25. fejezet - Szenvedés

Sziasztok!

Bocs, hogy ilyen későn hozom a fejezetet, de nemrég értem haza, 12 óra munka van a hátam mögött. :S

Jó olvasást mindenkinek!:):)

Ismételten a saját sikoltozásomra ébredtem. Ahogy Qhuinn is. Ez ment az elmúlt két hétben. Akárhányszor lehunytam a szemem, a hideg, kemény asztalon találtam magam, fölöttem Lash, ahogy eltorzult arccal nyögdécsel, és durva mozdulatokkal mozog bennem. Már féltem aludni, de a rettegés csak még több energiát kivett belőlem, így a legtöbb időt ágyban töltöttem. Igazából el sem hagytam a szobánkat azóta, hogy kiszabadítottak az alantasok fogságából.

- Sssh… - suttogta Qhuinn. A karjaiba vett, a hajamat simogatta. – Nincs semmi baj. Biztonságban vagy.

Szinte mindig ezeket a szavakat mondta, miközben vigasztalt. Nem hagyott magamra egy pillanatra sem. Az első rémálmom után beszélt Wrath-szal, hogy addig nem megy ki az utcára, míg én rendbe nem jövök. Fogadni mernék, nem gondolta, hogy ilyen sokáig el fog tartani a dolog. Két hét… Két fájdalmasan hosszú hét, és a dolgok csak egyre rosszabbak lettek. Állandó zokogás, sikoltozás, szenvedés. Nem csak én kínlódtam, hanem mindenki más is, különösképpen Qhuinn. Bármit megtettem volna, hogy megkíméljem őt, de nem volt befolyásom saját magam felett sem. Tehetetlen voltam, kiszolgáltatva az álmaimnak, a tudatalattimnak.

A rengeteg borzalom, melyet nappalról nappalra át kellett élnem, rajtam hagyta a nyomát. Lefogytam, sápadt voltam, egyszerűen borzalmasan néztem ki. És ami a legrosszabb volt, állandóan mocskosnak éreztem magam. Piszkosnak, amiatt, amiket Lash csinált velem az álmaimban. Éppen ezért rengeteg időt töltöttem a zuhany alatt, hogy kompenzálni tudjam magamban a dolgokat.

A ház összes lakója aggódott értem. Még a hűségesek is. Finomabbnál finomabb ételeket főztek, de én szinte mindet érintetlenül küldtem vissza. A kérdésekre pedig nem feleltem. Egyedül Jane tudott kihúzni belőlem egy mondatot, arra vonatkozóan, hogy mi történt, míg az alantasoknál voltam, de ebbe is csak azért mentem bele másnap, mert nem akartam, hogy erővel kaparintsa meg a választ.

- Nem erőszakolt meg – nyögtem ki összeszorított fogakkal. Nem hazudtam, hiszen a valóságban tényleg nem tette meg. Ami az álmaimat illeti… az egy más kérdés.

Ezután a vallomás után némileg megkönnyebbültek, a rémálmaim viszont nem engedték feledni, hogy még korántsem jöttem helyre. Sőt. Egyre rosszabb lett.

Miután kisírtam magam, Mary kopogott be a szobánkba, így Qhuinn ki tudta magát menteni, hogy friss levegőt szívhasson és kiszellőztesse a fejét. Elképzelni sem tudtam, hogy van még türelme mellettem lenni.

- Úgy, hogy szeret téged – válaszolta meg kimondatlan kérdésemet Mary.

- Az arcomra volt írva? – kérdeztem egy halvány mosollyal, mire bólintott.

Éreztem, hogy az arcom még mindig ragacsos a könnyektől. Előkotortam egy zsebkendőt és törölgetni kezdtem, de akkor fülszaggató üvöltés hangzott fel a szomszéd szobából. Qhuinn volt az. Tudtam. John szobája volt mellettünk. Szinte láttam magam előtt, hogy a barátai próbálják tartani benne a lelket.

Kétségbeesve néztem Maryre. Biztos voltam benne, hogy ő is felismerte a hang forrását.

- Aggódik érted, ahogy mi mindannyian – mondta halkan. – Csak levezeti a feszültséget. Nem akart megijeszteni téged, ezért is ment ki.

Bólintottam, hogy megértettem, a szívem mégis vadul vert a mellkasomban. Ez volt az a pont, ahol kénytelen voltam szembenézni a legnagyobb problémával: tönkreteszem Qhuinnt. És mikor pár perccel később visszajött, a saját szememmel is meggyőződhettem arról, amit eddig képtelen voltam meglátni. Rettenetesen nézett ki. Lefogyott vagy tíz kilót, a szemei karikásak voltak a kialvatlanságtól.

