13. fejezet - Családi ügyek

Sziasztok!

Bocsi, hogy csak most hozom a fejezetet, egy percem se volt, azért is nem készítettem rajzot...:S

Jó olvasást mindenkinek!!

 

Idegesen mentem vissza a régi szobámba, hogy egyrészt húzzam az időt a Qhuinn-nel való találkozásig, másrészt nagyjából összerámoljam a holmimat a költözéshez, de még szinte be sem nyitottam, máris láttam, hogy az teljesen üres. Eltűntek a ruháim és minden más cuccom is. Az egész helyiségben patyolattisztaság uralkodott, mintha ott sem jártam volna. Még az ágytakaró is tökéletesre volt kisimítva.

Qhuinn… - gondoltam. – Biztos szólt az egyik hűségesnek, aki átcipelt mindent hozzá.

Bármennyire is rossz hangulatban voltam, elmosolyodtam a gondolatra, hogy most már tényleg együtt lakom Qhuinn-nel. Persze bizonyos szempontból meg voltam győződve róla, hogy nem vagyok normális, sőt, totálisan elment az eszem, de izgatott voltam a változás miatt.

Átmentem hát a most már közös szobánkba. Elég nagy volt a kísértés, hogy bekopogjak, de aztán végképp elkönyveltem magamban, hogy nem vagyok százas, és inkább bementem.

A fürdőszobából kihallatszódott a vízcsobogás, amitől a pulzusom azonnal az egekbe szökött és félretéve minden gondomat, benyitottam.

Balszerencsémre Qhuinn éppen akkor zárta el a vizet és lépett ki a zuhanykabinból.

- A francba – vigyorgott rám. – Nem tudtál volna pár perccel korábban jönni?

- Sajnos nem – vágtam rá, és azzal nem foglalkozva, hogy csurom vizes, odamentem hozzá és szorosan hozzábújtam. – El voltam foglalva.

- Ez nem kifogás – kuncogta, majd az állam alá nyúlt, hogy meg tudjon csókolni.

Kívánatos ajkai az enyémekhez értek, mire egész testemben megborzongtam és még szorosabbra fontam körülötte a karjaimat. Aztán eszembe jutott mindaz, amit megtudtam, és ami azonnal véget is vetett a romantikus hangulatomnak.

- Aggódsz valami miatt? – kérdezte, mikor elhúzódtunk egymástól.

Átnyújtottam neki egy törölközőt, aztán leültem a fürdőkád szélére, vettem egy mély lélegzetet majd belekezdtem, ugyanis Wrath-szal úgy beszéltük meg, jobb, ha én mesélem el neki, hogy mi történt.

- Wrath kapott ma egy e-mailt az unokatesódtól, Saxtontól – mondtam.

- Tényleg? – lepődött meg. – És mit akart?

- Értesíteni téged, hogy… - haboztam, mert nem akartam, hogy ismét feltépődjenek a régi sebei, amiket a családja okozott neki, de nem húzhattam tovább, ezért inkább gyorsan elhadartam. – Azt akarta, hogy tudd, az édesapád átíratta a végrendeletét és halála után mindent az édesanyádra és a testvéreidre hagy.

Qhuinn arckifejezése megfejthetetlen volt. Csak nézett rám, pislogás nélkül, de nem kezdett el káromkodni vagy kiabálni, ahogy azt esetleg én tettem volna a helyében, ha a családom ilyen kegyetlenül bánt volna velem.

- Úgy sajnálom! – mondtam.

- Nincs mit sajnálni! – vágta rá, majd a dereka köré csavarta a törölközőt, amivel korábban felitatta bőréről a vízcseppeket.

- De ez még nem minden… - suttogtam.

- Mi van még? – kérdezte egyszerűen.

- Az édesapád… - Gyűlöltem így nevezni azt a férget, hiszen az ilyen nem is volt igazi apa, de mégsem kezdhettem el Qhuinn előtt szidni. – Átíratta a családod dokumentumait is.

- Leszedetett a családfáról, ugye? – kérdezte, mikor képtelen voltam kimondani. Lehajtott fejjel bólintottam és éreztem, amint a könnyeim felszínre törnek és végigfolynak az arcomon. - Te sírsz? – lépett oda hozzám, majd kényszerített, hogy felnézzek rá.

- Annyira sajnálom! – zokogtam fel, majd a nyakába borultam, mintha vigasztalni akarnám, de az volt az igazság, hogy inkább nekem volt szükségem az ölelésre, mint neki.

- Nincs semmi baj – suttogta, és közben a hátamat simogatta. – Nyugodj meg.

