkinek, olvassatok és komizzatok.:P Köszi!:)

2015. december 31., csütörtök

BUÉK!!! XD

Sziasztok!

Az alábbi videóval szeretnék nagyon, de nagyon boldog, FTT-ben és könyvekben gazdag új évet kívánni mindenkinek! :)
Nemrég találtam és ez az egyetlen valamire való trailer videó, amit a sorozathoz készítettek, legalábbis azok körül amiket eddig láttam. :) /Bár ebben is vannak azért olyan jelenetek, amin pilláztam egyet, hogy mi van???? :D/


A zene pedig: Skillet - Hero.


Köszönöm, hogy velem voltatok 2015-ben, és remélem találkozunk jövőre is! Kívánom, hogy 2016 gondtalanabb, boldogabb év legyen, mint az előző volt és a végére jussunk Corie és Qhuinn történetének, hogy aztán mások vegyék át a helyüket. :P

Millió puszi nektek, vigyázzatok magatokra és a szeretteitekre!
És ne rúgjatok be nagyon, max annyira, amennyire én. :P

Zoe Henderson

2015. december 24., csütörtök

Visszatérés 21. fejezet - Qhuinn, a szexisten



Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet, amivel szeretnék minden kedves olvasómnak Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánni!!! :)

Mielőtt rávetnétek magatokat az olvasásra, ajánlom figyelmetekbe, az alábbi zenét:
De csak akkor indítsátok el, amikor eljön az ideje! Ne aggódjatok, tudni fogjátok az mikor lesz. :P



