12. fejezet - Bonyodalmak

Sziasztok!

Na, kicsit késve, de meghoztam a fejezetet.:)

Rajzra most nem volt időm, de szerintem ez a kép is nagyon szép.:):)

 Jó olvasást mindenkinek és várom a komikat!:):)

Xhex végigsétált a Vasálarc sötét termeiben és közben árgus szemekkel figyelte a tömeget. Minden sejtje vágyott rá, hogy valakinek alaposan behúzzon, de már jó régóta nem kellett igénybe vennie az öklét.

Tekintete vissza-visszatért a vészkijárathoz legközelebb lévő asztalhoz, mely most magányosan árválkodott.

Ne. Gondolj. Már. Állandóan. Rá.

Na persze, könnyű volt vitatkozni saját magával, ha arról a bizonyos személyről volt szó, de sosem tudott dűlőre jutni a józan eszével. Főleg most, hogy Rehv elmesélte John Matthew-ék legutóbbi kalandját.

Majdnem meghalt…

Szerencsére csak majdnem, ugyanis Qhuinn, az életőre felfogta helyette az akár halálos kimenetelű támadást, így a fiú helyett ő sérült meg.

Ha egy kicsit is több érzés lett volna Xhexben, alighanem hazamenne és sütne egy kosárra való muffint a gazembernek, hogy megköszönje, amiért megmentette a fiúja életét.

Csakhogy John Matthew nem volt a fiúja!

Istenem, Xhex legszívesebben beleverte volna a fejét a falba, csakhogy kiűzze gondolataiból a srácnak még az emlékét is, de tisztában volt vele, hogy minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyulna.

Mikor végzett a szokásos sétájával, mint biztonsági főnök, a hátsó részhez ment, hogy benézzen a lányok öltözőjébe. A klubban számtalan táncos és prosti dolgozott, akikre oda kellett figyelni. Trez vezette az üzletet, de Xhex is egyetértett vele abban, hogy ezeket az ügyleteket diszkréten és körültekintően intézzék. Éppen ezért, ha kiderült, hogy valamelyik lány óvszer nélkül ment bele a játékba, attól elbúcsúztak. Akárcsak azoktól a vendégektől, akik túlzásba vitték a dolgokat és erőszakossá váltak. Xhex mindig ügyelt rá, hogy a lányok biztonságban legyen.

Az öltözőben csak néhányan voltak. Kristin is közöttük volt, az a lány, aki Marie-Terese kilépése után az elsőszámú prosti helyére lépett. Xhex kedvelte ugyan a lányt, de hiányzott neki Marie-Terese. Vele sokkal könnyebb volt kijönni, mert megvoltak a saját titkai, ezért nem ütötte bele az orrát mások dolgába. Márpedig Xhex nem az a fajta nő volt, aki szívesen belekezdett volna a lelkizésbe.

- Minden rendben? – kérdezte a lányt, aki egy olyan feszes toppba próbálta belepasszírozni magát, ami garantáltan kiszorítja az emberből a szuszt.

- Aha – villantott felé egy mosolyt. A legtöbb lányt a kényszer és az élet vitte rá erre az útra, de Kristin más volt. Ő azért volt a szakmában, mert szerette csinálni. Külsőre tökéletes is volt rá, hiszen hosszú szőke hajával és formás testével bármelyik férfit megkaphatta, és ezt az adottságát ki is használta. A profit javarésze tőle származott. – Segítenél? – kérdezte, és hátat fordított a biztonsági főnöknek, hogy az meg tudja kötni a ruha hátulján lévő fűzőt.

Xhex máskor valószínűleg szó nélkül otthagyta volna a lányt, de aznap nem volt formában. Odalépett hozzá és jó erősen meghúzta a kis zsineget, amitől Kristin tüdejéből valóban kiszorult a levegő.

- Meg fogsz fulladni – jegyezte meg Xhex, mikor végzett.

- Az lehet – nevetett fel a lány. – Viszont két számmal vékonyabbnak tűnök benne.

Xhex megforgatta a szemét az érvelés hallatán, de nem kommentálta.

