Visszatérés 15. fejezet - Termékenység

Sziasztok!

Végre sikerült hoznom a következő fejezetet. Tudom, rég volt frissítés, és nagyon sajnálom, írok, ahogy csak tudok, és próbálom minél előbb hozni a folytatást.

Jó olvasást és csodás vasárnapot mindenkinek ! :)

Corie csókja olyan forró és mohó volt, hogy Blay egyszerűen nem tudott betelni vele. Idejét sem tudta már, mikor csókolózott utoljára nővel, s Isten látja lelkét, nem is vágyott rá az évek folyamán. Most mégis olyan intenzív vágyak ébredtek benne, mint még soha. Persze az agya egy eldugott kis részében tudta, hogy ez a termékenységi időszak okozta káosz miatt van, nem pedig valóságos érzéseket kezdett el táplálni fogadott húga iránt, mégsem volt benne annyi erő, hogy megálljt parancsoljon a testének. Benne akart lenni, érezni akarta a nedves forróságot, ami a két réteg ruhán keresztül is majd’ elemésztette, de a lány olyan erősen kulcsolta köré a lábát, annyira szorította magához, hogy nem tudott megszabadulni a melegítőjétől. Pedig megpróbálta, nem is egyszer. Helyette azonban élvezte a selymes combok simogatását, s a fülében visszhangzó sóhajokat, melyek egyre-másra szakadtak fel Corie-ból.

Körmeit a hátába vájta, még a trikón keresztül is érezte, ahogy kiserken a vére, de Blayt egyáltalán nem zavarta, ettől csak még hevesebben csókolta. Istenem, ha abban a pillanatban meghalt volna, akkor is ő lett volna a legboldogabb ember a földön.

Vagy mégsem…

Valami nem volt rendben ezzel az egésszel, érezte, hogy rossz, amit tenni készülnek, de majd’ meghalt érte, hogy a lányban lehessen. Széles tenyerével befedte a fehér inggel takart formás mellet, mire Corie a szájába nyögött.

Ez az – gondolta magában elégedetten. Minél több élvezethez akarta juttatni a lányt, azt akarta, hogy az egész világ hallja Corie élvezettel teli sikolyait.

Hogy ez az őrült gondolat, vagy testük egyre sürgetőbb mozgása váltotta-e ki nála a mindent elsöprő orgazmust, kérdéses volt. De később, amikor Blay már higgadt fejjel át tudta gondolni, hogy mi is történt velük, arra a következtetésre jutott, hogy a „ludas” Corie volt, aki szintén átlépve a mennyek kapuját őrült erővel vonta magához, s még ha akarta volna, akkor sem lett volna képes visszafogni magát.

De ez így volt jó!

Levegőért kapkodva hanyatlott a lányra, fejét a vállára hajtotta, s közben oszlani kezdett az agyát elöntő vágyköd. Lassan emelkedni kezdett, mint aki attól fél, hogyha meglátja maga alatt a lányt – a legjobb barátja feleségét! -, az Őrző egy jól irányzott villámmal fogja agyoncsapni. De nem volt villám. Nem volt mennydörgés, sem szélvihar, csak maga a megváltoztathatatlan tény, s Corie rémült, tágra nyílt szeme.

- Blay… - suttogta rekedten, s szemei megteltek könnyel.

A termékenységi időszaknak volt egy olyan kellemes-kellemetlen kis része, miszerint a kielégüléstől a vágy kis időre lecsökken, majd ugyanolyan intenzitással – ha nem nagyobbal – újra elhatalmasodik a nőkön, valamint a környezetükben lévő férfiakon. Blay tudta, hogy sürgeti az idő, mielőbb el kellett tűnnie Corie közeléből, fel kellett hívnia Qhuinnt, de nem tudta csak úgy otthagyni szegényt. Olyan kétségbeesett tekintettel nézett rá, nem értette mi történik vele és mi történt közöttük.

Így hát nem tudott mit tenni, összeszedte megtépázott gondolatait – próbálván figyelmen kívül hagyni kőkemény vesszőjét, ami még mindig azért lüktetett, amit a lány hívogató öle ígért.

- Nem lesz semmi baj – mondta. – Felhívom Qhuinnt, hogy…

- Ne! – tiltakozott azonnal Corie. – Nem láthat így – sírta el magát. – Nem tudok tiszta fejjel gondolkozni, nem tudom, mit mondjak neki.

- Nem kell mondanod neki semmit sem – vágta rá Blay mély meggyőződéssel. – Meg fogja érteni. Amúgy sem történt semmi megbocsáthatatlan.

Persze ezt ő maga sem hitte el. Hiába, hogy ténylegesen nem szeretkeztek, és nem kockáztatta azt, hogy teherbe ejti Corie-t, amint vége a termékenységnek és Qhuinn visszaszerezte az erejét, tudta, hogy laposra fogja verni azért, amit tett. Még ha nem is teljesen az ő hibája volt, sokkal inkább a hormonoké. De abban a részben nem füllentett, ami Corie-t illette. Ő egy árva rosszalló szót sem fog kapni a férjétől, ebben egészen biztos volt. A nők ki vannak szolgáltatva ilyenkor, a termékenységi időszak felemészti minden erejüket, sebezhetőek. Nincs egyetlen szerelmes vámpír férfi sem, aki ilyenkor bármiért is hibáztatná a felét!

Töprengéséből az éledő vágy rántotta vissza a jelenbe. Sietnie kellett, vagy tényleg olyan dolog fog történni, aminek sohasem szabad!

- Mennem kell – jelentette ki, s egy másodperccel később már az ajtónál volt. Visszapillantott még egyszer a lányra, aki kipirulva, vágytól fűtve feküdt az ágyon. Tekintetük találkozott, s a néma párbeszéd egyértelmű volt: egy másik életben talán, de nem itt és nem most.

Amint kilépett a szobros folyosóra, a telefonjáért nyúlt, de közben sietve indult a saját szobája felé – ami történetesen pont a szomszéd ajtó mögött rejtőzött. Még ki sem csöngött a telefon, amikor benyitott, s meglátta az ágy szélén ülő Saxtont. Tagjai merevek voltak, láthatóan meglepődött a hirtelen vágytól, ami mind a lábai közé koncentrálódott.

- Mi történt? – kérdezte azonnal, ahogy meglátta Blayt, de csak fejrázást kapott válaszként. Nem volt ideje elmagyarázni, máris érezte, hogy Corie vágya még feljebb emelkedett, azonnal szüksége volt a férjére! Egy ezredmásodpercnyi szenvedésnek sem akarta kitenni a lányt, márpedig, ha Qhuinn nem ér haza körülbelül most azonnal…

- Na végre! - fakadt ki, amikor a harmadik csengésre barátja felvette a telefont. – Azonnal gyere haza, Corie-nak elkezdődött a termékenységi időszaka!