- Tessék? – kerekedtek ki a szemeim, és biztos voltam benne, hogy csak rosszul hallottam.
- Valakinek elkezdődött a termékenységi időszaka – ismételte meg Qhuinn és már fel is pattant az ágyról. Lehetett látni rajta, hogy az idegei pattanásig feszültek, ahogy gyorsan körülnézett a szobában, majd villámgyorsan felkapta a csizmáját, amit alig pár perce rúgott le magáról.
- Öltözz fel – mondta nekem, s bár akkor már én is talpon voltam, értetlenül néztem rá.
- Miért, hová megyünk? – kérdeztem.
- A belvárosba – válaszolta. – El kell tűnnünk innen minél előbb.
- Miért? – kérdeztem ismét. Eléggé összezavart vele, hogy ilyen idegesen viselkedett.
Qhuinn megállt egy pillanatra és szembefordult velem.
- A férfiakra eléggé… erőteljesen hat, ha a közelükben van egy termékeny nő – mondta.
- Igen, ezt tudom – bólintottam. Még emlékeztem, amikor Beth-nek érkezett el az ideje, s bár ők Wrath-szal nem kockáztatták meg, hogy teherbe essen, inkább Jane kábító injekcióját választották, attól még a termékenységi hormonok az egész ház életét felpezsdítették. Hiába telt el azóta már néhány év, még most is elpirulok, ha eszembe jut, Qhuinn mennyire be volt indulva… Soha olyan jót nem szeretkeztünk, csak amikor az én termékenységem volt terítéken.
- Semmi gond nem származna ebből, ha nem lennél most állapotos. – Szavai után az, ahogyan megnyalta a szája szélét, és merően bámult, olyan érzést keltett bennem, mintha egy vadállattal állnék szemben, aki bármelyik pillanatban rám vetheti magát és felfalhat, méghozzá a szó legnemesebb értelmében. Ettől az én vérem is felpezsdül, s már épp azon voltam, hogy ezt szóvá is tegyem, amikor folytatta. – Terhesség alatt nem jó, ha más termékenységéhez közel vagy. A hormonok is hathatnak rád… és én is…
A mondat vége bogarat ültetett a fülembe.
- Te? Mégis hogyan?
Habozni látszott, de végül mégiscsak válaszolt.
- Nem tenne jót, ha mi olyan… sokáig… - Megköszörülte a torkát. – Emlékezz csak vissza, meddig tart egy ilyen időszak. Ha mi most azt végigszeretkeznénk, az nem tenne jót nektek.
- Óóó – leheltem, ahogy leesett a tantusz. Igen, be kellett látnom, ebben volt logika. Ha most órákon át, vagy akár napokon át ágyban lennénk – márpedig ágyban lennénk, mert a termékenység a férfiak gyenge pontja, muszáj kielégülniük, különben majdhogynem beleőrülnek a vágyakozásba -, az valóban nem lenne túl egészséges, főleg ha azt nézzük, mostanában milyen fáradékony voltam. – Értem – tettem még hozzá, és gyorsan magamra kaptam a ruháimat, majd zsebre vágtam a telefonomat.
- Kocsival menjünk vagy láthatatlanná tudsz válni? – kérdezte tőlem, amikor már a lépcsőn siettünk lefelé.
- Láthatatlanná tudok válni, nincs gond – mosolyogtam rá, s bár én tényleg jól éreztem magam, ő már nem annyira. Homloka verejtékes volt, kissé zihált, s a bőrnadrágja eleje majd’ szétszakadt duzzadó férfiasságától. Sietnünk kellett! Ez felért számára egy kínzással.
Szerencsére nem találkoztunk senkivel sem. Mióta a testvériség világába kerültem, túl sokszor láttam, hallottam, éreztem olyat, amit nem akartam. Egy házban, ami tele van szuperérzékszervű vámpírokkal, nem nagyon lehettek titkok sajnos. Na, de ezt teszi, ha valaki egy különleges család része.
Megálltunk a ház előtti lépcső tetején, s mély levegőt vettünk, hogy képesek legyünk láthatatlanná válni. Csípős volt a hajnal – ahogy láttam alig fél óra volt napfelkeltéig -, fázósan összébb húztam magamon a pulcsimat, miközben apró párapamacsok hagyták el a számat.
- Fel kellett volna venned a kabátodat – mondta Qhuinn aggodalmasan, mire megráztam a fejem.
- Ugyan, mindjárt a lakásunkban leszünk, addig nem lesz bajom – vágtam rá, s a következő pillanatban éreztem, amint a testem molekulákra esik szét és átrepül a város felett.
Amikor újra alakot öltöttem, már a caldwelli lakásunk erkélyén álltam. Alig fél pillanattal később Qhuinn is megérkezett. Villámgyorsan beütöttük a biztonsági kódot, s már be is mehettünk a jó meleg nappaliba. Pár perccel később az acélredőnyök leereszkedtek nappalra.
- Szeretném tudni kinek jött el az ideje – sóhajtottam fel, ahogy ledobtam magam a kanapéra.
- Hamarosan megtudjuk – válaszolta Qhuinn és ő is helyet foglalt mellettem. – Egy-két nap és vége lesz.
- Ühüm – bólogattam. – És addig mit fogunk itt csinálni?
- Lennének ötleteim – mosolygott rám kedvesem sokatmondóan.
- Szeretem az ötleteidet és mindben benne vagyok – vágtam rá, s már csókoltam is.
O*o*o*O
Aznap este álmosan, de boldogan ébredtem. Qhuinn még édesen aludt mellettem, s végre ismét volt lehetőségem kicsit kukkolni őt álmában. Azt hiszem, idejét sem tudtam már, mikor volt nyugodt reggelünk, vagy esténk, attól függ, honnan nézzük. De most nem várt ránk semmi és senki. Qhuinn-nek nem kellett kimennie az utcára – íratlan szabállyá vált, hogyha valamelyik párnak elérkezik a termékenységi időszaka, senki sem megy ki harcolni, hiszen így nem lenne biztosítva az erősítés, ha baj történik -, s John mellett sem kellett lennie, így végre volt időnk egymásra. Éppen ezért nem akartam még felébreszteni. Megelégedtem azzal is, hogy nézhettem.
A hátán feküdt, egyik karját a feje fölé emelte, amitől megfeszült a mellizma. Nehezemre esett, hogy ne érjek hozzá, de megálltam. Helyette a tekintetemmel simogattam tovább. Szexis nyakán látszódott, ahogy szíve ütemére lüktet a vénája, mire szemfogaim érezhetően megmozdultak. Qhuinn életet és erőt adó vérét legalább annyira kívántam, mint a testét. S ha már a testénél tartunk… Kockás hasa, mely minden légvételnél felemelkedett majd lesüllyedt, észbontó volt. Tekintetem még lejjebb vándorolt, s bár ágyékát takaró fedte, ugyanolyan vadító volt, mintha meztelenül feküdt volna előttem.
Istenem, annyira szerettem és kívántam… Sosem kaphattam belőle eleget.
- Tetszik, ahová nézel – szólalt meg hirtelen, mire összerezzentem.
- Észre sem vettem, hogy fent vagy – mondtam elpirulva.
- Gondolom valami más – itt elég egyértelműen benyúlt a takaró alá és megfogta a férfiasságát – elvonta a figyelmedet.
- Ühm – nyögtem ki nagyon frappánsan és bólintottam hozzá, de szemeimet nem vettem le a takaróról. Látni akartam, érezni, szeretni…
Qhuinn persze olvasott a gondolataimban, mint mindig. Egy gyors mozdulattal, lerúgta magáról a takarót, felfedve mindazt, amit addig csak lelki szemeim előtt láttam.
Izmos, izgató keze marokra fogta a kemény hímvesszőt, s lassan húzogatta. Nagyot nyeltem, s az arcom még pirosabb lett.
- Imádom, hogy mindig zavarba jössz – mondta, s hangja rekedté vált a vágytól. – Öt éve vagyunk házasok, nincs olyan része a testednek, amit ne láttam volna, ahogy az enyémnek sincs, amit te ne láttál volna, mégis minden alkalommal, amikor meztelenül látsz, még a füled is vörösben játszik. – Mindezt teljes lelki nyugalommal mondta, miközben keze lassú ütemet diktálva folytatta a kényeztetést.
- Nem tehetek róla – sóhajtottam fel, s végre felpillantottam az arcára. Mosolygott, méghozzá azzal az elégedett, szívtipró mosolyával, amivel bármikor, bármit el tudott érni nálam.
- Gyere ide – kérte lágyan, s ha akartam volna, akkor sem tudtam volna nemet mondani neki. Fölé hajoltam, miközben megtámaszkodtam a fülei mellett, így a takaró, ami eddig takarta pőre valómat, lehullott rólam, de nem zavart. Igaza volt, ennyi idő után nem volt olyan része egyikünknek sem, amit a másikunk ne látott volna. És én akartam is, hogy lásson, hogy becézzen, simogasson, kényeztessen.
S néma kérésem azonnal teljesült, mint mindig.