- Szükséged van valamire? – kérdezte inkább.

- Jelenleg nem – vágta rá Kristin, és sminkelni kezdte magát. – Ketten hátul vannak a mosdóban, a többiek pedig a tánctéren. Nem volt semmi gond eddig.

- Nagyszerű – bólintott Xhex. – Ha kellek, tudod, hol találsz.

- Persze, főnök.

Ki nem állhatta, ha főnöknek hívták, de Kristint nem lehetett leszoktatni róla.

Alig lépett ki az öltözőből, máris belebotlott Trezbe. A sötétbőrű férfi összehúzott szemöldökkel nézett rá, és tekintete olyan vizslató volt, hogy Xhex azonnal tudta, épp az érzéseit méri fel. Bevetve manipulátor képességeit, elzárta magát az Árnyék elől, de azért állta a szemkontaktust.

- Mi van? – kérdezte végül megtörve a csendet.

- Ezt én is kérdezhetném – vágta rá Trez. – Mi bajod van?

- Semmi!

- Napok óta feszült vagy, és egyre rosszabb a helyzet – mondta egyszerűen, amitől Xhexben csak még jobban felment a pumpa. – Ez nem mehet így tovább.

- Hagyj békén, Trez! – ejtette ki Xhex keményen a szavakat. – Komolyan mondom!

Megpróbált elmenni a férfi mellett, de az megfogta a karját és erősen ott tartotta maga mellett. Xhexben egy pillanatra fellángolt a harag és ki akarta tépni magát a szorításból, de még mielőtt megtette volna, rájött, hogy az egyik legjobb barátjával néz farkasszemet és ellene nem akarta használni manipulátor és bérgyilkos képességeit.

- Nem csinálhatod ezt sokáig Xhex – mondta halkan, de annál komolyabban. – Ha nem teszel ellene valamit, te magad is bele fogsz pusztulni.

Mintha ő ezt nem tudta volna…

- Hagyj! Békén! – hangsúlyozta külön-külön a szavakat, majd megmozdította a karját, jelezve, hogy vagy elengedni, de most azonnal, vagy Isten látja lelkét, nem áll jót magáért.

Trez végül elengedte, de nem hagyta annyiban a dolgot.

- Gondolkozz el ezen – mondta, majd ő volt az, aki otthagyta a nőt.

Xhex dühösen fújtatott egyet. Az Árnyék érzékeny pontjára tapintott, méghozzá nem épp a legjobb pillanatban, mert már így is alig volt képes egyben tartani magát és a józan eszét. A vágy, ami Johnhoz kötötte napról napra erősödött és már félő volt, hogy emiatt felülkerekedik rajta a lelkében szunnyadó manipulátor. Annak pedig beláthatatlan következményei lettek volna…

O*o*o*O

A harmadik zuhany után, mikor végre sikerült lemásznunk egymásról Qhuinn-nel, rá kellett jönnöm, hogy bizony nincs mit felvennem. A nagy sietségben, miszerint összeköltözünk és megbeszéljük a megbeszélnivalónkat, eszembe sem jutott, hogy szükségem lehet váltás ruhára.

- Eltűntetted a köntösömet is - nyafogtam vigyorogva.

- De el ám! – kacsintott rám Qhuinn csibészesen, és esküszöm, külön élvezte a dolgot.

- Jó, és most mit vegyek fel? – kérdeztem tőle. – Nem mászkálhatok a házban egy szál törölközőben – mondtam, és megigazítottam magamon az említett ruhadarabot.

- Mit szólnál hozzá, ha nem mennél sehová, hanem itt maradnál és levennéd azt is, ami rajtad van? – kérdezett vissza, és azzal a szívdöglesztő mozdulattal húzogatta a szemöldökét, amitől a térdem remegni kezdett. – Probléma megoldva.

- Nagyon vicces vagy – forgattam meg a szemem, és ismét keresni kezdtem a köntösömet, amiről konkrétan semmi ötletem sem volt, hol lehetett.

- Na jó – sóhajtott fel végül megadóan, mikor már az ágy alá akartam benézni. – Gyere, keresek neked valamit.

