Visszatérés 16. fejezet - Következmények

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen hosszas kimaradás állt be a fejezetekben, próbálok változtatni rajta és ígérem, a következő fejezetet nem ilyen sokára fogom hozni!
Nagyon szépen köszönöm a türelmeteket!!!!
Mielőtt azonban rávetnétek magatokat a frissre, van egy örömteli hírem, méghozzá, hogy a pár hónappal ezelőtti Big Bang Média által hirdetett plakátversenyt ugye megnyertem és az egyik nyereményem az volt, hogy a plakátom megjelenik a Popcorn Poszter Extra magazinban, ami Május 6-10 között fog megjelenni, szóval ha valakit érdekel, akkor rohamozza meg az újságárusokat. :D A plakátom mellett még egy nagy csomó poszter lesz benne - lévén ez egy poszter magazin :D -, az alábbi linken megnézhetitek, ha kíváncsiak vagytok. :)

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.675477952488887.1073741848.213147485388605&type=1

Ha másért nem is, Enrique miatt érdemes megvenni. ;P
Na, de nem húzom tovább a szót, jó olvasást mindenkinek!!! :)

Lassan lecsúsztam a széles mellkasról és akár egy kiscica, ami megtalálta a helyét, Qhuinn oldalához gömbölyödtem. Fejemet a mellizmára hajtottam és hallgattam édes szuszogását. Azt hiszem, el is tudtam volna aludni, ha kedvesem karja meg nem rándul alattam. Azonnal felkaptam a fejem, félve tőle, hogy talán elzsibbasztottam vagy bármi fájdalmat okoztam neki. Mindaz, amit értem tett az elmúlt nem is tudtam pontosan, hány órában, hihetetlen volt. Elképzelni sem tudtam honnan merített mindehhez erőt.

- Hogy érzed magad? – kérdezte rekedten, amint a pillantásunk találkozott a félhomályos szobában.

- Szeretnék egy álló napig aludni, de jól, köszönöm – mosolyodtam el, s szerettem volna visszakérdezni, érdeklődni az ő hogyléte felől, de nem hagyott rá időt. Szokás szerint…

Mivel úgy ismert, mint a saját tenyerét, tudta jól, hogy van valami, amit az alvásnál is jobban szeretnék abban a pillanatban. Az pedig a tussolás volt. Persze ez nem azt jelentette nálam, hogy elvárom a parancsolómtól, hogy ölbe vegyen és kicipeljen a fürdőszobába. Qhuinn azonban természetesen így gondolta mindezt. Még szinte észbe sem kaptam és már ölelő karjai között tartott. Csakhogy nem kerülte el a figyelmemet az a félreérthetetlen megingás, amit akkor produkált, mikor felegyenesedett. A saját súlya, és pluszban még az enyém túl sok volt elgyötört testének. De erről akkor sem vett volna tudomást, ha az élete múlna rajta. Miért vett volna? Akkor nem is lett volna önmaga. Jellemző…

- Mit csinálsz? – kérdeztem aggodalmasan, miközben ő próbált előszedni valamit a tartalékaiból, ami azt hiszem, maradéktalanul kimerült már órákkal korábban.

- Meglepetés – válaszolta egy csibészes mosoly kíséretében, de ezzel nem tudott átverni.

- Ki tudok menni a saját lábamon is – mondtam neki. – Kérlek, tegyél le.

Igen, igen, tudtam róla, hogy ez az én szemszögemből nagyon egyszerű volt, hiszen nézzünk szembe a tényekkel, mi lehetett olyan nehéz vagy épp felfoghatatlan abban, hogy letesz a földre, én pedig saját erőmből megteszem azt a körülbelül tíz lépést a zuhanyzóig? De ez Qhuinn és az összes többi kötődő vámpír férfi szemében főbenjáró bűnnek számított volna. Még hogy ne bírja kivinni a felét a fürdőszobába?! Ilyesmiről soha még csak hallani sem akart az én drága parancsolóm. Az ő felfogása szerint inkább szakadjon le a lába, de akkor is megteszi, amit meg kell tennie!

Pontosan ezt tükrözte az arckifejezése is, amivel rám nézett. Összeszorította a fogait, állkapcsa megfeszült, majd határozott léptekkel, megingás nélkül bevitt a fürdőszobánkba és letett a márványpultra, hogy meg tudja nyitni a vizet.

- Miért vagy ennyire makacs? – kérdeztem és felé nyújtottam a karjaim, mire hezitálás nélkül odalépett hozzám és meztelen testünk összesimult.

- Gondoskodnom kell rólad – vágta rá. Igen, mindig ezt mondta. Ez olyasmi volt nála, mint a levegővétel. Létfontosságú!

Mindez az én felfogásom szerint nagyon szép volt és nagyon jólesett, de egy baromság volt. Igenis előfordult olyan alkalom, amikor nem volt olyan állapotban, hogy bárhogyan is gondoskodjon rólam, sőt, nekem kellett ápolnom és kényeztetnem őt, s ebben nem is láttam semmi kifogásolnivalót sem. Erről szólt a házasság, egymás támogatásáról. Mond ezt egy vámpírnak…

Mivel nem értem volna célba a téma további boncolgatásával, nem volt mit tennem, ráhagytam.

Amint a víz felmelegedett, aláálltunk mindketten, s élveztük a felfrissülést, ami azonnal eltöltötte fáradt tagjainkat. Sejtéseim szerint Qhuinn rosszabbul érezte magát, mint én. Ezt jól mutatták karikás szemei is. A termékenységi időszak nagyon fárasztó egy nő számára, de közel sem annyira, mint az őt kiszolgáló férfinak. A nő közben vért iszik, a teste megkapja mindazt, amire szüksége van, csakhogy ezeket mind a férfitól veszi el. Hajmosás közben végig ezen tanakodtam és el is határoztam, hogy amint vízszintesbe kerülünk, ráveszem Qhuinnt, hogy igyon belőlem, s ezzel egy kis erőhöz jusson. Igen ám, ez jó tervnek indult, de közel sem lehetett olyan egyszerűen megvalósítani.

