Szeretném felhívni minden idetévedő figyelmét, hogy a történet 18-as besorolás alatt áll, mind az erotika, mind a trágár kifejezések miatt.
Aki ismeri a testvériség világát, az nagyon jól tudja mindezt!:P

Ez ne szegje kedvét senkinek, olvassatok és komizzatok.:P Köszi!:)

2015. november 19., csütörtök

Visszatérés 20. fejezet - Egy korszak véget ér



 Sziasztok!
Végre sikerült meghoznom a folytatást! Jó olvasást mindenkinek és kellemes hétvégét! :)



 


- Merre tovább? – fordult Qhuinn Johnhoz, amikor elindultak a sikátor kijárata felé.
Mögöttük a mocskos, szeméttel, és még ki tudja mivel borított földön, csak a három porkupac árulkodott a szakavatott szemeknek arról, hogy mi is történt ott pár perce.
Három szemét gyilkossal kevesebb – gondolta Qhuinn elégedetten. Gyűlölte az alantasokat és élvezettel végzett velük. Ezúttal nem hívták segítségül Butch-ot a takarításban, mert a zsaru az évfordulóját ünnepelte a felével, Marissával, így ezek a rohadékok, visszakerültek az Omega testébe, ahelyett, hogy végleg megszűntek volna létezni. Nem gond, Qhuinn biztos volt benne, hogy egyszer végérvényesen leszámolnak az Alantasok Társaságával és végre nem kell rettegésben élnie a vámpírfajnak. Muszáj volt hinnie ebben, különben aligha bírta volna cérnával az állandó harcot velük.
A Tízedik utcába – mutogatta John, miközben a bőrnadrágjába törölte a fekete tőrét, majd visszatette a mellkasán lévő tartóba.
Qhuinn bólintott, s közben reménykedett benne, hogy napkelte előtt még találkoznak pár koporsótöltelékkel.
Alig tettek meg pár métert, amikor megcsörrent a telefonja. Meglepődve látta, hogy Wrath keresi, s egyből jeges rémület kerítette hatalmába. Corie…
- Mi történt? – kérdezte köszönés helyett, amint fogadta a hívást.
- Nyugodj meg, Corie jól van – vágta rá Wrath mély hangján. – Nem miatta hívtalak.
Qhuinn úgy érezte legalább egymillió tonnányi súly gördült le hirtelen a válláról. Hangosan kifújta a levegőt és egy pillanatra behunyta a szemét.
- Hála legyen az Őrzőnek! – mondta aztán magát is meglepve, hiszen nem volt az a nagyon imádkozó típus, de a terhesség már csak kihoz ilyeneket is a férfiakból.
- Azért kerestelek, hogy amint hazaértetek, gyere be az irodámba – folytatta Wrath, ami szintén nyugtalansággal töltötte el Qhuinnt. A király nem szokott csak úgy behívni embereket az irodájába, kivéve, ha valami fontos dologról van szó.
- Baj van? – kérdezte. – Ha sürgős, most is hazamehetünk, már csak körülbelül egy órát lehetünk kint.
- Ráér napkelte előtt – vágta rá Wrath, majd bontotta a vonalat.
Qhuinn értetlenül nézett a telefonjára, majd Johnra, aki kérdő tekintettel állt mellette.
- Wrath látni akar, amint hazaértünk – magyarázta Qhuinn. – De azt nem mondta, hogy miért. Te tudsz valamit erről?
John megrázta a fejét, majd megvonta a vállát.
Nem, de nemsokára kiderül. Addig is menjünk tovább.
Qhuinn egyetértett, a harc ígérete elvonta a figyelmét a dologról, s miután összeakadtak még néhány babahintőpor szagú rohadékkal és a másvilágra küldték őket, hazaindultak - bár úgy tervezték az éjszaka végén beülnek a Vasálarcba, hogy kiengedjék a fáradt gőzt, nem maradt rá idejük. Nem baj, holnap is lesz nap.
Amint átlépték az otthonuk küszöbét, Qhuinn vére felpezsdült: Corie közel volt hozzá, nagyon közel. Egészen pontosan a billiárdszobában beszélgetett Miával.
Qhuinn bár tudta, hogy Wrath vár rá, a szerelmes férfi ösztönének nem tudott ellent mondani, azonnal látnia kellett a felét, meg kellett csókolnia, s kötelességei csak azután következhettek. Mindaz ami Corie-hoz kötötte olyan erős volt, hogy néha még ennyi idő után is meglepődött rajta. A szíve gőzerővel vert a mellkasában, ahogy belépett az ajtón és meglátta a lányt.
