Sziasztok!
Végre sikerült meghoznom a folytatást! Jó olvasást mindenkinek és kellemes hétvégét! :)
- Merre tovább? – fordult Qhuinn Johnhoz, amikor elindultak a sikátor
kijárata felé.
Mögöttük a mocskos, szeméttel, és még ki tudja mivel borított földön, csak
a három porkupac árulkodott a szakavatott szemeknek arról, hogy mi is történt
ott pár perce.
Három szemét gyilkossal kevesebb – gondolta Qhuinn
elégedetten. Gyűlölte az alantasokat
és élvezettel végzett velük. Ezúttal nem hívták segítségül Butch-ot a
takarításban, mert a zsaru az évfordulóját ünnepelte a felével, Marissával, így ezek a rohadékok, visszakerültek az Omega testébe, ahelyett, hogy végleg
megszűntek volna létezni. Nem gond, Qhuinn biztos volt benne, hogy egyszer
végérvényesen leszámolnak az Alantasok
Társaságával és végre nem kell rettegésben élnie a vámpírfajnak. Muszáj
volt hinnie ebben, különben aligha bírta volna cérnával az állandó harcot
velük.
A Tízedik utcába – mutogatta John,
miközben a bőrnadrágjába törölte a fekete tőrét, majd visszatette a mellkasán
lévő tartóba.
Qhuinn bólintott, s közben reménykedett benne, hogy napkelte előtt még
találkoznak pár koporsótöltelékkel.
Alig tettek meg pár métert, amikor megcsörrent a telefonja. Meglepődve
látta, hogy Wrath keresi, s egyből jeges rémület kerítette hatalmába. Corie…
- Mi történt? – kérdezte köszönés helyett, amint fogadta a hívást.
- Nyugodj meg, Corie jól van – vágta rá Wrath mély hangján. – Nem miatta
hívtalak.
Qhuinn úgy érezte legalább egymillió tonnányi súly gördült le hirtelen a
válláról. Hangosan kifújta a levegőt és egy pillanatra behunyta a szemét.
- Hála legyen az Őrzőnek! –
mondta aztán magát is meglepve, hiszen nem volt az a nagyon imádkozó típus, de
a terhesség már csak kihoz ilyeneket is a férfiakból.
- Azért kerestelek, hogy amint hazaértetek, gyere be az irodámba –
folytatta Wrath, ami szintén nyugtalansággal töltötte el Qhuinnt. A király nem
szokott csak úgy behívni embereket az irodájába, kivéve, ha valami fontos
dologról van szó.
- Baj van? – kérdezte. – Ha sürgős, most is hazamehetünk, már csak
körülbelül egy órát lehetünk kint.
- Ráér napkelte előtt – vágta rá Wrath, majd bontotta a vonalat.
Qhuinn értetlenül nézett a telefonjára, majd Johnra, aki kérdő tekintettel
állt mellette.
- Wrath látni akar, amint hazaértünk – magyarázta Qhuinn. – De azt nem
mondta, hogy miért. Te tudsz valamit erről?
John megrázta a fejét, majd megvonta a vállát.
Nem, de nemsokára kiderül. Addig is
menjünk tovább.
Qhuinn egyetértett, a harc ígérete elvonta a figyelmét a dologról, s miután
összeakadtak még néhány babahintőpor szagú rohadékkal és a másvilágra küldték
őket, hazaindultak - bár úgy tervezték az éjszaka végén beülnek a Vasálarcba,
hogy kiengedjék a fáradt gőzt, nem maradt rá idejük. Nem baj, holnap is lesz
nap.
Amint átlépték az otthonuk küszöbét, Qhuinn vére felpezsdült: Corie közel
volt hozzá, nagyon közel. Egészen pontosan a billiárdszobában beszélgetett
Miával.
Qhuinn bár tudta, hogy Wrath vár rá, a szerelmes férfi ösztönének nem
tudott ellent mondani, azonnal látnia kellett a felét, meg kellett csókolnia, s kötelességei csak azután
következhettek. Mindaz ami Corie-hoz kötötte olyan erős volt, hogy néha még
ennyi idő után is meglepődött rajta. A szíve gőzerővel vert a mellkasában,
ahogy belépett az ajtón és meglátta a lányt.
Enyém.
Az érzés telibe találta, mint mindig. S amikor Corie is megérezvén őt, felé
fordult, mosollyal az arcán, még mélyebb gyökeret vert a lelkében.