Néhány órával később már a konyhában tettem-vettem, elégedetten, boldogan. A nyakamon lévő harapásnyom ugyan sajgott egy kicsit, de egyáltalán nem bántam. Megborzongtam az emlékektől, amik felszínre törtek, s inkább visszafordultam a serpenyőhöz, amiben annyi szalonna sült, ami egy öttagú családnak is elég lett volna. De persze ennyi nem volt elég, ehhez még jött a tojás és a pirítós is. Késői reggeli, korai ebéd, nem tudtam eldönteni. Annyi volt csak biztos, hogy éhen halok menten, s tudtam, ezzel Qhuinn is így van, aki épp zuhanyozott.
Kicsit furcsa volt, hogy ismét a konyhában sürgök-forgok, mert ez csak akkor fordult elő, amikor nem otthon voltunk. A hűségesek a házban mindenről gondoskodtak, szinte a tenyerükön hordoztak minket, de itt, a mi kis szerelmi fészkünkben nem voltak hűségesek. Ilyenkor úgy érezhettük, hogy normális pár vagyunk, normális család. Imádtam!
Éppen kitettem a tányérra a sülteket, és beleharaptam az almámba, amikor felcsendült a zene. Meglepetten kaptam fel a fejem, s mivel a nappalinkat és a konyhánkat csak egy pult választotta el egymástól, pontosan ráláttam Qhuinnre, aki a csúcstechnikás hifi előtt állt, távirányítóval a kezében, s a zene ritmusára mozogni kezdett. Farmer és izompóló volt rajta.
Nem túlzok, ha azt mondom, leesett az állam. Qhuinn a legrosszabb napján is - már ha volt neki olyan valaha -, észbontó volt, szexi görög félisten, de most… Ahogy a csípője mozgott a zene ritmusára… Te jó ég! Aztán hirtelen szembefordult velem. Ajkai bűnös mosolyra húzódtak, ahogy elindult felém. Járása is egyezett a zene ritmusával.
Egy szó nem sok, annyi sem jött ki a számon, ahogy megállt előttem. Kezei az arcomra siklottak, ajkaimra hajolt, de mielőtt még megcsókolhattam volna, visszakozott. Játszott velem. Kezei lesiklottak, át a mellkasomon, a hasamon, majd kitértek oldalra, a derekamra, de ott sem időztek sokat. Lecsúsztak a fenekemre, majd felemelt. Lábaim kapaszkodót keresve a derekára kulcsolódtak, karjaim pedig a nyaka köré fonódtak. Fejét a nyakamba fúrta, s érzékien végignyalta az érzékeny területet. Önkéntelenül hátrahajoltam a karjaiban.
Közben megérkeztünk a nappaliba, s letett a kanapéra. Hátrált néhány lépést, s még mindig a zenére táncolva, csábítóan feljebb húzta a pólója alját, így látni engedte az izomkötegeket a hasán. A köldöke maga volt a női álom. Alig vártam, hogy csókjaimmal kényeztethessem. Hogy tovább folytassa a kínzásomat, elengedte a póló szegélyét, így ismét eltűnt előlem a meztelen testrész. De nem bántam. Tudtam, hogy hamarosan ismét láthatom, ahogy a többit is, mert mindene az enyém.
Odalépett hozzám, megtámaszkodott a kanapé támláján és az ölembe mászott. Combjaim mellett térdelt, miközben szexisen körzött a csípőjével és félreérthetetlen mozdulatokkal imitálta a hamarosan bekövetkező szeretkezésünket.
Édes Istenem – sóhajtottam fel magamban. - Ha spontán öngyulladásban el lehet halálozni, azt hiszem, én hamarosan a túlvilágon találom magam… Kezeim felfedezőútra indultak testén, kezdve a mellkasán, majd áttértem a hátára, élvezve a kemény izmokat, majd leparkoltam remekbeszabott fenekén és közelebb húztam magamhoz. Reméltem érti a célzást, hogy bármennyire is élvezem a műsort, többet akarok. Őt magát!
Természetesen értette, de nem könyörült. Felnevetett hevességemen, majd lefejtette magáról kezeimet, és ismét elhátrált. Ám ezúttal legalább megszabadult a pólójától. Ahogy áthúzta a fején és eldobta valahová, olyan forróság kerített hatalmába, mint még soha - leszámítva talán a termékenységi időszakot. Nem lepődtem volna meg, ha a vékony rövidnadrágos pizsamaalsóm úszna a nedvességben, annyira vágytam már rá.
Ismét ráérezve gondolataimra, letérdelt elém, majd határozott mozdulattal szétnyitotta combjaimat, s miközben tenyerei a csípőm két oldalára simultak, arcát az ágyékomhoz szorította, s közben doromboló hangot adott ki. Hátrahajtottam a fejem, s próbáltam közelebb kerülni hozzá, de nem engedte. Határozottan a helyemen tartott.