Miután bebugyolált a köntösömbe, ismét a karjába kapott és egyenesen a széles fotelhez vitt, majd miután letett, azonnal az ágyhoz lépett és leszedett róla mindent, s azonnal nekilátott lecserélni az ágyneműt.

- Gondolom, most sem segíthetek, ugye? – kérdeztem, s ez a szituáció nagyon emlékeztetett engem arra, amikor először szeretkeztünk. Akkor is ebben a fotelben elnyúlva kellett végignéznem, ahogy Qhuinn rendbe teszi az ágyat, ami mostanra már hivatalosan is a kettőnké lett.

- Ahogy mondod – kacsintott rám, s tovább dolgozott.

Hiába tagadnám, aggódtam érte, és aggódtam magunkért is. Ahogy néztem formás testét, amit csak a derekára csavart törölköző takart, azon tűnődtem, nem volt-e túl nagy kérés részemről, hogy velem maradjon a termékenységi időszakomban. Akkor bele sem gondoltam a következményekbe, annyira vágytam rá, de most, tiszta fejjel végiggondolva mindent, megrémültem. Mi van, ha teherbe estem? Mi van, ha elvetélek? Mi van, ha a baba túléli, de én belehalok a terhességbe és a kisbabánk anya nélkül nő fel? Számtalan „Mi van, ha…” kezdetű kérdés kavargott bennem, s ez az érzéseimre is rányomta a bélyegét. Qhuinn összevont szemöldökkel nézett rám, amikor odajött hozzám, hogy újra a karjába vegyen és lefektessen az immár tökéletesen tiszta és friss ágyunkba.

- Mi a baj? – kérdezte.

Válaszként megráztam a fejem. Nem tudtam hogyan mondhatnám el neki mindazt, ami bennem kavargott. Aztán kinyögtem az első dolgot, ami eszembe jutott.

- Lehet hiba volt arra kérnem téged, hogy maradj – mondtam, s közben félve a választól, felpillantottam az arcára.

Meg is volt az okom a félelemre. Qhuinn addigi viszonylagos jókedve azonnal eltűnt, s helyét aggodalom váltotta fel. Ugyanazok miatt aggódott, mint én, ez egyértelmű volt, de nem mondta ki őket ő sem.

Helyette most a könnyebb utat választotta.

- Lemegyek a konyhába és hozok fel neked valami ennivalót – mondta, s válaszra nem is várva felállt az ágy széléről, felkapta a piszkos ágyneműt a földről és elindult az ajtó felé.

A szívem nagyot dobbant távolodó hátát nézve, s éreztem, ez az a pillanat, ami mindent megváltoztatott közöttünk.

O*o*o*O

Amint kilépett a szobros folyosóra, hátával a csukott ajtónak dőlt és mélyet sóhajtott. Qhuinn nem volt az a megfutamodós fajta, most mégis úgy érezte, szüksége van egy kis időre és térre. Egyedül, Corie nélkül. Ő maga sem tudta hogyan és mit mondjon a lánynak a termékenységi időszak után, ami egyébként fergeteges élmény volt számára. Hiába tagadta volna, igenis élvezte minden pillanatát, és nagyrészt el is felejtette az esetleges következményeket. Márpedig ha valaminek komoly következményei lehettek, az a termékenységi időszak! Szégyellte is magát érte, hogy a vágyai és az élvezet ennyire elterelték a gondolatait a fontos dolgokról. Mint például Corie élete.

Istenem, teljesen össze volt zavarodva és ez nem volt túl jó hír, ha hozzávesszük a kimerültségét és a vérveszteségét. Minél előbb innia kellett, de már a gondolattól is felfordult a gyomra, hogy Corie-ból igyon. A lánynak végtére is szüksége volt most minden erejére, hogy a szervezete feldolgozza a hormonok okozta megpróbáltatásokat. Milyen férfi lenne, ha a saját önzőségét helyezné előtérbe? Nem, arról szó sem lehetett!

- Elnézést, uram. – A hirtelen megszólítás rántotta vissza a jelenbe. Pár lépésnyire tőle Fritz állt, s meglepett pillantással nézett rá. – Jól érzi magát?

Qhuinn maga sem értette miért, de zavarba jött. Egy szál törölközőben állt a folyosón, kezében egy nagy halom szennyes ágyneművel, amin igencsak látszott, hogy mire használták az elmúlt időkben, a gondolatai pedig ezerfelé jártak. Csúcs.

- Ööö… Igen, köszönöm, Fritz! – válaszolta nagyon frappánsan.

- Segíthetek valamiben? – kérdezte az öreg komornyik, s fejével alig láthatóan az ágynemű felé bökött.

- Igen… Ööö… Levinnéd ezt nekem a mosókonyhába? – kérdezte Qhuinn, de mielőtt még átadta volna az öregnek, eszébe jutott egy sokkal fontosabb dolog. – Vagyis, inkább, tudnál hozni nekem egy köntöst? Nem akarok lemenni így… - magyarázta.

- Persze, természetesen, uram, egy pillanat és már hozom is! – vágta rá a hűséges és a lehetőségen felbuzdulva, hogy feladatot kapott, elsietett. Alig telt el pár másodperc, már jött is vissza – Isten tudja csak, hogy honnan – kezében egy fekete, vadonatúj köntössel. – Parancsoljon, uram! – mondta, és átnyújtotta a ruhadarabot, s közben a hosszú évek tapasztalatának köszönhetően átvette Qhuinntől a mosnivalót.

- Köszönöm, Fritz – hálálkodott Qhuinn és gyorsan magára kapta a köntöst.

- Segíthetek még valamiben? – érdeklődött a legalább száz évesnek kinéző Fritz, pedig már volt vagy háromszáz is.

- Nem, köszönöm – utasította vissza Qhuinn. – A többit már én is el tudom intézni. – Barátságos mosollyal biccentett a hűségesnek, majd mindketten mentek a dolgukra.

Szerencsére Qhuinn senkivel sem találkozott a konyhába menet. Nem is tudta miért, de úgy érezte, most nem kíváncsi senkire sem. Nem akart se a „Corie hogy van…?” kezdetű, se a „Milyen volt?” kérdésekre válaszolni. Egyszerűen nem akart beszélni senkivel sem.