Mit tettem vele? – cikázott a fejemben a gondolat, és közben elátkoztam magam azért, hogy ennyire önző voltam. Csak a saját magam gondjával foglalkoztam, Qhuinnre oda sem figyeltem. Pedig csak ő számított. Az agyam lázasan pörögni kezdett, miközben lefeküdt mellém az ágyba és úgy csinált, mint aki alszik. Már nem bombázott kérdésekkel. Egyszerűbb volt mindkettőnknek csöndben maradni.

Mi a baj velem? – gondolkodtam. – Miért álmodom folyton azt? Miért nem tudok Qhuinnre koncentrálni? Azt kellene álmodnom, hogy alatta fekszem, nem Lash alatt. Hogy Qhuinn becéző keze siklik a testemen, hogy a vérem forr az érintései nyomán, hogy együtt mozgunk…

És akkor megvilágosodtam. Már nem emlékeztem arra, mikor Qhuinn-nel együtt voltunk. Az agyam mintha kilökte volna magából azokat az emlékeket, mikor hosszú órákon át szerettük egymást. Csak a Lash-sal átélt szörnyűségetek tárolta el. Helyettesíteni kellett ezeket az emlékeket valahogy. És mi mással lehetne helyettesíteni, mint Qhuinn-nel?

Az ötlet megszületett a fejemben, már csak kellőképp össze kellett szednem magam, hogy képes is legyek rá. Hiszen nem kis önfeláldozás és elhatározás kellett a terv megvalósításához. És már attól, hogy rágondoltam, kirázott a hideg. De meg kellett tennem. Muszáj volt. Helyre kellett tennem az életemet, a kapcsolatunkat.

Képtelen voltam visszaaludni. Nem akartam ismét átélni a borzalmas dolgokat, helyette inkább néztem, ahogy szerelmem alszik mellettem. Úgy tűnt kicsit megnyugodott. Reménykedtem benne, hogy álmaiban szép helyen jár, ahol nincs senki, aki bántja. Legkevésbé én…

Nem tudom mennyi idő telt el, valószínűleg órák, míg ébren feküdtem mellette, elraktározva arcának minden szegletét. Nem tudtam, hogyan fogadja majd. És mindez milyen hatással lesz a kapcsolatunkra. Bevallom, féltem. Rettegtem az elkövetkezőtől, de nem tehettem mást. Meg kellett adnom a lehetőséget arra életem szerelmének és értelmének, hogy szabad akaratából válasszon. Nem kényszeríthettem rá a saját problémáimat.

Mielőtt még felébredhetett volna, óvatosan felkeltem és kimentem a fürdőszobába. Kellett még egy kis idő, hogy összeszedjem magam és a gondolataimat. Érthetően, mégis tömören akartam elmondani neki. Nem szerettem volna a kelleténél jobban kínozni, márpedig, ha részletesen beszámolok mindenről, csak rosszabb lesz neki. Elegendő, ha a tényekkel tisztában van.

A forró víz rendesen lenyugtatta az idegeimet. Szinte már a réginek érezhettem magam, mikor kiléptem a zuhany alól. Nem bajlódtam öltözködéssel, ahogy az elmúlt hetekben sem, mióta valóban egy pár voltunk Qhuinn-nel.

Elmémben felsejlettek a „régi” emlékek. A közös zuhany után köntösbe bújtunk, vagy még abba sem, aztán meztelenül, összefonódott tagokkal aludtunk. Ez egy kicsit megváltozott az elmúlt két hétben. Általában vagy egyedül tusoltam, vagy Qhuinn-nel, bár ő ruhában volt és csak engem mosdatott meg. Valószínűleg nem akart sokkolni a meztelenségével, amiért egyébként igen hálás voltam.

Hiába szerettem őt, hiába bíztam benne, az amit Lash művelt velem akárhányszor csak lehunytam a szemem… szinte biztos vagyok benne, hogy nem tudtam volna elviselni Qhuinnt. És ezt ő is tudta. Mint mindig, most is előbb tudta hogyan érzek, mint én magam.

Miután felvettem a köntösömet, visszamentem a szobába. Ahogy sejtettem, Qhuinn már ébren volt. Szorongva, aggodalmasan ült az ágyon és engem figyelt.

Itt az idő – zakatolt a fejemben, miközben leültem mellé. Felhúztam a lábaimat, térdemet a mellkasomhoz szorítottam.

- Mi a baj? – kérdezte. Hangja remegett, tele volt félelemmel és nyugtalansággal.

Kényszerítenem kellett magamat, hogy fel tudjak nézni a szemébe. Kék és zöld íriszei ugyanazt tükrözték, mint a hangja. Összeszorult a szívem.

