Visszatérés 19. fejezet - Változások

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, és remélem, a folytatást jóval hamarabb tudom hozni, mint ezt. 

Jó olvasást mindenkinek!:)

 

Amint megérkeztek a klinikához, a testük újra egész lett. Qhuinn fürkészve pásztázta a környéket, akárcsak a többiek. Corie a védőgyűrűn belül lépkedett a bejárat felé, de Qhuinn így sem tudott megnyugodni. Minden sejtje támadásra készen feszült, bár az valamiféle biztonságérzettel töltötte el, hogy John, Blay és Lendo a fekete Hummer mellett álltak, kezükben egy-egy fegyverrel.

- Ti mit kerestek itt? – kérdezte Corie meglepetten.

- Wrath szerette volna, ha van a közelben egy kocsi is – érkezett a válasz Blaytől, majd megköszörülte a torkát és hozzá tette: - Tudod, a biztonság kedvéért.

Corie arcán nem lehetett kiigazodni, de azért Qhuinn-nek sikerült, főleg így öt év házasság után. Nem szerette, amikor babusgatták és túlféltették, de bátyja törődése jólesett neki. Wrath jelenleg mindenek elé helyzete Corie épségét, amiért Qhuinn szerette volna arcon csókolni. Na jó, azt talán nem, de annyi bizonyos, hogy mérhetetlenül hálás volt érte.

Nem ácsoroghattak tovább a nyílt terepen, Tohr vezetésével besiettek a klinikára, ahol egy ápolónő mély meghajlással fogadta őket és mutatta az utat a puccos vizsgálószobába, ami inkább tűnt volna valami tizenkilencedik századi fogadószobának. Szegény nőn látni lehetett, mennyire megrémült a testőrség láttán, főleg, hogy mindannyian elkísérték a hercegnőt egészen a helyiségig, de csak Qhuinn ment be Corie-val, a többiek az ajtó előtt várakoztak.

- Néhány perc és megérkezik a doktor úr is – mondta a nővér. – Kérnek addig valamit? Teát? Frissítőt?

- Nem, köszönjük – válaszolta Qhuinn Corie helyett, méghozzá eléggé mogorván, de nem tehetett róla. Az idegesség befészkelte magát a bőre alá és lassan elvette a józan eszét is. Szerencsére rajtuk kívül Jane is jelen volt a szobában – előrejött elrendezni a dolgokat Havers-szel, s most egy trónszerű karosszékben foglalt helyet. Qhuinnt valamennyire megnyugtatta a jelenléte, mert bízott a doktornő képességeiben, jobban, mint bárki máséban. Nem egyszer ő maga is feküdt már a kése alatt.

- Hogy érzed magad? – kérdezte Jane Corie-tól.

- Jól – válaszolta a lány. – Idegesen.

- Megértem – bólintott a doki. – Öltözz át, kérlek. A függöny mögött megtalálod a kórházi ruhát.

Corie mély levegőt vett és biztatásért Qhuinnre pillantott, majd belépett az elfüggönyözött rész mögé és felvette a köpenyszerű ruhát. Épp akkor végzett, amikor nyílt az ajtó, és megjelent Havers. Szemei elkerekedtek, amikor meglátta a hercegnőt és parancsolóját, amit az érintettek nem igazán tudtak hová tenni.

- Nem mondtad neki, hogy mi jövünk? – kérdezte Qhuinn Jane-től, mire orvosuk felállt a székből.

- Nem – mondta. – Úgy gondoltam jobb, ha nem tud mindent.

Havers tétován nézett hol Corie-ra, hol Qhuinnre, majd ösztönösen felemelte a kezét, hogy a rossz szem elleni kézmozdulatot csinálja, mire Corie olyan erőteljesen köszörülte meg a torkát, hogy a jó öreg szarukeretes orvos egész testében összerezzent. Qhuinn biztos volt benne, hogyha egy másodperc múlva nem teszi le a kezét, komoly kár éri az egészségét Corie jóvoltából, amire alighanem Havers is rájöhetett, mert maga mellé ejtette jobbját, s alig láthatóan meghajolt.