Nem érkezett igazi válasz, csak egy hangos kiáltás, ami Johnnak szólt, s a vonal máris megszakadt. Blay biztos volt benne, hogy nemsokára meghallja Qhuinn acélbetétes bakancsának sietős lépteit, de az már nem az ő dolga volt.

Kedvese felé fordult, aki mindentudóan tekintett rá. Nem kellett magyarázkodnia, hiszen Sax érezte rajta Corie illatát, s fejben már össze is rakta a képet.

- Jól vagy? – kérdezte. – És Corie?

Blay csak bólintott, nem érezte úgy, hogy egy szót is ki tudna préselni a száján, de szerencsére Saxnak nem is állt szándékában faggatózni. Fejével intett neki, s közben csibészes mosoly jelent meg a szája szegletében.

- Gyere ide – sóhajtotta alig hallhatóan, s az illata még erőteljesebbé vált, ami jól mutatta mennyire felizgatta párja jelenléte.

Blay gondolatai egy másodpercig még a szomszéd szobában jártak, aggódott Corie-ért és Qhuinnért is, de nem tehetett értük semmit. Az ő életük, az ő döntésük. Saxtonra nézett, a srác szeme maratoni ágytornát ígérve biztatta, aminek akarva sem tudott volna ellentmondani. És ez volt a lényeg. Nem is akart.

O*o*o*O

Qhuinn már tudta mit jelent az őrület. Arra sem figyelt, hogy bontotta-e a vonalat, miután Blay közölte vele a bombaként belécsapódott hírt, csak annyit tudott, hogy zsebre vágta a telefont, és úgy ordított Johnnak, mintha itt lenne a világvége. Ami valamilyen szempontból itt is volt.

Corie és a termékenységi időszak… Oké, egyértelmű, hogy valóra vált a legrosszabb rémálma. Sosem akart gyereket! Na jó, ez nem teljesen igaz, de már a gondolattól is pánik fogta el, hogy ilyen veszélynek tegye ki a felét. Nem, azt soha!

Mi a baj? – mutogatta John, amint mellette termett. Az aggodalom úgy sugárzott róla, mintha máris tudná, mekkora baj van.

- Haza kell mennünk! – hadarta Qhuinn. – MOST!

John nem kérdezett többet. Ismerte már a barátját annyira, hogy tudja, valami nagyon súlyos dolognak kellett történnie, ha ennyire ideges. És az a valami egészen biztosan Corie-val volt kapcsolatos.

Qhuinn néhány nappal később azon is csodálkozott, hogy egyáltalán láthatatlanná tudott válni ilyen idegi állapotban, de mégiscsak sikerült neki, mert hirtelen a testvériség otthona előtt találta magát. A termékenységi hormonok olyan erősen csapták mellkason, hogy felnyögött a hirtelen rohamtól. A férfiassága azonnal megkeményedett, s a tudat, hogy a nője ott van a házban, és ezek az erős intenzitások az ő testéből áradnak ki, azonnal mozgásra bírta a lábát. Mióta kinevezték John életőrének, most először nem foglalkozott azzal, hogy megérkezett-e ő is, biztonságban van-e. Csak Corie-ra tudott gondolni és arra, hogy milyen kínokat áll ki.

Egy örökkévalóságnak érezte, míg a belső előtérben topogott arra várva, hogy valaki beengedje. Összevont szemöldökkel nézett a kamerába, hátha ezzel megsürgetheti azt, aki bent volt.

A megmentő végül Fritz lett, ő engedte be őket, majd mély meghajlással üdvözölte a két fiút, de ők úgy elrohantak mellette, akár a szélvész.

Qhuinn fél szemmel még látta, hogy az ebédlőben felbukkan Xhex és John azonnal felé indult, de több figyelmet nem fordított rájuk. Amilyen hamar csak lehetett az emeletre kellett jutnia, Corie-hoz!

A termékenységi hormonok mind erősebbek lettek, ahogy egyre közelebb került a szobájukhoz, majd amikor benyitott, a levegő is a tüdejében rekedt az intenzív rohamtól, mely végigszáguldott a testében, s egyenesen a farkában állt meg.

- Corie… – suttogta, miközben minden figyelmét az ágyra fordította, s a szíve meghasadt a látványtól. A szerelme, az élete fénye ott feküdt, látható kínok között. Homloka verejtékben úszott, szemei tompán, szinte már üresen meredtek rá, ujjai olyan erővel markolták a lepedőt, hogy minden körme nyoma meglátszott rajta.

Újabb energiahullám találta el a testét, s most a saját szemével is láthatta, ahogy Corie összerezzen a fájdalomtól.

- Azonnal hívom Jane-t – jelentette ki Qhuinn, és már elő is kapta a telefonját, de a fele halk hangja megállította.

- Várj! – kérte Corie, de közben összeszorította a fogát a testét tépő fájdalmaktól. Combjait folyamatosan összedörzsölte, hátha enyhülne a közöttük lévő nyomás, de Qhuinn kételkedett benne, hogy így lenne. – Valamit el kell mondanom neked.

- Mit? – kérdezte Qhuinn és óvatosan közelebb ment hozzá. Elképzelni sem tudta, mi lehet olyan fontos, hogy ebben a helyzetben akarja elmesélni neki a lány, de nem mert odamenni hozzá, mert azt hallotta, hogy a férfiak közelsége még több szenvedést okoz ilyenkor a nőknek.

Ám alig tett két lépést, megtorpant. A levegőben érezhető volt a termékenység illata, olyan volt, mintha egy virágoskert közepén állna, mely azonnal az életet juttatta eszébe, de mellette ott volt még valami más is, amit már nagyon-nagyon régen nem érzett. Emlékeiben felsejlett a múlt, amikor jó pár évvel azelőtt még falta az életet, a nőket, de mindezt persze nem egyedül tette. Legjobb barátja társa volt ezekben az orgiákban, melyekre különböző klubok mosdóiban került sor.

- Blay… - szaladt ki a száján döbbenten.

Nem, az nem lehet – győzködte magát, de a fiú orgazmusának illata tagadhatatlanul körülvette.

- Nem történt meg – rázta a fejét Corie, miközben izzadt haja a homlokára tapadt. – Nem teljesen… De mégis… Istenem… - sírta el magát.