- Beszélnünk kell – suttogtam erőtlenül. Annyira féltem tőle, hogy mit fog mondani, hogy mit fog tenni…

- Rendben – bólintott, mire nagy levegőt vettem és belekezdtem.

- Amikor az alantasoknál voltam… - láttam, hogy megfeszülnek az izmok az állkapcsán. A szobában hirtelen lejjebb esett a hőmérséklet néhány fokkal. Ez is jól mutatta, milyen hatással lesznek rá a szavaim. – Lash… - megremegtem a nevétől, ami persze nem kerülte el Qhuinn figyelmét. - …kérdezgetett. Tudni akarta hol lakunk. Elvették a mobilom, ami tele volt a közös képeinkkel.

Azóta megtudtam, hogy azt a kunyhót, ahol fogva tartottak, felgyújtották, így a telefonomnak is vége lett.

- Mikor nem válaszoltam neki, akkor kaptam a foltokat a… a mellemre – folytattam elcsukló hangon. Szerelmem szemei elsötétültek a haragtól. Tudtam, ha most itt lenne Lash is, a puszta kezével fojtaná meg. – Be akarta bizonyítani, hogy bármit megtehet… amit csak akar. – Jelentőségteljesen elhallgattam, bár erre semmi szükség sem volt. Qhuinn így is pontosan tudta, mire akarok kilyukadni. Izzó szemeiből és feszült testtartásából láttam mindezt.

- Nem mondtam neki semmit – folytattam visszatartva a feltörni készülő könnyeimet. Még visszaemlékeznem is fájdalmas volt, nemhogy beszélni róla. Főleg Qhuinn-nek. – Azt hitte megtörök, ha bebizonyítja, mi mindenre képes. Pont mielőtt megérkeztetek volna, ő… ő… benyúlt a… a bugyimba. – Hangom nem volt több alig hallható sóhajnál, Qhuinn persze így is hallotta és állatias morgás tört fel a torkából. Egy kötődő szerelmes vámpír férfivel nem volt tanácsos ujjat húzni. Nem éltem régóta ebben a világban, de azt már az első napokban leszűrtem, hogy ha a párjukról van szó, a saját testvérüket is képesek lennének kórházba juttatni. Ez olyan volt náluk, mint egy rögeszme, amitől senki sem téríthette el őket. Kivetkőztek magukból.

Nem mertem Qhuinnre nézni, mert akkor nem tudtam volna befejezni a történetet. Hiszen a „java” még hátra volt.

- Aztán megjöttetek és hazahoztál – folytattam. – Első éjjel, mikor rémálmom volt… - már nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Széles patakokként folytak végig az arcomon, de semmit sem tettem, hogy felszárítsam őket. Ez is a megtisztulás egyik lehetőségét rejtette magában. Ahogy szavakkal kiadtam a lelkemet tépő titkot, úgy a könnyeimmel is elengedhettem a fájó emlékeket valahogyan. Legalábbis erről próbáltam meggyőzni magam.

- Azóta is azt álmodom mindig, amikor lehunyom a szemem – vettem fel a történet fonalát ismét. Tekintetem az ágynemű sötét színére szegeztem, bár könnyeim annyira elhomályosították a látásomat, hogy semmit sem tudtam kivenni belőle. Légzésem felgyorsult, ahogy a pánik kezdett eluralkodni rajtam. – Újra ott vagyok… alantasok körülöttem… le vagyok kötözve… és ő… Lash… ő… ő… megerőszakol.

Szavaim vége zokogásba fulladt az emlékek hatására, a fagyossá vált levegő azonban elvonta a figyelmemet magamról. Felpillantottam, bár jobb lett volna, ha nem teszem. Qhuinn már nem Qhuinn volt. Egyszerűen nem tudom másként leírni. Már nem az az ember volt, akit szerettem, hanem egy őrjöngő vadállat, akinek a szerelmét bántották. Azt hiszem, az őrület határán táncolt. Szemei sötétebb tónust öltöttek, mint eddig bármikor, bár ennek ellenére hihetetlenül ragyogtak. Ajkát felhúzta, kivillantva hosszú szemfogait. Körülöttünk minden bútor és tárgy egyre erősebben remegni kezdett. Qhuinn már az ágy mellett állt, minden izma megfeszült, ahogy kinyitotta a száját és felordított.

Ijedtemben leestem az ágyról. Kikerekedett szemmel figyeltem azt az embert, akit a legjobban szerettem a világon, akiben feltétel nélkül megbíztam, és akitől most halálosan rettegtem.

Hangja fülszaggató volt. A fejünk fölött lógó lámpa sem bírta, ahogy az éjjeliszekrényen állók sem. Hangosan szétrobbantak, sötétségbe vonva minket, de még ez sem volt elég, az ablak is megadta magát mögöttem. Ezernyi darabra tört, amik mind a szőnyegre hullottak. Akkor már az én hangom is csatlakozott Qhuinnéhez. Hisztérikus sikolyomat egyszerűen képtelen voltam visszafogni.