Csókjai, amikkel fedetlen combjaimat borította, forróak voltak, égették a bőröm, de még így sem volt elég. Több kellett, érezni akartam az egész testét az enyémen, magamban, kívül-belül, mindenhol.
- Qhuinn… - sóhajtottam a nevét, mire olyan mély csókot kaptam, hogy azt hittem, ez a vég, ebbe már valóban bele fogok halni. Nyelve, fogai ott voltak mindenhol a számban, még jobban lángra lobbantva a testemet, pedig esküdni mertem volna rá, hogy az már valóban lehetetlenség.
És ismét elhátrált tőlem. Csípőjét mozgatva a sliccéhez nyúlt, s lassan, kínzóan lassan kigombolta a nadrágot, majd lehúzta a cipzárt. Úgy éreztem egy örökkévalóság telt el, mire végre lekerült róla az az átkozott farmer. A legjobb ajzószer mégis a sátrat megszégyenítő bokszere volt. Férfiassága félig-meddig ki is kandikált a fekete ruhadarab derekánál.
Néhány pillanatig még táncolt nekem, forgatta a csípőjét, riszálta a fenekét, majd ismét letérdelt elém, de csak addig, míg a pizsamaalsómat le nem húzta rólam a bugyimmal együtt. Már csak a laza póló maradt rajtam, de nem túl sokáig. Felmászott rám, az ölembe ült, s miközben ismét szeretkező mozdulatokat tett, kezei a felsőm alá bújtak. Én azonban nem értem be ennyivel. Azonnal rávetettem magam a bokszerére, és hála a vámpírerőnek, darabokban végezte a gyenge kis anyag, s végre kézbe vehettem lüktető, kemény férfiasságát.
Ezt a pillanatot választotta, hogy ő is ugyanazt tegye az én pólómmal, így végre mindketten meztelenek lettünk, s akadály nélkül simulhatott össze a testünk.
Vastag karjai a derekam köré fonódtak, nyelve elmerült a számban a végletekig csókolva. Elvesztem az élvezetekben, így alig vettem észre, hogy Qhuinn megragadott és átfordította kettősünket, így most én ültem az ő ölében, s csak egy kicsit kellett feljebb emelkednem, hogy végre testünk egyesülhessen.
- Óh, Qhuinn – sóhajtottam fel, amint megéreztem magamban. Annyira vágytam már erre. Igaz, hogy pár óra telt csak el a legutóbbi szeretkezésünk óta, de ez a kis műsor, amivel meglepett, egyszerűen a végtelenségig tüzelte a testemet.
Hátrahajoltam az ölelésében, élvezve, hogy míg egyik tenyere a hátamat támasztotta meg, a másik a melleimet kényezteti. Istenem, ha abban a pillanatban meghaltam volna, alighanem a világ legboldogabb embereként hagytam volna itt az élők világát.
Kezei aztán lefelé indultak, s mikor megtalálta a legérzékenyebb pontomat, egész testemben összerándultam, mintha váltóáramot vezettek volna a sejtjeimbe. Az élvezet kiszippantott a tüdőmből minden csepp levegőt, de nem bántam, mert Qhuinn finom ajkait kaptam helyettük, aki szintén átlépve a mennyország kapuját, úgy szorított magához, mint még soha. Aztán persze amint rájött, hogy mit csinál, lazított a karjain, de nem engedett el.
Pihegve dőltem neki, vállára hajtva a fejemet, s elégedetten hallgattam ziháló légvételeit és szapora szívverését.
Eltelt pár perc, mire úgy éreztem, ki tudok egyenesedni, s bár testünk még össze volt kapcsolva, ez egy pillanatig sem zavart. Természetes volt, s otthonos érzés.
- Minek köszönhetem ezt a meglepetést? – kérdeztem a vágymámoros szemekbe nézve, miközben megsimogattam az arcát.
- Fogalmam sincs – nevette el magát. – Csak úgy jött.
- Jöhetne máskor is – kacsintottam rá, s megcsókoltam. – Nagyon, de nagyon tetszett.
- Részemről az öröm – vágta rá, amin még jobban meglepődtem.
- De hát nem is szeretsz táncolni – ütöttem tovább a vasat.
- Neked valahogy más érzés – mondta, s úgy simogatta a hátamat, mintha nem is lenne tudatában a cselekedetének. – Főleg, hogyha ez a folytatása.
Hangosan felnevettem.
- Abban biztos lehetsz, hogy ha így táncolsz nekem, csakis ilyen folytatása lehet.
- Ezt megbeszéltük!
S bár a reggelink kihűlt, mégis jóízűen és olyan elégedettséggel tömtük magunkba, mintha nem ettünk volna napok óta. Egy morzsányit sem hagytunk, főleg, mert tudtuk, hirtelen jött szabadságunk nemsokára véget ér, de addig is ki akartunk használni minden egyes másodpercet.
S mitagadás, meg is tettük…
 