- A te ruháid között? – kérdeztem nevetve. – Legalább háromszor beleférek mindbe.

- Nem mindbe – vágta rá Qhuinn, és szinte eltűnt a gardróbban, annyira keresett valamit az alsó polcokon. – Meg is van – mondta egy perc elteltével. Felállt és mikor megfordult, egy farmer volt a kezében, valamint egy laza póló. Nagyjából az én méretem volt mindkettő, legalábbis így ránézésre, de elképzelésem sem volt róla, hogy mit kereshettek Qhuinn-nél.

- Hát ezek meg honnan vannak? – kérdeztem, és a ruhákért nyúltam.

- Még az átváltozásom előttről maradtak meg – húzta meg lazán a vállát.

- Ilyen kicsi voltál előtte? – kérdeztem megdöbbenve. Persze azt tudtam, hogy a férfi vámpírok az átváltozásuk előtt még az emberekhez képest is gyengék és alig van olyan étel, amit a gyomruk bevenne, de hogy ennyire másmilyenek legyenek, mint az átváltozás után… Elképzelni sem tudtam.

- Igen – vigyorodott el Qhuinn, de a szemében láttam valami szomorú csillanást, amit nem tudtam hová tenni, de jobbnak láttam nem faggatni róla.

- Hiszen majdnem akkora voltál, mint most én. – Magamhoz mértem a nadrágot és épp csak egy-két centivel volt nagyobb a kelleténél.

- Jól megnőttem, mi? – bohóckodott tovább, majd a saját ruháiért nyúlt és felvett egy fekete izompólót.

Méregettem egy ideig a kezemben lévő farmert és felsőt, majd mivel nem láttam jobb lehetőséget, ledobtam a törölközőmet és öltözni kezdtem.

- Gondolom, fehérnemű szettet nem tartasz a gardróbodban – jegyeztem meg, mikor begomboltam a farmert.

- Most hogy így mondod, de, tele vagyok velük – vágta rá, majd gyors csókot nyomott a számra.

- Tudtam én, hogy titokban női holmikat hordasz – cukkoltam, mire felnevetett. Jó érzés volt hallani azt a hangot. Úgy éreztem, egész életemben ez hiányzott, emiatt nem találtam a helyem. Erre volt szükségem!

- Egyébként miért őrizted meg ezeket ilyen sokáig? – érdeklődtem.

- Nem is tudom – válaszolta. – Mikor eljöttem otthonról, ez is bekerült a táskámba, azóta meg itt volt a gardróbban.

Most, hogy hirtelen előtérbe került az otthona és a családja, szerettem volna rákérdezni, hogy viseli azt, hogy a szülei és a testvérei kitagadták, elfordultak tőle, de éreztem, hogy még nem jött el annak a beszélgetésnek az ideje. Közel volt már, de nem annyira, hogy azonnal lerohanjam.

- Nekem tetszenek – mosolyogtam rá, mire végignézett rajtam. A ruhái tényleg jók voltak rám, már ahhoz képest, hogy fiúsak voltak. A nadrágot egy kicsit felhajtottam, de attól csak még menőbbnek tűnt, a póló pedig olyan hatást keltett, mintha rapper lettem volna.

- Jól állnak – mondta elismerően. – Ha akarod, megtarthatod őket.

- Tényleg?

- Persze – ölelt magához. – A nadrág dereka alighanem még a lábamra sem jönne fel, a pólóról már nem is beszélve.

- Ebben van valami – bólintottam a mellkasához hajtva a fejemet. – Szívesen megtartom, köszi.

- Nincs mit. – Kezei kedvesen simogatták a hátamat. – Tetszik a gondolat, hogy az én ruháim vannak rajtad.

- Minő meglepetés… - sóhajtottam.

Néhány pillanatig összeölelkezve álltunk, majd kicsit elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Mit csinálsz ma? – kérdeztem.

- Lemegyek kicsit edzeni a srácokkal – válaszolta, mire a gyomrom azonnal görcsbe ugrott. – Ne aggódj, nem lesz bajom! – kezdett azonnal nyugtatni. – Már teljesen meggyógyultam, de nem fogom túlerőltetni magam.