Igen ám, csakhogy az élet nem mindig olyan, amilyennek szeretnénk. Épp a hűtőt fosztotta ki – a kivételesen üres konyhában -, amikor megérezte, hogy áll valaki mögötte. Nem kellett hátrafordulnia, ösztönösen tudta, hogy ki az. Az utolsó ember, akivel akkor találkozni akart.

Érezte, hogy a düh kezdi elönteni a tudatát, s a józan gondolkozás is kezd a múlté lenni. Lelki szemei előtt megjelent a kép, amiben Corie és Blay együtt hemperegnek az ágyban, s a területféltési ösztön minden sejtjében felszínre tört, akárcsak a megjelölési illat. Több se kellett neki, letette, vagy inkább ledobta a kezében tartott sült csirkét a konyhapultra, megpördült a sarkán, s bár nem volt igazán formában, mégis olyan erős, és pontos jobbegyenessel találta el Blay orrát, hogy a fiúnak hátrabicsaklott a feje. A hangos reccsenés, ami minden bizonnyal a csont törését jelezte, még nagyobb elégtétel volt Qhuinn számára, s a benne lakozó zöld szemű szörnyetegnek is elég volt annyira, hogy egy időre háttérbe vonuljon.

- Ne kerülj a szemem elé egy ideig! – jelentette ki Qhuinn, s a megtorlás jóleső érzésével felkapta a tálcát, rátette a sült csirkét és a még megannyi finomnál finomabb ételt, aztán mit sem törődve a vérző orrú Blayjel, visszaindult élete szerelméhez, hogy a saját kezéből etethesse meg, ahogy megérdemli.

O*o*o*O

Az ágyban feküdtem, amikor Qhuinn visszatért, kezében a roskadásig megpakolt tálcával. Nem is tudom, mit vettem észre először: a megjelölés illatát, amivel alighanem megtöltötte az egész házat, olyan erősen érződött, vagy a vérző jobb kezét. De az egyértelmű, hogy a sérülés élvezett elsőbbséget nálam.

- Mi történt? – pattantam ki az ágyból, hogy átvegyem tőle a tálcát és megnézhessem a sebét, de nem engedte. Elhúzta előlem a tálcát és az ágyra tette.

- Gyere ide, enned kell – mondta nekem, mit sem törődve vérző jobbjával.

- Előbb had nézzem meg a kezed! – próbálkoztam, de nem jártam sikerrel. Nem tudom mitől, talán a felfokozott érzelmi állapotom vagy a bűntudatom miatt – hiszen nem volt nehéz kitalálni, kivel találkozott lent -, de felfortyantam. – Qhuinn!

Annyira ritkán szólítottam csak a teljes nevén, hogy erre már felkapta a fejét és végre valahára méltóztatott azt csinálni, amit én szerettem volna.

- Nincs semmi bajom – mondta. – Látod? – emelte elém a karját. Igen ám, csakhogy nem úgy láttam, hogy nincs semmi baja. A kézfeje csurom vér volt, s bár emiatt nem nagyon lehetett látni, de szép nagy repedés húzódott alatta.

- Ennek már rég meg kellett volna gyógyulnia – mondtam ki aggodalmasan.

A vámpírok, főleg akiben harcos vér csörgedezett, olyan hamar gyógyultak, hogy szinte észre sem vettek egy hasonló sérülést. Csakhogy Qhuinn esetében ez most másként volt, méghozzá miattam. Ha nem szolgált volna ki a termékenységi időszak alatt, akkor most ereje teljében lenne, de így gyenge volt és sebezhető. Persze ezt sosem mondtam volna a szemébe, azzal alighanem olyan mélyen megsértettem volna, mint még soha senki, és kétséges, hogy valaha megbocsátaná-e. Helyette inkább hátrasöpörtem a nyakamból a hajam és félrehajtottam a fejem.

- Igyál belőlem – mondtam neki, de megrázta a fejét.

- Szükséged van az erődre, én pedig rendben leszek – vágta rá makacsul.

- Neked is szükséged van az erődre – próbáltam hatni rá, s nem kerülte el a figyelmemet, ahogy az ütőeremet nézve nagyot nyelt. – Túl sokat adtál nekem az elmúlt órákban.

Egy pillanatig elgondolkozott, de végül ismét megrázta a fejét.

- Nem tehetem.

- Dehogynem – heveskedtem és közelebb léptem hozzá, de elhátrált tőlem.

- Lehet, hogy… - kezdte, majd összeszorította szép ívű száját, mintha fájdalmai lennének. – Lehet, hogy teherbe estél.

Igen, ezzel én is tisztában voltam, mégsem tagadhattam meg tőle azt, amire szüksége volt. Főleg, hogy tudtam, a terhesség első idejében semmi sem gátolja, hogy inni adjak a férjemnek. Mikor Mia teherbe esett, első dolgom volt mindennek utánanézni, mit és mikor szabad, mit nem, és mikortól. A teljes vámpírterhesség lefolyásával tisztában voltam, így pontosan tudtam, hogy a vérivásra csak a tizenegyedik hónaptól kell jobban odafigyelni.

Elmosolyodtam túlzott aggodalma láttán és ismét közelebb léptem Qhuinnhez. Próbáltam nem a bűntudatra gondolni, amit éreztem, végtére is én akartam, hogy velem maradjon, én döntöttem, hogy kockára teszek mindent, de mielőtt ezt megbeszélnénk, mindenképpen szerettem volna, ha jobban lesz.

- Nem lesz semmi bajom – jelentettem ki teljes meggyőződéssel. – Szeretném, ha innál belőlem, mert szükségem van rád. Nem tudom, tényleg terhes vagyok-e, de bármi is lesz, muszáj tudnom, hogy itt vagy mellettem, épen és egészségesen!

Egy pillanatig csak nézett a szemembe, azokkal a csodás kék és zöld szemekkel, majd vonakodva bár, de bólintott. Visszavezetett az ágyunkhoz, majd miután leültetett, bal kezével, ami nem volt véres, megfogta az arcomat és lágy csókot lehelt az ajkamra.

- Szeretlek – suttogta a fülembe, majd olyan finoman harapott a nyakamba, mintha attól félne, összetörök a karjaiban.