Egy lépésből mellette termett, letérdelt elé a földre, s magához
szorította. Ajkai összeforrtak a jól ismert ajkakkal, mire Qhuinn valóban azt
érezte, haza tért. Corie volt az otthon, az élet, a világmindenség.
De nyálas szöveg… - gondolta magában, de
nem bánta. Igaz volt minden szó, minden érzés, s ez volt a legjobb dolog az
életében.
- Szia – köszönt Corie, amikor levegőért kapva elhúzódtak egymástól.
- Szia – mosolygott rá Qhuinn. – Hogy vagytok? – kérdezte. Mióta kiderült,
hogy ikreket várnak, mániájává vált többes számban érdeklődni a hogy léte
felől.
- Csodálatosan – vágta rá Corie, s valóban úgy is tűnt, hogy minden a
legnagyobb rendben. Kedvese szeme ragyogott, majd’ kicsattant az egészségtől,
amitől természetesen Qhuinn is még szebben látta a világot. – Megettem egy
egész tálca csokis sütit.
- Egy egész tálcával? – kerekedtek ki Qhuinn szemei, mire Corie lesütötte a
pilláit, mint aki nagyon szégyelli magát.
- Igen – mondta halkan.
- Hááát… ööö… egészségedre, azt hiszem – mondta nagyon frappánsan, mire Mia
hangosan felnevetett.
- Nem hangzott valami meggyőzően – kacagta a kiválasztottak vezetője.
- Tényleg? – nézett rá Qhuinn vigyorogva. – Pedig nagyon igyekeztem.
- Sajnálom, nem jött össze.
- Hééé! – szólalt meg Corie. – Nem vagytok viccesek.
- Sajnálom, csak kicsit meglepődtem – magyarázkodott Qhuinn.
- Elhiheted, hogy én is! – vágta rá Corie vehemensen. – Nem szoktam hozzá,
hogy eltűntetek egy öttagú család számára is elegendő kajamennyiséget.
- De hiszen ez természetes ilyenkor, nem? – kérdezett vissza Qhuinn. – Két
kisbaba fejlődik benned, persze, hogy többet eszel.
- Jah, aztán még félidőnél se fogok járni és már gurulva közlekedhetek –
húzta el a száját Corie.
- Nekem akkor is te leszel a földkerekség legcsodálatosabb nője – vágta rá
azonnal Qhuinn.
- Ezt csak most mondod… Akkor már nem ez lesz a véleményed.
Ha Qhuinn nem ismerte volna jobban a felét,
elhitte volna, hogy komolyan beszél és rosszul érzi magát a bőrében, de a szája
sarkában megbújó, alig látható kis mosoly elárulta.
- Most fel kell mennem Wrath-hoz, mert beszélni akar velem – mondta, majd
lejjebb halkította a hangját, hogy lehetőleg csak Corie hallja -, de amint ott
végeztem, megmutatom neked, mennyire te vagy és te is leszel számomra a
földkerekség legcsodálatosabb, legkívánatosabb nője.
Míg beszélt, testéből úgy áradt a megjelölés illata, mintha szeretkezés
közben hangzottak volna el szavai, de ezt egyáltalán nem bánta. Felőle úgy
illatozhatott bármikor, akár egy rózsakert, mert ez teljes mértékben azt
mutatta, mennyire imádja a felét.
Corie ajkain igazi, fültől-fülig érő mosoly tűnt fel, s szenvedélyen
megcsókolta parancsolóját.
- Szavadon foglak – tette még hozzá.
- Rendben – bólogatott Qhuinn, majd felállt a padlóról. – Most megyek,
Wrath már vár.
- Oké, kíváncsi vagyok, mit akar – mondta Corie.
- Én is! – vágta rá Qhuinn, és még egy gyors szájra puszi után felment a
király dolgozószobájába.
Legnagyobb meglepetésére az ajtót nyitva találta. Ez persze előfordult
néha, de legtöbbször Wrath zárt ajtók mögött dolgozott. Valamiért mindettől
Qhuinn csak még idegesebbé vált.
Halkan kopogott az ajtófélfán, bár Beth látta az érkezését és kedvesen
rámosolygott. Mint mindig, most is a férje mellett ült, a trónszerű szék
karfáján.
- Gyere be, fiam – mondta neki Wrath. – Csukd be magad mögött az ajtót,
kérlek.
