Sziasztok!
Meghoztam a fejezetet amire azt hiszem elég régóta vártok. :P
Éppen ezért sok komit szeretnék! :D:D
Jó olvasást mindenkinek!:)
Hogy
biztos voltam-e magamban? Nem! Hogy akartam-e? Igen. Hogy készen álltam-e rá?
Jó kérdés!
Ilyen
és ehhez hasonló kérdések zakatoltak a fejemben, miközben a hatalmas jakuzziban
ültünk összefonódott tagokkal és lágyan, finoman csókolóztunk.
Napok
óta agyaltam már rajta, hogy meg kellene lépni azt a bizonyos lépést, amitől is
egy nő végre valóban nőnek érezheti magát, de amíg egy icike-picike kétely is
volt bennem, nem akartam előhozakodni Qhuinn-nek vele. Így hát, maradt a néma
párbaj saját magammal, amiből ki került ki győztesként? Passz, de tuti, hogy
nem én!
Közelebb
húzódtam kedvesemhez és beletúrtam nedves tincseibe, melyek a tarkójához
lapultak. Eljátszadoztam velük egy ideig, tovább húzva a döntésemet. Ha otthon
lettem volna, vagy csak felhívhattam volna a barátaimat, hogy megbeszéljem
velük, mégis mi tévő legyek, sokkal könnyebb helyzetben lettem volna. Persze
voltak itt is olyanok, akiktől kérhettem volna tanácsot, de nekem akkor
Biancára és Samre volt szükségem. De ők ki tudja hol voltak éppen… És én hol
voltam éppen…
Jobb
lehetőség híján elképzeltem magamban a szituációt. Ismertem mindkettejüket,
tudtam mit mondanánk. Olyan heves bólogatással biztatnának, hogy félő lenne,
leesik a fejük.
Tovább
folytatva a néma vizualizálást, hogy biztos legyek a dolgomban, még a hangjukat
és szavajárásukat is elképzeltem.
-
Ugyan már kislány! Mire fel ez a nagy vacillálás? Jó pasi, és már tényleg rád
férne egy kis kufircolás.
Sam
sosem rejtette véka alá a véleményét, bármennyire alpárinak is tűnt
egyszer-egyszer. De Bianca sem volt sokkal jobb nála.
-
Gyerünk, Corie, teperd le! Mire várnál még? Egy ilyen lehetőség egyszer adódik
az életben. Szeret téged meg te is őt. Mit meg nem adnék egy ilyen csávóért!
Ezt
persze mélyről jövő sóhajjal, sóvárgással a szemében mondaná, de azért ő maga
lökdösne Qhuinn karjába.
Igen,
barátaim teljes mellszélességgel támogatnának életem egyik legnagyobb
döntésének meghozatalában. A szüleim persze épp ellenkezőleg tennének. Ők nem
hittek a házasság előtti szexben és próbáltak engem is úgy nevelni, hogy így
gondolkozzam. Nem mondom, hogy teljes sikerrel jártak volna, de annyit legalább
sikerült elérniük, hogy én nem feküdtem le mindenkivel, aki szembejött velem az
utcán, mint néhány korombeli lány.
És
most ugyebár Qhuinnről volt szó, akit ha megláttam, már attól forrni kezdett a
vérem és olyan heves vágyat váltott ki belőlem, amilyet soha az életben el sem
tudtam volna képzelni. Hogy az ágyban töltött, közös simogatásokkal és egymás
felfedezésével töltött időt már ne is említsem. Jobban bíztam benne ilyen rövid
idő elteltével is, mint bárki másban.
Akartam
őt! Méghozzá ma este!
-
Akarlak – sóhajtottam fel két csók között, mire Qhuinn kissé elhúzódott tőlem,
hogy a szemembe tudjon nézni.
-
Úgy érted…
-
Igen – bólintottam rá. – Szeretlek és kívánlak. És nem akarok tovább várni.
A
különböző színű szemek fellángoltak szavaim hallatán, majd a következő
pillanatban olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy még másnap is beleremegtem,
mikor eszembe jutott.
Nem
maradtunk sokáig a vízben. Bejelentésem után egyikünk sem akarta túlzottan
elhúzni a dolgokat, így kiszálltunk a jakuzziból és miután megtörölköztünk,
bebújtunk az ágyba. Ruhákkal nem bajlódtunk, mi értelme is lett volna, mikor
úgysem maradtak volna rajtunk pár pillanatnál tovább…
Qhuinn
kényelmesen elhelyezkedett a combjaim között, de ennél többet nem tett. Nem
vetette rám magát, nem gyűrt maga alá, hogy azonnal bennem legyen… Finoman
kóstolgatta ajkaimat, miközben kezei lágyan jártak a testemen, mintha csak most
fedezné fel azt először. Pihefinomságú cirógatásokkal simogatta a melleimet,
majd a hasamat és a combom külső részét és egy cseppet sem sürgette az
egyesülésünket.