- Megígéred? – Összevont szemöldökkel vártam a válaszát.

- Meg – bólintott határozottan. – Egyébként is – folytatta. – Ha olyasmikre képes vagyok, amiket az elmúlt órában csináltunk, pár súlyzó nem foghat ki rajtam.

Éreztem, ahogy az összes vér az arcomba tolul, és a fülem hegyéig elpirulok. Bizony mozgalmas percek álltak a hátunk mögül. Még mindig szűz voltam, de már határozottan nem voltam érintetlen, ami számomra tökéletesen megfelelt.

- Imádom, amikor elpirulsz – simogatta meg az arcomat, majd gyengéd csókot lehelt a számra.

- Én pedig imádom, amikor ezt csinálod – mosolyodtam el lehunyt pillákkal, hogy még jobban kiélvezzem a pillanatot.

- Hidd el, én is! – vágta rá, és azzal már csókolt is, ám ezúttal jóval szenvedélyesebben, mint korábban.

Csak nagy nehezen sikerült kibontakoznom a karjából, de muszáj voltam megtenni, különben valószínűleg megint a szobánkban ragadtunk volna még jó néhány percre… vagy órára.

- Menned kell, a fiúk már biztos várnak – mondtam.

- Nincs kedved velünk jönni? – kérdezte, mikor elindultunk az ajtó felé.

Nos, hát kedvem az nagyon is lett volna, mert egyrészt nem akartam elválni Qhuinntől, másrészt szerettem volna kicsit több időt tölteni Johnnal és persze Blayjel is, hogy szokjuk egymást és a helyzetet; de biztos voltam benne, hogy a fiúknak jót fog tenni, ha néha csak hármasban vannak - vagy a testvérekkel - és amolyan kanbulit rendezhetnek.

- Majd talán máskor – hárítottam el a lehetőséget.

- Rendben – mondta. – És te mit fogsz ma csinálni? – érdeklődött, mikor már a szobám felé tartottunk. Nem igazán állt szándékomban fehérnemű nélkül tölteni az egész napot.

- Még nem tudom – vallottam be őszintén. – Nagyon unom már a semmittevést… - húztam el a számat, majd hirtelen eszembe jutott egy lehetőség, amivel elfoglalhatom magam. – Azt hiszem, megkérdezem Fritzet, hogy kell-e segíteni valamit a konyhában.

- Komolyan? – kérdezte meglepetten.

- Igen – bólintottam. – Szeretek főzni.

- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni – torpant meg, amivel megállásra késztett engem is.

- Pedig tudok – nevettem rá. – Méghozzá nem is rosszul.

- Azt egy percig sem feltételeztem volna – vágta rá mély meggyőződéssel, ami nagyon is jólesett. – De Fritz nem fog örülni neked – mondta aztán.

- Miért?

- Mert a hűségesek nem nagyon szeretik, ha a házban lakók bármilyen házimunkát csinálnak – magyarázta.

- Ugyan – legyintettem. – Még két kéz biztosan jól jön most a konyhában, hiszen néhány óra múlva lesz az első étkezés.

- Te tudod – hagyta rám, majd megérkeztünk az ajtómhoz, ahol elváltak egymástól útjaink. Váltottunk még egy szenvedélyes csókot, majd Qhuinn elindult visszafelé a lépcső felé, én pedig beléptem a szobámba.

Gyorsan lekapkodtam magamról Qhuinn ruháit, majd a fiókból elővettem egy fehérnemű szettet, ám mikor nadrág után kezdtem volna kutatni, tekintetem visszatért az ágyon lévőhöz. Nem bírtam ki, hogy ne kedvesem ruháit vegyem vissza. Annyira jó érzés volt a tudat, hogy az övé és mégis rajtam van.

Miután végeztem, elindultam a konyha felé, ahonnan ínycsiklandó illatok és a főzés eltéveszthetetlen hangjai áradtak kifelé.