Qhuinn eleget tett a kérésnek, majd mikor újra szembefordult az első
családdal, akkor vette észre, hogy nem csak hárman tartózkodnak az irodában. V
és John a kandalló mellett álltak, olyan lazán, mintha épp arról társalognának
milyen napjuk volt.
- Mi folyik itt?- kérdezte Qhuinn rosszat sejtve.
- Ülj le – mondta neki Wrath figyelmen kívül hagyva a kérdést, mire Qhuinn
vonakodva bár, de engedelmeskedett. Az ösztönei azt súgták jobban járna, ha
állva maradna. Valami nagyon nem volt rendben. Ha nem lett volna ezer
százalékosan meggyőződve arról, hogy Corie jól van, attól félt volna, a felével történt valami. De hál’ Istennek
nem ez volt a helyzet, ami határozottan megnyugtatta Qhuinnt. Így már jöhet
bármi, megbirkózik vele.
- Most, hogy Corie állapotos – kezdte Wrath -, kissé megváltoztak a dolgok.
A húgomról van szó és természetesen nem hagyhatom, hogy ebben az állapotban a parancsolója ne neki szentelje minden
figyelmét.
Qhuinn összeráncolta a szemöldökét. Nagyon nem tetszett neki, hogy merre
halad ez a beszélgetés.
- Így arra jutottam – folytatta a király -, hogy azonnali hatállyal
felmentelek az életőri tisztségedből.
- Tessék?! – pattant fel Qhuinn. – Erre semmi szükség, képes vagyok ellátni
az életőri feladatomat és gondoskodni
a családomról is egyszerre!
Már a gondolatot is gyűlölte, hogy a király gyengének tartja! Mi más
magyarázata lehetne arra, hogy így döntött? Az életőrség egy életre szólt, s Qhuinn csak alig pár éve töltötte be
ezt a pozíciót John mellett.
Wrath hátradőlt a székében és elmosolyodott. Nem sokszor lehetett ezt a
reakciót látni tőle, leginkább csak akkor, ha Beth vagy Corie a közelében
voltak, de ez most még jobban irritálta Qhuinnt. Gyengének, gyávának tartja és
még ki is neveti? Rettentően dühös volt a királyra!
Beth is elmosolyodott, s mikor John mutogatva odasétált hozzá, bólintott.
- Igen, gondoltuk, hogy nem fogsz egykönnyen belenyugodni a dolgokba –
mondta a királyné.
Qhuinn nyelvén ott volt egy csípős válasz, de szerencsére volt annyi
önkontrollja, hogy visszafogja magát. Ha megsérti a királynét, még palacsinta
sem maradna belőle, Wrath úgy ellátná a baját. Abból pedig inkább nem kért.
Wrath persze mint mindig, tudta, mire gondol, s megcsóválta a fejét,
miközben újra előre dőlt és a hatalmas, mahagóni asztalára tette vaskos
karjait.
- Nem azért döntöttem így, hogy megszégyenítselek – mondta. – Corie
számomra azon kevesek egyike, akikért bármit megtennék és ezt te is tudod.
Persze, hogy tudta. Bár nem Corie születése óta voltak testvérek, Wrath ezt
sosem éreztette a lánnyal. Amióta csak vámpír lett belőle, a tenyerén hordozta,
óvta, tanította, megdorgálta, ha meggondolatlan volt, együtt örült vele, ha
sikert ért el, akárcsak egy igazi báty.
- Már az is aggaszt, hogy terhes, de hogy ikreket vár, bevallom őszintén,
rettegéssel tölt el – folytatta nagyon komolyan. – Nem tudom mi vár rá,
fogalmam sincs, mit tervez vele az Őrző,
és azt kívánom, bár tudnám, hogy segíthessek neki, de erre nincs lehetőségem.
Amit tehetek érte az az, hogy a parancsolóját
felmentem a legtöbb kötelezettsége alól, hogy több időt szentelhessen neki.
Így, hogy már nem vagy Johnhoz kötve, minden szabad percedet Corie-val
töltheted. Erre vágysz te is, nemigaz? – kérdezte.
Qhuinn nem válaszolt azonnal. Kissé kuszák voltak az érzései, hiába tagadta
volna. Persze, szeretett Corie-val lenni, már a babák előtt is, de most főleg.
Ám ez még nem azt jelentette, hogy tehernek érezte volna a kötelezettségeit.
Végül mégis bólintott.