Felnyögtem a pillanatnyi fájdalomtól, aztán mély sóhajok hagyták el a torkom, melyek pihegésbe mentek át az élvezettől. Nehéz elképzelni, hogy a termékenységi időszakban átéltek után ilyen kevéssel még képes vagyok ilyesfajta érzésekre, de így volt. Sőt, ha alig pár korty után Qhuinn nem hagyta volna abba, alighanem újra az ágyban kötöttünk volna ki.

- Igyál még – mondtam neki fátyolos hangon, de csak a fejét rázta.

- Nem merek kockáztatni – felelte, s olyan elszántság volt a tekintetében – mely egyébként a véremnek köszönhetően máris sokkal éberebbnek tűnt -, hogy fölösleges lett volna vitába szállni vele, úgysem nyerhettem.

Persze egy részem megértette őt. Nem lehetett könnyű számára mindaz, ami pár óra leforgása alatt történt. Kezdve Blayjel…

Megköszörültem a torkomat és mivel tudtam, hogy nincs értelme tovább húzni-halasztani a dolgot, belekezdtem.

- Sajnálom, ami… ööö… Blay és köztem történt – nyögtem ki nagy nehezen.

Qhuinn izmai megfeszültek, s ha az orrom nem csalt, a megjelölés illata ismét kicsapódott a bőréből. Mondani akartam még valamit, magyarázkodni, könyörögni a bocsánatáért, de egy hang sem jött ki a torkomon. Az a felemás színű tekintet olyan dühösen tekintett rám, hogyha az életem múlt volna rajta, akkor se lettem volna képes megszólalni.

- Legszívesebben rávetném magam és addig ütném, amíg csak él! – szűrte a fogai között, amitől a szívem még gyorsabb tempóra kezdett, pedig az eddigi üteme sem volt lassú.

- Nem az ő hibája volt! – mentegettem közös barátunkat.

- Tudom! – vágta rá indulatosan, ami csak még jobban összetörte a lelkem.

- Én… Nem is tudom, mit mondjak – fakadtam ki, s az eddig visszatartott könnyeim végigfolytak az arcomon. Ez alighanem megijeszthette Qhuinnt, mert hirtelen mellettem termett és a karjába zárt.

- Nyugodj meg – simogatta a hátamat. – Nem szabad zaklatottnak lenned.

Tudtam, hogy igaza van. Tudtam, hogy ha terhes vagyok, csak ártok magamnak és a babánknak is, de nem tudtam abbahagyni. Annyira fájt már a gondolat is, hogy mit tettünk, vagy legalábbis majdnem tettünk, hogy egyszerűen képtelen voltam elfogadni. Ahogy azt sem, hogy milyen fájdalmat okoztunk ezzel Qhuinn-nek.

- Annyira sajnálom! – zokogtam fel, s még jobban hozzábújtam, mintha be tudnék férkőzni a bőre alá, hogy ott menedéket találjak.

- Nincs semmi baj – mondta. – Nem haragszom rád.

Ettől csak még erőteljesebbé vált a zokogásom. Blay megmondta, hogy ez lesz, de ettől nem éreztem jobban magam. A tettünk súly nyomta a vállamat, s tény, hogy miattam Qhuinn és Blay barátságán olyan seb keletkezett, mely talán örökre megmarad.

- Kérlek… - mondtam két sírásroham között. – Ne haragudj… Blayre. Nem tehet róla.

Az izmos test ismét megfeszült alattam, de éreztem, hogy próbál nyugodt maradni.

- Nem tudok, nem haragudni rá! – mondta. – Ha csak eszembe jut, látlak magam előtt titeket.

Összeszedve a maradék erőmet, felemeltem a fejem Qhuinn válláról, hogy a szemébe tudjak nézni. Olyan kínt és fájdalmat pillantottam meg a zöld és kék íriszekben, amit azt hiszem, életem végéig nem fogok elfelejteni.

- Szeretlek, Qhuinn. – Szavaim, mintha a lelkemet tártam volna fel, olyan őszintén szóltak. – És Blay is szeret téged. Ha visszamehetnénk az időben, talán másként tennénk, nem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy nem tudtuk, hogy mit teszünk. Kérlek, ezt el kell hinned nekem. Egyikünk sem tudta, hogy mit csinálunk.

Pár pillanatig elmerültünk egymás szemében, majd bólintott.

- Tudom – mondta végül. – És talán egyszer majd meg tudom bocsátani neki, de az nem most lesz.

Azt hiszem, ez már így is több volt, mint amiben reménykedhettem, s éppen ezért nem is feszegettem tovább a témát. Megfogtam a kezét, a számhoz húztam egy lágy csókra, majd halványan elmosolyodtam. Jó néhány végtelennek tűnő percbe került, mire a könnycsatornáim végleg kiürültek, s a légzésem is normálissá vált. A lelkemben tomboló vihar egy időre elült, helyet hagyva a reménynek, melyre oly nagy szükségem volt akkor.

Elmélkedésemből a gyomrom hangos korgása rántott vissza.

- Köszönöm, hogy vagy nekem – mondtam kedvesemnek, s finom csókot leheltem az ajkaira, majd minden figyelmemet a mellettünk heverő tálcára irányítottam, ugyanis majd’ éhen haltam, és biztos voltam benne, hogy ezzel kedvesem is így van.

Köszönöm szépen!! :)

Sziasztok!

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki hozzásegített a Big Bang Media Kft. által meghirdetett plakátverseny győzelméhez!! :):)

Nélkületek nem sikerült volna! :)

És ne feledjétek, aki lájkolt, kérhet tőlem valamit az FTT-vel kapcsolatban /lásd előző bejegyzés/. :)

Puszi és nagyon szép hétvégét mindenkinek! :)

ZoeH

ui.: A következő fejezet már készül, remélem minél hamarabb be tudom fejezni és tudom hozni. :)

Kérnék egy szívességet! :)

Sziasztok!

Bocsii mindenkitől, de ez még nem a friss.