- Hogy mondhatod ezt? – kérdeztem. – Miért nem vagy dühös? – Elhúzódtam, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Mert már megszoktam, azért – válaszolta. – Nincs értelme azon dühöngeni, hogy a családom mit tesz – magyarázta. – Sosem tartoztam közéjük és ezt sosem felejtették el éreztetni velem. Még a hűségeseink is ki nem állhattak. Az, hogy most már hivatalosan is kitagadtak, semmit sem jelent számomra. Hivatalosan vagy sem, de sosem voltam az apám fia, és kész.

- Oh, Qhuinn – bújtam ismét a mellkasához.

- Nyugodj meg – ismételte.

Kis idő elteltével tényleg jobban éreztem magam, és mikor újra felemeltem a fejem, megláttam csodaszép, különböző színű szemeit, melyekért majd’ meghaltam, és melyek majdhogynem tönkretették az egész életét. Nem bírtam visszatartani a felszínre törő erős érzéseket.

- Annyira szeretlek! – suttogtam, és közben millió puszit hintettem az arcára, szájára és nyakára, mindenhová, ahol csak értem.

- Én is téged! – nevetett fel és viszonozta a kényeztetést.

O*o*o*O

Qhuinn lételeme az érzelmek elfojtása volt. Ez nem is csoda, tekintve, honnan jött. A pokol maga lehetett volna a mennyország számára a családi házhoz képest, amiben felnőtt. Az évek alatt megtanulta, hogyan ne mutassa ki a fájdalmát, most mégis egy pillanatra úgy érezte, szeretné kiadni magából a felgyülemlett sérelmeket.

De nem volt rá képes.

Előtte állt a földkerekség legcsodásabb nője, akiért tűzbe ment volna, ha arról van szó, mégsem volt képes őszinte lenni vele.

Gyűlölte magát és a családját, amiért Corie szemébe hazudott, de nem tudott mást tenni. Képtelen volt arról beszélni, amit érzett, pedig a lelkét majd’ szétvetette a kín.

Hogy lehetett ilyen kegyetlen az apja? Hogy gyűlölheti valaki ennyire a saját fiát? Hogy egyezhetett bele ebbe az anyja?

Haszontalan kérdések… Lohstrong azóta ki nem állhatta a fiát, mióta meglátta felemás színű szemeit. Az anyja, Aurora pedig… sosem szállt szembe a férjével. Még ha szerette is valaha Qhuinnt, a fiú sosem érezte.

Qhuinn hirtelen el is csodálkozott rajta, hogy képes úgy érezni Corie iránt, ahogy érzett. Életében sosem kapott feltétel nélküli szeretet senkitől, és ami azt illeti, ő maga sem szeretett senkit sem. Na jó, talán Blayt igen, de arra inkább próbált nem gondolni.

- Szeretlek – mondta, mikor levegőhiány miatt abbahagyták a csókolózást. Ízlelgette a szót, mintha most mondta volna először, pedig nem így volt. Az utóbbi napokban nagyon is sokszor mondta, és bár komolyan gondolta minden egyes alkalommal, még sosem érezte ennyire valóságosnak. A szíve szinte lángolt azért az emberi lányért, akinek csodás kék szemei olyanok voltak, akár az óceán.

- Ezt már mondtad ma néhányszor – mosolygott rá Corie, majd megsimogatta az arcát.

- Nem lehet elégszer elismételni – viszonozta Qhuinn és ismét mélyre temette magában a rossz érzéseket. Majd talán egyszer előszedi őket, de egyelőre gondolni sem akart erre. – Gyere, át kell öltöznöd – mondta a vizes felsőjére utalva és elindultak a hálószoba felé.

- Neked meg fel kell öltöznöd – vágta rá a lány, de azért engedelmesen követte a gardróbhoz, ahol már minden holmija a helyére került, hála az egyik hűségesnek. – Köszönöm, hogy áthozattad a dolgaimat.

- Szívesen – nyomott csókot a szájára, majd keresgélni kezdett a ruhái között, de nem sokra jutott, mert Corie egyetlen mozdulattal áthúzta a fején a pólót, felfedve ezzel melltartóba rejtett csodás testét.

Egy pillanattal később már a karjába is rántotta a lányt és szorosan magához ölelte.

- Várjunk még azzal az öltözéssel – mordult fel, és a kívánatos ajkakra vetette magát.

- Hééé – próbált elhúzódni Corie, de nem sikerült neki. – Várj, Qhuinn! – nevetett fel a heves támadás miatt, majd mikor a fiú hagyta levegőhöz jutni, folytatta. – Erre most nincs időnk – mondta. – Első étkezés, rémlik?