2015. december 9., szerda

Az árnyékok!!!XD

Sziasztok!

Örömteli hírrel jövök - bár még nem a friss fejezettel, de az is hamarosan érkezik. :)
Hétfőn délután végre megérkezett hozzám is a csoda, amiről az Ulpius csődje után azt hittem sosem fog megvalósulni.
Egyszerűen gyönyörű, élvezetes, imádnivaló és nem lehet betelni vele!!! :D
Imádom Trezt, iAmet, a testvérekről meg már ne is beszéljünk, úgy hiányoztak már nekem, hogy azt el sem tudom mondani! :D
De végre itt vannak és remélem minél előbb a kezünkben lehet a folytatás is, ami ezúttal újra Rhage könyve lesz. :)
Addig is visszafojtott lélegzettel számolom a napokat! :D

/És persze az irodában is velem van, nehogy már otthon maradjon! :P/


Millió puszi mindenkinek és jó olvasást, élvezzétek ki Trezék könyvét! :D

ZoeH

2015. november 19., csütörtök

Visszatérés 20. fejezet - Egy korszak véget ér



 Sziasztok!
Végre sikerült meghoznom a folytatást! Jó olvasást mindenkinek és kellemes hétvégét! :)



 


- Merre tovább? – fordult Qhuinn Johnhoz, amikor elindultak a sikátor kijárata felé.
Mögöttük a mocskos, szeméttel, és még ki tudja mivel borított földön, csak a három porkupac árulkodott a szakavatott szemeknek arról, hogy mi is történt ott pár perce.
Három szemét gyilkossal kevesebb – gondolta Qhuinn elégedetten. Gyűlölte az alantasokat és élvezettel végzett velük. Ezúttal nem hívták segítségül Butch-ot a takarításban, mert a zsaru az évfordulóját ünnepelte a felével, Marissával, így ezek a rohadékok, visszakerültek az Omega testébe, ahelyett, hogy végleg megszűntek volna létezni. Nem gond, Qhuinn biztos volt benne, hogy egyszer végérvényesen leszámolnak az Alantasok Társaságával és végre nem kell rettegésben élnie a vámpírfajnak. Muszáj volt hinnie ebben, különben aligha bírta volna cérnával az állandó harcot velük.
A Tízedik utcába – mutogatta John, miközben a bőrnadrágjába törölte a fekete tőrét, majd visszatette a mellkasán lévő tartóba.
Qhuinn bólintott, s közben reménykedett benne, hogy napkelte előtt még találkoznak pár koporsótöltelékkel.
Alig tettek meg pár métert, amikor megcsörrent a telefonja. Meglepődve látta, hogy Wrath keresi, s egyből jeges rémület kerítette hatalmába. Corie…
- Mi történt? – kérdezte köszönés helyett, amint fogadta a hívást.
- Nyugodj meg, Corie jól van – vágta rá Wrath mély hangján. – Nem miatta hívtalak.
Qhuinn úgy érezte legalább egymillió tonnányi súly gördült le hirtelen a válláról. Hangosan kifújta a levegőt és egy pillanatra behunyta a szemét.
- Hála legyen az Őrzőnek! – mondta aztán magát is meglepve, hiszen nem volt az a nagyon imádkozó típus, de a terhesség már csak kihoz ilyeneket is a férfiakból.
- Azért kerestelek, hogy amint hazaértetek, gyere be az irodámba – folytatta Wrath, ami szintén nyugtalansággal töltötte el Qhuinnt. A király nem szokott csak úgy behívni embereket az irodájába, kivéve, ha valami fontos dologról van szó.
- Baj van? – kérdezte. – Ha sürgős, most is hazamehetünk, már csak körülbelül egy órát lehetünk kint.
- Ráér napkelte előtt – vágta rá Wrath, majd bontotta a vonalat.
Qhuinn értetlenül nézett a telefonjára, majd Johnra, aki kérdő tekintettel állt mellette.
- Wrath látni akar, amint hazaértünk – magyarázta Qhuinn. – De azt nem mondta, hogy miért. Te tudsz valamit erről?
John megrázta a fejét, majd megvonta a vállát.
Nem, de nemsokára kiderül. Addig is menjünk tovább.
Qhuinn egyetértett, a harc ígérete elvonta a figyelmét a dologról, s miután összeakadtak még néhány babahintőpor szagú rohadékkal és a másvilágra küldték őket, hazaindultak - bár úgy tervezték az éjszaka végén beülnek a Vasálarcba, hogy kiengedjék a fáradt gőzt, nem maradt rá idejük. Nem baj, holnap is lesz nap.
Amint átlépték az otthonuk küszöbét, Qhuinn vére felpezsdült: Corie közel volt hozzá, nagyon közel. Egészen pontosan a billiárdszobában beszélgetett Miával.
Qhuinn bár tudta, hogy Wrath vár rá, a szerelmes férfi ösztönének nem tudott ellent mondani, azonnal látnia kellett a felét, meg kellett csókolnia, s kötelességei csak azután következhettek. Mindaz ami Corie-hoz kötötte olyan erős volt, hogy néha még ennyi idő után is meglepődött rajta. A szíve gőzerővel vert a mellkasában, ahogy belépett az ajtón és meglátta a lányt.
Enyém.
Az érzés telibe találta, mint mindig. S amikor Corie is megérezvén őt, felé fordult, mosollyal az arcán, még mélyebb gyökeret vert a lelkében.
Egy lépésből mellette termett, letérdelt elé a földre, s magához szorította. Ajkai összeforrtak a jól ismert ajkakkal, mire Qhuinn valóban azt érezte, haza tért. Corie volt az otthon, az élet, a világmindenség.