Ezúttal egy hatalmas szívességet kérnék tőletek, ami nagyon, de nagyon sokat jelentene számomra! :)

Arról lenne szó, hogy az FTT könyvek mellett nagy kedvencem a Vámpírakadémia könyvsorozat is, amiből ugye most készítettek filmet és 4 db VIP belépőt lehet nyerni a Cinema City Arénába, valamint a moziban ki lesz téve a győztes plakát a filmek közé és ezen kívül még a Popcorn Poszter Extra magazinban is meg fog jelenni. Ehhez nem kellett mást tennem, mint szerkeszteni egy plakátot, amit meg is tettem, fel is került a Big-Bang Média Kft. facebook oldalára. Az nyer, aki a legtöbb lájkot kapja, és nagy szükségem lenne rátok ebben!!!! :)

Tehát arra kérnélek titeket, hogy szánjátok rám azt a pár pillanatot és lájkoljátok az általam készített plakátot. Akinek tetszik azért, akinek nem, az pedig azért.:D:D

Az alábbi linken megtaláljátok a képet és örök hálám fog üldözni mindenkit aki segít!

https://www.facebook.com/bigbangmedia/photos/a.442934662476269.1073741856.107452059357866/442934705809598/?type=1&theater

/Ha bármi probléma van, nem tudjátok megnyitni a képet, kérlek, szóljatok! /

Egyébként erről a képről van szó:

Hovatovább, ha nyerek, cserébe felajánlom, hogy kérhettek tőlem valamit. Lehet szó FTT rajzról, szerkesztett képről, de akár egy bizonyos dologról, amit olvasnátok a Valóra vált szeretőkkel kapcsolatban és írjam meg egy novella formájában, vagy az elkövetkező fejezetekbe beleszőve. Próbálok majd minden kérést teljesíteni, méghozzá rövid időn belül. :)

Ehhez még azt kérném, hogy vagy itt hozzászólásban írjátok meg azt a nevet, amivel lájkoltatok, valamint a kérést, vagy küldhettek e-mail is, ha azt szeretnétek, az erycsaxd@gmail.com címre.

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!!! :)

Puszi,

ZoeH

Visszatérés 15. fejezet - Termékenység

Sziasztok!

Végre sikerült hoznom a következő fejezetet. Tudom, rég volt frissítés, és nagyon sajnálom, írok, ahogy csak tudok, és próbálom minél előbb hozni a folytatást.

Jó olvasást és csodás vasárnapot mindenkinek ! :)

Corie csókja olyan forró és mohó volt, hogy Blay egyszerűen nem tudott betelni vele. Idejét sem tudta már, mikor csókolózott utoljára nővel, s Isten látja lelkét, nem is vágyott rá az évek folyamán. Most mégis olyan intenzív vágyak ébredtek benne, mint még soha. Persze az agya egy eldugott kis részében tudta, hogy ez a termékenységi időszak okozta káosz miatt van, nem pedig valóságos érzéseket kezdett el táplálni fogadott húga iránt, mégsem volt benne annyi erő, hogy megálljt parancsoljon a testének. Benne akart lenni, érezni akarta a nedves forróságot, ami a két réteg ruhán keresztül is majd’ elemésztette, de a lány olyan erősen kulcsolta köré a lábát, annyira szorította magához, hogy nem tudott megszabadulni a melegítőjétől. Pedig megpróbálta, nem is egyszer. Helyette azonban élvezte a selymes combok simogatását, s a fülében visszhangzó sóhajokat, melyek egyre-másra szakadtak fel Corie-ból.

Körmeit a hátába vájta, még a trikón keresztül is érezte, ahogy kiserken a vére, de Blayt egyáltalán nem zavarta, ettől csak még hevesebben csókolta. Istenem, ha abban a pillanatban meghalt volna, akkor is ő lett volna a legboldogabb ember a földön.

Vagy mégsem…

Valami nem volt rendben ezzel az egésszel, érezte, hogy rossz, amit tenni készülnek, de majd’ meghalt érte, hogy a lányban lehessen. Széles tenyerével befedte a fehér inggel takart formás mellet, mire Corie a szájába nyögött.

Ez az – gondolta magában elégedetten. Minél több élvezethez akarta juttatni a lányt, azt akarta, hogy az egész világ hallja Corie élvezettel teli sikolyait.

Hogy ez az őrült gondolat, vagy testük egyre sürgetőbb mozgása váltotta-e ki nála a mindent elsöprő orgazmust, kérdéses volt. De később, amikor Blay már higgadt fejjel át tudta gondolni, hogy mi is történt velük, arra a következtetésre jutott, hogy a „ludas” Corie volt, aki szintén átlépve a mennyek kapuját őrült erővel vonta magához, s még ha akarta volna, akkor sem lett volna képes visszafogni magát.

De ez így volt jó!

Levegőért kapkodva hanyatlott a lányra, fejét a vállára hajtotta, s közben oszlani kezdett az agyát elöntő vágyköd. Lassan emelkedni kezdett, mint aki attól fél, hogyha meglátja maga alatt a lányt – a legjobb barátja feleségét! -, az Őrző egy jól irányzott villámmal fogja agyoncsapni. De nem volt villám. Nem volt mennydörgés, sem szélvihar, csak maga a megváltoztathatatlan tény, s Corie rémült, tágra nyílt szeme.

- Blay… - suttogta rekedten, s szemei megteltek könnyel.

A termékenységi időszaknak volt egy olyan kellemes-kellemetlen kis része, miszerint a kielégüléstől a vágy kis időre lecsökken, majd ugyanolyan intenzitással – ha nem nagyobbal – újra elhatalmasodik a nőkön, valamint a környezetükben lévő férfiakon. Blay tudta, hogy sürgeti az idő, mielőbb el kellett tűnnie Corie közeléből, fel kellett hívnia Qhuinnt, de nem tudta csak úgy otthagyni szegényt. Olyan kétségbeesett tekintettel nézett rá, nem értette mi történik vele és mi történt közöttük.

Így hát nem tudott mit tenni, összeszedte megtépázott gondolatait – próbálván figyelmen kívül hagyni kőkemény vesszőjét, ami még mindig azért lüktetett, amit a lány hívogató öle ígért.