Qhuinn ezt már tényleg nem bírta elviselni, odalépett hozzá és megsimogatta az arcát. Fenébe a féltékenységgel, a területféltési ösztönnel! Most csak a fele számított, később is laposra verheti a barátját mindazért, ami történt, és amiről nem is igazán akart tudni!

- Bírd ki még egy kicsit – mondta neki. – Hívom Jane-t, ő majd ad neked valamit, amitől jobban leszel.

- Ne! – tiltakozott továbbra is Corie. – El kell mondanom.

- Majd később elmondod, jó? – próbálkozott. – Jane majd segít.

- Ne hívd ide! Nem akarom, hogy elkábítson!

Qhuinn döbbenten meredt a felére. A termékenységi időszakban a legtöbb nő bevett valamit, ami segített átvészelni ezt a fájdalmas periódust, már feltéve, hogy nem akart gyereket. Márpedig ő határozottan ellene volt a gyerekvállalásnak! Esze ágában sem volt kockáztatni Corie életét azért, hogy utódot nemzzen.

- Blay… - csuklott el Corie hangja. – Nem történt meg, Qhuinn, esküszöm! – fogadkozott, de közben olyan erős energiahullám csapódott ki a testéből, hogy még Qhuinnt is majdnem padlóra küldte.

- Jól van, tudom – próbálta megnyugtatni. Tudta, látta, hogy Corie ténylegesen nem csalta meg őt, viszont persze attól még viszketett a tenyere, ha legjobb barátjára gondolt. De nem abban a pillanatban. - Corie, Kicsim, szólnom kell Jane-nek.

- Ne! – kérte a lány. – Rád van szükségem. Téged akarlak. Ne hagyj egyedül, kérlek!

Qhuinn nem akart engedni magának, de a vágyak erősebbek voltak benne, mint azt addig bármikor is gondolta volna. Úgy képzelte, ha egyszer eljön ez a pillanat, majd higgadtan tud gondolkozni és ellenáll a kísértésnek, de most, hogy szerelme kipirult, vágytól fűtött arcát nézte, duzzadt ajkait, melyek csókra vártak, érezte, hogy elveszett.

Nem volt tudatában a mozdulatnak, amivel odahajolt a feléhez, csak akkor eszmélt fel, amikor már mélyen a szájában volt, s vadul csókolta. Corie belekapaszkodott a bőrkabátjába, ami még mindig rajta volt és úgy hozta még közelebb magához. Keze felfedezőútra indult a lány testén, megcirógatta a mellét, majd egyenesen haladt egyre lejjebb, egészen addig, míg el nem érte a célját. A forró síkosság, amit fele bugyija alatt érzett, kizökkentette egy pillanatra, ahogy a törékeny test rándulása is, ami egyértelműen jelezte Corie élvezetét.

De ennyivel akkor már Qhuinn sem érhette be. Úgy érezte a termékenységi hormonok befurakodtak még a bőre alá is, s már nem küzdött ellenük. Inkább átadta magát a szenvedélynek. Egy pillanat alatt lehúzta magáról a bőrruhákat, s életében először sajnálta az időt, hogy biztonságos helyre tegye a fegyvereit, helyette gondolatának erejével elfordította a kulcsot a zárban, majd teljes figyelmét Corie-ra fordította.

O*o*o*O

Az egész testem lángokban állt, csurom víz voltam a verejtéktől, a szívem őrült módjára vert, s határozott meggyőződésem volt, hogy ez maga a pokol. Egészen addig a pillanatig, míg meg nem éreztem magamban Qhuinnt. A feszítő érzés, amit kemény férfiassága okozott, elfeledtetett velem minden fájdalmat, amit azóta éreztem, hogy a termékenységi időszak elkezdődött. A testem azonnal alkalmazkodott hozzá, befogadta, körbeölelte. Egyre gyorsuló mozgásától pedig egyre közelebb kerültem a csúcshoz, melyre jobban vágytam, mint a levegőre. De emellett egy újabb sóvárgás is felütötte bennem a fejét. Az életet adó vér után vágyakoztam, a torkom teljesen kiszáradt, lehunyt pilláim alatt vörös színt láttam, ahogy elképzeltem, amint Qhuinn nyakába mélyesztem a fogaimat.

Mintha csak meghallotta volna gondolataimat, oldalra fordította a fejét, de közben folytatta a ki-be mozgást, még nagyobb élvezethez juttatva.

- Igyál belőlem – nyögte reszelős hangon. – Vedd el, amire szükséged van.

Nem haboztam, nem is tudtam volna. Egy mozdulattal beleharaptam, amitől a számat elöntötte a forró folyadék. Istenem, olyan perzselő volt. Qhuinn ereje szinte átáramlott belém vele, s még akkor sem voltam képes abbahagyni, mikor elragadott a gyönyör. Egyszer, kétszer, háromszor.

Ez volt az a pillanat, amikor karomat ismét kinyújtottam a szökőkút vize fölé, melyben szemtanúja voltam a múltnak, s megállítottam az eseményeket.

Sosem láttam még magunkat szeretkezés közben ennyire nyíltan, s ez felszínre hozta szégyenlős énemet. Zavarba jöttem mindattól, ami történt, s ahogyan történt, s inkább nem szerettem volna végignézni. Éppen elég volt az emlékeimben újraélni a szenvedélyt és a mindent elsöprő vágyakat.

De ahhoz, hogy értelmet találjak mindabban, ami történt, még nem hagyhattam abba a víztükör bámulását. Ám annyit tehettem, hogy kicsit felpörgessem az eseményeket.

Hála az elmúlt évek számtalan elbizonytalanodásának, elég sűrűn használtam már a szökőkút vizét ahhoz, hogy tökéletesen tudjam irányítani a képek áradatát.

A karomat kicsit jobbra mozdítottam, mire akár egy filmben, felgyorsultak az események és csak akkor állítottam meg, amikor már majdnem vége volt a termékenységi időszaknak.

Mély levegőt véve folytatni kezdtem életem filmjét, pedig pontosan tudtam, hogy mi következik.

O*o*o*O

Istenem, sosem érezte még magát ennyire kifacsartnak – szó szerint! Az egész olyan volt, mintha már legalább ezer vagy egymillió év telt volna el azóta, hogy hazasietett a feléhez. Ahhoz képest, mikor az éjjeliszekrényen álló órára pillantott, megdöbbenve vette tudomásul, hogy alig huszonhárom óra telt el. Ennyi ideje hajszolta a gyönyört és segített Corie-nak átvészelni a termékenységet.