Nem is kellett csalódnom. Amint beléptem az ajtón szemben találtam magam öt hűségessel, akik kezüket-lábukat elhányva szaladgáltak egyik helyről a másikra és olyan gyorsan dolgoztak, mint akik késésben vannak.

- Jó estét kisasszony! – termett előttem Fritz, és ráncos arcán széles mosoly jelent meg. – Miben lehetek szolgálatára? – kérdezte azonnal.

- Ezt inkább én kérdezném – vágtam rá, mire az öreg értetlen képet vágott. – Szeretnék segíteni valamiben – magyaráztam neki, mire összevonta a szemöldökét.

- Arra semmi szükség kisasszony! – tiltakozott azonnal, ahogy azt Qhuinn előre megjósolta. – A hűségesek mindenről gondoskodnak, önnek fölösleges fáradnia bármivel is.

Csalódottan felsóhajtottam és tettem egy utolsó kísérletet, mert azért rá sem akartam erőltetni az akaratomat.

- Biztos nincs semmi, amit megcsinálhatnék? – kérdeztem. – Jól főzök.

- Ebben biztos vagyok kisasszony, de kegyed ne aggódjon emiatt – mosolygott rám. – Mi mindent elintézünk.

- Hát jó – adtam meg magam, majd keserű szájízzel elhagytam a konyhát.

Megint ott voltam, ahonnan indultam: unatkoztam! Felbaktattam a lépcsőn, arra gondolva, hogy az első étkezésig majd lefoglalom magam a tévével, de mikor megláttam Wrath dolgozószobájának ajtaját, hirtelen megtorpantam.

Majd gondolkozás nélkül bekopogtam.

- Tessék! – szólt ki a mély hang, mire lenyomtam az aranybevonatos, ódivatú kilincset.

- Nahát, Corie! – köszöntött Beth azonnal, aki a parancsolója mellett foglalt helyet a széles íróasztal mögött. – Mi szél hozott ide?

- Az, hogy unatkozom – tört ki belőlem még mielőtt visszafoghattam volna. – Könyörgöm, mondjátok, hogy van valami, amiben segíthetek, különben tuti megőrülök.

Beth hangosan felnevetett, miközben felállt a székéről.

- Ha már ennyire kétségbeesetten kéred… - kezdte. – El kellene mennem a Biztos Menedékbe segíteni Marynek és Marissának…

- Én szívesen megyek helyetted, ha te nem érsz rá – vágtam a szavába azonnal, kapva az alkalmon, de a királyné csak megrázta a fejét.

- Jobb szeretnénk, ha a házban maradnál, biztonságban – szólalt meg ezúttal Wrath és hátradőlt a trónszerű székén.

- Ó…

- Viszont Wrath-nak segíthetnél helyettem – mondta Beth, mielőtt még végképp kétségbeestem volna, hogy az egész napomat a négy fal között kell töltenem a nagy semmittevés kellős közepén.

- Miben? – kérdeztem mohón.

- Van néhány hivatalos papír meg e-mail, amiket át kell nézni – magyarázta Beth.

Nagyon is tetszett a dolog, így késlekedés nélkül rávágtam: - Persze, nagyon szívesen segítek – hadartam, majd lassítottam a tempón. – Már feltéve, hogy neked sem okoz gondot, Wrath.

A király lusta mozdulattal megvakargatta a kutyája, George fülét, majd megrázta a fejét.

- Nem gond.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Már alig vártam, hogy belevethessem magam a munkába.

Beth odahajolt a parancsolójához és gyorsan megcsókolta, majd miután elköszöntek egymástól és kettesben maradtunk a királlyal, félénken leültem mellé.

- Mivel kezdjük? – kérdeztem, és tekintetem már a laptopra is irányítottam, ahol egy e-mail fiók volt megnyitva, benne vagy száz olvasatlan levéllel. Elleszünk egy darabig – gondoltam magamban vidáman.

O*o*o*O

Addig a pillanatig, míg Qhuinn az első súlyzót a kezébe nem vette, nem is tudta, mennyire hiányzott neki az edzés. Jó ötven kiló volt a rúd mindkét oldalán, de alig érezte, miközben a fekve nyomó padon feküdt.