Sóhajtozva
élveztem, hogy a nyakamat csókolgatja, majd szemfogával meg is csipkedte egy
kicsit a vénámat, mire tetőtől talpig megremegtem és vágyakozva felnyögtem, de
nem harapott meg. Helyette inkább lejjebb vette az irányt és szájával kezdett
felfedezőútra indulni rajtam. Csodálatos ajakival kényeztette feszülő
halmaimat, különös figyelmet szentelve a hegyes kis csúcsoknak, amivel már
tényleg kezdte igazán elvenni a maradék józan eszemet is.
-
Qhuinn – sóhajtottam a nevét, mikor végigsiklott a hasamon és megérkezett a
legérzékenyebb pontomhoz. Remegve emeltem meg a csípőm, jelezve, hogy mennyire
vágyom rá, mire elégedetten felvigyorgott az arcomra. A következő pillanatokban
az egész mennyország kitárult előttem, én pedig csak szárnyaltam és
szárnyaltam, miközben Qhuinn kényeztető nyelve felfedezte nőiségem középpontját,
és egyre magasabbra repített a felhők közé.
Mikor
végre képes voltam levegőt venni és zihálva elernyedtek az izmaim, Qhuinn
felmászott hozzám és elégedetten a szemembe nézett, majd azonnal csókolni
kezdett.
-
Csoda vagy – suttogta közben. – Képtelenség betelni veled.
-
Ahogy veled is – sóhajtottam fel, mikor ujjai simogatni kezdek ott, ahol egy
perce még a szája volt. – Ne! – toltam el a kezét egy perc múlva, épp mielőtt
még ismét elmerültem volna a mámorban.
-
Mi a baj? – kérdezte meglepetten, de közben hagyta, hogy a hátára fordítsam és
fölé kerüljek.
-
Nincs baj – mosolyogtam rá. Odahajoltam a szájához és ezúttal én csókoltam meg
őt, legalább olyan szenvedélyesen, ahogy ő engem.
Nem
állított meg, mikor a szájától átvándoroltam a nyaka oldalára, de még akkor
sem, amikor a kulcscsontját vettem célba. Egyenesen haladtam lefelé, mert
feltett szándékom volt kényeztetni egy kicsit a tényleges szeretkezésünk előtt.
Csókokkal hintettem be az egész mellkasát, és élvezettel simogattam a kemény
izmokat a bársonyosan sima bőre alatt. Mikor elértem a célomat és ajkaim közé
csúsztattam lüktető férfiasságát, egész testében megrándult és olyan mély
nyögés hangzott fel a torkából, ami engem is megborzongatott. Miközben
nyelvemmel és kezemmel simogattam, hallgattam kéjes sóhajtásait és gyorsítottam
a tempón. Éreztem milyen gyorsan ver a szíve, és hogy milyen közel van a
beteljesüléshez, ezért nem engedtem neki, mikor el akart húzódni tőlem.
-
Corie… - nyögte a nevemet reszelős hangon. – El… El fogok… Élvezni…
Utolsó
szavánál megfeszült az egész teste, izmai vadul vibráltak, miközben
hátrafeszítette a fejét és olyan mély, erotikus hangon nyögött fel, amitől az
ablak is megrezzent. Éreztem az édes-sós, fűszeres ízt, miközben a torkomra
lőtte a magját, de a legkevésbé sem zavart. Addig folytattam a nyelvem játékát,
míg Qhuinn el nem lazult. Bár férfiassága még így is kemény maradt, és
beleremegtem a gondolatba, mikor fog legközelebb elélvezni…
-
Te… csodálatos… boszorkány… - sóhajtotta reszelősen, miközben felhúzott magához
és a karjába vett. Mellkasára fektetett és mohón az ajkaim után kapott, hogy
egészen kifulladásig csókoljon.
A
vágy tüze még magasabbra csapott bennem és már alig bírtam visszafogni magam,
annyira vágytam rá, hogy magamban érezzem.
-
Kívánlak – suttogtam a szájába, mire egy pillanattal később a hátamon találtam
magam.
Qhuinn
olyan szerelmesen nézett le rám, amitől majd’ elolvadtam a karjában. Kezeimet
végigfuttattam izmos hátán. Olyan széles volt és olyan bársonyos a bőre, hogy
nem tudtam betelni vele. Többet akartam érezni belőle, ezért bejártam az
oldalát és a mellkasát is. Mindenhol duzzadó izmokat találtam. Olyan erő
lappangott benne, ami egy másodperc tört része alatt kettétörhetett volna,
mégis biztonságban éreztem magam. Tudtam, hogy Qhuinn karjaiban nem történhet
velem semmi rossz.