Az agya ködös volt, a látása elhomályosult a fáradtságtól és elkínzott tüdeje égett, mintha a maratont futotta volna le. De nem bánta. Mindaz, ami az elmúlt hosszú órákban történt velük, mindent megért. Sosem gondolta volna, hogy annál jobban szeretheti a feleségét, mint amennyire szerette azóta, hogy először meglátta. Mégis így volt.

Csodálta Corie-t mindazért, mert kibírta az órákon át tartó kínzó vágyat, mely a testében tombolt, s újra elbűvölte szépsége és érzékisége, melynek szemtanúja lehetett a megszámlálhatatlan szeretkezés alkalmával, miközben az ereje átáramlott a lányba.

Gondolatmenetének egy apró, lágy érintés vetett véget. Corie apró keze félreérthetetlenül a bicepszéhez ért, majd azt követte az ajka, ahogy finom csókot nyomott az izomra. Qhuinn persze tudta mit szeretne, hiszen érezte az újra éledő női energia bizsergetését, így utolsó erejét összeszedve felemelkedett és a hívogatóan széttárt combok közé feküdt. Úgy hatolt a lányba, akár forró kés a puha vajba, mire mindketten felnyögtek az élvezettől. Lassú tempóban szeretkeztek, Qhuinn-nek már arra sem maradt ereje, hogy harcos vérének engedelmeskedve szabadjára engedje tomboló vágyait, helyette hagyta, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy annak történnie kell.

Vastag karját Corie dereka alá csúsztatta, közelebb vonva ezzel magához, s ajkával a lányét kereste. Amikor megtalálta, óvatosan közéjük kéredzkedett, majd teljesen elmerült benne.

Még jobban magához szorította, s közben a hátára fordult, figyelve arra, hogy a testük továbbra is össze legyen kapcsolva. Corie nem lepődött meg a pozíciócserén, sőt. Érzékien felült Qhuinn csípőjén, s haját hátrarázva felemelte a fejét. Szemei buján csillogtak a gyertyák fényében, s Qhuinn elképzelni sem tudott még egy ilyen gyönyörűséget, mint a fele. Kezeit a lány kerekded csípőjére tette, úgy segített neki a mozgásban, s nem zavarta közben, hogy a sokadik orgazmus robban ki a testéből, majd Corie is követi őt.

Biztos volt benne, hogy Corie elégedett sóhajtása az élete végig a fülében fog visszhangzani, ahogy az a megkönnyebbült dorombolásra emlékeztető hang is, amit kiadott, mikor a termékenységi időszak hirtelen véget ért, s a lány törékeny kis testével ráhanyatlott.

Qhuinn köré fonta a karjait, hogy magán tartsa és élvezte a meztelen, felforrósodott bőr érintését. Ernyedő férfiassága még mindig összekapcsolta őket, de ez egyáltalán nem zavarta egyiküket sem. Corie halkan pihegett a mellkasán, Qhuinn pedig élvezettel hallgatta, nem gondolva arra, mi minden fog történni velük az elkövetkező néhány napban és hétben.

Karácsonyi meglepetés! :)

Sziasztok!

Először is szeretnék mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Nagyon Boldog Új Évet kívánni!! :)
Másodsorban hoztam nektek egy kis meglepetés részletet a következő fejezetből, de sajnos nem tudom megmondani mikor tudom hozni a teljes fejezetet. :S
Valamennyi már meg van írva belőle, de közel sem annyi, amennyit elegendőnek ítélnék egy teljes fejezethez. Próbálkozom, írok amikor cska tudok, de nagyon nem akaródzik menni mostanában, amit nagyon sajnálok! :S
Köszönöm, hogy kitartotok mellettem és türelemmel várjátok a folytatást!

"Corie csókja olyan forró és mohó volt, hogy Blay egyszerűen nem tudott betelni vele. Idejét sem tudta már mikor csókolózott utoljára nővel, s Isten látja lelkét nem is vágyott rá az évek folyamán, most mégis olyan intenzív vágyak ébredtek benne, mint még soha. Persze az agya egy eldugott kis részében tudta, hogy ez a termékenységi időszak okozta káosz miatt van, nem pedig valóságos érzéseket kezdett el táplálni fogadott húga iránt, mégsem volt benne annyi erő, hogy megálljt parancsoljon a testének. Benne akart lenni, érezni akarta a nedves forróságot, ami a két réteg ruhán keresztül is majd’ elemésztette, de a lány olyan erősen kulcsolta köré a lábát, annyira szorította magához, hogy nem tudott megszabadulni a melegítőjétől. Pedig megpróbálta, nem is egyszer. Helyette azonban élvezte a selymes combok simogatását, s a fülében visszhangzó sóhajokat, melyek egyre-másra szakadtak fel Corie-ból."

Így a végére lenne még egy meglepim számotokra, méghozzá hasonló ahhoz, amit tavaly hoztam nektek. :) Remélem ez is leglaább annyira tetszeni fog nektek, mint az. :)

Puszi,
Zoe Henderson

Helyzetjelentés :)

Sziasztok!

Van egy örömteli hírem. :)
Írtam ma két egész oldalt. Nem is emlékszem mikor volt ilyen utoljára, de remélem most már megmarad az ihlet, az idő és az energia is, hogy folytassam a sztorit. :)
Nem tudom mikorra lesz kész, de igyekezni fogok, mindenesetre ez már biztató, legalábbis remélem, hogy ti is annak veszitek. :)

Szép estét mindenkinek!

Puszi,
ZoeH

Végre szeretők!!! :D

Sziasztok!

Sajnos a következő fejezetre még várni kell, de van egy hihetetlenül jó hírem, amit feltétlenül meg kell osztanom veletek! :D
Előrendeltem a Végre szeretők című FTT könyvet, ami várhatóan November közepén fog megjelenni - bár én csak akkor hiszem el, ha tényleg a kezemben lesz! :D

Ha valaki nem tudná - bár kétlem, hogy lenne itt bárki is -, Qhuinn és Blay szerelmének kiteljesedéséről fog szólni, amire már olyan régóta várok, hogy idejét se tudom! :D
De abban egészen biztos vagyok, hogy amint a kezembe kerül össze-vissza fogom ölelgetni és puszilgatni, mint valami totális zakkant, de nem érdekel, már most IMÁDOM!!!!!!!! <3

Szép estét és kellemes hétvégét mindenkinek!! :)

Puszi,

ZoeH

ui.: A következő fejezet készül, de nem tudom pontosan mikor tudom hozni. Köszönöm a türelmeteket és a kitartásotokat!! :)

Visszatérés 14. fejezet - Párok és páratlanok

Sziasztok!