- Nem lesz semmi baj – mondta. – Felhívom Qhuinnt, hogy…

- Ne! – tiltakozott azonnal Corie. – Nem láthat így – sírta el magát. – Nem tudok tiszta fejjel gondolkozni, nem tudom, mit mondjak neki.

- Nem kell mondanod neki semmit sem – vágta rá Blay mély meggyőződéssel. – Meg fogja érteni. Amúgy sem történt semmi megbocsáthatatlan.

Persze ezt ő maga sem hitte el. Hiába, hogy ténylegesen nem szeretkeztek, és nem kockáztatta azt, hogy teherbe ejti Corie-t, amint vége a termékenységnek és Qhuinn visszaszerezte az erejét, tudta, hogy laposra fogja verni azért, amit tett. Még ha nem is teljesen az ő hibája volt, sokkal inkább a hormonoké. De abban a részben nem füllentett, ami Corie-t illette. Ő egy árva rosszalló szót sem fog kapni a férjétől, ebben egészen biztos volt. A nők ki vannak szolgáltatva ilyenkor, a termékenységi időszak felemészti minden erejüket, sebezhetőek. Nincs egyetlen szerelmes vámpír férfi sem, aki ilyenkor bármiért is hibáztatná a felét!

Töprengéséből az éledő vágy rántotta vissza a jelenbe. Sietnie kellett, vagy tényleg olyan dolog fog történni, aminek sohasem szabad!

- Mennem kell – jelentette ki, s egy másodperccel később már az ajtónál volt. Visszapillantott még egyszer a lányra, aki kipirulva, vágytól fűtve feküdt az ágyon. Tekintetük találkozott, s a néma párbeszéd egyértelmű volt: egy másik életben talán, de nem itt és nem most.

Amint kilépett a szobros folyosóra, a telefonjáért nyúlt, de közben sietve indult a saját szobája felé – ami történetesen pont a szomszéd ajtó mögött rejtőzött. Még ki sem csöngött a telefon, amikor benyitott, s meglátta az ágy szélén ülő Saxtont. Tagjai merevek voltak, láthatóan meglepődött a hirtelen vágytól, ami mind a lábai közé koncentrálódott.

- Mi történt? – kérdezte azonnal, ahogy meglátta Blayt, de csak fejrázást kapott válaszként. Nem volt ideje elmagyarázni, máris érezte, hogy Corie vágya még feljebb emelkedett, azonnal szüksége volt a férjére! Egy ezredmásodpercnyi szenvedésnek sem akarta kitenni a lányt, márpedig, ha Qhuinn nem ér haza körülbelül most azonnal…

- Na végre! - fakadt ki, amikor a harmadik csengésre barátja felvette a telefont. – Azonnal gyere haza, Corie-nak elkezdődött a termékenységi időszaka!

Nem érkezett igazi válasz, csak egy hangos kiáltás, ami Johnnak szólt, s a vonal máris megszakadt. Blay biztos volt benne, hogy nemsokára meghallja Qhuinn acélbetétes bakancsának sietős lépteit, de az már nem az ő dolga volt.

Kedvese felé fordult, aki mindentudóan tekintett rá. Nem kellett magyarázkodnia, hiszen Sax érezte rajta Corie illatát, s fejben már össze is rakta a képet.

- Jól vagy? – kérdezte. – És Corie?

Blay csak bólintott, nem érezte úgy, hogy egy szót is ki tudna préselni a száján, de szerencsére Saxnak nem is állt szándékában faggatózni. Fejével intett neki, s közben csibészes mosoly jelent meg a szája szegletében.

- Gyere ide – sóhajtotta alig hallhatóan, s az illata még erőteljesebbé vált, ami jól mutatta mennyire felizgatta párja jelenléte.

Blay gondolatai egy másodpercig még a szomszéd szobában jártak, aggódott Corie-ért és Qhuinnért is, de nem tehetett értük semmit. Az ő életük, az ő döntésük. Saxtonra nézett, a srác szeme maratoni ágytornát ígérve biztatta, aminek akarva sem tudott volna ellentmondani. És ez volt a lényeg. Nem is akart.

O*o*o*O

Qhuinn már tudta mit jelent az őrület. Arra sem figyelt, hogy bontotta-e a vonalat, miután Blay közölte vele a bombaként belécsapódott hírt, csak annyit tudott, hogy zsebre vágta a telefont, és úgy ordított Johnnak, mintha itt lenne a világvége. Ami valamilyen szempontból itt is volt.

Corie és a termékenységi időszak… Oké, egyértelmű, hogy valóra vált a legrosszabb rémálma. Sosem akart gyereket! Na jó, ez nem teljesen igaz, de már a gondolattól is pánik fogta el, hogy ilyen veszélynek tegye ki a felét. Nem, azt soha!

Mi a baj? – mutogatta John, amint mellette termett. Az aggodalom úgy sugárzott róla, mintha máris tudná, mekkora baj van.

- Haza kell mennünk! – hadarta Qhuinn. – MOST!

John nem kérdezett többet. Ismerte már a barátját annyira, hogy tudja, valami nagyon súlyos dolognak kellett történnie, ha ennyire ideges. És az a valami egészen biztosan Corie-val volt kapcsolatos.

Qhuinn néhány nappal később azon is csodálkozott, hogy egyáltalán láthatatlanná tudott válni ilyen idegi állapotban, de mégiscsak sikerült neki, mert hirtelen a testvériség otthona előtt találta magát. A termékenységi hormonok olyan erősen csapták mellkason, hogy felnyögött a hirtelen rohamtól. A férfiassága azonnal megkeményedett, s a tudat, hogy a nője ott van a házban, és ezek az erős intenzitások az ő testéből áradnak ki, azonnal mozgásra bírta a lábát. Mióta kinevezték John életőrének, most először nem foglalkozott azzal, hogy megérkezett-e ő is, biztonságban van-e. Csak Corie-ra tudott gondolni és arra, hogy milyen kínokat áll ki.

Egy örökkévalóságnak érezte, míg a belső előtérben topogott arra várva, hogy valaki beengedje. Összevont szemöldökkel nézett a kamerába, hátha ezzel megsürgetheti azt, aki bent volt.

A megmentő végül Fritz lett, ő engedte be őket, majd mély meghajlással üdvözölte a két fiút, de ők úgy elrohantak mellette, akár a szélvész.