De
azért nem feledkezhettem meg egy fontos dologról.
-
Van nálad óvszer? – kérdeztem elpirulva. Nem szedtem fogamzásgátlót, így
kénytelenek voltunk gumit használni, ha nem akartunk kockáztatni. Márpedig én
nem akartam!
-
Nincs rá szükség – mosolygott rám, és megsimogatta piros arcomat. – Nem vagy
termékeny.
-
Tessék?! – kérdeztem meglepetten. Nem igazán értettem miről is beszél.
-
Ha termékeny lennél, érezném az illatodon – magyarázta, majd odahajolt a
nyakamhoz és mélyen beleszippantott. – De nem vagy az – mondta, mikor felemelte
a fejét.
Ha
egy ember mondta volna ezt, elküldtem volna a fenébe, hogy etessen valaki mást
ezzel a szöveggel, de tudva, hogy Qhuinn nem ember, hanem egy speciális
képességekkel rendelkező vámpír, aki olyan faj szülötte, ahol félnek a
terhességtől, mert magas a halálozási arány, hittem neki. Meg sem fordult a
fejemben, hogy hazudna, és ezzel kockára tenné az életemet.
Hallgatagságomat
persze rögtön félreértette.
-
De ha szeretnéd, hozok egy gumit – ajánlotta, de megráztam a fejem.
-
Nem kell – mondtam. – Bízom benned.
Hogy
ezt bebizonyítsam, szélesre tártam a lábam, hogy kényelmesen el tudjon
helyezkedni közöttük. Felsóhajtottam, mikor megéreztem a tűzforró hímvesszőt a
legérzékenyebb pontomhoz simulni. Arra számítottam, hogy Qhuinn majd
türelmetlenül belém hatol, hiszen láttam rajta, mennyire tombol benne a
beteljesülés utáni vágy, mégis megálljt parancsolt magának. Kettőnk közé
siklott a keze és ismét simogatni kezdett, miközben lágyan a számba csúsztatta
a nyelvét.
Ujjaim
beletúrtak a hajába, még közelebb húztam magamhoz és mikor már nem bírtam
tovább a lüktetést, könyörögni kezdtem neki. Olyanokat hajtogattam, hogy gyere
már és akarlak, hogy kívánlak és szeretlek, aztán hirtelen feszítést éreztem
ott lent, ahogy óvatosan előretolta a csípőjét és vesszőjének vége belém
nyomult, majd még beljebb, végül már teljesen bent volt, fájdalommal kísérve,
ami elborított tetőtől talpig. Rendezni próbáltam a légzésemet, hogy vissza
tudjam fojtani a felszínre vágyó könnyeket, miközben Qhuinn aggodalmasan nézett
rám. Zihálva vette a levegőt, nyilván nehéz volt neki visszafogni magát,
miközben csak úgy tombolt benne a szenvedély, de érezte szenvedésem illatát.
Tudtam,
hogy fájdalmas lesz, de azt nem, hogy ennyire. Nem is tudtam, mi lenne a jobb
megoldás: folytatni, vagy inkább abbahagyni. Hiszen, ha megkértem volna
Qhuinnt, hogy hagyjuk abba, az is fájdalommal járt volna, miközben kihúzódik
belőlem, de ha folytatjuk, legalább túl leszek rajta.
-
Jól vagy? – kérdezte bűntudatosan. Meg sem mert mozdulni szegény, nehogy még
nagyobb fájdalmat okozzon. Vártam néhány másodpercet, hogy ne remegjen
túlságosan a hangom, csak aztán szólaltam meg.
-
Igen – nyeltem egy nagyot. – Rendben leszek…
Egy
percig fürkészve nézte az arcom, aztán lassan csókolni kezdett. Egyik kezével a
fejem mellett támaszkodott, míg a másik a mellemen járt. A csípőjét még mindig
nem mozdította meg, hagyott időt, hogy valamennyire hozzászokjak nagy
méretéhez, és csak akkor húzta vissza magát, mikor a vágy ismét ezer fokon
lángolt bennem. Nem múlt el a fájdalom, de mellé társult egy kellemes,
bizsergető érzés is. Qhuinn lassan mozgott, jóval lassabban, mint az neki jó
lett volna, de csak az én gyönyörömet tartotta szem előtt. Szaggatottan vette a
levegőt, bár kevésbé zihálva, mint én. Arcomon éreztem ki-be áramló forró
leheletét, mely cirógatott, miközben szédülni kezdtem a testemben gyűlő
szenvedélytől.