Végre eljutottunk idáig is, elkészült a következő fejezet.:)

Ahogy az előzőekben említettem, sajnos nem tudom garantálni, hogy mikor tudom hozni a folytatást, de azt megígérhetem, hogy be fogom fejezni a történetet!! Nem olyan gyorsan, mint eredetileg terveztem volna, de mindenképpen a végére fogunk jutni! :)

Addig is jó olvasást mindenkinek és köszönöm, hogy kitartottatok mellettem! :)

Nem először néztem végig a múltat a szökőkút tiszta halványkék vizében, így tudtam, ha fölé tartom a kezem, a képek áradata megáll, mintha csak egy távirányítón nyomnám meg a Pause gombot.

Kellett egy perc. Szükségem volt egy szusszanásnyi időre, hogy magamhoz térjek, hogy átértékeljem a történteket, és értelmet nyerjek a múlt kavargó sűrűjében. Főleg, mivel tudtam, mi következik, de abban egyáltalán nem voltam biztos, hogy képes is vagyok végignézni mindazt, amit tettem. A bűntudat még mindig mardosott belülről, és volt egy olyan rossz érzésem, hogy ez egyhamar nem is fog elmúlni.

Ám, ahogy ott ültem és vártam a csodát, melytől talán azt vártam, repítsen vissza a múltba, hogy másként cselekedhessek, valaki közeledett felém, de én annyira el voltam merülve belső világomban, hogy csak akkor vettem észre, amikor megfogta a vállam. Rémülten ugrottam talpra, majdnem feldöntve ezzel szegény Amalyát.

- Jesszus! – ziháltam, s közben a mellkasomra szorítottam a kezem. – A szívbajt hoztad rám.

- Ne haragudj! – mentegetőzött azonnal. – Nem akartalak megijeszteni.

- Semmi baj – mosolyodtam el, ám a pillanatnyi jókedv azonnal eltűnt az arcomról, ahogy jobban szemügyre vettem a kiválasztottat. – Mit keresel itt?

Amalya látványosan kerülte a tekintetemet, ami nem sok jót ígért, ahogy hallgatása sem, míg megfontolta a válaszát.

- Beszéltem Blaylockkal – mondta ki végül, ami elég is volt.

- Jól vagyok – vágtam rá, mielőtt még megkérdezte volna. Úgy ismertem, akár a saját tenyeremet, hála a hosszú évek óta tartó barátságunknak, amin azt hiszem, én lepődtem meg a legjobban. Nem volt túl könnyű dolog a szívembe fogadni őt, de amint túl tudtam tenni magam a féltékenységen, amit kiváltott belőlem – éveken keresztül mégiscsak ő adott Qhuinn-nek a véréből –, és hajlandó voltam emberként kezelni, rá kellett ébrednem, hogy a kiválasztottak vezetője, Mia – ahogy én becéztem - nem akármilyen személyiség. Vicces volt, érzelmes, törődő és a legjobb barát, akit csak kívánhattam volna magamnak.

Ahogy erre gondoltam, alighanem a megtépázott érzelmeimnek köszönhetően, mintha újra ott lettem volna azon a bizonyos napon, amikor először adtam esélyt ennek a magányos léleknek.

Kirobbanó formában ébredtem. Aznap nem kellett órára mennem – a caldwelli főiskolára jártam, történelmet és pszichológiát tanultam, de minden második péntekem szabad volt–, így az egész napomat Xhex-szel tölthettem az edzőteremben. Három hónap telt el az átváltozásom óta, s ez idő alatt mindent megtettem, hogy fejlődjek mind a harcművészetek, mind a lőfegyverek és tőrök használata terén.

Xhex kemény edző volt, azt el kellett ismernem. Nála nem létezett olyan, hogy lazítás, vagy nyafogás. Úgy megdolgoztatta az embert, hogy a végén már a tüdejét akarta kiköpni, de az se nagyon hatotta meg. Igazi diktátor volt, de a szó pozitív értelmében. Ennek a szigornak köszönhettem, hogy viszonylag rövid idő alatt annyit fejlődtem, hogy már nem tudta minden ütését bevinni, néhányat képes voltam kivédeni – Qhuinn legnagyobb örömére. Kedvesem olyan ellenszenvesen nézett az edzőmre, hogy félő volt, a végén még a szemével fogja megölni.

Lendületesen léptem be az edzőterem ajtaján, ám a lelkesedésem azonnal elmúlt, amint megláttam, hogy kik vannak bent. Vagyis inkább ki, mert Maryvel az égvilágon semmi bajom nem volt. Nem úgy, mint a kiválasztottak istenverte vezetőjével, akinek már a gondolatára is felment bennem a pumpa. Láttára még csak az sem érdekelt, hogy mit csinál, csak az lebegett a szemem előtt, ahogy Qhuinn a csuklójára hajtja a fejét és issza a vérét! A szentségit!

Amint meglátott, felpattant a földről és lesütött szemmel meghajolt előttem, de nem mert megszólalni. Tökéletesen tisztában volt vele, miként érzek iránta.

Mary meglepődött, mikor hátra fordult, majd elmosolyodott.

- Nahát, szia Corie! – köszöntött kedvesen. – Újabb gyilkos ütemű edzés Xhex-szel?

- Igen – bólintottam mereven. – De ne zavartassátok magatokat, majd kint megvárom – mondtam és már sarkon is fordultam, mire a félénk hang megütötte a fülemet.

- Kérem, ne menjen el! – mondta Amalya. – Mi már végeztünk.

- De hát még csak most kezdtük – vágta rá Mary meglepetten. Nyilván nem értette mi történik, hiszen nem vertük nagy dobra a közöttünk lévő ellenérzést – na jó, az én ellenérzésemet. Amennyire tudtam, Amalyának semmi baja sem volt velem, sőt, bármikor találkoztunk, nagyon is tisztelettudó és kedves volt, amiért persze csak még jobban haragudtam rá.

- Majd folytatjuk máskor – próbálkozott Amalya szinte már könyörgő hangon, ami máskor meglágyította volna a szívemet, de akkor csak még jobban feldühített. Ne akarjon nekem szívességet tenni és ne jópofizzon! – csak ez járt a fejemben.

- Ha most abbahagyjuk az izmok nyújtását, a mai munkák kárba vész – magyarázta Mary. – Ennyi idő semmire sem volt elég, márpedig ha azt a rándulást minél előbb el akarod felejteni, akkor folytatnunk kell, méghozzá most.

Mary nem csak az emberek lelkének ápolásában, de a fizikoterápia alkalmazásában is mester volt. Nem is értettem, egy ember hogyan lehet ennyire sokoldalú. Az persze egy cseppet sem érdekelt, hogy a kiválasztottal mi történt, hogy ilyen jellegű kezelésre szorult. Vele kapcsolatban csak egyetlen dolgot szerettem volna: hogy tűnjön el, méghozzá azonnal!