És akárcsak a filmekben, az ajtó kivágódott. A folyosóról beszűrődő fényben felismertem a testvéreket. Mindannyian ott voltak. V és Z álltak legelöl, mint két díjbirkózó, készen arra, hogy egy egész hadsereggel szembeszálljanak.

A hangorkánban semmit sem tudtam kivenni, csak a mély basszusokat hallottam, amint egymást túlkiabálva próbálnak Qhuinnre hatni, de nem úgy tűnt, hogy akár egy szót is felfogott abból, ami elhangzott. Megfeszülő izmokkal, vicsorogva, gyűlölettől izzó szemmel rá akarta vetni magát a legközelebb állóra, aki történetesen Z volt, de még mielőtt kárt tehetett volna benne vagy bárki másban, V, Rhage és Butch lefogták. Vagyis megpróbálták lefogni. Kisebb dulakodás után, amit káromkodás és szitkozódás spékelt meg, kirángatták a romhalmazzá vált szobából.

Életemben először örültem annak, hogy Qhuinn nincs mellettem. Sosem féltem még tőle ennyire… komolyan. A megismerkedésünkkor voltak vele szemben fenntartásaim és kislányos félelemmel tekintettem rá, de a mai után… Nem tudtam hogyan tudott ennyire kivetkőzni magából. Félelmetes volt, egy vadállat, aki bárkit képes lenne széttépni.

- Corie! – hangzott fel az ajtóból Beth aggodalmas hangja, mire felkaptam a fejem. Még mindig az ágy mellett ültem, ahová leestem, görcsösen szorítottam az ágyneműt. Ízületeim valósággal elfehéredtek.

- Jól vagy?

- Mi történt?

- Megsérültél?

Csak úgy záporoztak a kérdések, ahogy a ház összes női lakója, a barátnőim berohantak hozzám. Arcuk ideges volt, tekintetük rémült, ahogy várakozásteljesen bámultak rám. Mary segített fel a földről. Megigazítottam a köntösöm, mert kilazult, aztán összeszedtem magam. A térdem bár remegett, úgy tűnt megbírja a súlyomat.

- Jól vagyok – nyugtattam meg őket, miközben letöröltem homlokomról az izzadtságcseppeket.

- Mi a fene történt? – fakadt ki Jane türelmetlenül. – Olyan volt az egész, mintha egy bomba robbant volna fel.

- Valahogy úgy – bólintottam. - Sajnálom – ráztam meg a fejem. – Az egész az én hibám – bukott ki belőlem, majd beszámoltam nekik arról, hogy mi történt, bár szépen kihagytam azt a részt, hogy mitől lett Qhuinn ideges. Nem akartam elmondani nekik. Nem tudtam volna.

- Krisztusom! – sóhajtott fel Mary, és megfogta a kezemet. Puha bőrének érintése megnyugtató volt.

- Nem a te hibád volt – mondta Beth bátorítóan rám mosolyogva.

- Dehogy nem – vágtam rá. – Tudnom kellett volna, hogy ez lesz a vége. Én… én csak…

- Csak el akartad mondani neki, hogy mi történt pontosan – fejezte be helyettem a mondatot Marissa.

- Honnan…? – kerekedek el a szemeim.

- Honnan tudom? – kérdezett vissza, mire bólintottam. – Nem nehéz kitalálni. Qhuinn egy szerelmes férfi. Egyértelmű, hogy amiatt borult ki ennyire, ami veled történt.

- Nem akartam… én csak… - haboztam, aztán mégis megadóan lehajtottam a fejem. – Igen. Tényleg így volt – vallottam be. – Eszembe sem jutott, hogy ez lehet belőle. Sosem láttam őt ilyennek. El sem képzeltem, hogy ennyire… Istenem, ha bárkinek baja lesz…

- Nyugodj meg! – szorította meg a kezemet Mary. – A fiúk majd odafigyelnek rá. Nem lesz gond vele. Lenyugszik és visszajön.

Na, igen. Visszajön. Csakhogy én már nem voltam benne biztos, akarom-e, hogy visszajöjjön. Teljesen összezavarodtam. Qhuinn volt életem szerelme, a legfontosabb ember/vámpír az életemben, de féltem tőle… Elég volt elképzelnem, hogy milyen vadállattá vált néhány perce, és máris kirázott a hideg. Elképzelésem sem volt, hogyan tovább ezek után…

O*o*o*O

Eltelt néhány óra, mire Qhuinnt újra láttam. Addigra a hűségesek kitakarították a szobánkat és a szétrobbant lámpákat és ablakot is kicserélték. Már semmi sem utalt arra a pusztításra, amit szerelmem dühkitörése okozott. Minden olyan volt, mintha semmi sem történt volna. Kivéve engem. Ott ültem az ágy közepén, és csak néztem ki a fejemből. Semmi konkrétra nem koncentráltam, az agyam szinte üres volt.