Qhuinn fél szemmel még látta, hogy az ebédlőben felbukkan Xhex és John azonnal felé indult, de több figyelmet nem fordított rájuk. Amilyen hamar csak lehetett az emeletre kellett jutnia, Corie-hoz!

A termékenységi hormonok mind erősebbek lettek, ahogy egyre közelebb került a szobájukhoz, majd amikor benyitott, a levegő is a tüdejében rekedt az intenzív rohamtól, mely végigszáguldott a testében, s egyenesen a farkában állt meg.

- Corie… – suttogta, miközben minden figyelmét az ágyra fordította, s a szíve meghasadt a látványtól. A szerelme, az élete fénye ott feküdt, látható kínok között. Homloka verejtékben úszott, szemei tompán, szinte már üresen meredtek rá, ujjai olyan erővel markolták a lepedőt, hogy minden körme nyoma meglátszott rajta.

Újabb energiahullám találta el a testét, s most a saját szemével is láthatta, ahogy Corie összerezzen a fájdalomtól.

- Azonnal hívom Jane-t – jelentette ki Qhuinn, és már elő is kapta a telefonját, de a fele halk hangja megállította.

- Várj! – kérte Corie, de közben összeszorította a fogát a testét tépő fájdalmaktól. Combjait folyamatosan összedörzsölte, hátha enyhülne a közöttük lévő nyomás, de Qhuinn kételkedett benne, hogy így lenne. – Valamit el kell mondanom neked.

- Mit? – kérdezte Qhuinn és óvatosan közelebb ment hozzá. Elképzelni sem tudta, mi lehet olyan fontos, hogy ebben a helyzetben akarja elmesélni neki a lány, de nem mert odamenni hozzá, mert azt hallotta, hogy a férfiak közelsége még több szenvedést okoz ilyenkor a nőknek.

Ám alig tett két lépést, megtorpant. A levegőben érezhető volt a termékenység illata, olyan volt, mintha egy virágoskert közepén állna, mely azonnal az életet juttatta eszébe, de mellette ott volt még valami más is, amit már nagyon-nagyon régen nem érzett. Emlékeiben felsejlett a múlt, amikor jó pár évvel azelőtt még falta az életet, a nőket, de mindezt persze nem egyedül tette. Legjobb barátja társa volt ezekben az orgiákban, melyekre különböző klubok mosdóiban került sor.

- Blay… - szaladt ki a száján döbbenten.

Nem, az nem lehet – győzködte magát, de a fiú orgazmusának illata tagadhatatlanul körülvette.

- Nem történt meg – rázta a fejét Corie, miközben izzadt haja a homlokára tapadt. – Nem teljesen… De mégis… Istenem… - sírta el magát.

Qhuinn ezt már tényleg nem bírta elviselni, odalépett hozzá és megsimogatta az arcát. Fenébe a féltékenységgel, a területféltési ösztönnel! Most csak a fele számított, később is laposra verheti a barátját mindazért, ami történt, és amiről nem is igazán akart tudni!

- Bírd ki még egy kicsit – mondta neki. – Hívom Jane-t, ő majd ad neked valamit, amitől jobban leszel.

- Ne! – tiltakozott továbbra is Corie. – El kell mondanom.

- Majd később elmondod, jó? – próbálkozott. – Jane majd segít.

- Ne hívd ide! Nem akarom, hogy elkábítson!

Qhuinn döbbenten meredt a felére. A termékenységi időszakban a legtöbb nő bevett valamit, ami segített átvészelni ezt a fájdalmas periódust, már feltéve, hogy nem akart gyereket. Márpedig ő határozottan ellene volt a gyerekvállalásnak! Esze ágában sem volt kockáztatni Corie életét azért, hogy utódot nemzzen.

- Blay… - csuklott el Corie hangja. – Nem történt meg, Qhuinn, esküszöm! – fogadkozott, de közben olyan erős energiahullám csapódott ki a testéből, hogy még Qhuinnt is majdnem padlóra küldte.

- Jól van, tudom – próbálta megnyugtatni. Tudta, látta, hogy Corie ténylegesen nem csalta meg őt, viszont persze attól még viszketett a tenyere, ha legjobb barátjára gondolt. De nem abban a pillanatban. - Corie, Kicsim, szólnom kell Jane-nek.

- Ne! – kérte a lány. – Rád van szükségem. Téged akarlak. Ne hagyj egyedül, kérlek!

Qhuinn nem akart engedni magának, de a vágyak erősebbek voltak benne, mint azt addig bármikor is gondolta volna. Úgy képzelte, ha egyszer eljön ez a pillanat, majd higgadtan tud gondolkozni és ellenáll a kísértésnek, de most, hogy szerelme kipirult, vágytól fűtött arcát nézte, duzzadt ajkait, melyek csókra vártak, érezte, hogy elveszett.

Nem volt tudatában a mozdulatnak, amivel odahajolt a feléhez, csak akkor eszmélt fel, amikor már mélyen a szájában volt, s vadul csókolta. Corie belekapaszkodott a bőrkabátjába, ami még mindig rajta volt és úgy hozta még közelebb magához. Keze felfedezőútra indult a lány testén, megcirógatta a mellét, majd egyenesen haladt egyre lejjebb, egészen addig, míg el nem érte a célját. A forró síkosság, amit fele bugyija alatt érzett, kizökkentette egy pillanatra, ahogy a törékeny test rándulása is, ami egyértelműen jelezte Corie élvezetét.

De ennyivel akkor már Qhuinn sem érhette be. Úgy érezte a termékenységi hormonok befurakodtak még a bőre alá is, s már nem küzdött ellenük. Inkább átadta magát a szenvedélynek. Egy pillanat alatt lehúzta magáról a bőrruhákat, s életében először sajnálta az időt, hogy biztonságos helyre tegye a fegyvereit, helyette gondolatának erejével elfordította a kulcsot a zárban, majd teljes figyelmét Corie-ra fordította.