Olyan
hirtelen, hogy nem is számítottam rá, az izmaim megremegtek, tüdőmből kiszorult
minden csepp levegő, feljebb rántottam a csípőm és hátrafeszítettem a hátamat.
Elképzelni sem tudtam ekkora csodát, még a mellette megmaradt fájdalommal
együtt sem. Mintha meghaltam volna, és újra feltámadtam volna, hogy a világ
legboldogabb embere legyek.
Visszahanyatlottam
a matracra, szemem még mindig be volt csukva, képtelen lettem volna kinyitni.
Éreztem, hogy Qhuinn gyengéd csókokkal halmozza el az arcom, miközben nagyon
finoman kihúzódott belőlem. A levegőt még mindig nagy kortyokban kapkodtam, de
lassan felnyitottam a szemem. Az első dolog, amit megpillanthattam, Qhuinn
győzelemittas és egyben bűntudatos arca volt.
-
Hogy vagy? – kérdezte furcsán rekedten. Szemében még pislákolt a vágy, sőt, azt
hiszem a tetőfokán volt, mégis miattam aggódott.
-
Csodálatosan – biztosítottam, mire megkönnyebbülten kifújta az eddig bent
tartott levegőt. Izmai vibráltak, miközben legördült rólam és mellém fekve
magához húzott. Cirógatva simogatta meztelen vállamat. Szemeim majd leragadtak,
de előtte még volt valami, amit nem akartam későbbre halasztani.
-
Szeretnék letusolni – szólaltam meg egy fél perc elteltével.
Qhuinn
mélyen a számba csókolva kelt fel és húzott magával engem is. Valami
kellemetlenül furcsát éreztem a combjaim között. Gyorsan elhúzódtam és
lenéztem: vér folyt végig a lábamon.
O*o*o*O
Előbb
érezte meg a vér illatát, minthogy meglátta volna. Corie le akarta törölni,
mielőtt még a szőnyegre csöppent volna, ám Qhuinn megfogta a kezét.
-
Várj! – kérte lágyan, majd visszafektette a lányt az ágyra és elé térdelt.
Corie
szemei zavartságot mutattak, mikor Qhuinn lassan szétnyitotta a formás
combokat, de képtelen volt ellenállni a kísértésnek. Ösztöne nem hagyott neki
választási lehetőséget. Minden sejtje vágyott rá, hogy megízlelje az életet adó
nedűt, méghozzá azonnal. Corie-nak elakadt a lélegzete, mikor nyelvével a
vércsíkot követve végigsimított bársonyos bőrén, de nem állította meg, majd
mikor felért a combjai találkozásáig és egy pillanatra belé hatolt a nyelvével,
ismét elöntötte a vágy. Illata felerősödött és betöltötte az egész szobát.
Qhuinn
felhúzta ülőpozícióba, majd odahajolt hozzá, hogy megcsókolja, de a lány
gyorsabb volt és magára rántotta. Ha nem érte volna váratlanul a támadás,
aligha sikerült volna ezt elérnie, tekintve, hogy hozzá képest mekkora darab
volt.
-
Corie? – kérdezte Qhuinn bizonytalanul, mikor megérezte az apró kezet a
férfiasságánál, ami fájdalmasan lüktetett és enyhülésre vágyott. Szeretkezés
közben nem élvezett el. Egyedül csak azt tartotta szem előtt, hogy a lány
élvezze az első együttlétüket és saját magára oda sem figyelt. De ezt egy
cseppet sem bánta.
-
Szeretkezz velem újra – suttogta Corie remegő hanggal és szélesebbre tárta a
lábát, mint korábban. Máris érezte kemény férfiasságánál a forró nedvességet,
de mégsem hatolt belé.
-
Fájdalmaid vannak – mondta elfúló hangon. Majd’ meghalt érte, hogy újra benne
lehessen, de nem úgy, hogy a lánynak szenvedést okoz. Arról szó sem lehetett!
Előbb kasztráltatta volna saját magát önként, minthogy bántsa Corie-t.
-
Semmi olyan, amit ne bírnék ki! – vágta rá, aztán a szájára vetette magát, hogy
elhallgattassa végre.
A
lányt annyira sürgette a vágy, annyira nem tudott tovább várni, hogy ő maga
vezette be a szűk, forró és nedves nyílásba. Összerándult egy pillanatra, ami
csak azt mutatta, mégiscsak fájdalmas volt számára a nagy hímtag, de nem
engedte meg a fiúnak, hogy visszakozzon. Összekulcsolta a lábát a dereka körül
és mozgásra ösztönözte. És Qhuinn-nek ott volt vége…
Kéjes
nyögések hagyták el a száját, nyakán kidagadtak az erek, miközben egyre
gyorsuló ütemben mozgott a lányban, aki közben felvette a ritmusát és még
nagyobb élvezethez juttatta ezáltal.