És akkor kinyílt az ajtó. Nem néztem fel. Fölösleges lett volna, így is pontosan tudtam, hogy ki az. A lányok úgy egy órája mentek el, mert egyedül akartam maradni.

Qhuinn egyetlen szó nélkül bejött, becsukta maga mögött az ajtót, de nem lépett közelebb. Néhány percig súlyos csend telepedett közénk, ami már kezdett elviselhetetlenné válni. Kénytelen voltam megtörni.

- Hogy vagy?

Meglepődtem a hangomon. Olyan rekedt voltam, mintha egy megfázás kellős közepén lennék.

- Jól – válaszolta Qhuinn halkan, majd egy lépéssel közelebb jött. – Annyira sajnálom – suttogta. – Nem akartalak megijeszteni, csak… nem tudtam elviselni azt, amit… mondtál. – Úgy ejtette a szavakat, mintha még most is erős fájdalmat érezne.

Összeszorult a szívem. Kikészítettem – jöttem rá. Először az állandó rémálmokkal és a bizonytalansággal, aztán az igazsággal, ami talán még az előzőeknél is rosszabb volt. De ami a legjobban zavart az az, hogy amilyen önző vagyok, én ismét csak magamra tudtam gondolni. Hogy ÉN mennyire félek tőle, hogy ÉN mennyire megijedtem… És most rá kellett jönnöm, hogy ÉN mennyire nem vagyok jó ember. Qhuinn állandóan csak rám gondolt, mióta megismerkedtünk. Mindig én voltam az első neki, és én ezt valahogy képtelen voltam visszaadni neki. Hiszen ott éltem már hónapok óta. Mindent tudtam a kötődő vámpír férfiakról. Hogy mennyire csak a párjuknak élnek. És amennyire meg tudtam ítélni, a barátnőim is ugyanilyenek. Beth, Mary, Bella, Marissa, Jane… Mind a parancsolójuknak élnek. Nincs olyan dolog, amit meg ne tennének értük. És én mégsem tudtam olyan lenni, mint ők.

Rémesen éreztem magam, ahogy ez tudatosodott bennem. Qhuinn ezerszer jobbat érdemelt volna nálam. Mielőtt még belefulladtam volna az ismét elég önző önsajnálatomba, szerelmem hangja visszarántott a valóságba.

- Megértem, ha félsz tőlem, és nem akarsz többet látni – mondta fojtott hangon. – Nem is kényszerítelek rá, hogy velem legyél, sőt, látnod sem kell, ha nem akarsz. Esküszöm. A közeledbe sem megyek, ha nem akarod.

A végére elcsuklott a hangja. Már a gondolat is fájdalommal töltötte el, hogy nem lehetne a közelemben. Nem akartam, hogy még jobban szenvedjen. Felpattantam és a nyakába vetettem magam. Éreztem, hogy megdöbbentette hirtelen reakcióm. Pár másodpercig nem is reagált, aztán körém fonta a karjait és magához szorított. Arcát a hajamba temette, ahol valami nedvességet éreztem. Elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.

A szívem megállt egy pillanatra. A kék és zöld íriszek csordultig megteltek könnyel. Arca is csillogott, ahogy végigfolytak rajta. Látásom elhomályosult, ahogy az én szemem is bepárásodott. Gyűlöltem magam, amiért ekkora fájdalmat okoztam neki. Remegő ujjaimmal letöröltem csordogáló könnyeit.

- Annyira sajnálom – sóhajtottam, nehogy zokogásban törjek ki.

- Ne – rázta meg a fejét. – Nincs okod bocsánatot kérni. Nekem kellene. Miattam van az egész. Minden.

- Dehogy! – tiltakoztam azonnal. – Miről beszélsz? Már hogy lenne miattad?

- Mindig is gyűlöltük egymást Lash-sal – mondta megtörten. – És az a nyomorult…

- Ne! – tettem az ujjam az ajkaira. – Ne beszéljünk többet róla. Csak mi számítunk és az, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Szeretlek, Qhuinn. Nem akarom, hogy ő továbbra is közénk álljon.

- Én is szeretlek téged – mosolygott rám.

Éreztem, hogy el kellene mondanom neki a többit is, amit még nem volt alkalmam, de nem tudtam rávenni magam. Qhuinn persze átlátott rajtam, mint mindig.