- Ne vidd túlzásba! – szólt rá Blay, aki mellette épp bicepszre gyúrt egy igencsak nagy vasdarabnak számító súlyzóval.

- Nem viszem, ne aggódj, mami – vágta rá Qhuinn.

- Haha…

Qhuinn örült neki, hogy legrégebbi batárjával a helyzethez képest minden rendben volt. Amikor lejött hozzá és Johnhoz, kicsit feszült volt ugyan a légkör, mert mindkét fiú érezte rajta, hogy Corie-val volt, és nem csak sakkoztak, de végül lassan feledésbe merültek az ellentétek.

John füttyentett egyet, hogy magára vonja a figyelmüket.

Holnapra mi vagyunk beosztva, de előtte el akarok menni a Vasálarcba – mutogatta.

- Rendicsek – vigyorodott el Qhuinn, bár nem amiatt, hogy fejben már a mosdóbeli orgiáit tervezte volna. Annak már vége volt. Most annak örült, hogy végre kimehet harcolni.

Szó sem róla, ezerszer jobb bőrben volt, mióta Corie-val elkezdték ezt a majdnem szex dolgot, de ez sem volt képes teljesen levezetni a testében dúló energiákat. Az ereiben bár nem volt teljesen tiszta a harcos vér, de azért egy részét az alkotta, és mint olyan, tombolt.

- Hé, Qhuinn! – lépett be az ajtón Rhage. – Azt hiszem, mára elég lesz. – Fejével a vaskos súlyok felé bökött, amiket a fiú továbbra is úgy emelgetett, mintha tollpihéből lettek volna.

- Ugyan, még csak most kezdtem – vágta rá, de azért beakasztotta a rudat a helyére és felült. A közeli állványról elvett egy törölközőt és megtörölte vele az arcát, amin azért itt-ott verejtékcseppek voltak.

- Oké, te tudod – hagyta rá a szőke, majd eltessékelte a padról és elfoglalta a helyét. – Egyébként hihetetlen egy fickó vagy, mondtam már?

- Többször is – nevetett Qhuinn, miközben az egyik futópadhoz ment és elkezdte állítgatni rajta a sebességet. – Ezúttal miért?

- Mert kibuliztad magadnak a kiscsajt – csóválta meg a fejét Rhage. – Nem semmi, hogy sikerült Wrath-szal meg az Őrzővel szemben is.

Qhuinn élesen beszívta a levegőt, mert egyáltalán nem tetszett neki, hogy a testvér így beszél Corie-ról, de türtőztette magát.

- Aha – morogta vissza. A szeme sarkából látta, hogy John és Blay feszülten figyelik minden mozdulatát, mikor fellépett a padra és beindította. Egymás után tette előre a lábait és egyre gyorsabb iramra kapcsolt.

- És ahogy érzem már meg is volt – folytatta Rhage, aki az egészből semmit sem vett észre, csak nyomta kifelé a súlyokat, melyek most már majdnem a kétszerese voltak az előzőeknek. – Nem késlekedtél, hallod-e…

- Hagyd abba! – sziszegte a fogai közül Qhuinn, és egész testében megfeszültek az izmok. Csakhogy mindennek semmi köze nem volt a futáshoz. A szerelmes oldala nem bírta már sokáig, hogy így beszéljenek a nőjéről.

- Ugyan, tudom milyen érzés, régen én is ebben utaztam – mondta tovább. – Persze még Mary előtt… Szexi kiscsajokat döngettem meg, mint most te, de aztán amikor megtalálod a párodat, már… Hé!

Qhuinn úgy ugrotta át a futópadot, mintha csak pár centis lett volna és egyenesen Rhage felé tartott. Agyára ismeretlen köd ereszkedett, ökle már alig várta, hogy találkozzon a testvér állával.

- Mi bajod van? – pattant fel Rhage, mikor John és Blay elkapták Qhuinnt.