Enyém.
Az érzés telibe találta, mint mindig. S amikor Corie is megérezvén őt, felé fordult, mosollyal az arcán, még mélyebb gyökeret vert a lelkében.
Egy lépésből mellette termett, letérdelt elé a földre, s magához szorította. Ajkai összeforrtak a jól ismert ajkakkal, mire Qhuinn valóban azt érezte, haza tért. Corie volt az otthon, az élet, a világmindenség.
De nyálas szöveg… - gondolta magában, de nem bánta. Igaz volt minden szó, minden érzés, s ez volt a legjobb dolog az életében.
- Szia – köszönt Corie, amikor levegőért kapva elhúzódtak egymástól.
- Szia – mosolygott rá Qhuinn. – Hogy vagytok? – kérdezte. Mióta kiderült, hogy ikreket várnak, mániájává vált többes számban érdeklődni a hogy léte felől.
- Csodálatosan – vágta rá Corie, s valóban úgy is tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben. Kedvese szeme ragyogott, majd’ kicsattant az egészségtől, amitől természetesen Qhuinn is még szebben látta a világot. – Megettem egy egész tálca csokis sütit.
- Egy egész tálcával? – kerekedtek ki Qhuinn szemei, mire Corie lesütötte a pilláit, mint aki nagyon szégyelli magát.
- Igen – mondta halkan.
- Hááát… ööö… egészségedre, azt hiszem – mondta nagyon frappánsan, mire Mia hangosan felnevetett.
- Nem hangzott valami meggyőzően – kacagta a kiválasztottak vezetője.
- Tényleg? – nézett rá Qhuinn vigyorogva. – Pedig nagyon igyekeztem.
- Sajnálom, nem jött össze.
- Hééé! – szólalt meg Corie. – Nem vagytok viccesek.
- Sajnálom, csak kicsit meglepődtem – magyarázkodott Qhuinn.
- Elhiheted, hogy én is! – vágta rá Corie vehemensen. – Nem szoktam hozzá, hogy eltűntetek egy öttagú család számára is elegendő kajamennyiséget.
- De hiszen ez természetes ilyenkor, nem? – kérdezett vissza Qhuinn. – Két kisbaba fejlődik benned, persze, hogy többet eszel.
- Jah, aztán még félidőnél se fogok járni és már gurulva közlekedhetek – húzta el a száját Corie.
- Nekem akkor is te leszel a földkerekség legcsodálatosabb nője – vágta rá azonnal Qhuinn.
- Ezt csak most mondod… Akkor már nem ez lesz a véleményed.
Ha Qhuinn nem ismerte volna jobban a felét, elhitte volna, hogy komolyan beszél és rosszul érzi magát a bőrében, de a szája sarkában megbújó, alig látható kis mosoly elárulta.
- Most fel kell mennem Wrath-hoz, mert beszélni akar velem – mondta, majd lejjebb halkította a hangját, hogy lehetőleg csak Corie hallja -, de amint ott végeztem, megmutatom neked, mennyire te vagy és te is leszel számomra a földkerekség legcsodálatosabb, legkívánatosabb nője.
Míg beszélt, testéből úgy áradt a megjelölés illata, mintha szeretkezés közben hangzottak volna el szavai, de ezt egyáltalán nem bánta. Felőle úgy illatozhatott bármikor, akár egy rózsakert, mert ez teljes mértékben azt mutatta, mennyire imádja a felét.
Corie ajkain igazi, fültől-fülig érő mosoly tűnt fel, s szenvedélyen megcsókolta parancsolóját.
- Szavadon foglak – tette még hozzá.
- Rendben – bólogatott Qhuinn, majd felállt a padlóról. – Most megyek, Wrath már vár.
- Oké, kíváncsi vagyok, mit akar – mondta Corie.
- Én is! – vágta rá Qhuinn, és még egy gyors szájra puszi után felment a király dolgozószobájába.
Legnagyobb meglepetésére az ajtót nyitva találta. Ez persze előfordult néha, de legtöbbször Wrath zárt ajtók mögött dolgozott. Valamiért mindettől Qhuinn csak még idegesebbé vált.
Halkan kopogott az ajtófélfán, bár Beth látta az érkezését és kedvesen rámosolygott. Mint mindig, most is a férje mellett ült, a trónszerű szék karfáján.