Alig
néhány pillanattal később Qhuinn hátrahajtotta a fejét, kivillantotta hosszúra
nyúlt szemfogait és mélyen, teli torokból felnyögött. Izmai megfeszültek az
egész testében, férfiassága eszeveszettül lüktetett, majd hosszan elnyújtva a
lányba élvezett.
A
megjelölés illata, a finom fűszeres keverék beborított mindent. Érezni lehetett
a levegőben, az ágyon és a lány bőrén is. Corie az övé volt, és ezt most már
minden férfi tudni fogja, aki csak a közelébe kerül.
A
lány, mintha csak meghallotta volna a gondolatot, ami elnyerte tetszését,
megremegett alatta és összerándult az újabb orgazmustól, ami szétáradt a
sejtjeiben. Qhuinn izzadtan, felforrósodott testtel hanyatlott rá, de arra
vigyázott, hogy ne engedje rá a teljes súlyát, mert azzal minden valószínűség
szerint belepasszírozta volna a matracba.
Izmai
még mindig remegtek, mikor a derekán keresztezve a lány szorosan ráfonta a
lábait és a nyaka köré kulcsolta mindkét karját, hogy még közelebb tudja
magához.
Végre
valóban egy pár voltak.
Jó
pár perc telt el, mire végre kijutottak a fürdőszobába. Qhuinn egy pillanatra
sem engedte ki a lányt a karjai közül. Még a zuhany alá is háttal lépett be,
hogy megbizonyosodjon róla, a víz hőmérséklete kellemes lesz-e a számára. Mikor
biztos volt benne, hogy nem fogja megégetni, a talpára állította és mosdatni
kezdte. Nem hagyta ki egyetlen porcikáját sem, aprólékos odafigyeléssel, finom
mozdulatokkal fürdette, amit Corie viszonozni akart, de Qhuinn ezúttal nem
engedte neki. Ennek most csak a lányról kellett szólnia és kész. Lesz még
idejük arra, hogy engedje kényeztetni magát.
Elzárta
a vizet, belecsavarta Corie-t egy vastag törölközőbe és ismét a karjába vette.
Felültette a márványpultra a mosdókagyló mellé, majd elővett egy másik törölközőt
és alaposan felitatta a nedvességet a karjairól és lábairól, majd mosolyogva
szétnyitotta a testét fedő ruhát és alatta is szárazra törölte.
Látta
a lányon, hogy mennyire fáradt. Fejét a fiú vállára hajtotta és lágy csókot
lehelt a nyakára, mire Qhuinn kuncogni kezdett.
Amint
elkészült, ráadta a köntösét és felvette a sajátját is, majd újra a karjába
emelte és kivitte a szobába. Ám ahelyett, hogy az ágyhoz vitte volna, az egyik
fotelhez lépett és óvatosan leültette. A kényelmes bútor olyan széles volt,
hogy simán elfért benne felhúzott lábakkal. Qhuinn lehajolt egy szerelmes
csókra, aztán a gardróbhoz ment és kutakodni kezdett. Nem igazán tudta, hol
keresse az ágyneműket, mert ő bizony még nem cserélte le azt, mióta a házban
lakott – a hűségesek megtették helyette -, de ez alkalommal kötelességének
érezte, hogy ő csinálja.
Nem
tartott sokáig, hogy megtalálja a keresett holmikat, így kezében a sötét színű
ágyneművel, elégedetten fordulhatott vissza az ágyhoz. Határozott léptekkel
ment oda, hogy lecserélje az átizzadt huzatokat, ráadásul a lepedőn Corie
szüzességének bizonyítéka is ott virított.
A
lány is észrevette, és fülig pirulva felpattant a fotelből.
-
Majd én – hadarta zavarában, de Qhuinn láthatatlanná válva megjelent előtte és
visszanyomta a fotelbe.
-
Ez a férfi dolga – mondta komolyan, és a szájára tapasztotta a száját mielőtt
még folytathatta volna a tiltakozást. – Szeretném, ha itt maradnál és pihennél,
rendben? – kérdezte, mikor elhúzódott.
Szemei
elszántak voltak, méghozzá olyannyira, hogy a lány nem tudott neki nemet
mondani, bármennyire is szeretett volna. Végül bólintott, mire Qhuinn
elégedetten elmosolyodott. Mikor régen hallott róla, hogy a szerelmes férfiak
mi mindent megtesznek a párjukért, kinevette őket és szánalmas, elcseszett lúzereknek
tartotta őket, amiért egy nő miatt képesek felhagyni férfi mivoltukkal, ám
most, hogy ő is megtapasztalta milyen szerelmesnek lenni, milyen egy értékes
nőt tudni maga mellett, szégyellte magát régi gondolatai miatt. Egy férfi nem
attól volt igazi férfi, hogy vadidegen nőket kefélt meg klubokban és ahol csak
tudott, hanem attól, ha a szeretett nőt maga elé, a saját igényei elé tudta
helyezni és érte élt. Márpedig a mai este után ő már valóban csak Corie-ért
élt.