- Ne beszélj úgy Corie-ról, mint azokról, akiket megkeféltél a klubokban meg a franc tudja még hol! – morogta Qhuinn dühösen. Ő sem volt jobb, mint Rhage, hiszen ők ketten körülbelül ugyanolyan életet éltek Mary és Corie előtt, de attól még nem bírta elviselni, hogy bárki is azokhoz a könnyűvérű lányokhoz hasonlítgatja Corie-t, akiket ő is megkapott. Elítélte őket, amiért képesek voltak egy vadidegen fickóval hátramenni a mosdóba egy gyors menetre, bár saját magáról sem volt jobb a véleménye.

- Jól van, oké, visszaszívtam – emelte fel Rhage a szemöldökét. – Most már jobb?

- Akkor lenne jobb, ha laposra verhetnélek! – mordult fel Qhuinn, és nekifeszült Johnnak és Blaynek, de a fiúk erősen tartották.

- Nyugodj már meg! – szólt rá Blay. – Nem akarta megsérteni Corie-t.

- Tényleg nem – helyeselt Rhage. – Csak annyit mondtam, hogy jó kiscsaj és hogy… Jól van, jól van, értettem, befogom.

Qhuinn szemében fellángolt valami ősi düh, valami hihetetlen erő, ami azt sugallta jobb, ha senki sem húz vele ujjat.

- Épp itt az ideje! – sziszegte, majd visszament a futópadhoz és folytatta az edzést.

- Tényleg összekötődtél vele, ugye? – kérdezte pár perc elteltével Rhage, de ezúttal már sokkal komolyabb volt a hangja és az egész arckifejezése is.

- Igen – vágta rá Qhuinn.

- Megértelek, én is így érzek Mary iránt – mondta Rhage, majd odalépett a fiúhoz és kinyújtotta felé a kezét. – Bocsáss meg, nem állt szándékomban megsérteni a feledet – mondta az ősi nyelven, ami még inkább hangsúlyozta, hogy mennyire komolyan gondolja a szavait.

- Felejtsük el – ragadta meg Qhuinn a felé nyújtott lapátszerű kezet, majd erősen megrázta.

Feledet… Istenem, ha tehette volna, valóban a felének választja Corie-t, de nem volt rá mód. Hogy is lett volna, mikor az Őrző bármikor elvehette tőle? A lánynak igaza volt abban, hogy valamikor majd haza kell térnie, de Qhuinn nem volt hajlandó elfogadni ezt a lehetőséget. Nem veszíthette el. Tudta jól, hogyha ez bekövetkezik, azt nem éli túl.

O*o*o*O

Wrath-szal dolgozni érdekes volt… Nem féltem tőle, sőt, valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag megnyugtató volt mellette ülni, mégis tartottam tőle a távolságot. Nem túl feltűnően – bár ő így is tisztában volt vele.

- A következő e-mail Haverstől jött – mondtam, miután megnyitottam a levelet.

- Mit akar már megint az a gazember? – mordult fel, és összefonta mellkasa előtt csupa izom karjait.

Mivel vak volt, nekem kellett felolvasnom az összes levelet, de én egy cseppet sem bántam. Nagyon jó érzés volt, hogy végre hasznos vagyok, és ha nem is teljesen, de törleszthetem mindazt, amit addig a testvériségtől kaptam.

Gyorsan átfutottam a rövid szöveget, majd nyeltem egy nagyot. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet ezt is felolvasnom, sőt, egyáltalán szóba se kellett volna hoznom annyira kényes témát érintett, de már késő volt bármit is tenni.

- Ööö… - kezdtem nagyon frappánsan. – Azt kérdezi, mikor tudnál bemenni hozzá a klinikára, hogy újra megvizsgálja a szemedet.

Ahogy az várható volt, Wrath felmordult. Emlékeztem rá a könyvekből, hogy mindig is nagyon kényelmetlenül érintette a gyenge látása, és amikor még azt is elveszítette, a helyzet csak romlott.

- Mi a francért akar megvizsgálni? – szűrte a fogai között dühösen, de közben elkezdte simogatni George fülét, mintha már az is megnyugtatná kicsit, hogy a kutya ott van mellette. – Attól nem tér vissza a látásom…

- Talán nem, de szerintem néha nem árt ellenőrizni a dolgokat – mondtam halkan.