- Senkit sem érdekel az első étkezés – vágta rá Qhuinn, és érzékien csókolni kezdte a lány nyakát, mire mély sóhajtás érkezett válaszként.

- Napok óta ki sem mozdultunk innen… - próbálkozott azért továbbra is, bár egyre kevésbé tűnt határozottnak.

- Akkor ne törjük meg ezt a remek hagyományt – súgta a fülébe, majd egy gyors mozdulattal kikapcsolta a hátán a melltartóját és ugyanazzal a mozdulattal le is vette róla.

- Qhuinn – nyögte a nevét Corie, mikor megérintette a mellét. Az erotikus hang Qhuinn egész testét megrázta és csak akkor lett volna képes megállni, ha Corie kéri rá.

Megfogta a fenekét és felemelte a földről, hogy az ágyhoz tudja vinni. A törölköző valahol útközben eshetett le róla, mert mire lefektette Corie-t a takaróra, már nem volt rajta, de ezt egy cseppet sem bánta.

Befészkelte magát a lány combjai közé és olyan szenvedélyesen csókolta, mint még soha.

- Qhuinn… - sóhajtotta Corie, mikor ismét a nyakát vette kezelésbe és egyenesen haladt lefelé. – Vissza kell mennem… Vissza… Wrath-hoz…

- Wrath-hoz? – kapta fel hirtelen a fejét és összevonta a szemöldökét. – Mit csinálsz te Wrath-szal?

Corie tekintete homályos volt a vágytól, ami csak úgy tombolt a testében, de azért válaszolt.

- Segítek neki… - mondta zihálva. – Beth-nek dolga volt… és én ugrottam be a helyére…

Qhuinn torkából morgás tört fel, mikor elképzelte, hogy a király és Corie kettesben vannak a dolgozószobában.

- Mi a baj? – kérdezte a lány kijózanodva. Szemöldökeit összevonva, aggodalmasan nézett rá.

- Nem akarom, hogy vele legyél! – szűrte a fogai között, de még ez is nehezére esett. Legszívesebben felpattant volna és úgy, ahogy volt, egy szál semmiben megkereste volna a királyt, hogy közölje vele, tartsa magát távol a lánytól.

- Tessék? – lepődött meg Corie, méghozzá teljesen jogosan. Qhuinn sem nagyon értette magát. Először Rhage-nek esett neki, most meg Wrath-t szeretné péppé verni. Ez már valóban kezelendő volt!

- Nem bírom elviselni a tudatot, hogy kettesben vagy vele – mondta keményen.

- Miről beszélsz? – kérdezte a lány, és a könyökére támaszkodott. – Wrath szereti Beth-t, engem még akkor sem venne észre, ha szeretném, de hidd el, eszem ágában sincs kikezdeni vele.

Qhuinn tudta ezt, de volt valami, ami egyáltalán nem hagyta nyugodni.

- A mi fajunk törvényei alapján – kezdte, de olyan feszült volt minden egyes porcikája, hogy alig tudta kiejteni a szavakat -, a király bárkivel lefeküdhet, akivel csak akar.

Corie pár pillanatig csak nézett rá szótlanul, majd kirobbant belőle a nevetés.

- Te komolyan azt hiszed, hogy Wrath akar tőlem bármit is? – kérdezte, de közben hátravetette a fejét és tovább nevetett. Qhuinn-nek ez egyáltalán nem tetszett.

- Ez nem vicces – mordult fel, mire a lány észbe kapott és magára erőltetett egy kis komolyságot.

- Szerintem pedig az – jelentette ki. – Wrath nem akar tőlem semmit és én sem tőle – mondta.

- Igen, de…

- Qhuinn – fojtotta bele a továbbiakat. – Felejtsd el ezt a butaságot, rendben? Tudom, hogy ti vámpírok nagyon ragaszkodóak vagytok, ami bevallom, nagyon tetszik, de most egyáltalán nincs okod féltékenykedni. Wrath sosem csalná meg Beth-t, hidd el nekem. Tudom, miről beszélek!

Utolsó szavaiból egyértelműen kicsengett, hogy a könyvekre utal, melyekben olvashatta, mennyire szereti egymást a királyi pár. Qhuinn tudta ezt és azzal is tisztában volt, hogy túlzásba esett, de a területféltési ösztön olyan erős volt benne, hogy alig lehetett leküzdeni.

- Jól van – sóhajtott fel egy kis idő elteltével, amikor már biztos volt benne, hogy a hangja nem érdes, mint valami smirglipapír.

Corie széles vigyort villantott rá és összekulcsolta a bokáját a derekán, ezzel még közelebb vonva magához.