- Felség – mondta.

- Feküdj le, Corie – javasolta Jane, mire Corie előző dühe, azonnal félelembe csapott át, s remegő térdekkel a vizsgálóágyhoz ment. Isten látja lelkét, nem akart ott lenni, s ezt Qhuinn nagyon is jól tudta. Egy nőgyógyászati vizsgálat akkor is irtó kínos volt, ha az ember nem akarta fejbe rúgni az orvosát, nemhogy így…

Próbált kényelmesen elhelyezkedni, de sehogy sem akart sikerülni. Minden tagja olyan merev volt, akár egy fatörzs, főleg, amikor Havers közelebb ment hozzá. Majd egyik pillanatról a másikra úrrá lett rajta a pánik és felpattant.

- Ez így nem fog menni! – jelentette ki.

- Corie – lépett közelebb Qhuinn.

- Nem akarom, hogy megvizsgáljon! – mondta és fejével Havers felé bökött. – Képtelen vagyok elviselni.

- Tudom, Corie – válaszolta Jane -, de nekem nincs megfelelő tudásom a vámpírterhességek terén, főleg nem az ikerterhességeknél.

- Ikerterhesség? – kérdezett közbe Havers, s láthatóan elsápadt.

- Igen, talán valami baja van vele? – kérdezte Corie ellenségesen.

Egy pillanatig habozott, majd megrázta a fejét. – Nem, nincs – tette hozzá.

Na azért, gondolta magában Qhuinn, különben az ökle az orrán landolt volna. Vagy a kezében tartott negyvenöt milliméteres automata Heckler & Koch a seggében.

- Jane, nem végezhetnéd te a vizsgálatot, míg ő a monitort figyeli? – kérdezte Corie reménykedve, mert csak ezt találta elfogadható lehetőségnek, s mitagadás, ez Qhuinn-nek is sokkal jobban tetszett. Egyszerűen képtelenségnek tűnt már a gondolat is, hogy Havers olyan közel kerüljön a kedveséhez, s míg el nem jutottak eddig, nem is tudta, hogy mennyire veszélyes talajra tévedtek. Ha Corie nem pattan fel, hanem beletörődik a vizsgálatba és Havers hozzáért volna a lány legszentebb testrészéhez, vagy akár csak egy pillantást is vetett volna rá, Qhuinn alighanem egy vadállatot is megszégyenítő ugrással vetette volna rá magát a fickóra és a puszta kezével tépte volna szét.

- Dehogynem – mosolyodott el Jane. – Ne aggódj semmiért, árt a babáidnak.

Megveregette Corie karját, majd elővett a fal mellett lévő szekrényből egy tiszta gumikesztyűt és felhúzta.

Qhuinn válláról az egyik mázsás súly legördült, így odaállt az ágy másik oldalára, lágy csókot lehelt a fele homlokára, majd Havers felé fordult, s az előző, szerelmes tekintet, amivel Corie-ra nézett, azonnal eltűnt. Helyét fenyegető, összeszűkült pillantás vette át.

- Csak a monitort nézd – mondta neki. – Ha meglátom, hogy egy másodpercre is másfelé nézel, az lesz életed utolsó tette, megértetted?!

Hangja a mondat végére egészen morgásszerűvé vált. Ilyenek a kötődő szerelmes vámpír férfiak. Mindent a párjukért. És ahogy Havers meghunyászkodott, szemernyi kétség sem volt afelől, hogy Qhuinn komolyan beszél. Bárkivel végezne, aki árt Corie-nak vagy a gyermekeiknek!

A vizsgálat szerencsére nem tartott sokáig. Havers irányította Jane-t, hogy mikor mit tegyen, de egyszer sem vette el a tekintetét a monitorról, aminek az életét köszönhette.