- Gyere be, fiam – mondta neki Wrath. – Csukd be magad mögött az ajtót, kérlek.
Qhuinn eleget tett a kérésnek, majd mikor újra szembefordult az első családdal, akkor vette észre, hogy nem csak hárman tartózkodnak az irodában. V és John a kandalló mellett álltak, olyan lazán, mintha épp arról társalognának milyen napjuk volt.
- Mi folyik itt?- kérdezte Qhuinn rosszat sejtve.
- Ülj le – mondta neki Wrath figyelmen kívül hagyva a kérdést, mire Qhuinn vonakodva bár, de engedelmeskedett. Az ösztönei azt súgták jobban járna, ha állva maradna. Valami nagyon nem volt rendben. Ha nem lett volna ezer százalékosan meggyőződve arról, hogy Corie jól van, attól félt volna, a felével történt valami. De hál’ Istennek nem ez volt a helyzet, ami határozottan megnyugtatta Qhuinnt. Így már jöhet bármi, megbirkózik vele.
- Most, hogy Corie állapotos – kezdte Wrath -, kissé megváltoztak a dolgok. A húgomról van szó és természetesen nem hagyhatom, hogy ebben az állapotban a parancsolója ne neki szentelje minden figyelmét.
Qhuinn összeráncolta a szemöldökét. Nagyon nem tetszett neki, hogy merre halad ez a beszélgetés.
- Így arra jutottam – folytatta a király -, hogy azonnali hatállyal felmentelek az életőri tisztségedből.
- Tessék?! – pattant fel Qhuinn. – Erre semmi szükség, képes vagyok ellátni az életőri feladatomat és gondoskodni a családomról is egyszerre!
Már a gondolatot is gyűlölte, hogy a király gyengének tartja! Mi más magyarázata lehetne arra, hogy így döntött? Az életőrség egy életre szólt, s Qhuinn csak alig pár éve töltötte be ezt a pozíciót John mellett.
Wrath hátradőlt a székében és elmosolyodott. Nem sokszor lehetett ezt a reakciót látni tőle, leginkább csak akkor, ha Beth vagy Corie a közelében voltak, de ez most még jobban irritálta Qhuinnt. Gyengének, gyávának tartja és még ki is neveti? Rettentően dühös volt a királyra!
Beth is elmosolyodott, s mikor John mutogatva odasétált hozzá, bólintott.
- Igen, gondoltuk, hogy nem fogsz egykönnyen belenyugodni a dolgokba – mondta a királyné.
Qhuinn nyelvén ott volt egy csípős válasz, de szerencsére volt annyi önkontrollja, hogy visszafogja magát. Ha megsérti a királynét, még palacsinta sem maradna belőle, Wrath úgy ellátná a baját. Abból pedig inkább nem kért.
Wrath persze mint mindig, tudta, mire gondol, s megcsóválta a fejét, miközben újra előre dőlt és a hatalmas, mahagóni asztalára tette vaskos karjait.
- Nem azért döntöttem így, hogy megszégyenítselek – mondta. – Corie számomra azon kevesek egyike, akikért bármit megtennék és ezt te is tudod.
Persze, hogy tudta. Bár nem Corie születése óta voltak testvérek, Wrath ezt sosem éreztette a lánnyal. Amióta csak vámpír lett belőle, a tenyerén hordozta, óvta, tanította, megdorgálta, ha meggondolatlan volt, együtt örült vele, ha sikert ért el, akárcsak egy igazi báty.
- Már az is aggaszt, hogy terhes, de hogy ikreket vár, bevallom őszintén, rettegéssel tölt el – folytatta nagyon komolyan. – Nem tudom mi vár rá, fogalmam sincs, mit tervez vele az Őrző, és azt kívánom, bár tudnám, hogy segíthessek neki, de erre nincs lehetőségem. Amit tehetek érte az az, hogy a parancsolóját felmentem a legtöbb kötelezettsége alól, hogy több időt szentelhessen neki. Így, hogy már nem vagy Johnhoz kötve, minden szabad percedet Corie-val töltheted. Erre vágysz te is, nemigaz? – kérdezte.
Qhuinn nem válaszolt azonnal. Kissé kuszák voltak az érzései, hiába tagadta volna. Persze, szeretett Corie-val lenni, már a babák előtt is, de most főleg. Ám ez még nem azt jelentette, hogy tehernek érezte volna a kötelezettségeit. Végül mégis bólintott.