- Mondd el – biztatott. – Együtt vagyunk – megfogta a kezem és a mellkasára húzta. Éreztem erős szívdobbanásait az ujjaim alatt, majd nagy levegőt vettem.

- Gondolkoztam – kezdtem bele. – Azt hiszem, van egy mód, ahogy el tudnám felejteni… őt. Hogy ne álmodjak vele többé. – Megfeszült a teste Lash említésére, de a tekintete biztatott a folytatásra. – Szeress engem ma éjjel! – suttogtam mélyen a szemébe nézve. – Úgy szeress, mint azelőtt. Mint a szülinapomon…

- Biztos? – kérdezte rekedten, mire csak bólintani bírtam. Nem bíztam a hangom szilárdságában. A gyomrom egy merő görcs volt, ahogy a félelem felkúszott a gerincem mentén. De nem akartam visszakozni, hiszen tudtam, hogy nem Qhuinntől félek. Annak már vége volt. Csak az emlékektől tartottam. A felszakadó sebektől.

Egy perc kitartó szemezés után Qhuinn ajkai puhán megérintették az enyémeket. Kényeztető nyelve utat tört magának, figyelmesen simogatta a szám minden szegletét. A következő másodpercben már puha párnát és matracot éreztem a hátam alatt. Fölöttem erős férfitest, ami teljesen hozzám simult. Összerezzentem a rám törő emlékképtől: Lash izmos teste, erős keze, ami letépi a ruhámat…

- Szeretlek – suttogta hirtelen Qhuinn. Simogatta az arcomat, ami arra késztetett, hogy kinyissam a szemem. Alig néhány centi választott el minket egymástól, ahogy figyelmesen a szemembe nézett. – Szeretlek – ismételte meg nagyon komolyan, mire halványan elmosolyodtam.

- Én is szeretlek téged.

Feljebb emeltem a fejem, hogy újra megcsókolhassam és kitörölhessek minden fájó pillanatot a fejemből. Csakhogy ez nem volt olyan egyszerű. Hiába tudtam, hogy Qhuinn-nel vagyok, akárhányszor megérintett, megrezzentem. Mikor az oldalamon simított végig, mikor a mellemre siklott a keze, az önkéntelen rándulást nem tudtam visszafogni. Qhuinn többször is abba akarta hagyni, mondván, még nem vagyok kész rá, de én nem hagytam neki. Igenis kész voltam. Késznek kellett lennem! Így hát nem álltunk le. Qhuinn külön figyelmet szentelt minden olyan területnek, ahol Lash ujjnyomai napokig meglátszottak. Hál’ istennek már nem látszottak, de a lelki nyomok rosszabbak voltak, mint az igaziak.

Leküzdöttem a könnyeimet, mikor Qhuinn lassan levette rólam a köntösömet. Kiszolgáltatottnak éreztem magam meztelenül. Qhuinn becéző keze viszont mégis megnyugtatott. Hiszen mi bajom lehetne a karjaiban? Az égvilágon semmi…

Tenyere cirógatta a hasamat, aztán a combomat, majd lassan folytatta útját felfelé, míg rá nem talált a legérzékenyebb pontomra. Az óvatos simogatástól felnyögtem. Tűzben égett a testem, éreztem, ahogy egyre magasabbra csapnak a lángok. Szélesebbre nyitottam a combom, hogy jobban hozzám férhessen. Érezni akartam magamban az ujjait, mégis, mikor megéreztem a behatolást, a szemeim hirtelen kipattantak. Érezni véltem a hátam alatt a kemény asztalt, amire ki voltam kötözve, és Lash durván belém hatoló ujját, ami éles fájdalmat okozott.

Qhuinn felemelte a fejét a mellemről és rám nézett.

- Csak mi vagyunk itt – suttogta. – Csak te és én.

Majd fogva tartva a tekintetem, ujjai lassan elmerültek bennem és finom, pumpáló mozgásba kezdtek. Képtelen lettem volna visszatartani a nyögést, ami kikívánkozott a torkomból. Qhuinn élvezve vágyam újraéledését, visszahajolt a mellemre és édes ajkai közé vette a mellbimbómat. Simogatta a nyelvével, szívogatta és csókolta, míg már csak azt éreztem, hogy az egész testem tűzben ég, torkomat egyre hangosabb sikolyok hagyják el, remeg minden porcikám, és a következő pillanatban feljebb rántottam a csípőm, ahogy a gyönyör eluralkodott rajtam. Qhuinn egy pillanatra sem állt le. Tovább simogatott, egészen addig, míg el nem lazultak az izmaim. Zihálva kapkodtam levegő után. Istenem, csak most ébredtem rá, mennyire hiányzott ez…

- Minden rendben? – hallottam meg Qhuinn hangját, mire kinyitottam a szemem. Aggodalmasan nézett rám, úgy várta a válaszom.