Miután végeztek, és Corie felöltözhetett, a drága doktor úr még átnézte a vérvizsgálat eredményét, amit Jane elhozott magával, aztán Qhuinnhez fordult.

- Nos, úgy tűnik, eddig minden rendben van – mondta neki, mintha Corie nem is tartózkodna egy helyiségben velük. – A két magzat szépen fejlődik, korukhoz képest megfelelő méretűek. Azt javasolnám…

- Hahó – szólalt meg Corie, türelmét vesztve. – Én is itt vagyok.

Havers zavartan tekintett rá, majd azonnal a földre szegezte a pillantását.

- Miért nem nekem mondja? – kérdezte a lány.

- A parancsolójának kijáró tisztelettel számoltam be a diagnózisról, ahogyan azt a hagyomány megköveteli – mondta az orvos.

- Hagyomány? – kérdezte Qhuinn, félig nevetve, félig dühöngve, mert addig nem értette az egészet, persze most már minden világos volt számára. – Nem én vagyok terhes, hanem a felem. Ő fogja kihordani ezt a két babát, ő fogja világra hozni őket, nem én. És amikor a gyerekeinkről van szó, elvárom, hogy rá nézz, neki mond. Vagy mit gondolsz, ő csak holmi eszköz, ami az utódnemzéshez szükséges?

Hallgatása jelentőségteljesebb volt, mint bármilyen szó. A faj mélyen tisztelt orvosa, semmibe vette a nőket, úgy gondolta semmi másra nem születtek, mint körülugrálni a férjüket, gyereket szülni, nevelni őket és ezzel ki is fújt.

- Már nem a sötét középkorban vagyunk – folytatta Qhuinn keményen, s erőt kellett vennie magán, hogy ne ugorjon a férfi torkának. – És ne felejtsd el, hogy ő a király húga! Ha szeretnéd megtartani minden testrészedet, megadod neki azt a tiszteletet, amit nőként megérdemel, különben kénytelen leszel szembenézni a testvériség tagjaival, akik kint várakoznak. És akkor még jobban is jársz, mintha én kaplak a két kezem közé. Értve vagyok?

Haversen látni lehetett, hogy tépelődik, nem tudja, mi tévő legyen. Nem hitt mindabban, amit a harcos elmondott neki, és nem is akart. Mindazonáltal nem volt túl sok választása. Összeszorította hát a fogait és fejet hajtott.

- Elnézését kérem, ha megsértettem – mondta alázatosan. – Azonban, ha megengedi, megjegyezném, hogy…

Qhuinn-nek azonban esze ágában sem volt végighallgatni őt, bármit is akart mondani. Tudni akarta, hogy vannak a babák, hogy van Corie, mire számíthatnak, aztán hazamenni végre és ágyba dugni a felét. Éppen ezért kikapta a mellkasán lévő tartóból az egyik tőrét, és mint a villám, elhajította. Havers rémült ordítása összecsengett a fémes csikorgással, ahogy a tőr a mögötte lévő falburkolatba állt. A célzás tökéletes volt, nem vágta le az orvos fülét – egyelőre -, épp csak megsebezte. Ezzel Qhuinn elejét is vette a további fölösleges fecsegésnek, főleg, mivel egy szempillantás alatt kivágódott a vizsgáló ajtaja, olyan robajjal, amibe az egész épület beleremegett és betódultak rajta a testvérek.

- Mi történt? – kérdezte a testvériség vezetője. Mindkét kezében egy-egy kibiztosított fegyvert tartott, tekintete azonnal Corie-n volt, majd amikor látta, hogy a hercegnő sértetlen, Haversre nézett. Vérző füle láttán megrándult a szája sarka, de mással nem mutatta, hogy kedvére van a látvány.

- Támadt egy kis nézetletérésünk – válaszolta Qhuinn.