De nyálas szöveg… - gondolta magában, de nem bánta. Igaz volt minden szó, minden érzés, s ez volt a legjobb dolog az életében.
- Szia – köszönt Corie, amikor levegőért kapva elhúzódtak egymástól.
- Szia – mosolygott rá Qhuinn. – Hogy vagytok? – kérdezte. Mióta kiderült, hogy ikreket várnak, mániájává vált többes számban érdeklődni a hogy léte felől.
- Csodálatosan – vágta rá Corie, s valóban úgy is tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben. Kedvese szeme ragyogott, majd’ kicsattant az egészségtől, amitől természetesen Qhuinn is még szebben látta a világot. – Megettem egy egész tálca csokis sütit.
- Egy egész tálcával? – kerekedtek ki Qhuinn szemei, mire Corie lesütötte a pilláit, mint aki nagyon szégyelli magát.
- Igen – mondta halkan.
- Hááát… ööö… egészségedre, azt hiszem – mondta nagyon frappánsan, mire Mia hangosan felnevetett.
- Nem hangzott valami meggyőzően – kacagta a kiválasztottak vezetője.
- Tényleg? – nézett rá Qhuinn vigyorogva. – Pedig nagyon igyekeztem.
- Sajnálom, nem jött össze.
- Hééé! – szólalt meg Corie. – Nem vagytok viccesek.
- Sajnálom, csak kicsit meglepődtem – magyarázkodott Qhuinn.
- Elhiheted, hogy én is! – vágta rá Corie vehemensen. – Nem szoktam hozzá, hogy eltűntetek egy öttagú család számára is elegendő kajamennyiséget.
- De hiszen ez természetes ilyenkor, nem? – kérdezett vissza Qhuinn. – Két kisbaba fejlődik benned, persze, hogy többet eszel.
- Jah, aztán még félidőnél se fogok járni és már gurulva közlekedhetek – húzta el a száját Corie.
- Nekem akkor is te leszel a földkerekség legcsodálatosabb nője – vágta rá azonnal Qhuinn.
- Ezt csak most mondod… Akkor már nem ez lesz a véleményed.
Ha Qhuinn nem ismerte volna jobban a felét, elhitte volna, hogy komolyan beszél és rosszul érzi magát a bőrében, de a szája sarkában megbújó, alig látható kis mosoly elárulta.
- Most fel kell mennem Wrath-hoz, mert beszélni akar velem – mondta, majd lejjebb halkította a hangját, hogy lehetőleg csak Corie hallja -, de amint ott végeztem, megmutatom neked, mennyire te vagy és te is leszel számomra a földkerekség legcsodálatosabb, legkívánatosabb nője.
Míg beszélt, testéből úgy áradt a megjelölés illata, mintha szeretkezés közben hangzottak volna el szavai, de ezt egyáltalán nem bánta. Felőle úgy illatozhatott bármikor, akár egy rózsakert, mert ez teljes mértékben azt mutatta, mennyire imádja a felét.
Corie ajkain igazi, fültől-fülig érő mosoly tűnt fel, s szenvedélyen megcsókolta parancsolóját.
- Szavadon foglak – tette még hozzá.
- Rendben – bólogatott Qhuinn, majd felállt a padlóról. – Most megyek, Wrath már vár.
- Oké, kíváncsi vagyok, mit akar – mondta Corie.
- Én is! – vágta rá Qhuinn, és még egy gyors szájra puszi után felment a király dolgozószobájába.
Legnagyobb meglepetésére az ajtót nyitva találta. Ez persze előfordult néha, de legtöbbször Wrath zárt ajtók mögött dolgozott. Valamiért mindettől Qhuinn csak még idegesebbé vált.
Halkan kopogott az ajtófélfán, bár Beth látta az érkezését és kedvesen rámosolygott. Mint mindig, most is a férje mellett ült, a trónszerű szék karfáján.
- Gyere be, fiam – mondta neki Wrath. – Csukd be magad mögött az ajtót, kérlek.
Qhuinn eleget tett a kérésnek, majd mikor újra szembefordult az első családdal, akkor vette észre, hogy nem csak hárman tartózkodnak az irodában. V és John a kandalló mellett álltak, olyan lazán, mintha épp arról társalognának milyen napjuk volt.
- Mi folyik itt?- kérdezte Qhuinn rosszat sejtve.
- Ülj le – mondta neki Wrath figyelmen kívül hagyva a kérdést, mire Qhuinn vonakodva bár, de engedelmeskedett. Az ösztönei azt súgták jobban járna, ha állva maradna. Valami nagyon nem volt rendben. Ha nem lett volna ezer százalékosan meggyőződve arról, hogy Corie jól van, attól félt volna, a felével történt valami. De hál’ Istennek nem ez volt a helyzet, ami határozottan megnyugtatta Qhuinnt. Így már jöhet bármi, megbirkózik vele.
- Most, hogy Corie állapotos – kezdte Wrath -, kissé megváltoztak a dolgok. A húgomról van szó és természetesen nem hagyhatom, hogy ebben az állapotban a parancsolója ne neki szentelje minden figyelmét.
Qhuinn összeráncolta a szemöldökét. Nagyon nem tetszett neki, hogy merre halad ez a beszélgetés.
- Így arra jutottam – folytatta a király -, hogy azonnali hatállyal felmentelek az életőri tisztségedből.
- Tessék?! – pattant fel Qhuinn. – Erre semmi szükség, képes vagyok ellátni az életőri feladatomat és gondoskodni a családomról is egyszerre!