- A legnagyobb rendben – nyugtattam meg, mire megkönnyebbült mosoly terült el az arcán. Óvatosan kihúzta belőlem az ujjait, majd magához húzott és ránk terítette a takarót. Értetlenül néztem rá.

- Mit csinálsz?

- Kényeztetlek – nyomott egy puszit az orromra, mire elkerekedtek a szemeim.

- Most komolyan aludni akarsz?

Értette, mire gondolok. Csúfondárosan elmosolyodott.

- Holnap is lesz nap – kacsintott rám. – Ahogy éjszaka is.

Leesett az állam. Nem gondolhatja komolyan…

- Kívánlak. Most – mondtam, mire újra komoly lett az arca.

- Azt hiszem, az egy kicsit még korai lenne. Nem sietünk sehová. Haladjunk szép sorban.

- De én sietni akarok – ellenkeztem. – Veled akarok lenni. Teljesen.

Hogy mondandómat tettekkel is bizonyítsam, kezemet az ágyékához vezettem. Nem is kellett csalódnom. Férfiassága kőkemény volt. Elképzelésem sem volt, hogyan akart így elaludni. Kész kínszenvedés lett volna számára.

Ahogy ujjaimmal megérintettem, levegő után kezdett kapkodni. Pedig a nadrág közöttünk volt…

- Ne, Corie – tolta el a kezem. – Korai lenne, te is tudod.

- Én csak azt tudom, hogy mennyire kívánlak – suttogtam és csak azért is visszatettem oda a kezem. Mintha most még keményebb lett volna. Ezúttal már nem ellenkezett, még akkor sem, amikor benyúltam a nadrágjába. Ujjaim ráfonódtak hatalmas szerszámára, és gyengéden simogatták. Alig telt el pár pillanat, Qhuinn máris fölöttem volt. Olyan gyorsan mozdult, hogy nem is láttam a folyamatot. Csak a hátamon találtam magam, a számban Qhuinn nyelvével.

A kiadós nyelvlecke közben lassan kihúzta a kezem a nadrágjából és a fejem fölé emelte. Ujjaimat rákulcsolta a fejtámla szélére, majd széles tenyerei elindultak lefelé. Végig a karomon, nyakamon, melleimen, hasamon, combomon. Ott leparkoltak, miközben ajkai is lejjebb vándoroltak. A mellbimbómnál megállt egy pillanatra, hogy felváltva csókot lehelhessen mindkettőre, majd folytatta útját továbbra is lefelé. Óvatosan megharapdosta a hasamat, aztán férfias kezei szétnyitották a combjaimat. Nem voltam már olyan szégyenlős, mint korábban. Most nem öntött el kislányos zavartság, hogy ilyen helyzetben fekszem egy felnőtt férfi előtt. Sőt. Felizgatott a tudat, hogy a legrejtettebb pontomat nézi. Ő volt az első és egyetlen, aki látott ott. Azonnal elöntött a nedvesség, mire Qhuinn szélesen elmosolyodott.

- Ezt már szeretem – mondta rekedten. Még széjjelebb nyitotta a lábaimat, aztán lehajolt. Forró nyelve olyan volt, mint maga a mennyország, mikor először végignyalt. Zihálva kaptam levegő után. Csukott szemmel élveztem, ahogy egyre jobban gyorsít a tempón, külön figyelmet szentelve a csiklómnak. Körözött rajta, szívogatta, nyalta-falta, míg már nyöszörögtem a kielégülésért. Aztán a nyelve hirtelen elmerült bennem. Olyan intenzív volt az élmény, hogy azonnal elélveztem. De Qhuinn még akkor sem hagyta abba. Úgy tűnt, élvezetem minden bizonyítékát le akarja nyalni rólam. Nem volt ellene kifogásom.

Mikor végzett, újra végigcsókolta a hasamat és a mellemet, aztán megállapodott a számon.

- Most már elégedett vagy? – kérdezte vigyorogva.

- Távolról sem – vágtam rá. Még mindig vágytam rá. Érezni akartam magamban, ahogy régen. Ki is fejtettem ezt, de Qhuinn továbbra is próbált ellenállni. Pedig majd szétvetette a vágy. Láttam rajta, hogy küzd magával. De aztán beadta a derekát. Lehúzta magáról a nadrágot. Alsót persze most sem viselt, ahogy általában tette, így büszkén meredező férfiassága teljes életnagyságban láthatóvá vált.