- Én várhatok – mondta halkan. – De a hercegnő nem.

- Na jó, ebből elég! – csattantam fel türelmemet vesztve. – Semmi kedvem tovább hallgatni ezt a kényszeredett hízelgést!

A kiválasztottak neveltetésükből adódóan mindig tisztelettudóak voltak. Még akkor is, amikor csúnyán vagy akár kegyetlenül bántak velük. Azért léteztek, hogy szolgáljanak és ez őket általában boldoggá is tette, bár mióta Phury, a testvériség legempatikusabb tagja lett a Nemző, vagyis a kiválasztottak gondviselője, azóta sokat javult a helyzetük. Phury különálló személyiségként kezelte ezeket a lányokat, nem pedig egy komplett egésznek tekintette, mint az évszázadok folyamán oly sokan. Ennek köszönhetően lehetett most Amalya az otthonunkban, hogy magával foglalkozzon. Hurrá…

- De, Corie, mégis mi ütött beléd? – csodálkozott Mary. Mióta csak ismertük egymást, sosem hallott még így beszélni senkivel sem, így érthető volt megdöbbenése.

- Nem akarom őt itt látni! – jelentettem ki határozottan.

- Nem értelek – rázta meg a fejét Mary.

- Na, áll a bál vagy mi van? – kérdezte a hátam mögött megjelenő Xhex. Mint mindig, most is fekete bőrszerelését viselte, amitől olyan benyomást keltett, akár egy férfi.

- Majd máskor edzünk – mondtam neki szűkszavúan és elindultam kifelé, de elkapta a karomat és visszatartott. Tekintetében látszott, hogy manipulátor képességeinek hála épp az érzelmeimet vizslatja.

- Nekem sem könnyű elfogadni, hogy Johnnak voltak előttem női és hogy ennek a kiválasztottnak a vérét itta, de attól, hogy nem vagy hajlandó szembenézni vele, még semmi sem fog megváltozni – suttogta Xhex, hogy csak én halljam.

Összeszorítottam a fogam és álltam kemény tekintetét, aztán mikor beláttam, hogy ellene egy cseppnyi esélyem sincs, kurtán bólintottam.

- Maradunk – mondtam, majd bementem a tornaterembe és elfoglaltam szokásos helyünket, de látványosan nem voltam hajlandó tudomást venni Amalyáról. Legalábbis látszólag. Titokban a szemem sarkából figyelemmel kísértem, ahogy Maryvel nyújtásokat végeznek. Arca szomorú volt, ami meglepett, mert ilyet még sosem láttam egy kiválasztottnál sem. Ők általában mindig boldogok voltak, mégis amit akkor Mia arcán láttam, az a mély fájdalom nem hagyott nyugodni. Valami nem volt rendben vele. És mint később kiderült, igazam is lett. Mint a kiválasztottak vezetőjének, a Direktrixnek súlyos terhek nyomták a vállát. A kiválasztottak jólétéért ő felelt, s bár Phury próbált segíteni neki, a nyomás így is hatalmas volt rajta.

Legközelebbi találkozásunk az edzőtermi incidens másnapján volt, akkor tudtam meg mindezt, miközben meghívtam a nyújtásos gyakorlata után egy teára. Nem akart megnyílni nekem, de neveltetéséből adódóan minden kérdésemre válaszolt, így lassan csak kialakult egyfajta beszélgetés közöttünk.

Innentől kezdve pedig egyenes út vezetett a barátságunkhoz.

- Biztos jól vagy? – kérdezett rá csak azért is, mert tudta, hogy nem vagyok teljesen őszinte, s ezzel vissza is rántott a jelenbe.

- Nem – örömtelen nevetés hagyta el a számat, miközben könny szökött a szemembe. – De talán jól leszek, ha végeztem itt.

Mia sötétbarna szeme a hátam mögött lévő szökőkútra rebbent, majd mindentudóan vissza rám.

- Ismét a múltat kémleled. – Nem kérdés volt, mégis bólintottam rá. – Segíthetek valahogyan?

- Nem hiszem – mondtam őszintén. – Ezt egyedül kell megoldanom.

- És Qhuinn? – érdeklődött tovább, ahogy azt egy jó barát tenné ilyen helyzetben, de válaszként csak megráztam a fejem.

- Vicces – jegyeztem meg, hogy eltereljem a témát -, nem is olyan rég, még bőszen mentegetőztél volna egy ilyen személyes jellegű kérdés után.

- Változnak a dolgok – mosolyodott el, majd a kezemért nyúlt. – Te ott voltál velem, amikor szükségem volt rád, kérlek, engedd, hogy most én legyek veled.

Elszorult a torkom szavaitól. Való igaz, élete egyik legnehezebb pillanatában támogattam, s az emlékek újra megrohamoztak, visszarepítve arra a két évvel ezelőtti szörnyű napra.

Soha életemben nem aggódtam még annyira, mint akkor. Amint meghallottam mi történt, azonnal rohantam, de az idegességtől képtelen voltam láthatatlanná válni, így kénytelen voltam kocsiba pattanni. Úgy hajtottam, akár egy őrült, Lendo – aki mellettem ült az anyósülésen - próbált is lassabb tempóra ösztönözni, de nem hallgattam rá. Tudtam, hogy szüksége van rám.

A két órás utat a fele alatt tettük meg az Adirondack-hegységig, ahol a kiválasztottak laktak. A kastélyszerű épület úgy magasodott fölénk, akár egy ódon vár, melyben megannyi borzalom megtörténhet. És meg is történt.

Mikor beléptem Mia szobájába, azt hiszem, a lelkem egy része meghalt, akárcsak az ő kisbabája, akit annyira várt. Terhessége alig tartott néhány hónapig, mégis arca ragyogott, akárhányszor csak találkoztunk, s olyan boldog volt, mint talán még soha életében. De most épp az ellenkezőjét láttam. Sápadtan, kisírt szemekkel, összegömbölyödve feküdt az ágyon, s a szívem akart megszakadni, hogy így kellett látnom.

- Mia – szólítottam meg, de meg sem hallotta, csak folytak tovább a könnyei, mint a fájdalom túláradó folyói.

Ahelyett, hogy bármilyen beszélgetést kezdeményeztem volna, csendben odamentem hozzá, lefeküdtem mellé és átöleltem. Mióta csak beléptem a szobába, akkor először tűnt úgy, hogy tisztában van a jelenlétemmel: közelebb fészkelődött hozzám. Aztán csak sírtunk. Órákon és napokon keresztül, míg nem lassan kezdett visszatérni az életbe. De egy percre sem hagytam magára, mindvégig kitartottam mellette, mert tudtam, erre van a leginkább szüksége. A csendes társra, aki osztozik bánatán és fájdalmán.