- Tudom, hogy így van, mert én is így éreznék, ha Beth-szel mi lennénk a helyetekben – mondta tovább Wrath. – És meggyőződésem, hogy ez Corie-nek is jót fog tenni. Mindazonáltal nem csak ez az egy okom van rá, hogy felmentselek – keményedett meg a hangja. – Lash úgynevezett megölésében nem voltál bűnös! Az a mocskos szemétláda valóban azt érdemelte volna, hogy megöld, már a puszta létezése miatt is, de amit tett, azért meg főleg. Nem érdemelted meg, hogy bűnözőként kezeljenek és nem is vagyok hajlandó tovább fenntartani azt a látszatot, hogy valóban az voltál. Mert amíg John életőre vagy, addig a faj tagjainak úgy tűnik, én is gyilkosnak tartalak, pedig ez nem így van!
Qhuinn döbbenten állt, és ha pisztolyt tartottak volna a fejéhez, akkor sem tudott volna megszólalni. Egyszerűen nem jött ki hang a torkán, bár nem is nagyon tudta volna, hogy mit mondjon.
- Nem kell mondanod semmit sem – lágyultak el Wrath vonásai ismét csak olvasva a fejében. – Megbeszéltük Johnnal, és ő is egyetért velem abban, hogy ennek itt és most véget vessünk.
Qhuinn gépiesen fordult barátja felé, aki mosolyogva emelte fel a kezét.
Csukd be a szád, mert így tényleg hülyén nézel ki – mutogatta, mire Qhuinn elfojtotta a nevetését, majd visszanézett a királyra, s bár ő ezt nem láthatta, fejlett érzékeinek köszönhetően mindig tudta, hogy ki hol helyezkedik el, s mit csinál.
- Én nem is tudom… - kezdte Qhuinn, de Wrath felállt a helyéről, amivel félbe is szakította.
- Ne hálálkodj, nincs rá szükség – mondta. – Saxton már előkészítette a papírokat, amiket egy percen belül aláírok, V pedig megszabadít a nyakláncodtól és gondoskodik a tetoválásodról is.
Qhuinn körül hirtelen megfordult a világ, de elmosolyodott. Míg őt magát nem zavarta az életőri státusza, sőt, büszke volt rá, hogy ezzel elismerték a hűségét és az erejét, addig Corie többször is hangot adott ellenkezésének. Gyűlölte az egészet, mert úgy gondolta, jogtalanul korlátozzák a férje életét. Most viszont alighanem ki fog ugrani a bőréből, ha megtudja, hogy vége.
Qhuinn már alig várta, hogy elmondhassa neki
O*o*o*O
Pár perccel azután, hogy Qhuinn felment a bátyámhoz, elköszöntem Miától és én is elindultam az emelet felé. Elhaladtam ugyan a dolgozószoba előtt, de semmit sem hallottam, ami bármilyen támpontot is adott volna, hogy vajon mi folyhat az ajtó mögött. Bosszúsan szusszantottam egyet és mentem tovább. Egy pillanat erejéig átfutott az agyamon, hogy bekopogok és megkérdezem minden rendben van-e, hátha engem is beavatnak a dolgokba, de inkább nem tettem. Ha Wrath azt akarta volna, hogy ott legyek, szólt volna nekem is. Így nem volt más lehetőségem, mint megvárni Qhuinnt, majd ő elmeséli.
Addig is kényelembe helyeztem magam a szobánkban. Végignyúltam az ágyon és bekapcsoltam a falra szerelt tévénket - nem mintha nagy rajongója lettem volna. Ha mindenki annyit nézte volna ezeket az idióta műsorokat, mint én, már az összes csatorna csődbe ment volna. Ezúttal sem találtam semmi érdekeset, pedig legalább öt percet rááldoztam az életemből arra, hogy egyik adóról a másikra kapcsolgattam. Végül megálltam egy zenei csatornánál, ami az éppen aktuális toplistáról válogatott klippeket reklámozta.