Már a gondolatot is gyűlölte, hogy a király gyengének tartja! Mi más magyarázata lehetne arra, hogy így döntött? Az életőrség egy életre szólt, s Qhuinn csak alig pár éve töltötte be ezt a pozíciót John mellett.
Wrath hátradőlt a székében és elmosolyodott. Nem sokszor lehetett ezt a reakciót látni tőle, leginkább csak akkor, ha Beth vagy Corie a közelében voltak, de ez most még jobban irritálta Qhuinnt. Gyengének, gyávának tartja és még ki is neveti? Rettentően dühös volt a királyra!
Beth is elmosolyodott, s mikor John mutogatva odasétált hozzá, bólintott.
- Igen, gondoltuk, hogy nem fogsz egykönnyen belenyugodni a dolgokba – mondta a királyné.
Qhuinn nyelvén ott volt egy csípős válasz, de szerencsére volt annyi önkontrollja, hogy visszafogja magát. Ha megsérti a királynét, még palacsinta sem maradna belőle, Wrath úgy ellátná a baját. Abból pedig inkább nem kért.
Wrath persze mint mindig, tudta, mire gondol, s megcsóválta a fejét, miközben újra előre dőlt és a hatalmas, mahagóni asztalára tette vaskos karjait.
- Nem azért döntöttem így, hogy megszégyenítselek – mondta. – Corie számomra azon kevesek egyike, akikért bármit megtennék és ezt te is tudod.
Persze, hogy tudta. Bár nem Corie születése óta voltak testvérek, Wrath ezt sosem éreztette a lánnyal. Amióta csak vámpír lett belőle, a tenyerén hordozta, óvta, tanította, megdorgálta, ha meggondolatlan volt, együtt örült vele, ha sikert ért el, akárcsak egy igazi báty.
- Már az is aggaszt, hogy terhes, de hogy ikreket vár, bevallom őszintén, rettegéssel tölt el – folytatta nagyon komolyan. – Nem tudom mi vár rá, fogalmam sincs, mit tervez vele az Őrző, és azt kívánom, bár tudnám, hogy segíthessek neki, de erre nincs lehetőségem. Amit tehetek érte az az, hogy a parancsolóját felmentem a legtöbb kötelezettsége alól, hogy több időt szentelhessen neki. Így, hogy már nem vagy Johnhoz kötve, minden szabad percedet Corie-val töltheted. Erre vágysz te is, nemigaz? – kérdezte.
Qhuinn nem válaszolt azonnal. Kissé kuszák voltak az érzései, hiába tagadta volna. Persze, szeretett Corie-val lenni, már a babák előtt is, de most főleg. Ám ez még nem azt jelentette, hogy tehernek érezte volna a kötelezettségeit. Végül mégis bólintott.
- Tudom, hogy így van, mert én is így éreznék, ha Beth-szel mi lennénk a helyetekben – mondta tovább Wrath. – És meggyőződésem, hogy ez Corie-nek is jót fog tenni. Mindazonáltal nem csak ez az egy okom van rá, hogy felmentselek – keményedett meg a hangja. – Lash úgynevezett megölésében nem voltál bűnös! Az a mocskos szemétláda valóban azt érdemelte volna, hogy megöld, már a puszta létezése miatt is, de amit tett, azért meg főleg. Nem érdemelted meg, hogy bűnözőként kezeljenek és nem is vagyok hajlandó tovább fenntartani azt a látszatot, hogy valóban az voltál. Mert amíg John életőre vagy, addig a faj tagjainak úgy tűnik, én is gyilkosnak tartalak, pedig ez nem így van!
Qhuinn döbbenten állt, és ha pisztolyt tartottak volna a fejéhez, akkor sem tudott volna megszólalni. Egyszerűen nem jött ki hang a torkán, bár nem is nagyon tudta volna, hogy mit mondjon.
- Nem kell mondanod semmit sem – lágyultak el Wrath vonásai ismét csak olvasva a fejében. – Megbeszéltük Johnnal, és ő is egyetért velem abban, hogy ennek itt és most véget vessünk.
Qhuinn gépiesen fordult barátja felé, aki mosolyogva emelte fel a kezét.
Csukd be a szád, mert így tényleg hülyén nézel ki – mutogatta, mire Qhuinn elfojtotta a nevetését, majd visszanézett a királyra, s bár ő ezt nem láthatta, fejlett érzékeinek köszönhetően mindig tudta, hogy ki hol helyezkedik el, s mit csinál.
- Én nem is tudom… - kezdte Qhuinn, de Wrath felállt a helyéről, amivel félbe is szakította.
- Ne hálálkodj, nincs rá szükség – mondta. – Saxton már előkészítette a papírokat, amiket egy percen belül aláírok, V pedig megszabadít a nyakláncodtól és gondoskodik a tetoválásodról is.
Qhuinn körül hirtelen megfordult a világ, de elmosolyodott. Míg őt magát nem zavarta az életőri státusza, sőt, büszke volt rá, hogy ezzel elismerték a hűségét és az erejét, addig Corie többször is hangot adott ellenkezésének. Gyűlölte az egészet, mert úgy gondolta, jogtalanul korlátozzák a férje életét. Most viszont alighanem ki fog ugrani a bőréből, ha megtudja, hogy vége.
Qhuinn már alig várta, hogy elmondhassa neki
O*o*o*O
Pár perccel azután, hogy Qhuinn felment a bátyámhoz, elköszöntem Miától és én is elindultam az emelet felé. Elhaladtam ugyan a dolgozószoba előtt, de semmit sem hallottam, ami bármilyen támpontot is adott volna, hogy vajon mi folyhat az ajtó mögött. Bosszúsan szusszantottam egyet és mentem tovább. Egy pillanat erejéig átfutott az agyamon, hogy bekopogok és megkérdezem minden rendben van-e, hátha engem is beavatnak a dolgokba, de inkább nem tettem. Ha Wrath azt akarta volna, hogy ott legyek, szólt volna nekem is. Így nem volt más lehetőségem, mint megvárni Qhuinnt, majd ő elmeséli.