- Értem – bólintott Tohr. – Akkor mi…

Ám mielőtt még befejezhette volna a mondatot, Corie közbeszólt.

- Szeretném, ha maradnátok – mondta felszegett állal, szemében ijedtség helyett eltökéltség csillogott. Qhuinn-nek alighanem bűntudata lett volna a kis közjátékért, ha azt látja, megrémisztette kedvesét, de mivel a fele meg sem rezzent, Qhuinn még jobban szerette érte. – Szeretném, ha bent lennétek, amikor a doktorúr elmeséli nekem, hogy mit tudott meg a vizsgálat alatt – folytatta megjátszott kedélyességgel, amin a fiúk azonnal át is láttak és közelebb léptek, fenyegetően Havers fölé tornyosulva.

- Halljuk, doki - szólalt meg Z mély hangon.

- Igen...ööö... Persze, hogyne - dadogott Havers. - Ahogy az előbb is mondtam, a magzatok egészségesnek tűnnek, korukhoz megfelelő méretűek - mondta, de tekintete Corie arca helyett, valahol a lába előtt állapodott meg.

Qhuinn egy pillanatig eltűnődött rajta, mégis mi baja lehet ennek az embernek, hogy ennyire nem jutott el a tudatáig, amit mondott neki.

- Doki! - szólította fel erélyesen. - A hercegnő szemébe kérnénk mondani!

Havers habozott, de végre rá pillantott Corie-ra.

- Azt javasolnám, amennyiben nem tapasztal semmilyen fájdalmat, vérzést... – Corie jól láthatóan elpirult, de állta a sarat, amiért Qhuinn nagyon büszke volt rá. Ő sem örült neki, hogy a testvérek jelenlétében kerül sor erre a beszélgetésre, de végtére is egy család voltak, együtt laktak. Nem nagyon voltak titkok. - ... akkor jöjjön vissza két hét múlva, hogy ismét megvizsgálhassam... vagyis a doktornő megvizsgálhassa.

- Rendben – bólintott Corie. - Van valami, amivel tisztában kell lennem, már ami a terhességet illeti? - kérdezte.

- A mindennapi életben semmin nem kell változtatnia amiatt, hogy várandós - válaszolta Havers. - Esetleg kicsivel több pihenést tudok javasolni, mivel ikreket vár, ezen kívül a hatodik hónaptól nem válhat láthatatlanná. A tizenkettedik hónaptól pedig nem javasolnék nemi életet, és hogy igyanak önből.

Oké, ez már kezdte betenni Qhuinn-nél is az ajtót. Vérzés, szex és ivás. Még egy könyvnek is jó címe lenne – gondolta kissé ironikusan.

- Értem - vágtam rá Corie, elraktározva az információt.

- A vámpír nők átlagos terhessége tizennyolc hónapig tart, ám az ikreknél ez is eltér. Körülbelül a tizenhatodik hónapban várható a szülés.

- Rendben – mondta a lány. - Akkor találkozunk két hét múlva - búcsúzott, majd egyenesen elsétált mellette.

Qhuinn megfogta a kezét és enyhén megszorította ujjait, amiért kapott egy hálás mosolyt, de az nem volt igazán őszinte. Csak akkor lélegzett fel kicsit, amikor már a szabadban voltak.

- Nyugodj meg - mondta Qhuinn és átkarolta az egyik karjával. Másik kezében a negyvenöt milliméteres Heckler & Koch volt.

- Ne foglalkozz Havers-szel - veregette meg a lány vállát Rhage. - Mindig is egy barom volt.

- Az már biztos - vágta rá Z, miközben a környéket pásztázta.

- Mit gondolsz, láthatatlanná tudsz válni? - érdeklődött Tohr.

Corie vett néhány mély levegőt, hogy megnyugodjon, majd megrázta a fejét.

- Azt hiszem, nem - válaszolta és még dühösebbnek tűnt, alighanem Haversre, amiért így ki tudta billenteni a lelki egyensúlyából.