Éppen ez volt az egyik oka, amiért nem szóltam neki a terhességemről. Nem akartam feltépni a régi sebeket. És mintha csak olvasott volna a gondolataimban, megszorította a kezem.

- Örülök a kisbabádnak! – jelentette ki keményen. – Sosem haragudnék rád ezért!

- Tudom – mosolyodtam el és a nyakába vetettem magam. Magamhoz szorítottam törékenynek tűnő testét – jó tíz centivel magasabb volt nálam -, és éreztem, hogy lassan elszállt belőlem a szorongás, legalábbis egy kis időre.

- Köszönöm, hogy itt vagy! – suttogtam a fülébe, mire megsimogatta a hátamat.

- Mindig – súgta vissza, amivel ismét megmosolyogtatott.

Ahogy kibontakoztunk az ölelésből, a feszültségem fokozatosan visszatért. Tudtam, hogy nincs más választásom, szembe kell néznem mindazzal, ami történt, de nem volt könnyű. Más volt átélni és megint más lesz végignézni. Istenem, most segíts!

- Szeretnéd megbeszélni a történteket? – kérdezte kedvesen, de csak a fejemet ráztam.

- Előbb szeretném átgondolni az egészet, és ebben segít, ha visszanézem – mondtam, mire bólintott.

- Akkor nem is tartalak fel tovább – mondta barátnőm, és fejével a szökőkút felé intett. – Tedd, amit tenned kell, aztán szólj, ha szükséged van rám.

Megrémültem a gondolattól, hogy egyedül maradok, és akaratomon kívül kapaszkodni kezdtem Mia kezébe, mintha csak az utolsó szalmaszál lenne, ami a víz felszínén tart.

- Itt maradjak veled? – kérdezte együtt érzően, de nemet intettem.

- Nem – tiltakoztam reflexszerűen, pedig mitagadás, szerettem volna, ha marad. Amalya viszont átlátott rajtam.

- Átmegyek a szentélybe, rendben? – kérdezte. – Ha szükséged van rám, azonnal itt leszek.

Ez tipikusan Miás volt. Ő mindig arra törekedett a hasonló helyzetekben, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon. Talán éppen azért, mert kiválasztottként nevelkedett.

- Rendben – bólintottam megkönnyebbülten és most már képes voltam elengedni szorongatott ujjait. – És Mia… - szóltam utána, mikor már majdnem a fehér kapunál járt, ami összekötötte a kiválasztottak szentélyét az Őrző otthonával. – Köszönöm – leheltem alig hallhatóan.

- Nincs mit – mosolygott rám, majd egyedül hagyott, hogy befejezzem önként vállalt küldetésem.

Csakhogy még igazán szembe se fordultam a szökőkúttal, máris görcsbe rándult a gyomrom, de mielőtt még végképp eluralkodott volna rajtam a pánik, megacéloztam magam. Végtére is nem voltam már tizenéves kis fruska, aki nem mer szembenézni a tettei következményével. Felnőtt voltam, a vámpír faj hercegnője!

Összeszorítottam a fogamat és odaléptem a vízhez, majd fölé tartottam enyhén remegő karomat, mire a képek áradata folytatódott.

Azon a bizonyos reggelen, ami mindent megváltoztatott, furcsán éreztem magam. Qhuinn már rég elment - aznap ő és John voltak beosztva -, nekem pedig még elég sok időm volt az órámig. Miután végeztem a fősulin, Wrath-szal megbeszéltük, hogy a tudásomat a legjobban úgy tudnám kamatoztatni, ha a vámpír gyerekeket tanítanom a főbb tárgyakból – lévén az alantasok miatt ezek a fiatalok nem járhattak normális iskolába, így szüleikre hárult az oktatás. Ezzel egy időben újrakezdték a harcosok képzését is, így megoldható volt, hogy ugyanazzal a busszal a kisebbeket is elfuvarozzák a központba, s végre igazi tanítási rendszert alakítsunk ki számukra. Ebben nagy segítségemre volt Mary is, akinek szintén volt pedagógiai végzettsége, így lassan sikerült kialakítanunk egy jól működő rendszert, melybe mindketten élvezettel vetettük bele magunkat.

Ám aznap nem akaródzott órára menni. Furcsán nyűgösnek éreztem magam és szívem szerint egész nap ágyban maradtam volna, fejemre húzott takaróval. De a kötelességtudat nem hagyta, hogy lustálkodjak. Kikecmeregtem a párnák közül, letussoltam, majd felöltöztem – fehér inget és egy bézs színű szoknyát vettem fel, amolyan igazi tanár nénis szerelés volt ez -, de közben egyre inkább zavartak a hirtelen elöntő hőhullámok, melyektől időről időre kivert a víz. A szívem is fel-feldobogott, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, inkább összeszedtem a könyveimet, amiket majd magammal viszek. Elszédültem egy pillanatra, ahogy felegyenesedtem, de amilyen hirtelen történt, úgy el is múlt, így hát nem törődtem vele. Leültem az ágy szélére, hogy megigazítsam a lábamon a strasszkövekkel díszített papucsomat, ám a kellemes nyomó érzéstől ledöbbentem.

- Mi a fene? – kérdeztem magamtól, miközben Qhuinn járt a fejemben, és az előző éjszakai szeretkezésünk. Megráztam a fejem, s közben nevetve közöltem magammal, hogy elment az eszem.

Félretettem vágyálmaimat néhány órára – gondoltam, majd újra előveszem, ha alkalmas lesz az idő ilyesmire -, mert most történelemórát kellett tartanom. Felkaptam a könyveket és kiléptem a szobából. A szobros folyosó üres volt, bőven benne jártunk már a vámpírnappalban.

- Hé, Corie! – szólt utánam valaki, mire hátrapillantottam a vállam fölött. Blay volt az. Odakocogott mellém és összeráncolt szemöldökkel nézett rám. – Jól vagy? – kérdezte.

- Persze, remekül vagyok – mondtam, de ez nem volt teljesen igaz, főleg, mert egy újabb hőhullám vonult rajtam végig, amitől egész testemben megborzongtam. Ám, hogy eltereljem erről a figyelmét – persze így is észrevette -, inkább megkérdeztem. – Edzeni mész?

Micsoda remek megfigyelő vagyok – gondoltam magamban, elnézve sötétkék melegítőnadrágját és fehér trikóját.