- Hol is tartottunk? – kérdezte pimaszul, mire Qhuinn félretéve az aggodalmakat, ismét csókolni kezdte.

O*o*o*O

Valóban nem akartam elkésni az első étkezésről, de látva, Qhuinn-nek mennyire szüksége van rám, inkább vele maradtam. Titkolta, de én tudtam, hogy nem hagyta hidegen az apja tette… Hogy is hagyta volna, mikor a vérszerinti szülei, a családja tette azt vele…

Istenem, el sem tudtam képzelni, mit élhet át most, de azzal nagyon is tisztában voltam, hogy még nem képes beszélni róla. Majd talán valamikor…

Mohón csókoltuk egymást, élvezve minden egyes pillanatot, miközben lassacskán lekerültek rólam a ruhák. Hihetetlen volt, hogy alig pár napja ismertük egymást és még annál is kevesebb ideje fedeztem fel ezt a fajta szexuális együttlétet, amit már sokadik alkalommal csináltunk, mégsem untam meg a dolgot. Nem éreztem kényszernek, sem tehernek, inkább áldásnak, amiért képesek vagyunk ilyen hihetetlen gyönyörrel megajándékozni egymást.

A hátam ívbe feszült, mikor Qhuinn forró csókokkal hintette be immáron fedetlen melleimet, majd mikor ajkai közé vette az egyik mellbimbómat, mély nyögéssel adtam tudtára, mennyire élvezem a kényeztetést.

A sejtjeim szinte úgy lángoltak, mintha legalább hetek óta nem kaptak volna enyhülést. Nem is értettem, hogy lehetséges ez… Lassan már a két kezemen nem tudtam volna összeszámolni hányszor voltunk együtt Qhuinn-nel, a testem azonban még többre vágyott.

- Qhuinn – sóhajtottam a nevét, mikor ajkai szenvedélyesebbé váltak feszülő halmaimon, ám mielőtt még elragadhatott volna a gyönyör, felhúztam magamhoz, hogy meg tudjam csókolni.

- Még nem végeztem veled – nézett rám csibészesen, és ismét lefelé vette az irányt, de megállítottam.

- A-a – ingattam a fejem, egyrészt, hogy tiltakozzak, másrészt, hogy észhez térjek a vágy tombolása közben. – Más terveim vannak – mondtam, és magam sem értettem honnan jött ez a hirtelen bevállalóságom.

- Szeretem a terveidet – incselkedett egy újabb csók közben, de azért hagyta, hogy a hátára fektessem és fölé kerüljek.

Kínzó lassúsággal cirógattam végig izmos nyakát, majd széles mellkasát, miközben kezeimmel is simogattam, ahol csak értem, s hallgattam élvezettel teli sóhajait. Nem tétováztam akkor sem, mikor leértem a hasához, majd onnan még lejjebb tévedtem.

Nem először láttam őt meztelenül, de még most is elcsodálkoztam férfiasságának méretén. Hát még azon, mennyire vágytam rá, hogy hozzáérhessek…

Sehol sem volt a szende kislány énem, mikor ujjaimat ráfontam a kemény hímtagra és lassan simogatni kezdtem. De még akkor sem került elő, mikor odahajoltam hozzá és óvatosan ajkaim közé csúsztattam. Nem éreztem kínosnak, sem taszítónak, hogy ilyen módon kényeztetem a férfit, akit szeretek, méghozzá azért, mert hallottam mennyire élvezi minden egyes másodpercét. Felpillantottam az arcára, mert látni is akartam, nem csak hallani. Fejét hátravetette, szemeit szorosan összeszorította, miközben csodás ajkai közül egyre másra törtek fel a kéjes nyögések. Ujjai a hajamba túrtak, de közel sem durván, mint aki irányítani akar, sokkal inkább finom volt az érintése.

Örökké folytattam volna, de kis idő elteltével Qhuinn megállított.

- Várj… - nyögte alig érthetően. Hangja reszelőssé vált a vágytól, mely elhomályosította még a szemeit is. – Én… Veled akarom befejezni – mondta.

Láttam rajta, hogy eredetileg nem ezt akarta mondani, hanem, hogy „benned akarom befejezni”, de tudta, hogy még nem állok készen. És valóban, még mindig görcsbe rándult a gyomrom, ha elképzeltem, amint tényleg szeretkezünk…

Mitagadás, az én testem is vágyott a beteljesülésre, ezért ezúttal én hagytam, hogy a hátamra fektessen, majd hogy elhelyezkedjen a combjaim között. Felnyögtem, mikor ágyékunk egymáshoz ért.