- Tudom, hogy így van, mert én is így éreznék, ha Beth-szel mi lennénk a
helyetekben – mondta tovább Wrath. – És meggyőződésem, hogy ez Corie-nek is jót
fog tenni. Mindazonáltal nem csak ez az egy okom van rá, hogy felmentselek –
keményedett meg a hangja. – Lash úgynevezett megölésében nem voltál bűnös! Az a
mocskos szemétláda valóban azt érdemelte volna, hogy megöld, már a puszta
létezése miatt is, de amit tett, azért meg főleg. Nem érdemelted meg, hogy
bűnözőként kezeljenek és nem is vagyok hajlandó tovább fenntartani azt a
látszatot, hogy valóban az voltál. Mert amíg John életőre vagy, addig a faj tagjainak úgy tűnik, én is gyilkosnak
tartalak, pedig ez nem így van!
Qhuinn döbbenten állt, és ha pisztolyt tartottak volna a fejéhez, akkor sem
tudott volna megszólalni. Egyszerűen nem jött ki hang a torkán, bár nem is
nagyon tudta volna, hogy mit mondjon.
- Nem kell mondanod semmit sem – lágyultak el Wrath vonásai ismét csak
olvasva a fejében. – Megbeszéltük Johnnal, és ő is egyetért velem abban, hogy
ennek itt és most véget vessünk.
Qhuinn gépiesen fordult barátja felé, aki mosolyogva emelte fel a kezét.
Csukd be a szád, mert így tényleg hülyén
nézel ki – mutogatta, mire Qhuinn elfojtotta a nevetését, majd visszanézett a
királyra, s bár ő ezt nem láthatta, fejlett érzékeinek köszönhetően mindig
tudta, hogy ki hol helyezkedik el, s mit csinál.
- Én nem is tudom… - kezdte Qhuinn, de Wrath felállt a helyéről, amivel
félbe is szakította.
- Ne hálálkodj, nincs rá szükség – mondta. – Saxton már előkészítette a
papírokat, amiket egy percen belül aláírok, V pedig megszabadít a nyakláncodtól
és gondoskodik a tetoválásodról is.
Qhuinn körül hirtelen megfordult a világ, de elmosolyodott. Míg őt magát
nem zavarta az életőri státusza, sőt,
büszke volt rá, hogy ezzel elismerték a hűségét és az erejét, addig Corie
többször is hangot adott ellenkezésének. Gyűlölte az egészet, mert úgy
gondolta, jogtalanul korlátozzák a férje életét. Most viszont alighanem ki fog ugrani
a bőréből, ha megtudja, hogy vége.
Qhuinn már alig várta, hogy elmondhassa neki
O*o*o*O
Pár perccel azután, hogy Qhuinn felment a bátyámhoz, elköszöntem Miától és
én is elindultam az emelet felé. Elhaladtam ugyan a dolgozószoba előtt, de
semmit sem hallottam, ami bármilyen támpontot is adott volna, hogy vajon mi
folyhat az ajtó mögött. Bosszúsan szusszantottam egyet és mentem tovább. Egy
pillanat erejéig átfutott az agyamon, hogy bekopogok és megkérdezem minden
rendben van-e, hátha engem is beavatnak a dolgokba, de inkább nem tettem. Ha
Wrath azt akarta volna, hogy ott legyek, szólt volna nekem is. Így nem volt más
lehetőségem, mint megvárni Qhuinnt, majd ő elmeséli.
Addig is kényelembe helyeztem magam a szobánkban. Végignyúltam az ágyon és
bekapcsoltam a falra szerelt tévénket - nem mintha nagy rajongója lettem volna.
Ha mindenki annyit nézte volna ezeket az idióta műsorokat, mint én, már az
összes csatorna csődbe ment volna. Ezúttal sem találtam semmi érdekeset, pedig
legalább öt percet rááldoztam az életemből arra, hogy egyik adóról a másikra
kapcsolgattam. Végül megálltam egy zenei csatornánál, ami az éppen aktuális
toplistáról válogatott klippeket reklámozta.
Jobb, mint a semmi… - gondoltam kevésbé
elégedetten, majd magam elé húztam a laptopomat, de még be sem töltött
teljesen, amikor éreztem, hogy sürgősen ki kell jutnom a mosdóba. Amióta terhes
voltam, folyó ügyeim esküszöm, legalább tíz percenként jelentkeztek. Ezzel még
nem is lett volna gond, de ha belegondoltam, hogy egy vámpírterhesség milyen
hosszú ideig tart… Tizennyolc hónap
összesen, bár az én esetemben az ikrek miatt kicsit kevesebb, de akkor is, még
minimum egy évem volt hátra, amit szerintem a wc-n ülve kellene töltenem, akkor
legalább biztonságban lehetnék – gondoltam frusztráltan. - De semmi gond, inkább ez, mint valami
komplikáció legyen!