- Semmi gond - mondta Qhuinn. - Gyere, a fiúk hazavisznek, ugye? - nevetett Blayre, Johnra és Lendóra, hátha ezzel jobb kedvre derítheti kedvesét.

Naná - mutogatta John vigyorogva, majd hozzátette. - Mit mondott a doki?

Miközben beültek a kocsi hátsó ülésére, Corie elmesélte mi történt bent. Ezúttal Lendo ült a volán mögé, az anyós ülésen Blay foglalt helyet, míg John Corie másik oldalára telepedett, hogy tökéletes biztonságban tartsák a hercegnőt.

A fiúk teljes összhangban mordultak fel és kezdték el szidni a faj egyetlen orvosát. Járta ott a nőgyűlölőtől kezdve a hímsovinisztáig minden, ami Corie női lelkének igencsak jól esett, s végre el tudta engedni magát valamennyire.

Közelebb bújt Qhuinnhez, aki egyik karjával átölelte, másik kezét pedig a hasára tett.

- Fázol? – kérdezte kedvesét.

- Kicsit – érkezett a válasz, mire meg sem kellett szólalnia, Lendo már tekerte is fel a fűtést, Qhuinn pedig csak egy pillantást vetett Johnra, a néma fiú máris közelebb ült a lányhoz, hogy mielőbb felmelegedhessen. Hiába, egy szerelmes férfinak félre kellett tennie az ellenérzést, hogy más hozzáérjen a párjához – mégha ilyen ártalmatlan módon is -, s a lány jólétét helyezni előtérbe. Qhuinn erre lassan jött rá, sok veszekedés árán, de végül megtanulta, s bár nem tetszett neki, hogy barátja szinte hozzásimul Corie hátához és oldalához, a lelke mélyén hálás volt érte.

Nem számít senki és semmi, csak Corie és a babák – gondolta magában, s komolyan is gondolta. Bármit megtett volna értük.

Éppen ezért, mikor hazaértek és körülvették őket a ház női lakói, kérdésekkel bombázva Corie-t, késlekedés nélkül magához ragadta a szót.

- Elég – mondta elég hangosan, mire mindenki elhallgatott. – Holnap lesz időtök kérdezgetni, de most Corie-nak pihenésre van szüksége. – Azzal ölbe kapta a lányt és elindult vele a lépcsőn felfelé. Szerencsére a nők nem ellenkeztek.

- Nem kellett volna így rájuk ripakodnod – dorgálta meg Corie félúton felfelé. – Nem haltam volna bele pár percbe a barátnőimmel.

- Holnap lesz idejük meglátogatni téged – vágta rá Qhuinn és remélve, hogy ezzel eltereli a lány figyelmét, gyengéden homlokon csókolta. Természetesen nem jött be a terve. Corie annál sokkal szemfülesebb volt.

- Meglátogatni? – kérdezte, pont, amikor becsukódott mögöttük a hálószobájuk ajtaja. – Nem vagyok beteg, hogy meg kelljen látogatniuk.

- Nem szeretném, ha sokat mászkálnál – mondta Qhuinn, s édes terhét az ágyra fektette. – Az orvos is megmondta, hogy pihenned kell.

- Te csak ne emlegesd nekem azt az alakot! – fortyant fel Corie. – És nehogy azt hidd, hogy naphosszat az ágyban fogok heverészni az elkövetkező több mint egy évben.

- Én csak jót akarok neked és a babáknak – védekezett Qhuinn, mert látta, hogy ebből veszekedés lesz. A fele nem igazán viselte el, ha meg akarták mondani neki, hogy mit, és mikor tegyen.

- Tudom, de ne akarj bezárni ide, mert abba biztosan beleőrülök – mondta Corie, s Qhuinn-nek be kellett látnia, hogy van értelme annak, amit mond. Tudta, hogy ha szinte bezárva tartaná a lányt, azzal valószínűleg több kárt okozna, mint hasznot.