Jobb, mint a semmi… - gondoltam kevésbé elégedetten, majd magam elé húztam a laptopomat, de még be sem töltött teljesen, amikor éreztem, hogy sürgősen ki kell jutnom a mosdóba. Amióta terhes voltam, folyó ügyeim esküszöm, legalább tíz percenként jelentkeztek. Ezzel még nem is lett volna gond, de ha belegondoltam, hogy egy vámpírterhesség milyen hosszú ideig tart… Tizennyolc hónap összesen, bár az én esetemben az ikrek miatt kicsit kevesebb, de akkor is, még minimum egy évem volt hátra, amit szerintem a wc-n ülve kellene töltenem, akkor legalább biztonságban lehetnék – gondoltam frusztráltan. - De semmi gond, inkább ez, mint valami komplikáció legyen!
Épp kezet mostam, amikor nyílt a szobánk ajtaja, s látnom sem kellett hozzá, hogy tudjam, Qhuinn az. A vérem elárulta a közelségét.
- Na, végre – szólaltam meg. – Mesélj, mi volt Wra…
Hangom a torkomra forrt, amint kihajoltam kéztörlés közben, és megláttam Qhuinnt. Az első, amit észrevettem a tetoválása volt. A megszokott vörös vércseppecske helyett, most fekete virított az arcán, körülötte pedig piros volt a bőre, ami jól mutatta, hogy alig pár perce készült csak el. A második dolog, ami szemet szúrt, a nyakláncának hiánya. A jól ismert medál, ami John családjának címerét jelképezte, eltűnt a nyakából.
Leesett az állam, akárcsak a kezemben tartott törölköző, ahogy kiléptem a fürdőszobából.
- Mi… Mi történt? – kérdeztem akadozó nyelvvel.
- Na, mit gondolsz? – kérdezett vissza Qhuinn, s széles mosoly jelent meg a gyönyörűséges ajkakon.
- Már nem vagy John életőre? – törtek ki belőlem a szavak, s mielőtt még válaszolhatott volna, a nyakába ugrottan. – Úristen, ezt el sem hiszem! – kiáltottam fel boldogan, majd szenvedélyesen megcsókoltam.
- Lassíts – nevetett Qhuinn. – A végén még megfojtasz.
- Óh… - lazítottam a szorításomon. – Mesélj el mindent, hogy történt ez az egész?
Figyelmesen hallgattam, és közben annyira, de annyira boldog voltam. Ő persze kevésbé, amin meg sem lepődtem. Megszokta, hogy John életőre, és nem volt ellene kifogása. De amiatt, hogy tudta, ez számomra sokat jelent, ő is örült valamennyire a változásnak.
- Ez természetesen sokat nem változtat a dolgokon – tette még hozzá, amikor a „mese” végére ért. – Nem kell életőri kinevezés ahhoz, hogy harc közben védjük egymást.
Akaratlanul elhúztam a számat.
- Tudom – mondtam. Bármikor feláldozná magát bármelyik testvérért, ahogy Blayért és Johnért is. Tudtam, kihez megyek hozzá, kiért hagyok magam mögött mindent és mindenkit, de ezt még így öt év után is nehéz volt elfogadnom. Ő volt a mindenem, el sem tudtam képzelni, hogy milyen életem lenne nélküle. És ha őszinte akarok lenni magamhoz, nem is akartam. Az nem lenne élet!
Most viszont, hogy a gondolataim olyan irányt vettek, aminek egy cseppet sem örültem, kellett valami, ami visszaterel a rendes kerékvágásba. Lassan előre hajoltam és lágyan megcsókoltam. A széles tenyerek, amiket annyira szerettem, azonnal a derekamra siklottak és közelebb húzott magához. Testünk teljesen összesimult – most még nem lehetett semmit sem látni a terhességemből, a hasam ugyanolyan lapos volt, mint mindig.
Jólesően felsóhajtottam, amikor kezei befurakodtak a felsőm alá és lassan haladva felfelé, megszabadított a ruhadarabtól. Ugyanezt tettem én is vele, miközben ajkaink egy pillanatra sem hagyták abba egymás kényeztetését.
Már éppen kezdtünk volna belemelegedni a dolgokba, amikor Qhuinn egyik pillanatról a másikra megmerevedett. Minden izma megfeszült, ahogy elhúzódott tőlem és a szemembe nézett. Tekintete idegességet, ijedtséget sugárzott.
- Mi történt? – kérdeztem azonnal. Bármi is borította ki, én abból semmit sem érzékeltem, de az biztos, hogy a válasz, amit kaptam, nem az volt, amire számítottam. Erre azt hiszem álmomban sem gondoltam volna.
- Valakinek a házban elkezdődött a termékenységi időszaka.