Épp kezet mostam, amikor nyílt a szobánk ajtaja, s látnom sem kellett
hozzá, hogy tudjam, Qhuinn az. A vérem elárulta a közelségét.
- Na, végre – szólaltam meg. – Mesélj, mi volt Wra…
Hangom a torkomra forrt, amint kihajoltam kéztörlés közben, és megláttam
Qhuinnt. Az első, amit észrevettem a tetoválása volt. A megszokott vörös
vércseppecske helyett, most fekete virított az arcán, körülötte pedig piros
volt a bőre, ami jól mutatta, hogy alig pár perce készült csak el. A második
dolog, ami szemet szúrt, a nyakláncának hiánya. A jól ismert medál, ami John
családjának címerét jelképezte, eltűnt a nyakából.
Leesett az állam, akárcsak a kezemben tartott törölköző, ahogy kiléptem a
fürdőszobából.
- Mi… Mi történt? – kérdeztem akadozó nyelvvel.
- Na, mit gondolsz? – kérdezett vissza Qhuinn, s széles mosoly jelent meg a
gyönyörűséges ajkakon.
- Már nem vagy John életőre? –
törtek ki belőlem a szavak, s mielőtt még válaszolhatott volna, a nyakába
ugrottan. – Úristen, ezt el sem hiszem! – kiáltottam fel boldogan, majd
szenvedélyesen megcsókoltam.
- Lassíts – nevetett Qhuinn. – A végén még megfojtasz.
- Óh… - lazítottam a szorításomon. – Mesélj el mindent, hogy történt ez az
egész?
Figyelmesen hallgattam, és közben annyira, de annyira boldog voltam. Ő
persze kevésbé, amin meg sem lepődtem. Megszokta, hogy John életőre, és nem volt ellene kifogása. De
amiatt, hogy tudta, ez számomra sokat jelent, ő is örült valamennyire a
változásnak.
- Ez természetesen sokat nem változtat a dolgokon – tette még hozzá, amikor
a „mese” végére ért. – Nem kell életőri
kinevezés ahhoz, hogy harc közben védjük egymást.
Akaratlanul elhúztam a számat.
- Tudom – mondtam. Bármikor feláldozná magát bármelyik testvérért, ahogy
Blayért és Johnért is. Tudtam, kihez megyek hozzá, kiért hagyok magam mögött
mindent és mindenkit, de ezt még így öt év után is nehéz volt elfogadnom. Ő
volt a mindenem, el sem tudtam képzelni, hogy milyen életem lenne nélküle. És
ha őszinte akarok lenni magamhoz, nem is akartam. Az nem lenne élet!
Most viszont, hogy a gondolataim olyan irányt vettek, aminek egy cseppet
sem örültem, kellett valami, ami visszaterel a rendes kerékvágásba. Lassan
előre hajoltam és lágyan megcsókoltam. A széles tenyerek, amiket annyira
szerettem, azonnal a derekamra siklottak és közelebb húzott magához. Testünk
teljesen összesimult – most még nem lehetett semmit sem látni a terhességemből,
a hasam ugyanolyan lapos volt, mint mindig.
Jólesően felsóhajtottam, amikor kezei befurakodtak a felsőm alá és lassan
haladva felfelé, megszabadított a ruhadarabtól. Ugyanezt tettem én is vele,
miközben ajkaink egy pillanatra sem hagyták abba egymás kényeztetését.
Már éppen kezdtünk volna belemelegedni a dolgokba, amikor Qhuinn egyik
pillanatról a másikra megmerevedett. Minden izma megfeszült, ahogy elhúzódott
tőlem és a szemembe nézett. Tekintete idegességet, ijedtséget sugárzott.
- Mi történt? – kérdeztem azonnal. Bármi is borította ki, én abból semmit
sem érzékeltem, de az biztos, hogy a válasz, amit kaptam, nem az volt, amire
számítottam. Erre azt hiszem álmomban sem gondoltam volna.
- Valakinek a házban elkezdődött a termékenységi időszaka.