- Látom még ennyi idő után is képes vagy nyilvánvaló dolgokat megjegyezni – vigyorodott el, majd súlyos karját a vállam köré fonta, amolyan testvériesen, de hiába is tagadtam volna magam előtt, a bőröm bizseregni kezdett ott, ahol hozzáért.

- Ööö… aha – nyögtem nagyon frappánsan.

- Biztos jól vagy? – kérdezte. – Egészen kipirultál.

- Jól vagyok – bólintottam, de egyre jobban aggódtam. Sosem reagáltam még így Blay érintésére. Az évek folyamán ő lett a legkedvesebb bátyám – persze csak Wrath után –, és egyáltalán nem értettem, mi történik velem. Hogy eltereljem ezúttal a saját figyelmemet is, témát váltottam. – Sax hol van?

- A szobánkban – válaszolta Blay, s arca ezúttal is átszellemült, mint mindig, amikor a párjáról beszélt. Ők ketten, már legalább négy éve egy párt alkottak, vagy van az már öt is, a fene sem számolta, ha egyszer öröm volt rájuk nézni. S mint a király személyes ügyvédje és bizalmasa, Saxton szabad bejárást kapott az otthonunkba, majd mikor komolyabbra fordult a kapcsolatuk, a következő állomás a költözés volt.

- Épp szusszan egyet? – kérdeztem vigyorogva.

- Hogy érted? – kérdezett vissza.

- Hát nem is tudom, talán túlságosan is lefárasztottad őt reggel és most próbál mondjuk levegőhöz jutni… - magyaráztam kajánul, mire Blay elnevette magát.

- De Corie! – tettetett felháborodást. – Mégis hogy képzeled…

- Jó, nem kell a duma, tudom én, hogy mennek a dolgok – vágtam rá, de korábbi jókedvem azonnal semmivé lett, pedig alig értük el a lépcső tetejét. Meg kellett kapaszkodnom a korlátban, mert úgy éreztem, menten összecsuklok, olyan intenzitású szédülés kerített hatalmába.

- Corie! – kapott utánam Blay, s egyik kezével a karomat fogta, a másikkal pedig a derekamat karolta át.

- Mégsem vagyok jól – suttogtam zavartan, s szemeim előtt fekete pontok kezdtek játszani, mintha az ájulás szélén állnék. Kezemből kicsúsztak a könyvek, s hangos puffanással érkeztek a lépcsőre, de nem volt erőm utánuk kapni.

- Visszaviszlek és hívom Jane-t – közölte velem Blay, aztán már a karjába is kapott és sietett vissza velem a szobánkba. Újabb energiahullám csapott le rám, mire Blay arca eltorzult. – A fenébe! – mormolta alig hallhatóan.

- Mi történik velem? – kérdeztem, amikor berúgta a hálószobánk ajtaját. Elégedett sóhajjal köszöntem meg, mikor végre a puha matracot érezhettem a hátam alatt, de úgy tűnt, barátom nem fog válaszolni. Olyan tekintettel nézett rám, hogyha nem ismertem volna, akkor egészen biztos a frászt hozza rám. Kék szemei lángoltak, ajkait összeszorította, akárcsak ökleit. – Blay… - sóhajtottam. – Mi folyik itt? – kérdeztem újra akadozó nyelvvel.

- Elkezdődött a termékenységi időszakod – mondta végül a fogai között kipréselve.

- Micsoda? – kérdeztem rémülten, s csak akkor vettem észre, hogy mióta lefektetett az ágyra, keményen összedörzsölöm a combomat, hogy enyhítsem a közöttük lévő sóvárgást.

- Felhívom Qhuinnt – mondta, majd merev tagokkal, mintha nehezére esne a járás, elindult az ajtó felé.

- Blay – kaptam el hirtelen a karját, amitől megtorpant és visszafordult felém. Nem akartam, hogy elmenjen. Szinte fizikai fájdalmat okozott már a gondolat is, hogy itt hagyjon egyedül.

Tekintetem végigsiklott a testén, s megdöbbentem, mikor megláttam a jókora sátrat a nadrágja elején – Blay fel volt izgulva. Újabb forró hullám árasztott el, elvéve a józan eszemet is, s már csak egyetlen egy dolog maradt a fejemben, valami, ami nem tűrt halasztást. Akartam őt! Minden porcikáját magamba akartam fogadni, érezni akartam a csupasz bőrét, a csókját, mindenét!

Megkapaszkodtam a karjában, és magam felé kezdtem húzni. Nem ellenkezett. Láttam rajta mennyire kíván, s ez csak még tovább szította bennem a tüzet. A következő pillanatban már rajtam feküdt, követelőző nyelve a számba hatolt, és én olyan elégedettséggel kulcsoltam köré a lábam, amilyet szinte még sohasem éreztem.

Felemás hírek!

Sziasztok!

Van két jó és van egy rossz hírem.
Kezdeném a jókkal, úgyis valahogy így jönnek egymás után...

Szóval elkészült a következő fejezet - most mondhatjátok, hogy végre valahára. :) Már a bétámnál, Brikinél van, ha minden igaz a hétvégére el is készül a javítással - ha mégsem, nem ér őt szidni, nem az ő hibája! :D

A másik jó hír, ami összekapcsolódik a rosszal pedig a következő: tele vagyok tervekkel és ihlettel, a folytatást illetően, de az én áldásos munkámnak és a család kedves támogatásának köszönhetően arra sincs időm, hogy meghaljak. :/
Fogalmam sincs mikor tudok újra billentyűzetet ragadni, de amint időm engedi - és persze a környezetem, azonnal belevetem magam a folytatásba. :)
Nagyon szépen köszönöm az eddigi és ezutáni türelmeteket is!!! :)

A fejezet tehát hamarosan érkezik, utána pedig reméljük a legjobbakat! :)

Puszi és szép hetet mindenkinek,
Zoe Henderson

Helyzetjelentés!

Sziasztok!

Érkezett néhány kérdés a folytatással kapcsolatban, amire azt hiszem a legegyszerűbben így tudok válaszolni.
Sajnos még mindig nem tudom mikor tudom hozni a következő fejezetet. Kész van belőle megközelítőleg 1,5 oldal, de nem vagyok vele teljesen elégedett, hiszen nem a legjobb lelkiállapotban írtam, így valószínűleg még azt is át kell majd fogalmaznom, hogy olvasható legyen.
Nagyon szépen köszönöm az eddigi türelmeteket és arra kérnélek Titeket, hogy egy kis ideig még tartsatok ki.:S

Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen megértőek vagytok!!!!

Puszi,
Zoe Henderson