- Rendben – adta be a derekát. – De ígérd meg, hogy nem erőlteted túl magad.

- Ígérem – mosolyodott el Corie, s lágyan megcsókolta a férjét. Karjait a nyaka köré fonta, s szorosan magához húzta. Amikor vége lett, jólesően felsóhajtott. – Szeretnék letussolni – mondta, de Qhuinn-nek más tervei voltak. Elhatározta, hogy kényeztetni fogja a felét, még annál is jobban, mint az elmúlt években tette.

- Mit szólnál inkább egy fürdőhöz? – kérdezte, s szándékosan azzal a mosolyával, amiről Corie egyszer azt mondta, mindig le tudja venni vele a lábáról.

- Tökéletes lenne, deee... - hosszan elnyújtottam a végét - ... csak akkor, ha te is velem tartasz.

- Ki nem hagynám – vágta rá Qhuinn, hiszen el sem tudott képzelni annál jobb elfoglaltságot, mint egy kádban ülni meztelen kedvesével.

O*o*o*O

Szó se róla, Qhuinn volt életem fénypontja, lelkem másik fele, de néha annyira fel tudott idegesíteni, hogy szerettem volna megütni! Szerencsére ritkán sikerült ennyire kihoznia a béketűrésből, de a vizsgálat után pár nappal ismét elérte, hogy a kezem ökölbe szoruljon tőle.

Ezúttal ugyanis azt vette a fejébe, hogy míg a kisbabáink meg nem születnek, nem fekszik le velem. Mondván, fél, hogy ártanánk nekik.

- Qhuinn, ez nevetséges – ismételtem el újra. – Havers és Jane is azt mondták, hogy nyugodtan élhetünk nemi életet a tizenkettedik hónapig.

- És ha fájdalmat okozok neked? – ellenkezett. – Vagy elragad minket a hév? – Megrázta a fejét. – Nem! Szó sem lehet róla, hogy kitegyelek titeket bárminek, ami árthat nektek.

Szemei, azok a csodálatos különböző színű íriszei, amiktől mindig forrni kezdett a vérem – ahogy abban a pillanatban is -, annyira határozottnak tűntek, annyi eltökéltség tükröződött bennük, ami végképp elborította az agyam.

- Átkozott szerelmes vámpírok! – fakadtam ki. – Csak néha lennétek önzőek, ha a feleitekről van szó!

- Tessék? – lepődött meg. Szemöldöke a homloka közepéig szaladt, ahogy kikerekedett szemmel nézett rám.

Felpattantam az ágyból, amiben addig feküdtem, s nem törődve vele, hogy egy szál semmiben vagyok, szembefordultam vele.

- Jól hallottad – vágtam rá. – Csak azt hajtogatjátok állandóan, hogy a párotoknak éltek, ő a legfontosabb, a boldogsága, a jóléte. Mást sem hallok tőled, mióta ismerlek, erre most, amikor tényleg valóban szükségem lenne rád, mert spontán öngyulladást készülök kapni, cserbenhagysz! – A végére már hullottak a könnyeim, s nem értettem magam, miért borultam ki ennyire. Persze, fontos a szex, de hogy ekkora patáliát rendezzek miatta… sosem képzeltem volna magamról.

Qhuinn persze, azonnal felpattant és a karjába vont. Arcomat izmos mellkasába temettem, s utat engedtem a bennem fortyogó sírásfolyamnak.

- Shhh… - nyugtatgatott kedvesem. – Nincs semmi baj.

- De van – hüppögtem. – Annyi minden… kavarog bennem… Ne haragudj… nem akartam… kiabálni veled…

- Dehogy haragszom – mosolyodott el, s belecsókolt a hajamba. – Fel vannak bolydulva a hormonjaid, és emiatt érzékenyebb, lobbanékonyabb vagy.

- Gondolod? – emeltem fel a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, bár a könnyfátyolon keresztül nem sokat láttam belőle.