Addig is kényelembe helyeztem magam a szobánkban. Végignyúltam az ágyon és bekapcsoltam a falra szerelt tévénket - nem mintha nagy rajongója lettem volna. Ha mindenki annyit nézte volna ezeket az idióta műsorokat, mint én, már az összes csatorna csődbe ment volna. Ezúttal sem találtam semmi érdekeset, pedig legalább öt percet rááldoztam az életemből arra, hogy egyik adóról a másikra kapcsolgattam. Végül megálltam egy zenei csatornánál, ami az éppen aktuális toplistáról válogatott klippeket reklámozta.
Jobb, mint a semmi… - gondoltam kevésbé elégedetten, majd magam elé húztam a laptopomat, de még be sem töltött teljesen, amikor éreztem, hogy sürgősen ki kell jutnom a mosdóba. Amióta terhes voltam, folyó ügyeim esküszöm, legalább tíz percenként jelentkeztek. Ezzel még nem is lett volna gond, de ha belegondoltam, hogy egy vámpírterhesség milyen hosszú ideig tart… Tizennyolc hónap összesen, bár az én esetemben az ikrek miatt kicsit kevesebb, de akkor is, még minimum egy évem volt hátra, amit szerintem a wc-n ülve kellene töltenem, akkor legalább biztonságban lehetnék – gondoltam frusztráltan. - De semmi gond, inkább ez, mint valami komplikáció legyen!
Épp kezet mostam, amikor nyílt a szobánk ajtaja, s látnom sem kellett hozzá, hogy tudjam, Qhuinn az. A vérem elárulta a közelségét.
- Na, végre – szólaltam meg. – Mesélj, mi volt Wra…
Hangom a torkomra forrt, amint kihajoltam kéztörlés közben, és megláttam Qhuinnt. Az első, amit észrevettem a tetoválása volt. A megszokott vörös vércseppecske helyett, most fekete virított az arcán, körülötte pedig piros volt a bőre, ami jól mutatta, hogy alig pár perce készült csak el. A második dolog, ami szemet szúrt, a nyakláncának hiánya. A jól ismert medál, ami John családjának címerét jelképezte, eltűnt a nyakából.
Leesett az állam, akárcsak a kezemben tartott törölköző, ahogy kiléptem a fürdőszobából.
- Mi… Mi történt? – kérdeztem akadozó nyelvvel.
- Na, mit gondolsz? – kérdezett vissza Qhuinn, s széles mosoly jelent meg a gyönyörűséges ajkakon.
- Már nem vagy John életőre? – törtek ki belőlem a szavak, s mielőtt még válaszolhatott volna, a nyakába ugrottan. – Úristen, ezt el sem hiszem! – kiáltottam fel boldogan, majd szenvedélyesen megcsókoltam.
- Lassíts – nevetett Qhuinn. – A végén még megfojtasz.
- Óh… - lazítottam a szorításomon. – Mesélj el mindent, hogy történt ez az egész?
Figyelmesen hallgattam, és közben annyira, de annyira boldog voltam. Ő persze kevésbé, amin meg sem lepődtem. Megszokta, hogy John életőre, és nem volt ellene kifogása. De amiatt, hogy tudta, ez számomra sokat jelent, ő is örült valamennyire a változásnak.
- Ez természetesen sokat nem változtat a dolgokon – tette még hozzá, amikor a „mese” végére ért. – Nem kell életőri kinevezés ahhoz, hogy harc közben védjük egymást.
Akaratlanul elhúztam a számat.
- Tudom – mondtam. Bármikor feláldozná magát bármelyik testvérért, ahogy Blayért és Johnért is. Tudtam, kihez megyek hozzá, kiért hagyok magam mögött mindent és mindenkit, de ezt még így öt év után is nehéz volt elfogadnom. Ő volt a mindenem, el sem tudtam képzelni, hogy milyen életem lenne nélküle. És ha őszinte akarok lenni magamhoz, nem is akartam. Az nem lenne élet!
Most viszont, hogy a gondolataim olyan irányt vettek, aminek egy cseppet sem örültem, kellett valami, ami visszaterel a rendes kerékvágásba. Lassan előre hajoltam és lágyan megcsókoltam. A széles tenyerek, amiket annyira szerettem, azonnal a derekamra siklottak és közelebb húzott magához. Testünk teljesen összesimult – most még nem lehetett semmit sem látni a terhességemből, a hasam ugyanolyan lapos volt, mint mindig.
Jólesően felsóhajtottam, amikor kezei befurakodtak a felsőm alá és lassan haladva felfelé, megszabadított a ruhadarabtól. Ugyanezt tettem én is vele, miközben ajkaink egy pillanatra sem hagyták abba egymás kényeztetését.
Már éppen kezdtünk volna belemelegedni a dolgokba, amikor Qhuinn egyik pillanatról a másikra megmerevedett. Minden izma megfeszült, ahogy elhúzódott tőlem és a szemembe nézett. Tekintete idegességet, ijedtséget sugárzott.
- Mi történt? – kérdeztem azonnal. Bármi is borította ki, én abból semmit sem érzékeltem, de az biztos, hogy a válasz, amit kaptam, nem az volt, amire számítottam. Erre azt hiszem álmomban sem gondoltam volna.
- Valakinek a házban elkezdődött a termékenységi időszaka.