4 megjegyzés:

  1. Jaj, istenem, imádtam <3 :D
    Annyira örültem neki, amikor azt írtad, hogy elkapott az ihlet, és mindennap felnéztem, hát ha már fent lesz :D
    Nagyon megérte rám várni! :)
    Imádtam minden sorát! Qhuinn olyan aranyos Corieval, és Wrath? Hát annál a résznél olvadoztam :D
    Remélem, sokáig ki fog tartani az ihleted, és minden rendben lesz most már :)
    Remélem, hamar itt lesz a következő fejezet :D És hogy most már minden rendben van veled :)
    Puszi Fancsó

    VálaszTörlés
  2. Szia! :)
    Nagyon-nagyon orulok az uj fejezetnek.Nehany hete elolrol kezdtem a tortenetet,hogy mikor megerezik a fejezet kepben legyek. Es nem csalodtam mikozben olvastam ,odaig es visza vagyok erte. Csodalatos ahogy Qhuinn torodik Corie-val. Mar varom a kovetkezot. Remelem megoldodnak a dolgaid,megerdemled. :)
    Legy jo. Huseges olvasod,Hanna. :)

    VálaszTörlés
  3. Sziaa! Nagyon tetszett. Várom a következőt!:)
    XxLilla

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Nagyon szépen köszönöm a komikat és a szavazatokat is! :)

    Fancsó! :)
    Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszett! :)
    Igen, valóban elkapott az ihlet, hamarosan érkezik a következő fejezet is. :)
    Az, hogy rendben vagyok-e, inkább nem firtatnám, de alakul a dolog, remélem lesz még jobb is, azon vagyok. :)

    Hanna! :)
    Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett! :)
    Qhuinn maga csodás, legalábbis számomra! :D
    Húú, végigolvastad az egészet, ezt nevezem elismerésnek. Az számomra ugyanis jó történet/könyv, amit többször is végig tud olvasni az ember. Köszönöm szépen, nagyon jólesik, hogy ennyire szereted a munkámat! :) :)

    Lilla! :)
    Nagyon szépen köszönöm neked is! Hamarosan érkezik a folytatás. :)

    Puszi,
    ZoeH

    VálaszTörlés