Amint
mindennel végzett, visszament a lányhoz és a karjába kapta. Ismét.
-
Tudok járni – jegyezte meg kissé morcosan. Nem értette, miért viselkedik vele a
fiú ennyire kényszeresen, pedig Qhuinn-nek igenis megvolt rá az oka. Méghozzá
nem is akármilyen oka.
Qhuinn
jókedvűen felkacagott és csókot nyomott a feje búbjára.
-
Tudom, hogy tudsz járni, de kényeztetni akarlak – mondta.
Corie
megadóan felsóhajtott, amikor lefektetette az ágyba és mellé bújt. Még a
takarót is rá terítette, hogy biztosan kényelmesen legyen.
-
Miért nem segíthettem? – kérdezte a lány kíváncsi szemekkel.
Olyan
közel feküdtek egymáshoz, hogy érezte a leheletét az arcán.
-
Mert már önmagában az kiváltság számomra, hogy engem választottál.
-
Ezt nem értem – húzta össze a szemöldökét.
Qhuinn
szélesen elmosolyodott, még a szemfoga vége is kilátszott, aztán belekezdett a
magyarázatba.
-
A mi hagyományaink szerint, ha egy lány nekünk adja az ártatlanságát, az
kimondhatatlanul nagy megtiszteltetés, amit viszonozni kell valahogyan. Ezért
van a fürdetés és az ágynemű áthúzása. Ezzel mutatjuk ki, mennyire megtisztelve
érezzük magunkat.
A
lány szemei elkerekedtek. Alighanem ez nem volt benne azokban a könyvekben,
amiket a testvériségről és a világukról olvasott.
-
És az, mi volt, mikor tudod… - habogta zavarában. – Mikor felálltam, és… izé…
Qhuinn
halkan kuncogni kezdett piros arcát simogatva. Corie képtelen volt a szemébe
nézni, helyette inkább a nyakláncát babrálta. Azok után, amiket együtt éltek
át, még mindig zavarban volt előtte, ha ilyesmiről kellett beszélni. Milyen
furcsa…
-
Arra gondolsz, amikor lenyaltam a vért a lábadról? – kérdezte a legkevésbé sem kellemetlenül
érezve magát. Corie szíve feldübörgött és még pirosabb lett az arca, miközben
bólintott és felsandított az arcára. – Az egy szent pillanatnak számít két
szerelmes között. Szintén a megtiszteltetés kifejezése és nem mellékesen nagyon
finom – mondta Qhuinn kajánul vigyorogva, majd rá kacsintott.
-
Ne már! – kiáltott fel Corie és a párnába rejtette az arcát.
Qhuinn
persze megértette a reakcióját. Számára teljesen természetes volt, hogy a vér
finomságáról beszélt, hiszen az életét vámpírok között élte, amióta csak az
eszét tudta és ő maga is vámpír volt, de a lány számára minden nagyon új volt
még mindig. Nem tudta, milyen a vér íze és valószínűleg már a gondolat is
undort váltott ki belőle, mit minden emberből.
-
Ne legyél zavarban – szólalt meg Qhuinn. Félresöpörte a lány válláról a haját
és óvatosan a fogai közé vette a bőrt. Nem harapta meg és egyáltalán nem
okozott fájdalmat, Corie mégis megrázkódott tőle. Vágyakozás illata áradt ki a
bőréből, ami meglepte Qhuinnt. Csak nem
azt akarja, hogy megharapjam?
Corie
felnéztem rá. Szemében bizony látni lehetett, hogy igenis vágyik rá, hogy
Qhuinn a vérét vegye, és mitagadás, a fiú is szerette volna. Ha csak eszébe
jutott az a kevés, amit lenyalt róla, hogy milyen lángoló íze volt, hogy
mennyire felkorbácsolta az érzékeit, szeretett volna még többet kapni belőle.
Szemfogai ismét megnyúltak, ami ékes bizonyítéka volt bűnös vágyának.
Corie
remegő kézzel közelített felé, hogy ujjai hegyét végighúzza rajtuk. Borzongás
futott át rajta, ahogy hozzáért a borotvaéles fogakhoz. Ajkai elnyíltak, és
mély sóhajtás tört fel belőle. Akarta.
-
Én is szeretném, de nem lehet – suttogta Qhuinn.