- Biztos vagyok benne.

Szavaitól kissé lehiggadtam, bár a kielégítetlenség miatti frusztráció még mindig meg volt bennem, s úgy gondoltam, hogy miután már nem akarok megfulladni a sírástól, megpróbálhatnám kissé nyugodtabb hangnemben is megbeszélni vele a dolgokat.

- Le akarok feküdni veled – mondtam ki nyíltan, ami elég egyértelmű volt, lévén még mindig pucéran álltunk egymás karjában. Már nyitotta a száját – azokat a csodás ajkait -, hogy közbevágjon, de megelőztem. – Várj, kérlek, hadd fejezzem be. Amit az előbb csináltunk, nagyon jó volt, nagyon jól esett, de nekem ez kevés. Rád van szükségem, veled akarok lenni, mert szeretlek és kívánlak. Téged. Csakis téged! Szeretkezni akarok, hogy jó legyen mindkettőnknek.

Pár pillanatig csak emésztgette szavaimat, majd alig hallhatóan megszólalt.

- Nagyon félek, hogy kárt teszek bennetek – mondta. – Tudod nagyon jól, mennyire szeretlek. Egyszerűen nem tudok nélküled élni, s napról napra egyre inkább úgy érzem, hogy a kisbabáink nélkül sem tudok, s minden nap, minden percében attól rettegek, hogy elveszítelek titeket. Nem élném túl, ha bármi történne veletek!

- Semmisem fog történni velünk! – jelentettem ki, s amennyire csak lehetett, én magam is elhittem szavaimat. Persze nem voltam bolond, tudtam, hogy a terhességem veszélyes, már azért is, mert vámpír voltam, arról meg már ne is beszéljünk, hogy ikreket vártam, de nem hagyhattam, hogy ez a félelem kihatással legyen a mindennapjaimra. Abba alighanem bele is őrültem volna! S feltett szándékom volt Qhuinnt is kirángatni ebből a letargiából. – Amíg a karjaidban tartasz, a legbiztonságosabb helyen vagyunk, ahol csak lehetünk.

Lábujjhegyre emelkedtem, s lágyan megcsókoltam. Viszonozta a kényeztetést, s pár pillanattal később ajkaink játéka szenvedélyesebbé vált. Lassan azzá a Qhuinné vált, aki mindig és mindenhol akart engem, egy pillantásomba került, s már vetette is rám magát, még a legkimerítőbb járőrözés után is. Ám mindezek ellenére éreztem benne egyfajta ellenállást még. Aggódott, de közben a vágy egyre inkább átvette felette az irányítást. Misem bizonyítja ezt jobban, minthogy az ágyhoz hátrálva óvatosan a hátamra fektetett, s a súlyát megtartva fölöttem, homlokát az enyémnek támasztotta.

- Szeretlek – mondta érzékien rekedtes hangon, amitől a vérem újult erővel kezdett száguldani az ereimben.

- Én is téged – válaszoltam, s az arcára tettem a tenyerem. Lelki szemeim előtt felsejlett az emlék, amikor is pár órával korábban eléggé egyértelművé tettem, mit szeretnék, de helyette csak előjátékot kaptam. Nem akartam ismét úgy járni, s azt sem szerettem volna, ha a jövőnkben csak az én kielégítésem játszana szerepet. Az aztán szóba sem jöhet. Qhuinn kellett, teste-lelke. – Légy velem, had érezzem még jobban a szerelmed.

Válasz helyett ismét megcsókolt, s akkor már tudtam, hogy nyert ügyem van. Az én vámpírom hosszú távon semmit sem tud megtagadni tőlem, főleg nem saját magát. S bár a mozdulatai visszafogottabbak és óvatosabbak voltak, mint a megszokott, de a vágya, a szerelme, ezúttal is ezer fokon lángolt, s körbevette egész lényemet, a mennyországig repítve mindkettőnket.