- Ugyan mit tudsz te erről? – mordult fel. Arckifejezése ezúttal sokkal halálosabbnak tűnt, mint addig bármikor, és esküszöm, ha nem tudtam volna, hogy ki ő és milyen ember, alighanem halálra rémített volna.

- Sajnálom, nem akartam beleszólni – magyarázkodtam.

Wrath vett néhány mély levegőt – amivel nyilván megérezte a bűntudatom és egy kicsit a félelmem szagát is -, majd a napszemüvege alá nyúlt és megdörzsölte a szemét.

- Te ne haragudj! – mondta aztán. – Nem akartam bunkó lenni.

- Nem voltál az – mondtam gyorsan. – És nem haragszom.

Néhány percig csend telepedett közénk, majd nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá.

- El fogsz menni Havershöz?

Fél percig nem válaszolt, majd alig hallhatóan elmormolt egy káromkodást.

- El, a francba vele…

Magam sem értettem miért, de megkönnyebbülten elmosolyodtam.

- Milyen időpontot írjak neki válaszként?

- Holnap este, közvetlenül napnyugta után – vágta rá, mire már pötyögtem is a billentyűzeten.

Ezek után még volt néhány házassági kérelem, majd megakadt a szemem egy ismerős néven: Saxton, Tyhm fia… Valahol már hallottam, de hirtelen nem tudtam konkrétabban beazonosítani.

- Egy bizonyos Saxton is írt – mondtam Wrath-nak, aki kihúzta magát a székben és kíváncsian fordult felém.

- Mit akar?

- Királyom! – kezdtem olvasni a levelet. – Kötelességemnek érzem, hogy értesítsem, a mai napon unokatestvérem, Qhuinn apjának kérésére átírtam a végrendeletét, ami egyértelműen meghatározza, hogy Lohstrong halála után minden vagyonát a feleségére, valamint nagyobbik fiára és lányára hagyja. – Megrökönyödtem az olvasottakon, de folytattam tovább. - Qhuinnt teljesen kizárta mindenből és bármennyire is könyörögtem neki, még a család hivatalos iratairól is leszedette velem a nevét.

Nem tudtam hogyan tudnám értesíteni Qhuinnt, mert évek óta nem beszéltünk egymással, de azt tudom, hogy az Ön házában lakik, ezért bátorkodtam Önnek írni.

Megértését köszönöm.

- Úristen! – nyögtem fel.

- A kurva életbe – fejezte ki Wrath is az egyetértését.

- Ezt megtehetik? – kérdeztem felháborodottan. – Úgy értem, kitagadhatja ennyire valaki a saját fiát?

- Sajnos igen – válaszolta Wrath, de az látszódott rajta, hogy egyáltalán nem tetszik neki ez az új fejlemény. – Lohstrongot mindig is csak az elit érdekelte. Qhuinn pedig kilóg közülük. Azért is jön ki velünk olyan jól – jegyezte meg egy gunyoros mosollyal az arcán, majd felsóhajtott. – A rohadt életbe…

- Most mit fogunk tenni? – aggodalmaskodtam. Tudtam, hogy ha ez Qhuinn fülébe jut, nagyon rosszul fog esni neki, de azzal is tisztában voltam, hogy nem titkolhatjuk el előle.

- Megmondjuk Qhuinn-nek – vágta rá Wrath. – Hidd el, én se jókedvemből teszem, de tudnia kell róla.

- Igen, tudom – mondtam halkan.

- Azon csodálkozom, hogy csak most hozták meg ezt a döntést és nem akkor, amikor kidobták otthonról... – gondolkozott hangosan.

- Számít ez? – kérdeztem, miközben újra átfutottam a szöveget, hogy az emlékezetembe véssem minden betűjét. Rettenetesen haragudtam Qhuinn családjára, és azért imádkoztam, hogy egyszer megmondhassam nekik a véleményemet. Megérdemelték volna, hogy valaki végre beolvasson nekik!

- Nem, sajnos nem számít…