-
Miért?
-
Mert ember vagy – válaszolta magától értetődően.
A
látható csalódottság, ami úrrá lett a lányon, összezavarta Qhuinnt. Nem értette,
hogy vágyakozhat valami olyasmi iránt a lány, aminek számára gusztustalannak és
elítélendőnek kellett volna lennie.
-
A ti véretek gyenge az én fajom számára – magyarázta tovább, hogy megértesse
vele, miért mond nemet neki, de a lány nem figyelt rá. Elgondolkozva meredt
maga elé, majd szemei hirtelen kikerekedtek, mint akinek eszébe jutott valami
fontos.
-
Kiből szoktál inni? – kérdezte, és az alsó ajkát rágcsálva várta a választ.
A
kék és zöld színű íriszek bűntudatosan megvillantak. Nem akart erről beszélni
vele, mert attól félt, rosszul érinti majd a dolog, hogy egy másik nőből iszik,
hiszen fordított helyzetben neki is fájt volna, ha nem képes megadni mindent a
szeretett nőnek.
-
Az egyik kiválasztottból – válaszolta
mégis. – John és Blay is őt használják – tette még hozzá, hátha akkor
könnyebben el tudja fogadni.
-
Hogy hívják? – kérdezett tovább.
-
Amalya. Ő a Direktrix, a kiválasztottak
vezetője – mondta, mire Corie bólintott, jelezve, hogy tudja, kiről van szó.
Qhuinn
várta, hogy majd ismét megszólal és újabb kérdést tesz fel, de nem így lett.
Édes ajkait összeszorította és szemébe könnyek gyűltek, ahogy emésztgette az
elhangzottakat. Qhuinn megrémült ennek láttán.
-
Mi a baj? – kérdezte, de a lány csak a fejét rázta, miközben az első könnycsepp
végigfolyt az arcán. – Corie, ne csináld ezt velem, kérlek! – simította le a
nedvességet róla.
-
Sajnálom… - sóhajtotta reszketegen. – Sajnálom, hogy nem vagyok elég jó…
-
Miket beszélsz? – rémült most már valóban halálra. – Tökéletes vagy.
-
Ez nem igaz – rázta meg a fejét. – Sosem tudok majd életet és erőt adni neked.
Qhuinn
elhűlve bámult rá. Neki ez addig eszébe sem jutott, hogy a lány esetleg majd
így fog érezni. Persze igaza volt, mert bár hiába ivott volna belőle, az
gyenge, emberi vér volt, nem pedig erős, vámpírvér, amire feltétlenül szüksége
volt az életben maradáshoz.
Gondolkozás
nélkül a szájára tapadt és egész testében magához szorította.
-
Tudod mi az, amit Amalya nem tud megadni nekem? – kérdezte, mikor elhúzódott.
-
Mi? – nézett rá könnyes szemmel.
-
Ez – vágta rá, és a lány apró tenyerét a mellkasára húzta. Éreztette vele a
szíve gyors, izgatott és erős ritmusát. – Ez itt bent, csak érted dobog –
mondta neki komolyan. - Lehet Amalyának tiszta, erőt adó vére, de életet már
csak te adsz nekem. A mosolyod, a szemed, az illatod. Ezek éltetnek engem.
Szeretlek, Corie – mondta olyan őszinteséggel, hogy a lány lélegzete elakadt.
-
Én is szeretlek, Qhuinn – mosolygott rá boldogan. – Nagyon, nagyon szeretlek.
-
Akkor jó – villantotta fel a lány által szívdöglesztőnek tartott mosolyát. – De
most aludjunk, mert majd’ leragadnak a szemeid – simított végig a pillái alatt.
Igaza
volt. Corie nyomott még egy gyors puszit a szájára, aztán épphogy becsukta a
szemét, már aludt is. Qhuinn pedig még hosszú-hosszú ideig figyelte a világ
legszebb és legtökéletesebb nőjét, akiért nem győzött elég hálaimát elmormolni
az Őrzőnek, amiért behozta az
életébe.
Szia Zoé!
VálaszTörlésNagyon jó volt! Tökéletes volt az első együttlétük! Szegény Corienak biztosan fájó lehet,hogy nem adhat vért Qhuinnek,de neki ő maga jelenti az életet.
Nagyon várom a kővetkezőt!!!
Puszi Rena
Szia csaj :)
VálaszTörlésNagyon tetszett a feji és örülök,h végre együtt voltak.
Tökéletes volt :)
Remélem most már kiderül mit mondott az Őrző Qhuinnek,mert nagyon kivi vok ám ;)
Sajnálom,h Corie nem tud adni Qhuinnek vért,vagyis mivel ki sem próbálták ezért én még azért bizakodom ;)
Elméleteim tudod mindig vannak :D
Majd megosztom veled,ha érdekel ;)
Kérlek siess a kövivel.