O*o*o*O

Az egész testem lángokban állt, csurom víz voltam a verejtéktől, a szívem őrült módjára vert, s határozott meggyőződésem volt, hogy ez maga a pokol. Egészen addig a pillanatig, míg meg nem éreztem magamban Qhuinnt. A feszítő érzés, amit kemény férfiassága okozott, elfeledtetett velem minden fájdalmat, amit azóta éreztem, hogy a termékenységi időszak elkezdődött. A testem azonnal alkalmazkodott hozzá, befogadta, körbeölelte. Egyre gyorsuló mozgásától pedig egyre közelebb kerültem a csúcshoz, melyre jobban vágytam, mint a levegőre. De emellett egy újabb sóvárgás is felütötte bennem a fejét. Az életet adó vér után vágyakoztam, a torkom teljesen kiszáradt, lehunyt pilláim alatt vörös színt láttam, ahogy elképzeltem, amint Qhuinn nyakába mélyesztem a fogaimat.

Mintha csak meghallotta volna gondolataimat, oldalra fordította a fejét, de közben folytatta a ki-be mozgást, még nagyobb élvezethez juttatva.

- Igyál belőlem – nyögte reszelős hangon. – Vedd el, amire szükséged van.

Nem haboztam, nem is tudtam volna. Egy mozdulattal beleharaptam, amitől a számat elöntötte a forró folyadék. Istenem, olyan perzselő volt. Qhuinn ereje szinte átáramlott belém vele, s még akkor sem voltam képes abbahagyni, mikor elragadott a gyönyör. Egyszer, kétszer, háromszor.

Ez volt az a pillanat, amikor karomat ismét kinyújtottam a szökőkút vize fölé, melyben szemtanúja voltam a múltnak, s megállítottam az eseményeket.

Sosem láttam még magunkat szeretkezés közben ennyire nyíltan, s ez felszínre hozta szégyenlős énemet. Zavarba jöttem mindattól, ami történt, s ahogyan történt, s inkább nem szerettem volna végignézni. Éppen elég volt az emlékeimben újraélni a szenvedélyt és a mindent elsöprő vágyakat.

De ahhoz, hogy értelmet találjak mindabban, ami történt, még nem hagyhattam abba a víztükör bámulását. Ám annyit tehettem, hogy kicsit felpörgessem az eseményeket.

Hála az elmúlt évek számtalan elbizonytalanodásának, elég sűrűn használtam már a szökőkút vizét ahhoz, hogy tökéletesen tudjam irányítani a képek áradatát.

A karomat kicsit jobbra mozdítottam, mire akár egy filmben, felgyorsultak az események és csak akkor állítottam meg, amikor már majdnem vége volt a termékenységi időszaknak.

Mély levegőt véve folytatni kezdtem életem filmjét, pedig pontosan tudtam, hogy mi következik.

O*o*o*O

Istenem, sosem érezte még magát ennyire kifacsartnak – szó szerint! Az egész olyan volt, mintha már legalább ezer vagy egymillió év telt volna el azóta, hogy hazasietett a feléhez. Ahhoz képest, mikor az éjjeliszekrényen álló órára pillantott, megdöbbenve vette tudomásul, hogy alig huszonhárom óra telt el. Ennyi ideje hajszolta a gyönyört és segített Corie-nak átvészelni a termékenységet.

Az agya ködös volt, a látása elhomályosult a fáradtságtól és elkínzott tüdeje égett, mintha a maratont futotta volna le. De nem bánta. Mindaz, ami az elmúlt hosszú órákban történt velük, mindent megért. Sosem gondolta volna, hogy annál jobban szeretheti a feleségét, mint amennyire szerette azóta, hogy először meglátta. Mégis így volt.

Csodálta Corie-t mindazért, mert kibírta az órákon át tartó kínzó vágyat, mely a testében tombolt, s újra elbűvölte szépsége és érzékisége, melynek szemtanúja lehetett a megszámlálhatatlan szeretkezés alkalmával, miközben az ereje átáramlott a lányba.

Gondolatmenetének egy apró, lágy érintés vetett véget. Corie apró keze félreérthetetlenül a bicepszéhez ért, majd azt követte az ajka, ahogy finom csókot nyomott az izomra. Qhuinn persze tudta mit szeretne, hiszen érezte az újra éledő női energia bizsergetését, így utolsó erejét összeszedve felemelkedett és a hívogatóan széttárt combok közé feküdt. Úgy hatolt a lányba, akár forró kés a puha vajba, mire mindketten felnyögtek az élvezettől. Lassú tempóban szeretkeztek, Qhuinn-nek már arra sem maradt ereje, hogy harcos vérének engedelmeskedve szabadjára engedje tomboló vágyait, helyette hagyta, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy annak történnie kell.

Vastag karját Corie dereka alá csúsztatta, közelebb vonva ezzel magához, s ajkával a lányét kereste. Amikor megtalálta, óvatosan közéjük kéredzkedett, majd teljesen elmerült benne.

Még jobban magához szorította, s közben a hátára fordult, figyelve arra, hogy a testük továbbra is össze legyen kapcsolva. Corie nem lepődött meg a pozíciócserén, sőt. Érzékien felült Qhuinn csípőjén, s haját hátrarázva felemelte a fejét. Szemei buján csillogtak a gyertyák fényében, s Qhuinn elképzelni sem tudott még egy ilyen gyönyörűséget, mint a fele. Kezeit a lány kerekded csípőjére tette, úgy segített neki a mozgásban, s nem zavarta közben, hogy a sokadik orgazmus robban ki a testéből, majd Corie is követi őt.

Biztos volt benne, hogy Corie elégedett sóhajtása az élete végig a fülében fog visszhangzani, ahogy az a megkönnyebbült dorombolásra emlékeztető hang is, amit kiadott, mikor a termékenységi időszak hirtelen véget ért, s a lány törékeny kis testével ráhanyatlott.

Qhuinn köré fonta a karjait, hogy magán tartsa és élvezte a meztelen, felforrósodott bőr érintését. Ernyedő férfiassága még mindig összekapcsolta őket, de ez egyáltalán nem zavarta egyiküket sem. Corie halkan pihegett a mellkasán, Qhuinn pedig élvezettel hallgatta, nem gondolva arra, mi minden fog történni velük az elkövetkező néhány napban és hétben.