Qhuinn vadul csókolt, majd mozogni kezdett fölöttem, mintha valóban szeretkeznénk. Minden mozdulatával egyre szorosabban és szorosabban feszült hozzám, ezzel végletekig szítva a sejtjeimben tomboló tüzet, majd a következő pillanatban minden csepp levegő kiszorult a tüdőmből, s megremegtem a testemet elöntő gyönyörtől.

Qhuinn is csatlakozott hozzám, kemény izmai megfeszültek és teli torokból felnyögött. Csodaszép volt lehunyt pilláival, hosszú szemfogaival és elnyíló ajkaival… Esküszöm, képtelen voltam betelni a látványával!

Nagy sokára, mikor a szívverésünk és a légzésünk is lenyugodott valamennyire, Qhuinn mellém gördült, de nem távolodott el tőlem. Szorosan magához húzott, így félig már rajta feküdtem és karjait körém fonta. Lágyan cirógatta a vállamat, miközben én csupasz mellkasára mintákat rajzoltam az ujjam hegyével.

- Mondtam, hogy imádom a terveidet – szólalt meg pár perc elteltével.

Felemeltem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, és elmosolyodtam, mikor megláttam kielégült tekintetét.

- Ennek örülök – vágtam rá, és lágy puszit nyomtam a szájára. – Azt hiszem, el fogunk késni az első étkezésről.

- Nem igazán hat meg – rántotta meg a vállát lazán. – Amíg mellettem vagy, főleg ilyen csábítóan, ruha nélkül, addig más nem érdekel.

- Ez igazán hízelgő – pirultam el fürkésző szemei miatt, amik csak úgy falták a testemet, majd a bal mellizmára hajtottam a fejem és hozzá simultam. Gondolataim úgy cikáztak a fejemben, akár egy megkergült kismadár…

- Mire gondolsz? – kérdezte kis idő múlva.

- Ránk – válaszoltam őszintén.

- Egész pontosan? – ütötte tovább a vasat érezve aggodalmamat, majd az állam alá nyúlt, hogy rá nézzek.

Szerettem volna kerülni a tekintetét, mert kínosnak éreztem erről beszélni, de mégis úgy gondoltam, hogy muszáj szót ejtenünk róla.

- Jó neked ez? – kérdeztem halkan, mire szemöldökei a homloka közepéig felszaladtak.

- Micsoda?

- Hát ez – mutattam magunkra, ahogy összefonódott tagokkal egymás karjában feküdtünk. – Elég neked?

Alsó ajkamba harapva vártam a válaszát, mert féltem tőle, hogy mit fog mondani, de tudnom kellett, elég vagyok-e neki, hiszen jelenleg nekem minden úgy volt tökéletes, ahogy volt.

- Te meg mi a fenéről beszélsz?! – kérdezte emeltebb hangon, és feljebb tornázta magát az ágyban, engem is magával húzva. Hátát az ágytámlának döntötte, de karjai továbbra is körülöttem voltak. – Miért ne lenne elég?

- Mert… - sütöttem le a szemem -… mert mi még… hát tudod, mi még nem voltunk együtt… igazán…

Istenem, micsoda ellentmondás. Mikor arról volt szó, hogy kényeztetni akartam őt, akkor szinte már bármit megtettem szégyenérzet nélkül, de ha beszélni kellett róla… Nos, az mindent megváltoztatott.

- Ez hogy jutott eszedbe? – kérdezte értetlenül.

- Én… tudom, hogy szeretnéd, ha… tudod… - nyögtem ki alig érthetően, de persze Qhuinn értette. Tekintete ismét vággyal telivé vált, ám hangjában lágyság bujkált.

- Igen, szeretném, de ez nem azt jelenti, hogy nem élvezném mikor így vagyunk együtt– mondta komolyan.

- Sajnálom… - sóhajtottam fel.

- Én nem! – vágta rá azonnal. – És neked sem kellene. Majd megtörténik, amikor kész vagy rá. Eszem ágában sincs siettetni téged.

Belenéztem különböző színű szemeibe és éreztem, hogy ismét beleszeretek ebbe a csodálatos férfiba, aki valamilyen csoda folytán az életembe csöppent – vagy inkább én az övébe – és ezért minden percben hálaimát rebegtem az Őrzőnek.

- Mondtam már mennyire szeretlek? – kérdeztem megkönnyebbülten. Annyira féltem tőle, hogy ezek az együttléteink ahelyett, hogy örömöt jelentenének neki, csak fájdalmat okoznak hosszútávon.

- Többször is, de sosem fogom megunni – kacsintott rám, majd ismét a számhoz hajolt és hevesen megcsókolt.