Kivi vok abban már szerepel-e Blay és Saxton ;) :P
Tudod most az izgat engem nagyon :D
Szép napot és jó 7végét.
Puszi.
A
Szia Zoé!
VálaszTörlésHááát... :)))))))))
Végre! Klasszul írtad meg, nagyon tetszett!!!
Ez a fejezet rávilágított egy problémára, ami még megoldásra vár. /Persze, lehet, hogy az Őrző ezen is tud segíteni, mint már több testvérnél is megtette./ Ha valami csoda folytán engedélyt kapnak, hogy együtt maradjanak, akkor is csak Q életének egy pici szakaszában lehetnek boldogok... Arra gondolok, hogy Corie bizony ember, és mint ilyen, gyorsabban öregszik, stb. Bár feltűnt, hogy időnként nagyon "vámpírosan" viselkedik /gondolok itt arra pl., mennyire felizgatta az ivás lehetősége/, vagy jól alkalmazkodik, vagy Butch-hoz hasonlóan ő is egy távoli leszármazott...
:))))) Hmm, elragadott a képzeletem! :D
Annyira, de annyira olvasnám tovább!!! :(
TUDOM, HOGY MAJD TE MINDENT SÍNRE RAKSZ!
Puszi neked: Gabriella
UI: Szeptemberben jön a következő FTT kötet! :D Ha valaki szeretné megvásárolni, annak tudok ajánlani egy nagyszerű Webáruházat, ahol egyedülállóan 40% kedvezménnyel (5000Ft helyett 3000FT!) lehet előrendelni! :D
Akit érdekel, keressen bátran, de itt nem szeretnék reklámozni! :)))
Ja, és tőlem teljesen független a dolog, de én már az utolsó két kötetet tőlük rendeltem, és nagyon elégedett voltam! :)))
Szia
VálaszTörlésNagyon jó lett. és igen végre tényleg egy pár lettek, nagyon jó megírtad:)
Kíváncsi vagyok mi is volt az Őrzőnél mit mondott Qhuinnek,remélem elárulod nekünk:) Hát remélem Corie vmilyen csoda folytán együtt maradhat Qhuinnel és nem csak egyszerű kis emberként:)
Várom a következőt:)
Puszi Kolett
UI:Remélem Nallás részek lesznek még:)
Szia Zoé! ;-) Vééégreee!Nagyon király volt a feji!Ügyesen megírtad,Gratula!Nem tudom melyikünk pirult többet én vagy Corie! :-DD Nagyon tetszett,hogy Qhuinn olyan gyengéden bánt Corie-val!Édesek voltak nagyon!Remélem az Örző segít nekik mindenben Pl:Hogy Corie ˝gyenge kis ember˝ és gyorsan öregszik.És a vér dolog!Qhuinn szépen mondta neki,hogy neki ő az élet még ha az erőt mástól kapja is!Reménykedem benne,hogy Corie családjával kapcsolatban is segít az Örző!Jó lenne ha örökre együtt maradhatnának! :-) A Nallás és Blay-Saxton részeket én is támogatom!! ;-D ^_^ Nagyon szép hétvégét!Pusza Alexa
VálaszTörlésSziaa :D
VálaszTörlésUuuuh, hát eszméletlenül jó lett, ezt el sem lehet mondani! Nagyon szépen leírtál mindent, nekem nagyon bejött.
Tényleg nagyon jó fej és kedves volt Qhuinn, jól bánt Corie-val.
Kíváncsi vagyok, mit mond majd az Őrző, és persze többiek mit szólnak a dologhoz. Mert ugye Zsadist...nem könnyű eset.
Gratulálok tényleg, nagyszerű rész lett! :D csak így tovább:D
Szia :)
VálaszTörlésEz nagyon nagyon de még annál is jobb lett. Na most hagyott cserben a szinonimaszótár nagyon remélem hogy az Őrző nem szedi szét őket annyira hihetetlenül édesek jajj de bírom Qhuinnt
Remélem Corie is vámpír lesz de ez a jövő zenéje na mindegy is imádtam ezt a részt
Pusszy:Frana
Sziasztok!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm a komikat és a szavazatokat is!!:):)
Örülök, hogy ennyire örültetek a fejezetnek és hogy megtörtént a már régóta várt nagy ágyjelenet Corie és Qhuinn között.:P:D
Azt azonban elmondanám, hogy Corie ízig-vérig, teljes mértékben ember. Egy csepp vámpírvér sincs benne.:P:P
Tudom, gonosz vagyok.:D:D
Puszi, ZoeH