Bevallom őszintén, megrémített. Tudom, hogy ez mekkora ellentmondás, de attól még így volt. Vágytam rá, érezni akartam őt magamban, miközben ugyanezek meg is rémítettek. Még ha csak az álmaimban is, de Lash volt az utolsó, aki… Nem. Most nem gondolhattam rá. Csak Qhuinn létezhetett. Így legyőzve a rettegést, ráfontam ujjaimat a szerszámára és lassan simogatni kezdtem. Ugyanolyan volt, amilyenre emlékeztem. Bársonyosan sima, mégis kőkemény.

Qhuinn közben nem tétlenkedett. Fölém gördült, combjaimat szétnyitotta és odairányította magát a bejárathoz. Egész végig a szemembe nézett. A tekintetünk szinte eggyé vált, ahogy lassan előretolta a csípőjét, összeforrasztva a testünket. Nem volt semmilyen fájdalom, kellemetlenség, feszítés… Semmi ilyesmi. Csak a földöntúli gyönyör, a teljesség érzete, ami reméltem sosem múlik el.

Lágyan az ajkaim közé kéredzkedett, és miközben gyengéden csókolóztunk, óvatosan, lassú, egyenletes lökésekkel mozogni kezdett bennem. Összekeveredő zihálásunk betöltötte a szoba csendjét, ahogy gyorsítottunk a tempón. Sürgetett a vágy. Láttam Qhuinnen, hogy milyen közel van, még egy-két lökés, és nem lesz visszaút… És akkor bekúszott a tudatomba Lash eltorzult arca, ahogy fölöttem nyögdécsel, és arról magyaráz, milyen boldog kis család leszünk, ha terhes leszek…

A védekező mechanizmusom azonnal működésbe lépett. Fiatal voltam, rémült, és nem éreztem magam kész arra, hogy gyerekem legyen. Még Qhuinntől sem.

- Állj! – kiáltottam fel gondolkozás nélkül. – Qhuinn, állj meg! – tettem a kezem a mellkasára. Kötődő szerelmes vámpír férfiként, azonnal mozdulatlanná dermedt. Egy ember férfi nem lett volna képes ugyanerre, miközben a csúcs peremén táncol. Így is éreztem magamban, hogy férfiassága vadul pulzál, kielégülésért könyörögve. De Qhuinn mit sem törődve magával, aggodalmasan nézett a szemembe.

- Fájdalmat okoztam? – kérdezte azonnal. Hangja csupa bűntudat volt.

- Nem – ráztam meg a fejem azonnal, hogy megnyugtassam, viszont tudnom kellett valamit. Vettem hát egy mély levegőt, és kiböktem. – Termékeny vagyok?

Qhuinn szemöldökei felugrottak a homloka közepére.

- Tessék? – kérdezte.

- Termékeny vagyok? – ismételtem meg. – Érzed az illatomon?

A gyomrom ismét egy merő görcs volt, miközben a válaszára vártam. A körülbelül fél másodpercnyi csendet legalább fél órának éltem meg. Aztán Qhuinn mélyen a szemembe nézett és megsimogatta az arcomat.

- Nem, Kicsim – mondta. – Nem vagy termékeny. Ha az lennél, nem szeretkeznék veled óvszer nélkül. Sosem kockáztatnám, hogy elveszítselek. Inkább sose legyen gyerekem.

Hittem neki. Őszinteség sugárzott minden szavából, a megkönnyebbülés pedig elárasztott. Csak akkor vettem észre, hogy minden izmom megfeszült, mikor kiengedtek. Halványan elmosolyodtam és Qhuinn ajkaira nyomtam a számat.

- Köszönöm – suttogtam, aztán lassan mozgatni kezdtem a csípőm Qhuinn alatt.

- Rendben vagy? – kérdezte még mindig aggodalmasan, miközben vonakodva, de felvette a ritmusomat.

- A legnagyobb rendben – biztosítottam. Hogy beléfojtsam a további kérdéseket, szenvedélyesen csókolni kezdtem.

Nem telt el sok idő, éreztem, hogy a testemben gyűlő feszültség a végéhez közeledik, majd olyan mély gyönyör robbant ki a testemben, hogy csak arra voltam képes, hogy kissé visszafogjam a sikolyomat, mielőtt a ház többi lakója ismét berontana.

Épp csak kezdtem lenyugodni, mikor éreztem, hogy Qhuinn vesszője megfeszül bennem és forróság önt el, ahogy elélvez. Remegett még fölöttem egy ideig, aztán izzadtan, fáradtan, pihegve rám hanyatlott. Köré fontam kezem-lábam, hogy ne is tudjon moccanni a közelemből és végre ismét önmagamnak éreztem magam. Olyan voltam, mint néhány héttel ezelőtt és ettől még boldogabb lettem. Most már semmi sem állhat közénk – gondoltam akkor naivan.

Majd rá kellett jönnöm, hogy mennyire nincs igazam, sem irányításom a sorsom felett.